OPTEN: Innováció az üzleti döntéstámogatás szolgálatában
Magunkról
Közel 30 évvel ezelőtt, egy fiatal fizikus, Tóth Tamás, úgy gondolta, hogy a gazdasági életben is igaz az, hogy „A tudás hatalom”. Hitte, hogy a problémák megoldására való törekvéssel, szakmaisággal, kitartással és folyamatos fejlődéssel képes lesz olyan rendszert alkotni, ami az információkat strukturáltan, átláthatóan gyűjti össze, ezzel olyan tudást adva a cégek kezébe, amely komoly versenyelőnyt jelenthet mindazoknak, akik felismerik ennek jelentőségét és tudják azt használni.
Folyamatoptimalizáló programokat fejlesztett a kezdetekben egy állami nagyvállalatnak, és munka közben rájött, hogy ez akár máshol is működőképes lehet. Így indította el feleségével rögtön a rendszerváltás után a saját vállalkozását.
Kifejlesztett egy áramköltség-optimalizáló programot (innen az Opten név) nagyvállalatok számára, sikerdíj alapon. Elemezte, mikor mennyit fogyasztanak, optimalizálta a szerződéseiket. Az egyik tárgyaláson kapott egy ötletet, amit aztán komolyan végig gondolt. Azt mondta a partnere, neki valamilyen cégfigyelő szolgáltatás lenne érdekes, ami követi a változásokat, és jelzi, ha valahol baj van. Tamás ezen felbuzdulva írt egy szoftvert, és elkezdte begyűjteni az adatokat. Így született meg a csődfigyelő szolgáltatásunk, amiből később kinőtt a mai Opten, amely 1994. december 28-án alapult meg.
Így kezdődött az Opten története, amely azóta is töretlenül tart. Küldetésünk az első perctől változatlan: cégadatok alapján építünk komplex, (elengedhetetlen) támogató rendszereket Partnereink részére kockázatkezelés, marketing, értékesítés és üzleti stratégia területeken. Elemzünk, vizualizálunk, automatizálunk. Pontos, naprakész, széleskörű cégadatbázisokkal támogatjuk több ezer partnerünket a legkisebb vállalkozásoktól a legnagyobbakig. Ma már a teljes magyar pénzintézeti szektor a Kapcsolati Háló szolgáltatásunkat veszi igénybe kockázatelemzéseihez.
Harmadik évtizede haladunk a korral, az igényekkel, a technológiával … sőt, nap mint nap azon dolgozunk, hogy megelőzzük és egy kicsit mi magunk is alakítsuk azokat. Egyetlen irány létezik számunkra: a küldetésünk a szenvedélyünk.
Ez az egyetlen talán, ami nem változott a kezdetek óta – és az, hogy büszkék vagyunk, hogy 100% magyar tulajdonosként emelkedtünk nemzetközi konkurenseink fölé és váltunk piacvezetőkké*, valamint arra is, hogy 2012 óta minden évben vállalkozásunk nyerte a Business Superbrands díjat. Tapasztalatunkkal és az ügyféligényekre épülő fejlesztéseinkkel, innovációinkkal mára a céginformatikai piac megkerülhetetlen szereplőivé váltunk. Több ezren használják napi szinten céginformációs szolgáltatásainkat.
Csomagban kínált és egyedi szolgáltatásainkat mindazoknak ajánljuk…
- akik szeretnének megalapozott stratégiai döntéseket hozni
- akik napi szinten ellenőrzik céges partnereiket
- akik tisztán kívánják látni partnereik helyzetét
- akiknek kockázatkezelőként a hitelezés előtt pontos információkra van szükségük
- akik az értékesítéshez profi marketinglistát vennének igénybe