spacer
  8. évfolyam 37. szám 2013.09.10.
TARTALOMJEGYZÉK

 

Híreink

Cégtár

OptiJUS

Egyéb információk

Az optimális megjelenítéshez ajánlott nem webes e-mail kliens használata.

Híreink

Rövidesen eléri tetőpontját a cégtörlési hullám

Szerény ütemű csökkenésnek indult a megszűnő cégek száma az elmúlt hónapokban. Szeptember az augusztusi szabadságolások miatt kiugróan aktív hónap szokott lenni a cégbíróságokon, ezért a következő hónap még hozhat megugrást, de az Opten céginformációs szolgáltató szakemberei úgy vélik, hogy jövő év közepéig egy lassan apadó trend bontakozik ki. Ezzel párhuzamosan csökken az Opten Cégfluktuációs Indexe (Opten – CFI) is.

Az elmúlt három hónapban 9211 cég szűnt meg Magyarországon. „A megszűnések száma továbbra is rekordközeli, sőt szeptemberben akár minden idők legmagasabb értékével is szembesülhetünk, mégis, alapjában, csökkenő trend kezd kibontakozni a megszűnések számát illetően” – véli Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója.

„A mögöttünk álló cégbezárási hullám lecsendesülését valószínűsíti, hogy az utóbbi időben jelentősen visszaesett azoknak az új cégbírósági eljárásoknak a száma, amelyek cégtörléssel szoktak végződni. Ilyen eljárás a kényszertörlés, a végelszámolás, a felszámolás és a csőd, igaz ez utóbbi számban elenyésző a többihez képest, és nem feltétlenül vezet törléshez” – mondja az Opten ügyvezetője.

Tovább a teljes cikkre

Cégtár

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól kapott hivatalos Cégközlöny adatok alapján a 2013. év 36. hetében megjelent Cégközlöny adatai szerint az indult eljárások száma az alábbi:

Csődeljárás 4
Felszámolás 295
Végelszámolás 101
Hivatalból való törlés 36

A Hivatalos Cégjegyzékből való törlések az alábbi megosztásban jelentek meg:

Jogutóddal való megszűnés (a megszűnt cég rendelkezik jogutóddal) 22
Cégjegyzékből való törlés (valamilyen eljárás lezárását követően történő törlést jelent) 658

 

Az újonnan alakult cégek száma az adott Cégközlönyben 395 db.

A héten 6 233 cégnév, 1 907 székhelycím és 468 alaptőke változást tett közzé a Cégbíróság.

Az eddigi összes Cégközlönyben közzétett adatot figyelembe véve a jelenleg rendben működő, Magyarországon bejegyzett cégek száma: 521 072 db.

Jogsegéd - dr. Bata Zoltán

A felszámoló eljárása I.
 

A felszámoló felméri az adós gazdálkodó szervezet vagyoni helyzetét és a vele szemben támasztott követeléseket (Cstv. 46. § (1) bekezdés). A felszámolás kezdetén a felszámoló megtervezi a teendőket. Ennek keretén belül elkészíti a nyitó felszámolási mérleget, és megtervezi a felszámolás végrehajtásához szükséges költségeket. Ütemtervet készít beleértve a gazdasági tevékenység ésszerű befejezését, az állagmegóváshoz szükséges feladatokat és pénzügyi feltételeket. Különösen tekintettel kell lennie a felesleges munkaerő leépítésére. Az ütemtervet a felszámoló köteles a hitelezői választmánynak, a hitelezők képviselőjének illetve bármelyik hitelezőnek kérésére bemutatni, aki az ellen a bíróságnál kifogással élhet (Cstv. 46. § (2) bekezdés). Ha a hitelezők választmányt alkottak és a felszámoló az adós gazdasági tevékenységét folytatni kívánja, köteles ehhez a hitelezői választmány beleegyezését beszerezni a felszámolás közzétételét követő 100 napon belül. Ha a választmány ennél később jön létre, a hozzájárulást a választmány bejelentésétől számított 60 napon belül kell beszerezni. Ha a választmány a felszámoló megkeresésére 15 napon belül nem válaszol, úgy kell tekinteni, hogy a tevékenység folytatásához hozzájárult. A fent részletezett szabályokat kell alkalmazni akkor is, ha a hitelezők képviselőt választottak (Cstv. 46. § (3) bekezdés). A hozzájárulás annak megadásától számítva egy évre szól. Egy év elteltével a tevékenység tovább folytatásához ismételten be kell szerezni a hitelezői választmány (hitelezők képviselője) hozzájárulását legkésőbb az egy év leteltét megelőző harminc napon belül (Cstv. 46. § (4) bekezdés). A felszámoló külön nyilvántartásba veszi a felszámolás közzétételétől számított negyven napon belül bejelentett követeléseket illetve a negyven napon túl, de a 180 napos jogvesztő határidőn belül bejelentett követeléseket (Cstv. 46. § (5) bekezdés). A felszámoló a negyven napon belül bejelentett követeléseket a bejelentési határidő utolsó napját követő 45 napon belül köteles felülvizsgálni, az érdekeltekkel egyeztetni és a vitathatónak minősített követeléseket 15 munkanapon belül a felszámolást elrendelő bíróságnak elbírálásra megküldeni. A felülvizsgálat eredményét a felszámoló köteles a közbenső mérlegbe beépíteni. Nem lehet vitathatónak minősíteni azt a követelést, amelyet az adós közokiratba foglalt nyilatkozatával elismert, kivéve, ha annak kiegyenlítése részben vagy egészben megtörtént (Cstv. 46. § (6) bekezdés). A követelések nyilvántartásba vételének feltétele, hogy a hitelező a követelés tőke összegének 1 %-át, de legalább 5000 Ft-ot és legfeljebb 200 000 Ft-ot a bíróság Gazdasági Hivatalánál kezelt elkülönített számlára a bírósági ügyszámra hivatkozással befizessen, és ezt a felszámolónál igazolja. Ha a felszámolási eljárást közvetlenül csődeljárás előzte meg, és a hitelező követelését ezen eljárásban bejelentette és a nyilvántartásba vételi díjat is megfizette, a felszámolási eljárásban nem szükséges az igényt ismételten bejelenteni, a felszámoló felhívására azonban a díjkülönbözetet meg kell fizetni. A hitelezők által befizetett összeget, mint hitelezői követelést egyéb követelésként kell besorolni. A Gazdasági Hivatal félévente tájékoztatja a felszámolót a számlán kezelt összeg nagyságáról (Cstv. 46. § (7) bekezdés). Ha a bejelentett követelést a felszámoló elismeri, de a hitelező nem kívánja a nyilvántartásba vételi díjat megfizetni, a jogosult kérelmére a felszámoló nettó 2000 Ft költségtérítés ellenében köteles haladéktalanul kiadni a behajthatatlansági igazolást, feltéve, hogy a felszámolás kezdő időpontját követően a követelést nem engedményezték, és annak kielégítésére várhatóan nincs fedezet (Cstv. 46. § (8) bekezdés).
 

2013. szeptember 9.

Magyar Közlöny 144-146/2013. számában megjelent jogszabályok

jogszabály száma
jogszabály címe
hatálybalépés

144/2013. szeptember 3.

 

 

327/2013. (IX. 3.) Korm. rendelet

Az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet módosításáról

 2013.09.04.

328/2013. (IX. 3.) Korm. rendelet

A vasúti közlekedéssel kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról

 2013.09.08.

329/2013. (IX. 3.) Korm. rendelet

Egyes klímapolitikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról

 2013.09.15.

17/2013. (IX. 3.) HM rendelet

Az étkezési utalvánnyal való ellátásról

 2013.09.04.

35/2013. (IX. 3.) NGM rendelet

Az Európai Unió területére belépő, vagy azt elhagyó készpénz ellenőrzésének végrehajtásáról, annak részletes szabályairól, valamint a kiszabott bírság bevételezésének rendjéről

 2013.09.04.

1599/2013. (IX. 3.) Korm. határozat

A közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekről szóló 1700/2012. (XII. 29.) Korm. határozatnak az oktatási, a szakképzési területen való végrehajtásáról

 2013.09.04.

1600/2013. (IX. 3.) Korm. határozat

Az Állami Autópálya Kezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság közútkezelői tevékenységének a Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaságnak történő átadásáról

 2013.09.03.

1601/2013. (IX. 3.) Korm. határozat

A dunai árvízi védekezési, vízkárelhárítási feladatokkal összefüggő kiadások finanszírozásáról

 2013.09.03.

1602/2013. (IX. 3.) Korm. határozat

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium költségvetési fejezetébe tartozó egyes előirányzatok címrendi besorolásának megváltoztatásáról

 2013.09.03.

1603/2013. (IX. 3.) Korm. határozat

A Kormány által alapított közalapítványokkal és alapítványokkal kapcsolatos időszerű intézkedésekről szóló 1159/2010. (VII. 30.) Korm. határozat által előírt felülvizsgálati eljárás megállapításai alapján szükséges intézkedésekről szóló 1316/2010. (XII. 27.) Korm. határozat módosításáról

 2013.09.04.

1604/2013. (IX. 3.) Korm. határozat

A Zsámbék 856, 831 és 804 helyrajzi számú ingatlanok tulajdonjogának az állam javára történő megszerzéséről, valamint az ingatlanok hasznosításáról

 2013.09.03.

1605/2013. (IX. 3.) Korm. határozat

A 813. számú főút, Győr keleti elkerülő út ütemezett megvalósításáról

 2013.09.03.

1606/2013. (IX. 3.) Korm. határozat

A KEOP-1.2.0/09-11-2011-0056 azonosító számú („Budapest – Komplex Integrált Szennyvízelvezetése” című) nagyprojekt javaslat jóváhagyásáról

 2013.09.03.

139/2013. (IX. 3.) OVB határozat

Az Országos Választási Bizottság határozata

 2013.09.03.

140/2013. (IX. 3.) OVB határozat

Az Országos Választási Bizottság határozata

 2013.09.03.

141/2013. (IX. 3.) OVB határozat

Az Országos Választási Bizottság határozata

 2013.09.03.

145/2013. szeptember 5.

 

 

330/2013. (IX. 5.) Korm. rendelet

A védett személyek és kijelölt létesítmények védelméről szóló 160/1996. (XI. 5.) Korm. rendelet módosításáról

 2013.09.06.

331/2013. (IX. 5.) Korm. rendelet

A közforgalmú gyógyszertári tulajdoni hányadra vonatkozó elővásárlási jog gyakorlásának és az állam tulajdoni hányadának értékesítésére vonatkozó pályázat szabályairól

 2013.09.06.

17/2013. (IX. 5.) MNB rendelet

Az „Eötvös József” ezüst emlékérme kibocsátásáról

 2013.09.11.

18/2013. (IX. 5.) HM rendelet

A külföldi szolgálatot teljesítők egyes járandóságairól

 2013.09.13.

382/2013. (IX. 5.) KE határozat

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa tagjává történő kinevezésről

 2013.09.05.

383/2013. (IX. 5.) KE határozat

A Honvéd Vezérkar főnöke kinevezése módosulásának megállapításáról

 2013.09.05.

384/2013. (IX. 5.) KE határozat

Határozott időre szóló dandártábornoki kinevezésről

 2013.09.05.

385/2013. (IX. 5.) KE határozat

Dandártábornoki kinevezésről

 2013.09.05.

386/2013. (IX. 5.) KE határozat

Magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövet kinevezéséhez való hozzájárulásról

 2013.09.05.

387/2013. (IX. 5.) KE határozat

Magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövet kinevezéséhez való hozzájárulásról

 2013.09.05.

388/2013. (IX. 5.) KE határozat

Magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövet kinevezéséhez való hozzájárulásról

 2013.09.05.

389/2013. (IX. 5.) KE határozat

Magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövet kinevezéséhez való hozzájárulásról

 2013.09.05.

390/2013. (IX. 5.) KE határozat

Magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövet kinevezéséhez való hozzájárulásról

 2013.09.05.

1607/2013. (IX. 5.) Korm. határozat

Egyes minősített adatok felülvizsgálatának kezdeményezéséről

 2013.09.05.

1608/2013. (IX. 5.) Korm. határozat

A 2008-2009-es romagyilkosságok túlélő sértettjeinek és közvetlenül érintett egyéb áldozatainak megsegítéséről

 2013.09.05.

1609/2013. (IX. 5.) Korm. határozat

A rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosításról szóló 1155/2013. (III. 26.) Korm. határozatban foglalt határidőtől való eltérésről

 2013.09.05.

1610/2013. (IX. 5.) Korm. határozat

A helyi önkormányzatok adósságot keletkeztető, valamint kezesség-, illetve garanciavállalásra vonatkozó ügyleteihez történő 2013. augusztusi előzetes kormányzati hozzájárulásról

 2013.09.05.

1611/2013. (IX. 5.) Korm. határozat

A helyi önkormányzatok szociális célú tűzifavásárláshoz kapcsolódó kiegészítő támogatása érdekében a IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezeten belüli előirányzat-átcsoportosításról

 2013.09.05.

1612/2013. (IX. 5.) Korm. határozat

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium peres ügyből eredő fizetési kötelezettségéhez szükséges forrás biztosításáról

 2013.09.05.

1613/2013. (IX. 5.) Korm. határozat

A Nemzeti Választási Iroda feladatellátásához kapcsolódóan a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és az Országgyűlés fejezetek közötti előirányzat-átcsoportosításról

 2013.09.05.

1614/2013. (IX. 5.) Korm. határozat

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem kollégiumi épületének felújításához kapcsolódóan a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Honvédelmi Minisztérium fejezetek közötti előirányzat-átcsoportosításról

 2013.09.05.

1615/2013. (IX. 5.) Korm. határozat

Az Ankarában létesítendő oktatási-kulturális szakdiplomata álláshelyről

 2013.09.05.

1616/2013. (IX. 5.) Korm. határozat

A gáz csatlakozó vezetékek és felhasználói berendezések műszaki biztonsági felülvizsgálatával kapcsolatos további szükséges intézkedésekről

 2013.09.05.

1617/2013. (IX. 5.) Korm. határozat

A minisztérium működéséhez szükséges gépjárművek üzemeltetéséhez kapcsolódóan a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezetek közötti előirányzat-átcsoportosításról

 2013.09.05.

1618/2013. (IX. 5.) Korm. határozat

A Konfuciusz Intézetek Közép- és Kelet-európai Regionális Oktatási Centruma létrehozásának támogatásáról

 2013.09.05.

1619/2013. (IX. 5.) Korm. határozat

A Rubik kocka motívuma és gondolatisága által ihletett kiállítási központ létrehozásának előkészítésével kapcsolatos egyes kérdésekről

 2013.09.05.

1620/2013. (IX. 5.) Korm. határozat

A Rubik kocka motívuma és gondolatisága által ihletett kiállítási központ megvalósításával összefüggő egyes feladatok ellátása költségeinek fedezetéhez szükséges fejezetek közötti előirányzat-átcsoportosításról

 2013.09.05.

1621/2013. (IX. 5.) Korm. határozat

A „Holokauszt Gyermekáldozatainak Emlékhelye - Európai Oktatási Központ” elnevezésű állami beruházás egyes kérdéseiről

 2013.09.06.

1622/2013. (IX. 5.) Korm. határozat

Az egymilliárd forintot meghaladó támogatási igényű GOP projektjavaslatok jóváhagyásáról

 2013.09.05.

1623/2013. (IX. 5.) Korm. határozat

Az egyes 2007-2013. évekre szóló operatív programok módosításáról

 2013.09.05.

1624/2013. (IX. 5.) Korm. határozat

A közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó képzési program előkészítéséről

 2013.09.05.

1625/2013. (IX. 5.) Korm. határozat

A 2014-2020 közötti időszakra érvényes regionális támogatási térképről, a Közép-magyarországi régió támogathatóságáról és a 2007-2013 között hatályos regionális támogatási térkép meghosszabbításáról

 2013.09.05.

1626/2013. (IX. 5.) Korm. határozat

Az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program 2007-2008., 2009-2010. és 2011-2013. évekre szóló akciótervének módosításáról

 2013.09.05.

1627/2013. (IX. 5.) Korm. határozat

A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program 2011-2013. évekre szóló akcióterve 2. prioritásának módosításáról

 2013.09.05.

1628/2013. (IX. 5.) Korm. határozat

Az ÉAOP-2.1.1/E-12-k2-2012-0004 azonosító számú („Komplex ökoturisztikai fejlesztés a Hortobágyi Nemzeti Parkban” című) kiemelt projekttel összefüggésben biztosítéknyújtási kötelezettség alóli egyedi mentesítésről

 2013.09.05.

1629/2013. (IX. 5.) Korm. határozat

Az uniós forrásfelhasználást akadályozó jogszabály-módosítások előkészítéséről

 2013.09.05.

114/2013. (IX. 5.) ME határozat

Helyettes államtitkár megbízatása megszűnésének megállapításáról és helyettes államtitkár kinevezéséről

 2013.09.05.

115/2013. (IX. 5.) ME határozat

A 132/2012. (XI. 6.) ME határozat módosításáról

 2013.09.05.

146/2013. szeptember 6.

 

 

19/2013. (IX. 6.) HM rendelet

Az egyes költségtérítésekről

 2013.09.14.

51/2013. (IX. 6.) NFM rendelet

A radioaktív anyagok szállításáról, fuvarozásáról és csomagolásáról

 2013.10.07.

75/2013. (IX. 6.) VM rendelet

Az egyes állatjóléti támogatások feltételeiről szóló miniszteri rendeletek, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 35/2013. (V. 22.) VM rendelet módosításáról

 2013.09.07.

Köf. 5018/2013/6. határozat

A Kúria Önkormányzati Tanácsának határozata

 2013.09.06.

 

Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályok

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

Tartalom Jogszabályok
 
2013. szeptember 4. 56. évfolyam, L 235

 

II Nem jogalkotási aktusok

 

RENDELETEK

A Bizottság 850/2013/EU (2013. augusztus 23.) végrehajtási rendelete egy elnevezésnek az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába való bejegyzéséről (Pastel de Tentúgal ([OFJ])
A Bizottság 851/2013/EU (2013. szeptember 3.) rendelete nem a betegségek kockázatának csökkentését, illetve a gyermekek fejlődését és egészségét érintő, élelmiszerekkel kapcsolatos, egészségre vonatkozó egyes állítások engedélyezéséről és a 432/2012/EU rendelet módosításáról
A Bizottság 852/2013/EU (2013. szeptember 3.) végrehajtási rendelete az al-Kaida hálózattal összeköttetésben álló egyes személyekkel és szervezetekkel szemben meghatározott egyes korlátozó intézkedések bevezetéséről szóló 881/2002/EK tanácsi rendelet 200. alkalommal történő módosításáról
A Bizottság 853/2013/EU (2013. szeptember 3.) végrehajtási rendelete az egyes gyümölcs- és zöldségfélék behozatali árának meghatározására szolgáló behozatali átalányértékek megállapításáról
 

Helyesbítések

Helyesbítés az ametoktradin hatóanyagnak a növényvédő szerek forgalomba hozataláról szóló 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti jóváhagyásáról, továbbá az 540/2011/EU bizottsági végrehajtási rendelet mellékletének módosításáról szóló, 2013. március 8-i 200/2013/EU bizottsági végrehajtási rendelethez (  HL L 67., 2013.3.9.)
  Az Európai Unió Hivatalos Lapjának elektronikus közzétételéről szóló, 2013. március 7-i 216/2013/EU tanácsi rendelet
  Jogi aktusokra történő hivatkozás módja
2013. szeptember 4. 56. évfolyam, L 236

 

II Nem jogalkotási aktusok

 

RENDELETEK

A Bizottság 815/2013/EU (2013. augusztus 27.) rendelete a 2006. január 1-jén vagy azt követően a 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv I. mellékletének jegyzéke értelmében légi közlekedési tevékenységet végző légijármű-üzemeltetők listájáról és az egyes légijármű-üzemeltetőkhöz igazgatási célból rendelt tagállamok megállapításáról szóló 748/2009/EK rendeletnek Horvátország európai uniós csatlakozása tekintetében való módosításáról
2013. szeptember 5. 56. évfolyam, L 237

 

II Nem jogalkotási aktusok

 

RENDELETEK

A Bizottság 854/2013/EU (2013. szeptember 4.) végrehajtási rendelete a 206/2010/EU rendelet I. mellékletének a tenyésztésre vagy termelésre szánt juhfélék és kecskefélék Unióba történő behozatalára vonatkozó állat-egészségügyi bizonyítványminta surlókórra vonatkozó állat-egészségügyi követelmények tekintetében történő módosításáról
A Bizottság 855/2013/EU (2013. szeptember 4.) végrehajtási rendelete az Atlanti-óceánon a nyugati hosszúság 45°-tól keletre és a Földközi-tengeren az Olaszországban lajstromozott csapdákkal folytatott, kékúszójú tonhalra irányuló halászat tilalmáról
A Bizottság 856/2013/EU (2013. szeptember 4.) végrehajtási rendelete az egyes gyümölcs- és zöldségfélék behozatali árának meghatározására szolgáló behozatali átalányértékek megállapításáról
  Az Európai Unió Hivatalos Lapjának elektronikus közzétételéről szóló, 2013. március 7-i 216/2013/EU tanácsi rendelet
  Jogi aktusokra történő hivatkozás módja
2013. szeptember 6. 56. évfolyam, L 238

 

II Nem jogalkotási aktusok

 

RENDELETEK

A Bizottság 857/2013/EU (2013. szeptember 4.) végrehajtási rendelete az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába bejegyzett egyik elnevezés termékleírását érintő nem kisebb jelentőségű módosítás jóváhagyásáról (Mont d’Or/Vacherin du Haut-Doubs [OEM])
A Bizottság 858/2013/EU (2013. szeptember 4.) végrehajtási rendelete az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába bejegyzett egyik elnevezés termékleírását érintő nem kisebb jelentőségű módosítás jóváhagyásáról (Nocciola del Piemonte/Nocciola Piemonte [OFJ])
A Bizottság 859/2013/EU (2013. szeptember 5.) rendelete az információs társadalomra vonatkozó közösségi statisztikákról szóló 808/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásáról
A Bizottság 860/2013/EU (2013. szeptember 5.) végrehajtási rendelete az egyes gyümölcs- és zöldségfélék behozatali árának meghatározására szolgáló behozatali átalányértékek megállapításáról
 

Helyesbítések

Helyesbítés az egyes állatoknak és a friss húsnak az Európai Unióba való behozatalára engedéllyel rendelkező harmadik országok, e harmadik országok területei vagy területeinek részei jegyzékeinek, valamint az állat-egészségügyi bizonyítványra vonatkozó követelményeknek a megállapításáról szóló 206/2010/EU bizottsági rendelet módosításáról szóló, 2013. augusztus 14-i 780/2013/EU bizottsági végrehajtási rendelethez (  HL L 219., 2013.8.15.)
Helyesbítés Helyesbítés az iráni helyzetre tekintettel egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel szemben hozott korlátozó intézkedésekről szóló 359/2011/EU rendelet módosításáról szóló, 2012. március 23-i 264/2012/EU tanácsi rendelethez (  HL L 87., 2012.3.24.)
  Az Európai Unió Hivatalos Lapjának elektronikus közzétételéről szóló, 2013. március 7-i 216/2013/EU tanácsi rendelet
  Jogi aktusokra történő hivatkozás módja
2013. szeptember 6. 56. évfolyam, L 239

 

II Nem jogalkotási aktusok

 

RENDELETEK

A Bizottság 811/2013/EU (2013. február 18.) felhatalmazáson alapuló rendelete a 2010/30/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a helyiségfűtő berendezések, a kombinált fűtőberendezések, a helyiségfűtő berendezésből, hőmérséklet-szabályozóból és napenergia-készülékből álló csomagok, valamint a kombinált fűtőberendezésből, hőmérséklet-szabályozóból és napenergia-készülékből álló csomagok energiafogyasztásának címkézése tekintetében történő kiegészítéséről
A Bizottság 812/2013/EU (2013. február 18.) felhatalmazáson alapuló rendelete a 2010/30/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a vízmelegítők, a melegvíz-tároló tartályok, valamint a vízmelegítőből és napenergia-készülékből álló csomagok energiafogyasztásának címkézése tekintetében történő kiegészítéséről
A Bizottság 813/2013/EU (2013. augusztus 2.) rendelete a 2009/125/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a helyiségfűtő berendezések és a kombinált fűtőberendezések környezettudatos tervezésére vonatkozó követelmények tekintetében történő végrehajtásáról
A Bizottság 814/2013/EU (2013. augusztus 2.) rendelete a 2009/125/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a vízmelegítők és a melegvíz-tároló tartályok környezettudatos tervezésére vonatkozó követelmények tekintetében történő végrehajtásáról
2013. szeptember 7. 56. évfolyam, L 240

 

II Nem jogalkotási aktusok

 

RENDELETEK

A Tanács 861/2013/EU (2013. szeptember 2.) végrehajtási rendelete az Indiából származó rozsdamentes acélhuzalok egyes típusainak behozatalára vonatkozó végleges kiegyenlítő vám kivetéséről és a kivetett ideiglenes vám végleges beszedéséről
A Bizottság 862/2013/EU (2013. szeptember 5.) végrehajtási rendelete az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába bejegyzett egyik elnevezés termékleírását érintő nem kisebb jelentőségű módosítás jóváhagyásáról (Casatella Trevigiana [OEM])
A Bizottság 863/2013/EU (2013. szeptember 5.) végrehajtási rendelete egyes áruk Kombinált Nómenklatúra szerinti besorolásáról
A Bizottság 864/2013/EU (2013. szeptember 6.) végrehajtási rendelete az egyes gyümölcs- és zöldségfélék behozatali árának meghatározására szolgáló behozatali átalányértékek megállapításáról
 

HATÁROZATOK

A Tanács 2013/446/KKBP (2013. szeptember 6.) határozata az Európai Unió grúziai megfigyelő missziójáról (EUMM Georgia) szóló 2010/452/KKBP határozat módosításáról
A Bizottság 2013/447/EU (2013. szeptember 5.) határozata a 2011/278/EU határozat 18. cikkének (2) bekezdése szerinti standard kapacitásfelhasználási tényezőről
A Bizottság 2013/448/EU (2013. szeptember 5.) határozata az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek a 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 11. cikkének (3) bekezdésével összhangban történő átmeneti ingyenes kiosztását szolgáló nemzeti végrehajtási intézkedésekről (az értesítés a C(2013) 5666. számú dokumentummal történt)
 

NEMZETKÖZI MEGÁLLAPODÁSOKKAL LÉTREHOZOTT SZERVEK ÁLTAL ELFOGADOTT JOGI AKTUSOK

Az ESA–EU Vámegyüttműködési Bizottság 1/2013 sz. 2013/449/EU (2013. augusztus 7.) határozata az egyrészről a kelet- és dél-afrikai államok, másrészről az Európai Közösség és tagállamai közötti gazdasági partnerségi megállapodás kereteinek létrehozásáról szóló átmeneti megállapodás 1. jegyzőkönyvében megállapított származási szabályoktól a Mauritiuson a konzervált csíkoshasú tonhal vonatkozásában fennálló különleges helyzet figyelembevétele érdekében történő eltérésről
  Az Európai Unió Hivatalos Lapjának elektronikus közzétételéről szóló, 2013. március 7-i 216/2013/EU tanácsi rendelet
  Jogi aktusokra történő hivatkozás módja
2013. szeptember 10. 56. évfolyam, L 241

 

II Nem jogalkotási aktusok

 

RENDELETEK

A Bizottság 865/2013/EU (2013. szeptember 9.) végrehajtási rendelete az 1010/2009/EK rendeletnek a tengeri halászati termékekre vonatkozó fogási tanúsítványokról szóló, harmadik országokkal kötött igazgatási megállapodások tekintetében történő módosításáról
A Bizottság 866/2013/EU (2013. szeptember 9.) végrehajtási rendelete a 798/2008/EK rendeletnek a baromfihús szállítmányainak Belaruszból Litvánián keresztül az oroszországi Kalinyingrádi Területre való átszállítása tekintetében történő módosításáról
A Bizottság 867/2013/EU (2013. szeptember 9.) végrehajtási rendelete az egyes gyümölcs- és zöldségfélék behozatali árának meghatározására szolgáló behozatali átalányértékek megállapításáról
 

Helyesbítések

Helyesbítés az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló 2002/21/EK irányelv, az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és kapcsolódó eszközökhöz való hozzáférésről, valamint azok összekapcsolásáról szóló 2002/19/EK irányelv és az elektronikus hírközlő hálózatok és az elektronikus hírközlési szolgáltatások engedélyezéséről szóló 2002/20/EK irányelv módosításáról szóló, 2009. november 25-i 2009/140/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvhez (  HL L 337., 2009.12.18.)
Helyesbítés az egyetemes szolgáltatásról, valamint az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz kapcsolódó felhasználói jogokról szóló 2002/22/EK irányelv, az elektronikus hírközlési ágazatban a személyes adatok kezeléséről, feldolgozásáról és a magánélet védelméről szóló 2002/58/EK irányelv és a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok közötti együttműködésről szóló 2006/2004/EK rendelet módosításáról szóló, 2009. november 25-i 2009/136/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvhez (  HL L 337., 2009.12.18.)
  Az Európai Unió Hivatalos Lapjának elektronikus közzétételéről szóló, 2013. március 7-i 216/2013/EU tanácsi rendelet
  Jogi aktusokra történő hivatkozás módja
2013. szeptember 4. 56. évfolyam, C 254
 

II Közlemények

 

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ KÖZLEMÉNYEK

 

Európai Bizottság

2013/C 254/01 Bejelentett összefonódás engedélyezése (Ügyszám COMP/M.6947 – Antalis/Xerox Western Europe paper distribution business)
 

IV Tájékoztatások

 

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK

 

Európai Bizottság

2013/C 254/02 Az Európai Központi Bank által a főbb pénzügyi operációknál alkalmazott kamatláb: 0,50 % 2013. szeptember 1. – Euro-átváltási árfolyamok
2013/C 254/03 A Bizottság közleménye az általános termékbiztonságról szóló 2001/95/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv végrehajtása keretében (Az irányelv értelmében az európai szabványok címeinek és hivatkozásainak közzététele)
2013/C 254/04 A Bizottság közleménye a 2005/32/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a tömszelence nélküli önálló keringetőszivattyúkra, illetve termékekbe beépített tömszelence nélküli keringetőszivattyúkra vonatkozó környezetbarát tervezési követelmények tekintetében történő végrehajtásáról szóló 641/2009/EK bizottsági rendelet végrehajtása keretében (Az uniós harmonizációs jogszabályok értelmében összehangolt szabványok címeinek és hivatkozásainak közzététele)
 

Hirdetmények

 

A VERSENYPOLITIKA VÉGREHAJTÁSÁRA VONATKOZÓ ELJÁRÁSOK

 

Európai Bizottság

2013/C 254/05 Összefonódás előzetes bejelentése (Ügyszám COMP/M.7014 – Marubeni/NPIH) – Egyszerűsített eljárás alá vont ügy
2013/C 254/06 Összefonódás előzetes bejelentése (Ügyszám COMP/M.6792 – Goldman Sachs/TPG Lundy/Max/MPG) – Egyszerűsített eljárás alá vont ügy
 

Helyesbítések

2013/C 254/07 Helyesbítés az Olasz Köztársaság gazdaságfejlesztési miniszterének közleményéhez a szénhidrogének kutatására, feltárására és kitermelésére vonatkozó engedélyek megadásának és felhasználásának feltételeiről szóló 94/22/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. cikke (2) bekezdésének b) pontja alapján (  HL C 159., 2013.6.5.)
2013. szeptember 4. 56. évfolyam, C 254E
 

Tájékoztatások

2013/C 254 E/01 Az Európai Parlament tagjai által feltett, írásbeli választ igénylő kérdések és az európai uniós intézmények által rájuk adott válaszok
2013. szeptember 4. 56. évfolyam, C 255
 

IV Tájékoztatások

 

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK

 

Európai Bizottság

2013/C 255/01 A Bizottság közleménye a meghatározott feszültséghatáron belüli használatra tervezett elektromos berendezésekre vonatkozó tagállami jogszabályok összehangolásáról szóló, 2006. december 12-i 2006/95/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv végrehajtása keretében (Az uniós harmonizációs jogszabályok értelmében összehangolt szabványok címeinek és hivatkozásainak közzététele)
2013. szeptember 5. 56. évfolyam, C 256
 

II Közlemények

 

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ KÖZLEMÉNYEK

 

Európai Bizottság

2013/C 256/01 Bejelentett összefonódás engedélyezése (Ügyszám COMP/M.7001 – Carlyle/Klenk Holz)
2013/C 256/02 Bejelentett összefonódás engedélyezése (Ügyszám COMP/M.6997 – TowerBrook Capital/Metallum)
2013/C 256/03 Állami támogatás engedélyezése az EUMSZ 107. és 108. cikke alapján – Olyan esetek, amelyekkel kapcsolatban a Bizottság nem emel kifogást
2013/C 256/04 Állami támogatás engedélyezése az EUMSZ 107. és 108. cikke alapján – Olyan esetek, amelyekkel kapcsolatban a Bizottság nem emel kifogást
 

IV Tájékoztatások

 

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK

 

Tanács

2013/C 256/05 A Tanács határozata (2013. szeptember 2.) az Európai Unió 2014-es pénzügyi évre vonatkozó költségvetés-tervezetéről szóló tanácsi álláspont elfogadásáról
 

Európai Bizottság

2013/C 256/06 Euroátváltási árfolyamok
 

A TAGÁLLAMOKTÓL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK

2013/C 256/07 A határellenőrzésért felelős nemzeti szolgálatok frissített jegyzéke a személyek határátlépésére irányadó szabályok közösségi kódexének (Schengeni határ-ellenőrzési kódex) létrehozásáról szóló 562/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 15. cikkének (2) bekezdése szerint (  HL C 247., 2006.10.13., 17. o.;  HL C 77., 2007.4.5., 11. o.;  HL C 153., 2007.7.6., 21. o.;  HL C 331., 2008.12.31., 15. o.;  HL C 87., 2010.4.1., 15. o.;  HL C 180., 2012.6.21., 2. o.;  HL C 98., 2013.4.5., 2. o.)
 

AZ EURÓPAI GAZDASÁGI TÉRSÉGGEL KAPCSOLATOS TÁJÉKOZTATÁSOK

 

EFTA Felügyeleti Hatóság

2013/C 256/08 Az EFTA Felügyeleti Hatóság tájékoztatója a Közösségben a légi járatok működtetésére vonatkozó közös szabályokról szóló 1008/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 17. cikkének (5) bekezdése alapján – Pályázati felhívás menetrend szerinti légi járatok közszolgáltatási kötelezettség alapján történő üzemeltetésére a helikopter-útvonalon való menetrend szerinti légi járatokra vonatkozóan Værøy–Bodø mindkét irányban
2013/C 256/09 Az EFTA Felügyeleti Hatóság tájékoztatója a Közösségben a légi járatok működtetésére vonatkozó közös szabályokról szóló 1008/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 16. cikkének (4) bekezdése alapján – Menetrend szerinti légi járatok üzemeltetésére vonatkozó közszolgáltatási kötelezettség módosítása a helikopter-útvonalon való menetrend szerinti légi járatokra vonatkozóan Værøy–Bodø mindkét irányban
2013. szeptember 5. 56. évfolyam, C 256E
 

IV Tájékoztatások

 

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK

 

Európai Parlament

 

ÍRÁSBELI VÁLASZT IGÉNYLŐ KÉRDÉSEK A VÁLASZOKKAL

2013/C 256 E/01 Az Európai Parlament tagjai által feltett, írásbeli választ igénylő kérdések és az európai uniós intézmények által rájuk adott válaszok
2013. szeptember 6. 56. évfolyam, C 257
 

II Közlemények

 

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ KÖZLEMÉNYEK

 

Európai Bizottság

2013/C 257/01 Állami támogatás engedélyezése az EUMSZ 107. és 108. cikke alapján – Olyan esetek, amelyekkel kapcsolatban a Bizottság nem emel kifogást
2013/C 257/02 Állami támogatás engedélyezése az EUMSZ 107. és 108. cikke alapján – Olyan esetek, amelyekkel kapcsolatban a Bizottság nem emel kifogást
2013/C 257/03 Bejelentett összefonódás engedélyezése (Ügyszám COMP/M.6977 – OMERS/AIMCO/VUE)
2013/C 257/04 Bejelentett összefonódás engedélyezése (Ügyszám COMP/M.6906 – KKR/Gardner Denver)
2013/C 257/05 Közlemény a 885/2006/EK rendelet 13. cikkének (2) bekezdése alapján az EMGA és az EMVA számlaelszámolásával összefüggésben létrehozott egyeztető szerv összetételéről
 

IV Tájékoztatások

 

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK

 

Európai Bizottság

2013/C 257/06 Euroátváltási árfolyamok
 

A TAGÁLLAMOKTÓL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK

2013/C 257/07 Az Olasz Köztársaság Gazdaságfejlesztési Minisztériumának közleménye a szénhidrogének kutatására, feltárására és kitermelésére vonatkozó engedélyek megadásának és felhasználásának feltételeiről szóló 94/22/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. cikkének (2) bekezdése alapján
2013/C 257/08 A francia kormány közleménye a szénhidrogének kutatására, feltárására és kitermelésére vonatkozó engedélyek megadásának és felhasználásának feltételeiről szóló 94/22/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján (Hirdetmény folyékony és gáznemű szénhidrogének bányászati kutatására vonatkozó kizárólagos engedély – az ún. „Permis de Nord-Cambrai” – iránti kérelemről)
2013. szeptember 6. 56. évfolyam, C 257E
 

Állásfoglalások, ajánlások és vélemények

 

ÁLLÁSFOGLALÁSOK

 

Európai Parlament

ÜLÉSSZAK: 2012–2013

2012. március 29-i ülés

Ezen ülések jegyzőkönyve a Hivatalos Lap következő számában jelent meg:  HL C 158 E, 2012.6.5.

ELFOGADOTT SZÖVEGEK

 

2012. március 29., csütörtök

2013/C 257 E/01 A légi utasok jogai
Az Európai Parlament 2012. március 29-i állásfoglalása a légi utasok szerzett jogairól és azok érvényesüléséről (2011/2150(INI))
2013/C 257 E/02 A fehéroroszországi helyzet
Az Európai Parlament 2012. március 29-i állásfoglalása a belarusz helyzetről (2012/2581(RSP))
2013/C 257 E/03 Az Európai Demokrácia Alapítvány
Az Európai Parlament 2012. március 29-i ajánlása a Tanácshoz az Európai Demokrácia Alapítvány (EDA) esetleges létrehozásának módozatairól (2011/2245(INI))
2013/C 257 E/04 Bővítési jelentés Szerbiára vonatkozóan
Az Európai Parlament 2012. március 29-i állásfoglalása Szerbia európai integrációs folyamatáról (2011/2886(RSP))
2013/C 257 E/05 Bővítési jelentés Koszovóra vonatkozóan
Az Európai Parlament 2012. március 29-i állásfoglalása Koszovó európai integrációjáról (2011/2885(RSP))
2013/C 257 E/06 Bővítési jelentés Törökországra vonatkozóan
Az Európai Parlament 2012. március 29-i állásfoglalása a Törökország által elért haladásról szóló 2011. évi jelentésről (2011/2889(RSP))
2013/C 257 E/07 Bővítési jelentés Montenegróra vonatkozóan
Az Európai Parlament 2012. március 29-i állásfoglalása a Montenegró által elért haladásról szóló 2011. évi jelentésről (2011/2890(RSP))
2013/C 257 E/08 A felelős vállalatirányítás uniós keretei
Az Európai Parlament 2012. március 29-i állásfoglalása a felelős vállalatirányítás uniós kereteiről (2011/2181(INI))
2013/C 257 E/09 Európai Beruházási Bank (EBB) - 2010-es éves jelentés
Az Európai Parlament 2012. március 29-i állásfoglalása az Európai Beruházási Bank (EBB) 2010. évi éves jelentéséről (2011/2186(INI))
2013/C 257 E/10 2010. évi jelentés az uniós polgárságról
Az Európai Parlament 2012. március 29-i állásfoglalása az uniós polgárságról szóló 2010. évi jelentésről: Az uniós polgárok jogainak érvényesítése előtt álló akadályok lebontása (2011/2182(INI))
 

II Közlemények

 

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ KÖZLEMÉNYEK

 

Európai Parlament

 

2012. március 29., csütörtök

2013/C 257 E/11 Luigi de Magistris parlamenti képviselői mentelmi jogának fenntartására irányuló kérelem
Az Európai Parlament 2012. március 29-i határozata a Luigi de Magistris mentelmi jogának és kiváltságainak fenntartására irányuló kérelemről (2011/2064(IMM))
2013/C 257 E/12 Luigi de Magistris parlamenti képviselői mentelmi jogának fenntartására irányuló kérelem
Az Európai Parlament 2012. március 29-i határozata a Luigi de Magistris mentelmi jogának és kiváltságainak fenntartására irányuló kérelemről (2011/2097(IMM))
2013/C 257 E/13 Luigi de Magistris parlamenti képviselői mentelmi jogának fenntartására irányuló kérelem
Az Európai Parlament 2012. március 29-i határozata a Luigi de Magistris mentelmi jogának és kiváltságainak fenntartására irányuló kérelemről (2011/2098(IMM))
2013/C 257 E/14 Luigi de Magistris parlamenti mentelmi jogának fenntartására irányuló kérelem
Az Európai Parlament 2012. március 29-i határozata a Luigi de Magistris mentelmi jogának és kiváltságainak fenntartására irányuló kérelemről (2011/2189(IMM))
2013/C 257 E/15 Az eljárási szabályzat módosítása az Európai Parlament és a nemzeti kormányokat képviselő intézmények közötti kapcsolatok alakulására tekintettel
Az Európai Parlament 2012. március 29-i határozata az eljárási szabályzat módosításáról az Európai Parlament és a nemzeti kormányokat képviselő intézmények közötti kapcsolatok Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követő alakulására tekintettel (2011/2266(REG))
 

III Előkészítő jogi aktusok

 

Európai Parlament

 

2012. március 29., csütörtök

2013/C 257 E/16 A Nemzetközi Gumiágazati Tanulmányozó Csoport módosított alapszabálya és eljárási szabályzata
Az Európai Parlament 2012. március 29-i jogalkotási állásfoglalása a Nemzetközi Gumiágazati Tanulmányozó Csoport módosított alapszabályának és eljárási szabályzatának az Európai Unió általi aláírásáról szóló tanácsi határozatra irányuló tervezetről (13123/2011 – C7-0332/2011 – 2011/0116(NLE))
2013/C 257 E/17 Az Európai Menekültügyi Alap 2008–2013
Az Európai Parlament 2012. március 29-i jogalkotási állásfoglalása a Tanács első olvasatbeli álláspontjáról a „Szolidaritás és a migrációs áramlások igazgatása” általános program keretében a 2008–2013-as időszakra az Európai Menekültügyi Alap létrehozásáról szóló 573/2007/EK határozat módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi határozat elfogadása tekintetében (06444/2/2012 – C7-0072/2012 – 2009/0127(COD))
MELLÉKLET A JOGALKOTÁSI ÁLLÁSFOGLALÁSHOZ
2013/C 257 E/18 A kettős felhasználású termékek kivitelének, átadásának, közvetítésének és átszállításának ellenőrzése
Az Európai Parlament 2012. március 29-i jogalkotási állásfoglalása a Tanács első olvasatbeli álláspontjáról a kettős felhasználású termékek kivitelére, transzferjére, brókertevékenységére és tranzitjára vonatkozó közösségi ellenőrzési rendszer kialakításáról szóló 428/2009/EK rendeletet módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendelet elfogadása céljából (18144/1/2011 – C7-0070/2012 – 2010/0262(COD))
2013/C 257 E/19 Tőzsdén kívüli származtatott ügyletek, központi szerződő felek és kereskedési adattárak
Az Európai Parlament 2012. március 29-i jogalkotási állásfoglalása a tőzsdén kívüli származtatott ügyletekről, a központi szerződő felekről és a kereskedési adattárakról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról (COM(2010)0484 – C7-0265/2010 – 2010/0250(COD))
P7_TC1-COD(2010)0250
Az Európai Parlament álláspontja, amely első olvasatban 2012. március 29-én került elfogadásra a tőzsdén kívüli származtatott ügyletekről, a központi szerződő felekről és a kereskedési adattárakról szóló …/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet elfogadására tekintettel
2013/C 257 E/20 A munkavállalók fizikai tényezők (elektromágneses terek) hatásából keletkező kockázatoknak való expozíciójára vonatkozó egészségügyi és biztonsági minimumkövetelmények
Az Európai Parlament 2012. március 29-i jogalkotási állásfoglalása a munkavállalók fizikai tényezők (elektromágneses terek) hatásából keletkező kockázatoknak való expozíciójára vonatkozó egészségügyi és biztonsági minimumkövetelményekről szóló 2004/40/EK irányelv (18. egyedi irányelv a 89/391/EGK irányelv 16. cikke (1) bekezdésének értelmében) módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslatról (COM(2012)0015 – C7-0020/2012 – 2012/0003(COD))
P7_TC1-COD(2012)0003
Az Európai Parlament álláspontja, amely első olvasatban 2012. március 29-én került elfogadásra a munkavállalók fizikai tényezők (elektromágneses terek) hatásából keletkező kockázatoknak való expozíciójára vonatkozó egészségügyi és biztonsági minimumkövetelményekről szóló 2004/40/EK irányelv (18. egyedi irányelv a 89/391/EGK irányelv 16. cikke (1) bekezdésének értelmében) módosításáról szóló 2012/…/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv elfogadására tekintettel
2013/C 257 E/21 A jövedéki adók területén való közigazgatási együttműködés
Az Európai Parlament 2012. március 29-i jogalkotási állásfoglalása a jövedéki adók területén való közigazgatási együttműködésről szóló tanácsi rendeletre irányuló javaslatról (COM(2011)0730 – C7-0447/2011 – 2011/0330(CNS))
2013/C 257 E/22 A 2013-as pénzügyi évre tervezett bevételek és kiadások – I. szakasz – Parlament
Az Európai Parlament 2012. március 29-i állásfoglalása az Európai Parlament 2013-as pénzügyi évre tervezett bevételeiről és kiadásairól (2012/2006(BUD))
2013/C 257 E/23 Az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap mobilizálása: Spanyolország „EGF/2011/006 ES/Valenciana tartomány - Épületek építése” referenciaszámú kérelme
Az Európai Parlament 2012. március 29-i állásfoglalása az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapnak az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság közötti, a költségvetési fegyelemről és a pénzgazdálkodás hatékonyságáról és eredményességéről szóló, 2006. május 17-i intézményközi megállapodás 28. pontja alapján történő igénybevételéről szóló európai parlamenti és tanácsi határozatra irányuló javaslatról (Spanyolország „EGF/2011/006 ES/Comunidad Valenciana Construction of buildings” referenciaszámú kérelme) (COM(2012)0053 – C7-0044/2012 – 2012/2023(BUD))
MELLÉKLET
2013. szeptember 7. 56. évfolyam, C 258
 

II Közlemények

 

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ KÖZLEMÉNYEK

 

Európai Bizottság

2013/C 258/01 Bejelentett összefonódás engedélyezése (Ügyszám COMP/M.6989 – Aqualia/Mitsui/Severomoravksé vodovody a kanalizace Ostrava/Aqualia Infraestructuras Inzenyring)
2013/C 258/02 Bejelentett összefonódás engedélyezése (Ügyszám COMP/M.7002 – M&G/Alliance Medical)
2013/C 258/03 Bejelentett összefonódás engedélyezése (Ügyszám COMP/M.6956 – Telefónica/CaixaBank/Banco Santander/JV)
 

IV Tájékoztatások

 

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK

 

Európai Bizottság

2013/C 258/04 Euroátváltási árfolyamok
2013/C 258/05 A Bizottság közleménye a 765/2008/EK rendelet, a 768/2008/EK határozat és az 1221/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtása keretében (Az uniós harmonizációs jogszabályok értelmében összehangolt szabványok címeinek és hivatkozásainak közzététele)
 

Hirdetmények

 

A VERSENYPOLITIKA VÉGREHAJTÁSÁRA VONATKOZÓ ELJÁRÁSOK

 

Európai Bizottság

2013/C 258/06 Állami támogatás – Spanyolország – SA.35550 (13/C) (korábbi 13/NN, korábbi 12/CP) számú állami támogatás – Külföldi vállalkozásban való részesedésszerzés esetén az üzleti és cégértékre alkalmazott adózási amortizáció – Felhívás észrevételek benyújtására az Európai Unió működéséről szóló szerződés 108. cikkének (2) bekezdése értelmében
2013/C 258/07 Összefonódás előzetes bejelentése (Ügyszám COMP/M.7015 – Bain Capital/Altor/EWOS)
2013. szeptember 7. 56. évfolyam, C 258E
 

Állásfoglalások, ajánlások és vélemények

 

ÁLLÁSFOGLALÁSOK

 

Európai Parlament

ÜLÉSSZAK: 2012–2013

2012. április 18–20-i ülések

Ezen ülések jegyzőkönyve a Hivatalos Lap következő számában jelent meg:  HL C 183 E, 2012.6.23.

ELFOGADOTT SZÖVEGEK

 

2012. április 18., szerda

2013/C 258 E/01 A kohéziós politika szerepe az EU legkülső régióiban az Európa 2020 stratégiával összefüggésben
Az Európai Parlament 2012. április 18-i állásfoglalása a kohéziós politika szerepéről az Európai Unió legkülső régióiban az Európa 2020 stratégiával összefüggésben (2011/2195(INI))
2013/C 258 E/02 Az emberi jogok helyzete a világban és az Európai Unió ezzel kapcsolatos politikája, ideértve az Unió emberi jogokkal kapcsolatos stratégiai politikájára gyakorolt hatásait is
Az Európai Parlament 2012. április 18-i állásfoglalása az emberi jogok világbeli helyzetéről szóló éves jelentésről és az Európai Unió ezzel kapcsolatos politikájáról, ideértve annak az EU emberi jogi stratégiai politikájára gyakorolt következményeit (2011/2185(INI))
2013/C 258 E/03 Az EU–Azerbajdzsán társulási megállapodásról folytatott tárgyalások
Az Európai Parlament 2012. április 18-i állásfoglalása az Európai Parlamentnek a Tanácshoz, a Bizottsághoz és az Európai Külügyi Szolgálathoz intézett ajánlásai az EU és Azerbajdzsán közötti társulási megállapodásról folytatott tárgyalásokhoz (2011/2316(INI))
2013/C 258 E/04 Az EU–Örményország társulási megállapodásról folytatott tárgyalások
Az Európai Parlament 2012. április 18-i állásfoglalása az Európai Parlamentnek a Tanácshoz, a Bizottsághoz és az Európai Külügyi Szolgálathoz intézett ajánlásai az EU és Örményország közötti társulási megállapodásról folytatott tárgyalásokhoz (2011/2315(INI))
2013/C 258 E/05 A halak mint közös javak
Az Európai Parlament 2012. április 18-i nyilatkozata a halakról mint közös javakról
2013/C 258 E/06 A Down-kóros gyermekek
Az Európai Parlament 2012. április 18-i nyilatkozata a Down-kóros gyermekekről
 

2012. április 19., csütörtök

2013/C 258 E/07 Felhívás konkrét lépésekre az adócsalás és az adóelkerülés elleni küzdelem terén
Az Európai Parlament 2012. április 19-i állásfoglalása az adócsalás és az adóelkerülés elleni küzdelem terén teendő konkrét lépésekre irányuló felhívásról (2012/2599(RSP))
 

2012. április 20., péntek

2013/C 258 E/08 Az európai felsőoktatási rendszerek modernizálása
Az Európai Parlament 2012. április 20-i állásfoglalása az európai felsőoktatási rendszerek modernizációjáról (2011/2294(INI))
2013/C 258 E/09 Versenyképes egységes digitális piac – az e-kormányzat mint élenjáró kezdeményezés
Az Európai Parlament 2012. április 20-i állásfoglalása a versenyképes egységes digitális piacról – az e-kormányzat mint élenjáró kezdeményezés (2011/2178(INI))
2013/C 258 E/10 A Maliban uralkodó helyzet
Az Európai Parlament 2012. április 20-i állásfoglalása a mali helyzetről (2012/2603(RSP))
2013/C 258 E/11 A burmai helyzet
Az Európai Parlament 2012. április 20-i állásfoglalása a burmai/mianmari helyzetről (2012/2604(RSP))
2013/C 258 E/12 Az Európai Unión kívüli európai beruházások jogbiztonsága
Az Európai Parlament 2012. április 20-i állásfoglalása az Európai Unión kívüli európai beruházások jogbiztonságáról (2012/2619(RSP))
2013/C 258 E/13 A külső segítségnyújtás irányításának Bizottság általi átruházása a központi részlegekről a külképviseletekre
Az Európai Parlament 2012. április 20-i állásfoglalása a külső segítségnyújtás irányításának a Bizottság által a központi részlegekről a külképviseletekre történő átruházásának a segélyezés hatékonyságára gyakorolt hatásairól (2011/2192(INI))
2013/C 258 E/14 A nők és az éghajlatváltozás
Az Európai Parlament 2012. április 20-i állásfoglalása a nőkről és az éghajlatváltozásról (2011/2197(INI))
2013/C 258 E/15 Életbiztosításunk, természeti tőkénk: a biológiai sokféleséggel kapcsolatos, 2020-ig teljesítendő uniós stratégia
Az Európai Parlament 2012. április 20-i állásfoglalása életbiztosításunkról, természeti tőkénkről: a biológiai sokféleséggel kapcsolatos, 2020-ig teljesítendő uniós stratégiáról (2011/2307(INI))
2013/C 258 E/16 A hatodik környezetvédelmi cselekvési program felülvizsgálata és a hetedik környezetvédelmi cselekvési program prioritásainak meghatározása
Az Európai Parlament 2012. április 20-i állásfoglalása a 6. környezetvédelmi cselekvési program felülvizsgálatáról és a 7. környezetvédelmi cselekvési program prioritásainak meghatározásáról– egészségesebb környezet egy jobb életért (2011/2194(INI))
 

III Előkészítő jogi aktusok

 

EURÓPAI PARLAMENT

 

2012. április 18., szerda

2013/C 258 E/17 A szociális biztonsági rendszerek koordinálása
Az Európai Parlament 2012. április 18-i jogalkotási állásfoglalása a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet, valamint a 883/2004/EK rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról szóló 987/2009/EK rendelet módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról (COM(2010)0794 – C7-0005/2011 – 2010/0380(COD))
P7_TC1-COD(2010)0380
Az Európai Parlament álláspontja, amely első olvasatban 2012. április 18-án került elfogadásra a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet, valamint a 883/2004/EK rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról szóló 987/2009/EK rendelet módosításáról szóló …/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet elfogadására tekintettel
2013/C 258 E/18 Az Európai Unió csatlakozása a Délkelet-Ázsiai Barátsági és Együttműködési Szerződéshez
Az Európai Parlament 2012. április 18-i jogalkotási állásfoglalása az Európai Uniónak a Délkelet-Ázsiai Barátsági és Együttműködési Szerződéshez való csatlakozásáról szóló tanácsi határozatra irányuló tervezetről (07434/2012 – C7-0085/2012 – 2012/0028(NLE))
2013/C 258 E/19 Jegyzőkönyvtervezet az ír nép Lisszaboni Szerződéssel kapcsolatos aggályairól (egyetértés)
Az Európai Parlament 2012. április 18-i határozata az ír népnek a Lisszaboni Szerződéssel kapcsolatos aggályairól szóló jegyzőkönyvnek az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez való csatolása céljából felállítandó konvent összehívásának mellőzéséről szóló európai tanácsi javaslatról (00092/2011 – C7-0388/2011 – 2011/0816(NLE))
2013/C 258 E/20 Jegyzőkönyvtervezet az ír nép Lisszaboni Szerződéssel kapcsolatos aggályairól (konzultáció)
Az Európai Parlament 2012. április 18-i állásfoglalása az ír népnek a Lisszaboni Szerződéssel kapcsolatos aggályairól szóló jegyzőkönyv tervezetéről (az Európai Unióról szóló szerződés 48. cikkének (3) bekezdése) (00092/2011 – C7-0387/2011 – 2011/0815(NLE))
 

2012. április 19., csütörtök

2013/C 258 E/21 Az Európai Unió és a Közép-afrikai Köztársaság között létrejött, az erdészeti jogszabályok végrehajtásáról, az erdészeti irányításról és a fatermékeknek az Európai Unióba irányuló kereskedelméről szóló önkéntes partnerségi megállapodás
Az Európai Parlament 2012. április 19-i jogalkotási állásfoglalása az Európai Unió és a Közép-afrikai Köztársaság közötti, az erdészeti jogszabályok végrehajtásáról, az erdészeti irányításról és a fatermékeknek az Európai Unióba irányuló kereskedelméről szóló önkéntes partnerségi megállapodás (FLEGT) megkötésére vonatkozó tanácsi határozattervezetről (14034/2011 – C7-0046/2012 – 2011/0127(NLE))
2013/C 258 E/22 Az Európai Unió és Libéria közötti, az erdészeti jogszabályok végrehajtásáról, az erdészeti irányításról és a fatermékek kereskedelméről szóló önkéntes partnerségi megállapodás
Az Európai Parlament 2012. április 19-i jogalkotási állásfoglalása az Európai Unió és Libéria közötti, az erdészeti jogszabályok végrehajtásáról, az erdészeti irányításról és a fatermékeknek az Európai Unióba irányuló kereskedelméről szóló önkéntes partnerségi megállapodás megkötésére vonatkozó tanácsi határozattervezetről (11104/2011 – C7-0241/2011 – 2011/0160(NLE))
2013/C 258 E/23 A pénzügyi stabilitásuk vonatkozásában komoly nehézségekkel küzdő vagy komoly nehézségek által fenyegetett egyes tagállamok kockázatmegosztó eszközei
Az Európai Parlament 2012. április 19-i jogalkotási állásfoglalása az 1083/2006/EK tanácsi rendeletnek a pénzügyi stabilitásuk vonatkozásában komoly nehézségekkel küzdő vagy komoly nehézségek által fenyegetett tagállamok kockázatmegosztási eszközeivel kapcsolatos rendelkezések tekintetében történő módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról (COM(2011)0655 – C7-0350/2011 – 2011/0283(COD))
P7_TC1-COD(2011)0283
Az Európai Parlament álláspontja, amely első olvasatban 2012. április 19-én került elfogadásra az 1083/2006/EK tanácsi rendeletnek a pénzügyi stabilitás vonatkozásában súlyos nehézségekkel küzdő vagy súlyos nehézségekkel fenyegetett tagállamok esetében a kockázatmegosztó eszközökre vonatkozó egyes rendelkezések tekintetében történő módosításáról szóló …/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet elfogadására tekintettel
2013/C 258 E/24 Az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió közötti, az utas-nyilvántartási adatállomány (PNR) felhasználásáról és az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma részére történő továbbításáról szóló megállapodás
Az Európai Parlament 2012. április 19-i jogalkotási állásfoglalása az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió közötti, az utas-nyilvántartási adatállomány (PNR) felhasználásáról és az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma részére történő továbbításáról szóló megállapodás megkötéséről szóló tanácsi határozatra irányuló tervezetről (17433/2011 – C7-0511/2011 – 2011/0382(NLE))
2013/C 258 E/25 A közös konszolidált társasági adóalap
Az Európai Parlament 2012. április 19-i jogalkotási állásfoglalása a közös konszolidált társaságiadó-alapról (KKTA) szóló tanácsi irányelvre irányuló javaslatról (COM (2011)0121 – C7-0092/2011 – 2011/0058(CNS))
2013/C 258 E/26 Az energiatermékek és a villamos energia adóztatása
Az Európai Parlament 2012. április 19-i jogalkotási állásfoglalása az energiatermékek és a villamos energia közösségi adóztatási keretének átszervezéséről szóló 2003/96/EK irányelv módosításáról szóló tanácsi irányelvre irányuló javaslatról (COM(2011)0169 – C7-0105/2011 – 2011/0092(CNS))
 

2012. április 20., péntek

2013/C 258 E/27 Az 1/2012. számú költségvetés-módosítás tervezete: az ITER finanszírozása
Az Európai Parlament 2012. április 20-i állásfoglalása az Európai Unió 2012-es pénzügyi évre vonatkozó, 1/2012. számú költségvetés-módosítási tervezetéről (III. szakasz – Bizottság) szóló tanácsi álláspontról (08136/2012 – C7-0088/2012 – 2012/2011(BUD))
2013. szeptember 7. 56. évfolyam, C 259
 

IV Tájékoztatások

 

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK

 

Európai Bizottság

2013/C 259/01 A Bizottság közleménye a robbanásveszélyes légkörben való használatra szánt felszerelésekre és védelmi rendszerekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1994. március 23-i 94/9/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv végrehajtása keretében (Az uniós harmonizációs jogszabályok értelmében összehangolt szabványok címeinek és hivatkozásainak közzététele)
 

A TAGÁLLAMOKTÓL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK

2013/C 259/02 Tagállami összefoglaló adatok a Szerződés 87. és 88. cikkének a mezőgazdasági termékek előállításával foglalkozó kis- és középvállalkozásoknak nyújtott állami támogatásokra történő alkalmazásáról és a 70/2001/EK rendelet módosításáról szóló 1857/2006/EK bizottsági rendelet alapján nyújtott állami támogatásokról
2013/C 259/03 A tagállamok által közölt információk a Szerződés 87. és 88. cikke alkalmazásában a támogatások bizonyos fajtáinak a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló 800/2008/EK bizottsági rendelet (általános csoportmentességi rendelet) alapján nyújtott állami támogatásról
2013. szeptember 7. 56. évfolyam, C 260
 

IV Tájékoztatások

 

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK

 

Az Európai Unió Bírósága

2013/C 260/01 Az Európai Unió Bíróságának utolsó kiadványa az Európai Unió Hivatalos Lapjában  HL C 252., 2013.8.31.
 

Hirdetmények

 

BÍRÓSÁGI ELJÁRÁSOK

 

Bíróság

2013/C 260/02 C-584/10. P., C-593/10. P. és C-595/10. P. sz. egyesített ügyek: A Bíróság (nagytanács) 2013. július 18-i ítélete — Európai Bizottság (C-584/10. P.), az Európai Unió Tanácsa (C-593/10. P.), Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága (C-595/10. P.) kontra Yassin Abdullah Kadi, Francia Köztársaság (Fellebbezés — Közös kül-és biztonságpolitika (KKBP) — Az Oszáma bin Ládennel, az al-Kaida hálózattal és a Tálibánnal összeköttetésben álló egyes személyekkel és szervezetekkel szembeni korlátozó intézkedések — 881/2002/EK rendelet — Az Egyesült Nemzetek valamely szerve által összeállított listára felvett személy pénzeszközeinek és gazdasági erőforrásainak befagyasztása — E személy nevének a 881/2002/EK rendelet I. mellékletében szereplő listára történő felvétele — Megsemmisítés iránti kereset — Alapvető jogok — Védelemhez való jog — A hatékony bírói jogvédelem elve — Az arányosság elve — A tulajdon tiszteletben tartásához való jog — Indokolási kötelezettség)
2013/C 260/03 C-201/11. P. sz. ügy: A Bíróság (harmadik tanács) 2013. július 18-i ítélete — Union des associations européennes de football (UEFA) kontra Európai Bizottság, Belga Királyság, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága (Fellebbezés — Televíziós műsorszolgáltatás — 89/552/EGK irányelv — 3a. cikk — Az Egyesült Királyság által elfogadott, e tagállam társadalma számára kiemelten jelentős eseményekre vonatkozó intézkedések — Labdarúgó-Európa-bajnokság — Az intézkedéseket a közösségi joggal összeegyeztethetőnek nyilvánító határozat — Indokolás — EK 49. cikk és EK 86. cikk — A tulajdonhoz való jog)
2013/C 260/04 C-204/11. P. sz. ügy: A Bíróság (harmadik tanács) 2013. július 18-i ítélete — Féderation international de football association (FIFA) kontra Európai Bizottság, Belga Királyság, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága (Fellebbezés — Televíziós műsorszolgáltatás — 89/552/EGK irányelv — 3a. cikk — A Belga Királyság által elfogadott, e tagállam társadalma számára kiemelten jelentős eseményekre vonatkozó intézkedések — Labdarúgó Világbajnokság — Az intézkedéseket a közösségi joggal összeegyeztethetőnek nyilvánító határozat — Indokolás — EK 49. cikk és EK 86. cikk — A tulajdonhoz való jog)
2013/C 260/05 C-205/11. P. sz. ügy: A Bíróság (harmadik tanács) 2013. július 18-i ítélete — Féderation international de football association (FIFA) kontra Európai Bizottság, Belga Királyság, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága (Fellebbezés — Televíziós műsorszolgáltatás — 89/552/EGK irányelv — 3a. cikk — Az Egyesült Királyság által elfogadott, e tagállam társadalma számára kiemelten jelentős eseményekre vonatkozó intézkedések — Labdarúgó Világbajnokság — Az intézkedéseket a közösségi joggal összeegyeztethetőnek nyilvánító határozat — Indokolás — EK 49. cikk és EK 86. cikk — A tulajdonhoz való jog)
2013/C 260/06 C-210/11. és C-211/11. sz. egyesített ügyek: A Bíróság (hatodik tanács) 2013. július 18-i ítélete (a Cour de cassation (Belgium) előzetes döntéshozatal iránti kérelme) — État belge kontra Medicom SPRL (C-210/11), Maison Patrice Alard SPRL (C-211/11) (Előzetes döntéshozatal iránti kérelem — Hatodik héairányelv — A 6. cikk (2) bekezdése első albekezdésének a) pontja és a 13. cikk B. részének b) pontja — Levonási jog — Jogi személyek tulajdonában álló, és részben ügyvezetőik személyes szükségleteinek kielégítése céljából az ügyvezetők rendelkezésére bocsátott tárgyi eszközök — Készpénzben fizetendő lakbér hiánya, azonban a jövedelemadó szempontjából természetbeni juttatás figyelembevétele)
2013/C 260/07 C-261/11. sz. ügy: A Bíróság (harmadik tanács) 2013. július 18-i ítélete — Európai Bizottság kontra Dán Királyság (Tagállami kötelezettségszegés — Letelepedés szabadsága — EUMSZ 49. cikk — Az EGT-Megállapodás 31. cikke — Korlátozások — Adójogszabályok — Más tagállamba irányuló eszközátruházások — A rejtett vagyonnövekedés azonnali megadóztatása)
2013/C 260/08 C-313/11. sz. ügy: A Bíróság (ötödik tanács) 2013. július 18-i ítélete — Európai Bizottság kontra Lengyel Köztársaság (Tagállami kötelezettségszegés — 1829/2003/EK rendelet — Takarmányozás — Géntechnológiával módosított takarmányok — Előállítás, forgalombahozatal és felhasználás — Még hatályba nem lépett nemzeti tilalom)
2013/C 260/09 C-414/11. sz. ügy: A Bíróság (nagytanács) 2013. július 18-i ítélete (a Polymeles Protodikeio Athinon (Görögország) előzetes döntéshozatal iránti kérelme) — Daiichi Sankyo Co. Ltd, Sanofi-Aventis Deutschland GmbH kontra DEMO Anonymos Viomichaniki kai Emporiki Etairia Farmakon (Közös kereskedelempolitika — EUMSZ 207. cikk — A szellemi tulajdon kereskedelmi vonatkozásai — A szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló megállapodás (TRIPS) — 27. cikk — Szabadalmazható találmány — 70. cikk — Az oltalom jelenlegi tárgyai)
2013/C 260/10 C-426/11. sz. ügy: A Bíróság (harmadik tanács) 2013. július 18-i ítélete (a Supreme Court of the United Kingdom (Egyesült Királyság) előzetes döntéshozatal iránti kérelme) — Mark Alemo-Herron és társai kontra Parkwood Leisure Ltd (Vállalkozások átruházása — 2001/23/EK irányelv — A munkavállalók jogainak védelme — Az átadóra és a munkavállalóra az átruházás időpontjában alkalmazandó kollektív megállapodás)
2013/C 260/11 C-499/11. P. sz. ügy: A Bíróság (első tanács) 2013. július 18-i ítélete — The Dow Chemical Company, Dow Deutschland Inc., Dow Deutschland Anlagengesellschaft mbH, Dow Europe GmbH kontra Európai Bizottság (Fellebbezés — Kartellek — A butadién gumi és a polimerizációs emulzióval előállított sztirol-butadién gumi piaca — A célárak rögzítése, az ügyfelek megnemtámadási megállapodások révén való felosztása és üzleti információk cseréje — A jogsértő magatartás betudhatósága — A Bizottság mérlegelési jogköre — Elrettentő célú szorzótényező — Egyenlő bánásmód)
2013/C 260/12 C-501/11. P. sz. ügy: A Bíróság (ötödik tanács) 2013. július 18-i ítélete — Schindler Holding Ltd, Schindler Management AG, Schindler SA, Schindler Sàrl, Schindler Liften BV, Schindler Deutschland Holding GmbH kontra Európai Bizottság, az Európai Unió Tanácsa (Fellebbezés — Kartellek — A felvonók és mozgólépcsők beépítésének és karbantartásának piaca — Az anyavállalat felelőssége a leányvállalata által elkövetett kartelljogi jogsértésekért — Holdingtársaság — Vállalkozáson belüli megfelelési program („compliance” program) — Alapvető jogok — A jogállamiság elvei a kiszabott bírságok meghatározása során — Hatalommegosztás, a jogszerűség elve, a visszaható hatály tilalmának elve, a bizalomvédelem elve és a vétkességen alapuló felelősség elve — 1/2003/EK rendelet — A 23. cikk (2) bekezdése — Érvényesség — Az 1998. évi bizottsági iránymutatás jogszerűsége)
2013/C 260/13 C-515/11. sz. ügy: A Bíróság (második tanács) 2013. július 18-i ítélete (a Verwaltungsgericht Berlin (Németország) előzetes döntéshozatal iránti kérelme) — Deutsche Umwelthilfe eV kontra Bundesrepublik Deutschland (A környezeti információkhoz való nyilvános hozzáférés — 2003/4/EK irányelv — A tagállamok arra irányuló jogköre, hogy az ezen irányelvben előírt „hatóság” fogalmából kizárják a jogalkotói minőségben eljáró szerveket — Korlátok)
2013/C 260/14 C-520/11. sz. ügy: A Bíróság (hatodik tanács) 2013. július 18-i ítélete — Európai Bizottság kontra Francia Köztársaság (Tagállami kötelezettségszegés — 2009/726/EK határozat — A végrehajtás elmulasztása — Tej és tejtermékek behozatala — Származás — A szivacsos agyvelőbántalmak kockázatával érintett gazdaságok — Nemzeti tiltó intézkedések)
2013/C 260/15 C-523/11. és C-585/11. sz. egyesített ügyek: A Bíróság (harmadik tanács) 2013. július 18-i ítélete (a Verwaltungsgericht Hannover, Verwaltungsgericht Karlsruhe (Németország) előzetes döntéshozatal iránti kérelmei) — Laurence Prinz kontra Region Hannover (C-523/11) és Philipp Seeberger kontra Studentenwerk Heidelberg (C-585/11) (Uniós polgárság — EUMSZ 20. cikk és EUMSZ 21. cikk — A szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog — Valamely tagállam állampolgárának egy másik tagállamban folytatott tanulmányok tekintetében nyújtott képzési támogatás — A származási tagállamban a tanulmányok megkezdése előtt legalább három évig fennálló lakóhelyre vonatkozó kötelezettség)
2013/C 260/16 C-621/11. P. sz. ügy: A Bíróság (negyedik tanács) 2013. július 18-i ítélete — New Yorker SHK Jeans GmbH & Co. KG, korábban New Yorker SHK Jeans GmbH kontra Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM), Vallis K.-Vallis A. & Co. OE (Fellebbezés — A FISHBONE közösségi szóvédjegy lajstromozása iránti kérelem — Felszólalási eljárás — FISHBONE BEACHWEAR korábbi nemzeti ábrás védjegy — A korábbi védjegy tényleges használata — Nem a megjelölt határidőn belül előterjesztett kiegészítő bizonyítékok figyelembevétele — 207/2009/EK rendelet — A 42. cikk (2) és (3) bekezdése és a 76. cikk (2) bekezdése — 2868/95/EK rendelet — A 22. szabály (2) bekezdése)
2013/C 260/17 C-6/12. sz. ügy: A Bíróság (ötödik tanács) 2013. július 18-i ítélete (a Korkein hallinto-oikeus (Finnország) előzetes döntéshozatal iránti kérelme) — P Oy (Állami támogatások — EUMSZ 107. cikk és EUMSZ 108. cikk — A „szelektivitás” feltétele — 659/1999/EK rendelet — Az 1. cikk b) pontjának i. alpontja — Létező támogatás — A társasági adóra vonatkozó nemzeti szabályozás — A keletkezett veszteségek levonhatósága — A levonhatóság kizárása tulajdonosváltás esetén — Eltérések engedélyezése — Az adóhatóság mérlegelési jogköre)
2013/C 260/18 C-26/12. sz. ügy: A Bíróság (negyedik tanács) 2013. július 18-i ítélete (a Gerechtshof te Leeuwarden (Hollandia) előzetes döntéshozatal iránti kérelme) — Fiscale eenheid PPG Holdings BV cs te Hoogezand kontra Inspecteur van de Belastingdienst/Noord/kantoor Groningen (Hozzáadottérték-adó — 77/388/EGK hatodik irányelv — A 17. cikk és a 13. cikk B. része d) pontjának 6. alpontja — Adómentességek — Az előzetesen megfizetett adó levonása — Nyugdíjalapok — A „befektetési alapok kezelésének” fogalma)
2013/C 260/19 C-78/12. sz. ügy: A Bíróság (második tanács) 2013. július 18-i ítélete (az Administrativen sad Sofia-grad (Bulgária) előzetes döntéshozatal iránti kérelme) — „Evita-K” EOOD kontra Direktor na Direktsia „Obzhalvane i upravlenie na izpalnenieto” Sofia pri Tsentralno upravlenie na Natsionalnata agentsia za prihodite (2006/112/EK irányelv — Közös hozzáadottértékadó-rendszer — Termékértékesítés — Fogalom — Levonási jog — Megtagadás — Adóköteles ügylet tényleges teljesülése — 1760/2000/EK rendelet — Szarvasmarhák azonosítási és nyilvántartási rendszere — Füljelzők)
2013/C 260/20 C-99/12. sz. ügy: A Bíróság (hatodik tanács) 2013. július 18-i ítélete (a Tribunal de première instance de Bruxelles (Belgium) előzetes döntéshozatal iránti kérelme) — Eurofit SA kontra Bureau d’intervention et de restitution belge (BIRB) (Előzetes döntéshozatal iránti kérelem — Mezőgazdaság — Közös piacszervezés — 3665/87/EGK rendelet — Export-visszatérítések — A kivitelre szánt áru eltérítése — Az exportőr általi visszafizetés kötelezettsége — A csalással gyanúsított szerződő fél megbízhatóságára vonatkozó információk hatáskörrel rendelkező hatóságok általi közlésének elmulasztása — Vis maior esete — Hiány)
2013/C 260/21 C-124/12. sz. ügy: A Bíróság (hatodik tanács) 2013. július 18-i ítélete (az Administrativen sad Plovdiv (Bulgária) előzetes döntéshozatal iránti kérelme) — AES-3C MARITZA EAST 1 EOOD kontra Direktor na Direktsia „Obzhalvane i upravlenie na izpalnenieto” pri Tsentralno upravlenie na Natsionalnata agentsia za prihodite (Hozzáadottérték-adó — 2006/112/EK rendelet — A 168. cikk a) pontja és 176. cikk — Levonási jog — Személyzet részére szánt termékbeszerzéshez és szolgáltatásnyújtáshoz kapcsolódó költségek — Az adólevonási joggal élő munkáltató által rendelkezésre bocsátott, de egy másik adóalany által foglalkoztatott személyzet)
2013/C 260/22 C-136/12. sz. ügy: A Bíróság (negyedik tanács) 2013. július 18-i ítélete (a Consiglio di Stato (Olaszország) előzetes döntéshozatal iránti kérelme) — Consiglio nazionale dei geologi kontra Autorità garante della concorrenza e del mercato és Autorità garante della concorrenza e del mercato kontra Consiglio nazionale dei geologi (Az EUMSZ 267. cikk harmadik bekezdése — A végső fokon eljáró bíróságok előzetes döntéshozatalra utalással kapcsolatos kötelezettségének terjedelme — EUMSZ 101. cikk — A szakmai méltóságnak nem megfelelő díjszabás alkalmazását megtiltó szakmai kamarai etikai kódex)
2013/C 260/23 C-147/12. sz. ügy: A Bíróság (ötödik tanács) 2013. július 18-i ítélete (a Hovrätten för Nedre Norrland (Svédország) előzetes döntéshozatal iránti kérelme) — ÖFAB, Östergötlands Fastigheter AB kontra Frank Koot, Evergreen Investments BV (Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés — 44/2001/EK rendelet — Hatáskörrel rendelkező bíróság — A szerződésekre vagy szerződéses igényekre vonatkozó, illetve a jogellenes károkozásból vagy jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekményből eredő igényekre vonatkozó különös joghatóság)
2013/C 260/24 C-211/12. sz. ügy: A Bíróság (kilencedik tanács) 2013. július 18-i ítélete (a Corte di Appello di Roma (Olaszország) előzetes döntéshozatal iránti kérelme) — Martini SpA kontra Ministero delle Attività Produttive (Mezőgazdaság — Behozatali engedélyek rendszere — Az 1291/2000/EK rendelet — 35. cikk, (4) bekezdés, c) pont — Az engedélyek kiállítása iránti kérelem időpontjában letétbe helyezett biztosítékok — Behozatali engedély — A behozatali engedély késedelmes benyújtásával kapcsolatos bizonyíték — Szankció — A visszatartott összegek kiszámítása — A 958/2003/EK rendelet — Vámkontingensek)
2013/C 260/25 C-228/12–C-232/12. és C-254/12–C-258/12. sz. egyesített ügyek: A Bíróság (nyolcadik tanács) 2013. július 18-i ítélete (a Tribunale amministrativo regionale per il Lazio (Olaszország) előzetes döntéshozatal iránti kérelme) — Vodafone Omnitel NV (C-228/12, C-231/12 és C-258/12), Fastweb SpA (C-229/12 és C-232/12), Wind Telecomunicazioni SpA (C-230/12 és C-254/12), Telecom Italia SpA (C-255/12 és C-256/12), Sky Italia srl (C-257/12) Autorità per le Garanzie nelle Comunicazioni, Presidenza del Consiglio dei Ministri (C-228/12–C-232/12, C-255/12 és C-256/12), Commissione di Garanzia dell’Attuazione della Legge sullo Sciopero nei Servizi Pubblici Essenziali (C-229/12, C-232/12 és C-257/12), Ministero dell’Economia e delle Finanze (C-230/12) (Elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások — 2002/20/EK irányelv — 12. cikk — Az érintett ágazat vállalkozásaira kivetett igazgatási díjak — Az elektronikus hírközlés gazdasági szereplőit a nemzeti szabályozó hatóságok működési költségeinek fedezetére szánt díj fizetésére kötelező nemzeti szabályozás)
2013/C 260/26 C-234/12. sz. ügy: A Bíróság (második tanács) 2013. július 18-i ítélete (a Tribunale amministrativo regionale per il Lazio (Olaszország) előzetes döntéshozatal iránti kérelme) — Sky Italia Srl kontra Autorità per le Garanzie nelle Comunicazioni (Televíziós műsorszolgáltatás — 2010/13/EU irányelv — A 4. cikk (1) bekezdése és 23. cikk (1) bekezdése — Reklámbejátszások — Nemzeti szabályozás, amely a reklámra fordítható adásidő legmagasabb mértékét a szabadon fogható csatornák televíziós műsorszolgáltatóira irányadónál alacsonyabban határozza meg a fizetős csatornák televíziós műsorszolgáltatói esetében — Egyenlő bánásmód — A szolgáltatásnyújtás szabadsága)
2013/C 260/27 C-252/12. sz. ügy: A Bíróság (harmadik tanács) 2013. július 18-i ítélete (a Court of Appeal (England & Wales) (Civil Division) (Egyesült Királyság) előzetes döntéshozatal iránti kérelme) — Specsavers International Healthcare Ltd, Specsavers BV, Specsavers Optical Group Ltd, Specsavers Optical Superstores Ltd kontra Asda Stores Ltd (Védjegyek — 207/2009/EK rendelet — A 9. cikk (1) bekezdésének b) és c) pontja, a 15. cikk (1) bekezdése és az 51. cikk (1) bekezdésének a) pontja — Megszűnési okok — A tényleges használat fogalma — Másik védjeggyel együtt, vagy egy összetett védjegy részeként használt védjegy — A védjegy adott színben vagy színkombinációban történő használata — Jóhírnév)
2013/C 260/28 C-265/12. sz. ügy: A Bíróság (első tanács) 2013. július 18-i ítélete (a Hof van beroep te Brussel (Belgium) előzetes döntéshozatal iránti kérelme) — Citroën Belux NV kontra Federatie voor Verzekerings- en Financiële Tussenpersonen (FvF) (EUMSZ 56. cikk — Szolgáltatásnyújtás szabadsága — 2005/29/EK irányelv — Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok — Fogyasztóvédelem — Olyan kapcsolt ajánlatok, amelyeknek legalább egy része pénzügyi szolgáltatás — Tilalom — Kivételek)
2013/C 260/29 C-299/12. sz. ügy: A Bíróság (kilencedik tanács) 2013. július 18-i ítélete (a Nejvyąąí správní soud (Cseh Köztársaság) előzetes döntéshozatal iránti kérelme) — Green — Swan Pharmaceuticals CR, a.s. kontra Státní zemědělská a potravinářská inspekce, ústřední inspektorát (Fogyasztóvédelem — 1924/2006/EK rendelet — Az élelmiszerekkel kapcsolatos, tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állítások — A 2. cikk (2) bekezdésének 6. pontja — A „betegségek kockázatának csökkentésével kapcsolatos állítások” fogalma — A 28. cikk (2) bekezdése — Védjegyet vagy márkanevet viselő termékek — Átmeneti intézkedések)
2013/C 260/30 C-315/12. sz. ügy: A Bíróság (nyolcadik tanács) 2013. július 18-i ítélete (a Højesteret (Dánia) előzetes döntéshozatal iránti kérelme) — Metro Cash & Carry Danmark ApS kontra Skatteministeriet (Jövedéki adó — 92/12/EGK irányelv — 7-9. cikk — 2008/118/EK irányelv — 32–34. cikk — Jövedékiadó-köteles termékek Közösségen belüli szállítása — 3649/92/EGK rendelet — 1. és 4. cikk — Egyszerűsített kísérőokmány — 1. példány — „Cash & carry” értékesítési forma — Valamely tagállamban szabad forgalomba bocsátott és egy másik tagállamban kereskedelmi célból birtokolt, illetve magánszemélyek által saját használatukra beszerzett és maguk által szállított termékek — Szeszesitalok — A szállító ellenőrzési kötelezettségének hiánya)
2013/C 260/31 C-412/12. sz. ügy: A Bíróság (hatodik tanács) 2013. július 18-i ítélete — Európai Bizottság kontra Ciprusi Köztársaság (Tagállami kötelezettségszegés — 1999/31/EK irányelv — Hulladéklerakás — Fejlesztési terv hiányában történő működés — Lezárási kötelezettség)
2013/C 260/32 C-2/13. sz. vélemény iránti eljárás: Az Európai Bizottság által az EUMSZ 218. cikk (11) bekezdése alapján előterjesztett vélemény iránti kérelem
2013/C 260/33 C-250/13. sz. ügy: A Finanzgericht Baden-Württemberg (Németország) által 2013. május 7-én benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem — Birgit Wagener kontra Bundesagentur für Arbeit — Familienkasse Villingen-Schwenningen
2013/C 260/34 C-259/13. sz. ügy: A Bundesgerichtshof (Németország) által 2013. május 13-án benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem — Elena Recinto-Pfingsten kontra Swiss International Air Lines AG
2013/C 260/35 C-282/13. sz. ügy: A Verwaltungsgerichtshof (Ausztria) által 2013. május 24-én benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem — T-Mobile Austria GmbH kontra Telekom-Control-Kommission
2013/C 260/36 C-297/13. sz. ügy: A Finanzgericht München (Németország) által 2013. május 29-én benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem — Data I/O GmbH kontra Hauptzollamt München
2013/C 260/37 C-310/13. sz. ügy: A Bundesgerichtshof (Németország) által 2013. június 6-án benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem — Novo Nordisk Pharma GmbH kontra Corinna Silber
2013/C 260/38 C-319/13. sz. ügy: A Thüringer Oberlandesgericht (Németország) által 2013. június 11-én benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem — Udo Rätzke kontra S+K Handels GmbH
2013/C 260/39 C-324/13. P. sz. ügy: A Törvényszék (ötödik tanács) T-360/11. sz., Fercal — Consultadoria e Serviços kontra OHIM — Parfums Rochas (Patrizia Rocha) ügyben 2013. április 10-én hozott ítélete ellen a Fercal — Consultadoria e Servicos, Lda által 2013. június 14-én benyújtott fellebbezés
2013/C 260/40 C-331/13. sz. ügy: A Tribunalul Sibiu (Románia) által 2013. június 18-án benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem — Ilie Nicolae Nicula kontra Administrația Finanțelor Publice a Municipiului Sibiu, Administrația Fondului pentru Mediu
2013/C 260/41 C-334/13. sz. ügy: A Bundesfinanzhof (Németország) által 2013. június 19-én benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem — Nordex Food A/S kontra Hauptzollamt Hamburg-Jonas
2013/C 260/42 C-335/13. sz. ügy: Scottish Land Court (Egyesült Királyság) által 2013. június 18-án benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem — Robin John Feakins kontra The Scottish Ministers
2013/C 260/43 C-336/13. P. sz. ügy: A Törvényszék (első tanács) T-671/11. sz., IPK International — World Tourism Marketing Consultants GmbH kontra Európai Bizottság ügyben 2013. április 10-én hozott ítélete ellen az Európai Bizottság által 2013. június 19-én benyújtott fellebbezés
2013/C 260/44 C-341/13. sz. ügy: A Supremo Tribunal Administrativo (Portugália) által 2013. június 24-én benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem — Cruz & Companhia Lda kontra Instituto de Financiamento da Agricultura e Pascea, IP (IFAP)
2013/C 260/45 C-343/13. sz. ügy: A Tribunal do Trabalho de Leiria (Portugália) által 2013. június 24-én benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem — Modelo Continente Hipermercados, S.A. kontra Autoridade para as Condições do Trabalho — Centro Local do Lis (ACT)
2013/C 260/46 C-344/13. sz. ügy: A Commissione tributaria provinciale di Roma (Olaszország) által 2013. június 24-én benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem — Cristiano Blanco kontra Agenzia delle Entrate
2013/C 260/47 C-345/13. sz. ügy: A Supreme Court (Írország) által 2013. június 24-én benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem — Karen Millen Fashions Ltd kontra Dunnes Stores, Dunnes Stores (Limerick) Ltd
2013/C 260/48 C-351/13. sz. ügy: 2013. június 25-én benyújtott kereset — Európai Bizottság kontra Görög Köztársaság
2013/C 260/49 C-355/13. sz. ügy: A Commissione Tributaria Regionale dell’Umbria (Olaszország) által 2013. június 27-én benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem — Umbra Packaging srl kontra Agenzia delle Entrate — Direzione Provinciale di Perugia
2013/C 260/50 C-360/13. sz. ügy: A Supreme Court of the United Kingdom által 2013. június 27-én benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem — Public Relations Consultants Association Ltd kontra The Newspaper Licensing Agency Ltd és társai
2013/C 260/51 C-361/13. sz. ügy: 2013. június 26-án benyújtott kereset — Európai Bizottság kontra Szlovák Köztársaság
2013/C 260/52 C-362/13. sz. ügy: A Corte Suprema di Cassazione (Olaszország) által 2013. június 28-án benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem — Maurizio Fiamingo kontra Rete Ferroviaria Italiana SpA
2013/C 260/53 C-363/13. sz. ügy: A Corte Suprema di Cassazione (Olaszország) által 2013. június 28-án benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem — Leonardo Zappalà kontra Rete Ferroviaria Italiana SpA
2013/C 260/54 C-364/13. sz. ügy: A High Court of Justice (Chancery Division) (Egyesült Királyság) által 2013. június 28-án benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem — International Stem Cell Corporation kontra Comptroller General of Patents
2013/C 260/55 C-366/13. sz. ügy: A Corte suprema di cassazione (Olaszország) által 2013. július 1-jén benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem — Profit Investment SIM SpA, in liquidazione kontra Stefano Ossi és Commerzbank AG
2013/C 260/56 C-367/13. sz. ügy: A Commissione tributaria provinciale di Roma (Olaszország) által 2013. július 1-jén benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem — Pier Paolo Fabretti kontra Agenzia delle Entrate
2013/C 260/57 C-369/13. sz. ügy: A Rechtbank Oost-Brabant ’s-Hertogenbosch (Hollandia) által 2013. július 1-jén benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem — N.F. Gielen és társai elleni büntetőeljárás
2013/C 260/58 C-378/13. sz. ügy: 2013. július 2-án benyújtott kereset — Európai Bizottság kontra Görög Köztársaság
2013/C 260/59 C-379/13. P. sz. ügy: A Törvényszék (hetedik tanács) T-51/11. sz., Associação de Empresas de Construção e Obras Públicas e Serviços (Aecops) kontra Bizottság ügyben 2013. április 19-én hozott ítélete ellen az Associação de Empresas de Construção e Obras Públicas e Serviços (Aecops) által 2013. július 3-án benyújtott fellebbezés
2013/C 260/60 C-380/13. P. sz. ügy: A Törvényszék (hetedik tanács) T-52/11. sz., Associação de Empresas de Construção e Obras Públicas e Serviços (Aecops) kontra Bizottság ügyben 2013. április 19-én hozott ítélete ellen az Associação de Empresas de Construção e Obras Públicas e Serviços (Aecops) által 2013. július 3-án benyújtott fellebbezés
2013/C 260/61 C-381/13. P. sz. ügy: A Törvényszék (hetedik tanács) T-53/11. sz., Associação de Empresas de Construção e Obras Públicas e Serviços (Aecops) kontra Bizottság ügyben 2013. április 19-én hozott ítélete ellen az Associação de Empresas de Construção e Obras Públicas e Serviços (Aecops) által 2013. július 3-án benyújtott fellebbezés
2013/C 260/62 C-383/13. sz. ügy: Raad van State (Hollandia) által 2013. július 5-én benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem — M. G. és N. R. kontra Staatssecretaris van Veiligheid en Justitie
2013/C 260/63 C-386/13. sz. ügy: 2013. július 5-én benyújtott kereset — Európai Bizottság kontra Ciprus
2013/C 260/64 C-391/13. P. sz. ügy: A Törvényszék (hetedik tanács) T-294/11. sz., Görög Köztársaság kontra Európai Bizottság ügyben 2013. május 17-én hozott ítélete ellen a Görög Köztársaság által 2013. július 8-án benyújtott fellebbezés
2013/C 260/65 C-392/13. sz. ügy: A Juzgado de lo Social de Barcelona (Spanyolország) által 2013. július 9-én benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem — Andrés Rabal Cañas kontra Nexea Gestión Documental S.A., Fondo de Garantía Salarial
2013/C 260/66 C-394/13. sz. ügy: ®ádost o rozhodnutí o předběľné otázce podaná Nejvyąąím správním soudem (Cseh Köztársaság) által 2013. július 11-én benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem — Ministerstvo práce a sociálních věcí kontra Mgr. K. B.
2013/C 260/67 C-396/13. sz. ügy: A Satakunnan käräjäoikeus (Finnország) által 2013. július 12-én benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem — Sähköalojen ammattiliitto ry kontra Elektrobudowa Spolka Akcyjna
2013/C 260/68 C-405/13. sz. ügy: 2013. július 17-én benyújtott kereset — Európai Bizottság kontra Románia
2013/C 260/69 C-406/13. sz. ügy: 2013. július 17-én benyújtott kereset — Európai Bizottság kontra Románia
2013/C 260/70 C-411/13. P. sz. ügy: A Törvényszék (első tanács) T-249/11. sz., Sanco kontra OHIM — Marsalman (egy csirke ábrája) ügyben 2013. május 14-én hozott ítélete ellen a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) által 2013. július 19-én benyújtott fellebbezés
2013/C 260/71 C-429/13. P. sz. ügy: A Törvényszék (első tanács) T-384/10. sz., Spanyol Királyság kontra Európai Bizottság ügyben 2013. május 29-én hozott ítélete ellen a Spanyol Királyság által 2013. július 26-án benyújtott fellebbezés
 

Törvényszék

2013/C 260/72 T-589/10. sz. ügy: A Törvényszék 2013. július 4-i végzése — Just Music Fernsehbetriebs kontra OHIM — France Télécom (Jukebox) (Közösségi védjegy — Felszólalási eljárás — A korábbi közösségi védjegy megszűnése — Okafogyottság)
2013/C 260/73 T-414/11. sz. ügy: A Törvényszék 2013. július 8-i végzése — Nutrichem Diät + Pharma kontra OHIM — Gervais Danone (Active) (Közösségi védjegy — Felszólalási eljárás — A felszólalás visszavonása — Okafogyottság)
2013/C 260/74 T-309/12. R. R. sz. ügy: A Törvényszék elnökének 2013. július 5-i végzése — Zweckverband Tierkörperbeseitigung kontra Bizottság („Ideiglenes intézkedés iránti kérelem — Hozzájárulások közjogi társulás részére történő folyósítása — Állami támogatás — Visszatéríttetési kötelezettség — Végrehajtás felfüggesztése iránti kérelem — Sürgősség”)
2013/C 260/75 T-336/13 R. sz. ügy: A Törvényszék elnökének 2013. július 17-i végzése — Borghezio kontra Parlament („Ideiglenes intézkedés iránti kérelem — Európai Parlament — Valamely képviselőt a képviselőcsoportjából kizáró aktus — A végrehajtás felfüggesztése iránti kérelem — A kereset nyilvánvaló elfogadhatatlansága — A kérelem elfogadhatatlansága — A sürgősség hiánya”)
2013/C 260/76 T-341/13. sz. ügy: 2013. június 27-én benyújtott kereset — Groupe Léa Nature kontra OHIM — Debonaire Trading (SO'BiO ētic)
2013/C 260/77 T-344/13. sz. ügy: 2013. június 28-án benyújtott kereset — Out of the blue kontra OHIM — Dubois és társai (FUNNY BANDS)
2013/C 260/78 T-354/13. sz. ügy: 2013. július 4-én benyújtott kereset — Zentralverband des Deutschen Bäckerhandwerks kontra Bizottság
2013/C 260/79 T-355/13. sz. ügy: 2013. július 4-én benyújtott kereset — easyJet Airline kontra Bizottság
2013/C 260/80 T-357/13. sz. ügy: 2013. július 5-én benyújtott kereset — European Space Imaging kontra Bizottság
2013/C 260/81 T-360/13. sz. ügy: 2013. július 8-án benyújtott kereset — VECCO és társai kontra Bizottság
2013/C 260/82 T-361/13. sz. ügy: 2013. július 9-én benyújtott kereset — Menelaus kontra OHIM — Garcia Mahiques (VIGOR)
2013/C 260/83 T-364/13. sz. ügy: 2013. július 12-én benyújtott kereset — Mocek et Wenta kontra OHIM — Lacoste (KAJMAN)
2013/C 260/84 T-367/13. sz. ügy: 2013. július 15-én benyújtott kereset — Lengyel Köztársaság kontra Európai Bizottság
2013/C 260/85 T-368/13. sz. ügy: 2013. július 16-án benyújtott kereset — Boehringer Ingelheim International kontra OHIM — Lehning entreprise (ANGIPAX)
2013/C 260/86 T-376/13. sz. ügy: 2013. július 18-án benyújtott kereset — Versorgungswerk der Zahnärztekammer Schleswig-Holstein kontra EKB
2013/C 260/87 T-377/13. sz. ügy: 2013. július 17-én benyújtott kereset — ultra air kontra OHIM — Donaldson Filtration Deutschland (ultra.air ultrafilter)
2013/C 260/88 T-378/13. sz. ügy: 2013. július 23-án benyújtott kereset — Apple and Pear Australia és Star Fruits Diffusion kontra OHIMI — Carolus C. (English pink)
2013/C 260/89 T-379/13. sz. ügy: 2013. július 22-én benyújtott kereset — Innovation First, Inc. kontra OHIM (NANO)
2013/C 260/90 T-384/13. sz. ügy: 2013. július 26-án benyújtott kereset — Intermark Sarl kontra OHIM — Coca-Cola (RIENERGY Cola)
2013/C 260/91 T-352/08. sz. ügy: A Törvényszék 2013. július 12-i végzése — Pannon Hőerőmű kontra Bizottság
2013/C 260/92 T-148/10. és T-149/10. sz. egyesített ügyek: A Törvényszék 2013. július 5-i végzése — SK Hynx kontra Bizottság
2013. szeptember 10. 56. évfolyam, C 261
 

II Közlemények

 

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ KÖZLEMÉNYEK

 

Európai Bizottság

2013/C 261/01 Állami támogatás engedélyezése az EUMSZ 107. és 108. cikke alapján – Olyan esetek, amelyekkel kapcsolatban a Bizottság nem emel kifogást
 

IV Tájékoztatások

 

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK

 

Európai Bizottság

2013/C 261/02 Euroátváltási árfolyamok
2013. szeptember 10. 56. évfolyam, C 261E
 

Állásfoglalások, ajánlások és vélemények

 

ÁLLÁSFOGLALÁSOK

 

Európai Parlament

ÜLÉSSZAK: 2012–2013

2012. május 10-i ülések

Ezen ülések jegyzőkönyve a Hivatalos Lap következő számában jelent meg:  HL C 206 E, 2012.7.13.

A 2010. évi mentesítésről szóló, 2012. május 10-én elfogadott szövegeket a  Hivatalos Lap 2012.10.17-i L sorozatának 286. számában tették közzé.

ELFOGADOTT SZÖVEGEK

 

2012. május 10., csütörtök

2013/C 261 E/01 Az Unió regionális repülőtereinek és légi szolgáltatásainak jövője
Az Európai Parlament 2012. május 10-i állásfoglalása az Unió regionális repülőtereinek és légi szolgáltatásainak jövőjéről (2011/2196(INI))
2013/C 261 E/02 Az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelme – Csalás elleni küzdelem – Éves jelentés 2010
Az Európai Parlament 2012. május 10-i állásfoglalása az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelméről – Csalás elleni küzdelem – Éves jelentés 2010 (2011/2154(INI))
2013/C 261 E/03 A szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jog („Róma II.”)
Az Európai Parlament 2012. május 10-i állásfoglalása a Bizottságnak szóló ajánlásokkal a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló 864/2007/EK rendelet (Róma II.) módosításáról (2009/2170(INI))
MELLÉKLET AZ ÁLLÁSFOGLALÁSHOZ
2013/C 261 E/04 Az EU dél-mediterrán országokra vonatkozó kereskedelmi és befektetési stratégiája az arab tavasz forradalmai után
Az Európai Parlament 2012. május 10-i állásfoglalása a „Kereskedelem a változásért: az EU dél-mediterrán országokra vonatkozó kereskedelmi és befektetési stratégiája az arab tavasz forradalmai után” témáról (2011/2113(INI))
2013/C 261 E/05 Az alapvető biológiai folyamatok szabadalmaztatása
Az Európai Parlament 2012. május 10-i állásfoglalása a lényegében biológiai eljárások szabadalmaztatásáról (2012/2623(RSP))
2013/C 261 E/06 A tengeri kalózkodás
Az Európai Parlament 2012. május 10-i állásfoglalása a tengeri kalózkodásról (2011/2962(RSP))
2013/C 261 E/07 Az igazakra való emlékezés európai napja létrehozásának támogatása
Az Európai Parlament 2012. május 10-i nyilatkozata az igazakra való emlékezés európai napja létrehozásának támogatásáról
 

II Közlemények

 

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ KÖZLEMÉNYEK

 

Európai Parlament

 

2012. május 10., csütörtök

2013/C 261 E/08 A Corneliu Vadim Tudor mentelmi jogának és kiváltságainak fenntartására irányuló kérelem
Az Európai Parlament 2012. május 10-i határozata a Corneliu Vadim Tudor mentelmi jogának és kiváltságainak fenntartására irányuló kérelemről (2011/2100(IMM))
2013/C 261 E/09 Az Európai Parlament eljárási szabályzata 87a. és 88. cikkének módosítása
Az Európai Parlament 2012. május 10-i határozata az Európai Parlament eljárási szabályzata 87a. és 88. cikkének módosításáról (2009/2195(REG))
2013/C 261 E/10 A megválaszolatlan írásbeli kérdések bizottsági vizsgálata (az eljárási szabályzat 117. cikke (3) bekezdésének értelmezése)
Az Európai Parlament 2012. május 10-i határozata a megválaszolatlan írásbeli kérdések bizottsági vizsgálatáról (az eljárási szabályzat 117. cikke (3) bekezdésének értelmezése)
 

III Előkészítő jogi aktusok

 

EURÓPAI PARLAMENT

 

2012. május 10., csütörtök

2013/C 261 E/11 Az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelem
Az Európai Parlament 2012. május 10-i jogalkotási állásfoglalása az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemről szóló, 2009. november 30-i 1225/2009/EK tanácsi rendelet módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról (COM(2012)0041 – C7-0030/2012 – 2012/0019(COD))
P7_TC1-COD(2012)0019
Az Európai Parlament álláspontja, amely első olvasatban 2012. május 10-én került elfogadásra az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemről szóló 1225/2009/EK tanácsi rendelet módosításáról szóló …/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet elfogadására tekintettel
2013/C 261 E/12 Az Oroszországból származó egyes acéltermékek behozatalára vonatkozó korlátozások
Az Európai Parlament 2012. május 10-i jogalkotási állásfoglalása az Orosz Föderációból származó egyes acéltermékek behozatalára vonatkozó egyes korlátozások kezeléséről szóló 1342/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról (COM(2011)0715 – C7-0396/2011 – 2011/0315(COD))
P7_TC1-COD(2011)0315
Az Európai Parlament álláspontja, amely első olvasatban 2012. május 10-én került elfogadásra az Orosz Föderációból származó egyes acéltermékek behozatalára vonatkozó egyes korlátozások kezeléséről szóló 1342/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló …/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet elfogadására tekintettel
2013/C 261 E/13 Az Európai Unió Hivatalos Lapjának elektronikus közzététele
Az Európai Parlament 2012. május 10-i jogalkotási állásfoglalása az Európai Unió Hivatalos Lapjának elektronikus közzétételéről szóló tanácsi rendeletre irányuló tervezetről (10222/5/2011 – C7-0076/2012 – 2011/0070(APP))
2013/C 261 E/14 Az Unión belüli nyilvános mobilhírközlő hálózatok közötti barangolás
Az Európai Parlament 2012. május 10-i jogalkotási állásfoglalása az Unión belüli nyilvános mobilhírközlő hálózatok közötti barangolásról (roaming) szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról (átdolgozás) (COM(2011)0402 – C7-0190/2011 – 2011/0187(COD))
P7_TC1-COD(2011)0187
Az Európai Parlament álláspontja, amely első olvasatban 2012. május 10-én került elfogadásra az Unión belüli nyilvános mobilhírközlő hálózatok közötti barangolásról (roaming) szóló …/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet elfogadására tekintettel (átdolgozás)
2013/C 261 E/15 A veszélyes anyagok kiviteléről és behozataláról
Az Európai Parlament 2012. május 10-i jogalkotási állásfoglalása a veszélyes anyagok kiviteléről és behozataláról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról (átdolgozás) (COM(2011)0245 – C7-0107/2011 – 2011/0105(COD))
P7_TC1-COD(2011)0105
Az Európai Parlament álláspontja, amely első olvasatban 2012. május 10-én került elfogadásra a veszélyes anyagok kiviteléről és behozataláról szóló …/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet elfogadására tekintettel (átdolgozás)

 

Termékeink

CÉGTÁR Pénzügyi adatokkal (Online/DVD) adatbázisunk tartalmazza valamennyi működő vagy törölt magyarországi cég összes Cégközlönyben közzétett vagy csak az KIM-től (korábban IRM) átvett nyilvános adatát. A hetente frissülő rendszerben felsorolásra kerülnek a mérleg-, és eredmény-kimutatás adatok három évre visszamenőleg. Az előző szolgáltatás kiegészítve az Opten - Kapcsolati Háló és Opten -Személyes Kapcsolati Háló modullal feltérképezi a cégek közötti kapcsolati viszonyokat és a vizsgált céghez kötődő magánszemélyeket.


Egységes Online Követelés-nyilvántartó Rendszer - EOKR: a szolgáltatás alapja egy különböző forrásokból építkező adatbázis, mely egy helyen, egy csokorba gyűjtve kínálja a lekérdezett cégre vonatkozó összes, hivatalosan elérhető negatív információt. A felhasználó bármely gazdálkodó szervezetről lekérdezheti, van-e valamilyen követelés, vagy fizetésképtelenségi eljárás vele szemben a rendszerben, valamint a szolgáltatón keresztül bejelentheti adósait a követelés-nyilvántartásba.


A MÉRLEGTÁR a cégeknek a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz beküldött éves beszámolók adatait tartalmazza 2001-ig visszamenőleg. A legfrissebb, rendelkezésre álló adatok a 2011. december 31-én lezárt beszámolókból származnak.


Online CÉGELEMZÉS szolgáltatásunk cég-, pénzügyi és tartozás adatok, valamint személyi kapcsolatok alapján objektív modellben adja meg a kérdéses cég értékelését, javasolt kereskedelmi hitelmaximumát.


Automatikus Partnerfigyelő Szolgáltatásunk - APAFI: a felhasználó által megadott partnerek hetenként történő automatikus figyelését végzi, azok bármely bejegyzett adatának megváltozását nyomon követve, adószám vagy cégjegyzékszám alapján.

Külföldi céginformáció rendelhető tőlünk rövid határidővel. Európai cégek, pénzügyi adatokkal és csődkockázati besorolással bővített, cégriportjait szolgáltatjuk ügyfeleink részére.

Pályázati management összetett szolgáltatásunk egyedi igényekre szabott pályázatfigyelést biztosít, majd a pályázat elkészítését követően, a pályázatban bemutatott projekt befejezéséig segíti ügyfeleinket, a pályázati folyamat adminisztratív feladatainak ellátásában is.

Üzleti Navigátor Füzetsorozatunk évente többször adó, járulékügyi és TB-vel kapcsolatos témakörökkel jelentkezik, melyek naprakész nyomtatott segédeszközei a kis- és középvállalkozások vezetői részére.

Marketing adatbázisok: a kommunikációs és marketing ügynökségek elengedhetetlen, folyamatosan frissített információforrása, mely az általunk gyűjtött forrásokra támaszkodó adatbázis. A piacon működő cégek legfontosabb telefon és fax számai, honlap illetve e-mail címei mellett feltünteti az árbevétel és létszám kategóriákat is.

OptiJUS (Online/DVD) jogi-adatbázis szolgáltatásunk összességében több mint 29 ezer magyar jogszabályt, 110 ezer egyéb jogi eszközt, 76 ezret meghaladó európai uniós joganyagot, 115 ezer döntvényt (alkotmánybírósági, legfelsőbb bírósági, ítélőtáblai, egyéb bírósági, közbeszerzési és versenytanácsi határozatot) tartalmaz. Minőségileg igen fontos szerepet játszik az adatbázisban megtalálható 33 jogszabályi nagykommentár, a több, mint 2000 irat- és nyomtatványminta, továbbá 51 ezer tárgyszó, melyek köre folyamatosan bővül. Az adattartalomhoz a felhasználók moduláris előfizetési lehetőséggel férhetnek hozzá. A felhasználói igények rugalmas kielégítése érdekében előfizetőink már az alapszolgáltatás keretében is hozzáférhetnek a magyar jogszabályok mellett jelenleg több, mint 30 ezer bírósági döntéshez (az Alkotmánybíróság döntései, a Bírósági Határozatok (BH) című folyóiratban közzétett eseti döntések 1975-ig visszamenőleg, valamint az Ítélőtáblai Határozatokban és más folyóiratokban közzétett bírósági döntések) a jogszabályok szövegébe bekapcsolhatóan, valamint 2 kommentárhoz (Ptk., Ket.) és 1453 iratmintához.

E-kommentár: A Nagykommentár- és az Adó TB modulokban megtalálható kommentárok elektronikus formában, egyenként is megrendelhetőek ajándék adathordozón.

Nyomtatott kiadványaink:

Az új Ptk. konverziós táblája

Bírói Gyakorlat Füzetek

Jema - Jogesetek Magyarázata

Nagykommentár - A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény magyarázata 2011

Feliratkozás és leiratkozás. Tudnivalók

Amennyiben Ön a továbbiakban nem kívánja a hírlevelet megkapni Hírlevél leiratkozás oldalunkon kérheti a hírlevél-küldés megszüntetését.
Amennyiben Ön ezt a hírlevelet a jövőben szeretné saját címére megkapni, küldjön e-mail-t a feliratkozas@opten.hu címre.
Amennyiben úgy gondolja, a hírlevélben szereplő információk ismerősének, kollégájának is hasznosak lehetnek, küldjön nekik ajánlást!

Partnereink

 

Kapcsolat

Ügyfélszolgálat: 06 1/222 3130
Fax: 06 1/470 0750
Értékesítés: 06 1/696 0688
Cím: 1142 Budapest, Rákospatak u. 82.
Internet: www.opten.hu
A szolgáltatásokkal kapcsolatos ismertető oldal: www.opten.hu
E-mail: opten@opten.hu


Az adat- és jogvédelmi, valamint a szerzői jogi nyilatkozat megtekinthető ide kattintva.
OPTEN Kft. Minden jog fenntartva!