spacer
  8. évfolyam 24. szám 2013.06.11.
TARTALOMJEGYZÉK

 

Híreink

Cégtár

OptiJUS

Egyéb információk

Az optimális megjelenítéshez ajánlott nem webes e-mail kliens használata.

Híreink

Óránként négy cég szűnik meg az utóbbi időben

Az elmúlt három hónapban Magyarországon átlagosan 2919 vállalkozás szűnt meg havonta, ugyanez a mutató egy évvel ezelőtt még csak 2140 megszűnést mutatott. Ez 36,4 százalékos növekedést jelent annak ellenére, hogy ezzel párhuzamosan a végelszámolások aránya az egyharmadára, a felszámolásoké pedig a felére csökkent, derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.

Némiképp lelassult a cégbíróságok normál feladatainak elvégzése februárban, amikor szinte valamennyi társas vállalkozásnak módosítania kellett társasági szerződését. A törvényi változás okán megemelkedett ügyszám miatt a hatóságok márciusban a szokásosnál kevesebb cégtörlést, felszámolást, végelszámolást és cégalapítást tettek közzé, de április-májusban jelentős részben behozták lemaradásukat, így a háromhavi mozgóátlag jó képet ad az elmúlt hónapok eseményeiről.

Eszerint március elejétől május végéig 8758 cég szűnt meg Magyarországon, amivel ez a periódus a cégstatisztika második leggyászosabb három hónapjává lépett elő 2010. július–szeptembere után, amikor egy híján 9300 céget töröltek a cégbíróságok. „A mögöttünk álló néhány hónap céginformációs szempontból mérföldkőnek tekinthető. A tulajdonosok és cégjegyzésre jogosultak azonosító adatainak nyilvántartásával a tisztulási folyamat egy újabb fázisba lépett. A magánszemélyek adatnyilvántartása mellett az inaktív és problémás cégek gyakoribb törlésének következtében növekedőben van a rendben működő cégek aránya. Az ideális helyzettől azonban még távol vagyunk, ez a hosszú folyamat csak az üzleti etika általános fejlődésével, illetve a gazdaság fellendülésével teljesedhet ki” – mondja Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója.

Tovább a teljes cikkre

Cégtár

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól kapott hivatalos Cégközlöny adatok alapján a 2013. év 23. hetében megjelent Cégközlöny adatai szerint az indult eljárások száma az alábbi:

Csődeljárás 6
Felszámolás 263
Végelszámolás 127
Hivatalból való törlés 33

A Hivatalos Cégjegyzékből való törlések az alábbi megosztásban jelentek meg:

Jogutóddal való megszűnés (a megszűnt cég rendelkezik jogutóddal) 15
Cégjegyzékből való törlés (valamilyen eljárás lezárását követően történő törlést jelent) 1006

 

Az újonnan alakult cégek száma az adott Cégközlönyben 753 db.

A héten 18322 cégnév, 6170 székhelycím és 1218 alaptőke változást tett közzé a Cégbíróság.

Az eddigi összes Cégközlönyben közzétett adatot figyelembe véve a jelenleg rendben működő, Magyarországon bejegyzett cégek száma: 519956 db.

Jogsegéd - dr. Bata Zoltán

A felszámolási eljárás elrendelése

Ha a bíróság az adós fizetésképtelenségét állapítja meg, a felszámolását végzéssel elrendeli. A végzést a felszámolási eljárás elrendelése iránti kérelem beérkezését követő hatvan napon belül kell meghozni. A felszámolást elrendelő végzés ellen nincs helye felülvizsgálatnak. A felszámolás kezdő napja a jogerős végzés közzétételének napja (Cstv. 27. § (1) bekezdés). A bíróság az adós fizetésképtelenségét a következő esetekben állapítja meg:

  • Amennyiben az adós szerződésen alapuló nem vitatott vagy elismert tartozását a lejáratot követő húsz napon belül nem egyenlítette ki vagy nem vitatta, és az ezt követő írásbeli hitelezői felszólításra sem teljesítette (Cstv. 27. § (2) bekezdés a) pont). A hitelezői felszólításnak tartalmaznia kell legalább a követelés jogcímét, összegét, megfizetésének határidejét, azt a végső határidőt amelynek eredménytelen eltelte esetén a hitelező meg kívánja indítani a felszámolási eljárást vagy követelését bírói utón érvényesíteni kívánja. Az adós vitatása akkor állapítható meg, ha érdemben kétségbe vonja a követelés jogcímét, fennállását, esedékességét, mértékét vagy összegét (Cstv. 27. § (2c) bekezdés). Amennyiben a fizetési felszólítást illetőleg a követelés vitatását tartalmazó nyilatkozatot postán adták fel, azt tértivevényes küldemény esetén a tértivevényen feltüntetett átvételi időpontban, egyéb küldemény esetén pedig ellenkező bizonyításig a feladástól számított ötödik munkanapon a belföldi címzetthez megérkezettnek kell tekinteni. Az adós a követelést írásban, legkésőbb a fenti tartalmi követelményeknek megfelelő fizetési felszólítás kézhez vételét megelőző napig vitathatja. Amennyiben az adós vitatása elkésett, és emiatt a tartozását a felszámolás elkerülése végett kiegyenlíti, úgy ez a teljesítés nem minősül tarozás elismerésnek és nem zárja el az adóst attól, hogy a kifizetett összeget polgári peres úton visszakövetelje (Cstv. 27. § (3) bekezdés). Az adós a hitelező követelésének beszámítással történő kiegyenlítésére akkor hivatkozhat, ha közokirattal vagy teljes bizonyító erejű magánokirattal bizonyítja, hogy a beszámítani kívánt követelése fennáll, és a hitelező fizetési felszólításának kézhezvételét megelőzően keletkezett de csak a hitelezői követelés vitatására nyitva álló határidő leteltét követően vált esedékessé, közokirattal vagy teljes bizonyító erejű magánokirattal bizonyítja, hogy a beszámítani kívánt követelés fennállásáról vagy lejáratáról csak a fizetési felszólítás kézhez vételét követően szerzett tudomást, illetőleg ha a beszámítani kívánt követelést a hitelező elismeri (Cstv. 27. § (5) bekezdés). Ha a beszámítani kért követelés a fenti feltételeknek megfelel, és ezáltal a hitelező követelését kielégítettnek kell tekinteni, a bíróság a felszámolási eljárást soron kívül megszünteti (Cstv. 27. § (5a) bekezdés).
  • Az adós jogerős bírósági határozatban, fizetési meghagyásban meghatározott tarozását a meghatározott teljesítési határidőn belül nem egyenlítette ki (Cstv. 27. § (2) bekezdés b) pont).
  • Az adóssal szemben lefolytatott végrehajtási eljárás eredménytelen volt (Cstv. 27. § (2) bekezdés) c) pont.
  • Az adós fizetési kötelezettségét a felszámolási vagy csődeljárásban kötött egyezség ellenére nem teljesítette (Cstv. 27. § (2) bekezdés d) pont).
  • A bíróság a korábbi csődeljárást amiatt szüntette meg, mert egyezség nem született vagy a felek által kötött egyezséget a bíróság amiatt nem hagyta jóvá mert az nem felelt meg a jogszabályoknak (Cstv. 27. § (2) bekezdés e) pont).
  • Az adós illetve a végelszámoló által indított eljárásban az adós tartozásai meghaladják vagyonát, illetőleg az adós esedékességkor tartozásait nem tudta vagy előreláthatólag nem fogja tudni kiegyenlíteni, és a végelszámoló által indított eljárásban az adós tagjai illetve tulajdonosai felhívás ellenére sem vállalnak kötelezettséget a tartozások kiegyenlítéséhez szükséges források biztosítására (Cstv. 27. § (2) bekezdés f) pont).

Nem kezdeményezhető és rendelhető el felszámolás olyan követelés miatt, amelyet a hitelező a csődeljárásban határidőben nem jelentett be (Cstv. 27. § (2a) bekezdés). A szerződésen vagy bírósági határozaton alapuló követelés miatt csak akkor rendelhető el az adós felszámolása, ha a követelés kamatok és járulékok nélkül számított összege a 200 000 Ft-ot meghaladja (Cstv. 27. § (2b) bekezdés). Az adós fizetésképtelensége a fenti feltételek fennállása esetén sem állapítható meg, ha a bíróság által a tartozás kiegyenlítésére engedélyezett határidő még nem telt le (Cstv. 27. § (4) bekezdés). Ha az adós nem fizetésképtelen, a bíróság az eljárást soron kívül megszünteti (Cstv. 27. § (6) bekezdés).

2013. május 18.

Magyar Közlöny 88-93/2013. számában megjelent jogszabályok

jogszabály száma
jogszabály címe
hatálybalépés

88/2013. június 4.

 

 

177/2013. (VI. 4.) Korm. rendelet

Veszélyhelyzet kihirdetéséről és az ennek során teendő intézkedésekről

 2013.06.04.

17/2013. (VI. 4.) NGM rendelet

Az egyéni védőeszközök megfelelőségét értékelő szervezetek kijelölésének, tevékenységének, valamint ellenőrzésének különös szabályairól

 2013.07.04.

285/2013. (VI. 4.) KE határozat

Bírói kinevezésről

 2013.06.04.

286/2013. (VI. 4.) KE határozat

Bírói kinevezésről

 2013.06.04.

287/2013. (VI. 4.) KE határozat

Bírói kinevezésről

 2013.06.04.

288/2013. (VI. 4.) KE határozat

Bírói kinevezésről

 2013.06.04.

289/2013. (VI. 4.) KE határozat

Bírói kinevezésről

 2013.06.04.

290/2013. (VI. 4.) KE határozat

Bírói kinevezésről

 2013.06.04.

291/2013. (VI. 4.) KE határozat

Bírói kinevezésről

 2013.06.04.

292/2013. (VI. 4.) KE határozat

Bírói kinevezésről

 2013.06.04.

293/2013. (VI. 4.) KE határozat

Bírói kinevezésről

 2013.06.04.

294/2013. (VI. 4.) KE határozat

Bírói kinevezésről

 2013.06.04.

295/2013. (VI. 4.) KE határozat

Bírói kinevezésről

 2013.06.04.

296/2013. (VI. 4.) KE határozat

Bírói kinevezésről

 2013.06.04.

297/2013. (VI. 4.) KE határozat

Bírói kinevezésről

 2013.06.04.

33/2013. (VI. 4.) OVB határozat

Az Országos Választási Bizottság határozata

 2013.06.04.

34/2013. (VI. 4.) OVB határozat

Az Országos Választási Bizottság határozata

 2013.06.04.

35/2013. (VI. 4.) OVB határozata

Az Országos Választási Bizottság határozata

 2013.06.04.

89/2013. június 4.

 

 

178/2013. (VI. 4.) Korm. rendelet

A Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanácsról

2013.06.05. 

1301/2013. (VI. 4.) Korm. határozat

A jogszabállyal vagy közjogi szervezetszabályozó eszközzel létrehozott testületek felülvizsgálatáról szóló 1158/2011. (V. 23.) Korm. határozat módosításáról

2013.06.05.

36/2013. (VI. 4.) OVB határozat

Az Országos Választási Bizottság határozata

2013.06.04.

37/2013. (VI. 4.) OVB határozat

Az Országos Választási Bizottság határozata

2013.06.04.

38/2013. (VI. 4.) OVB határozat

Az Országos Választási Bizottság határozata

2013.06.04.

39/2013. (VI. 4.) OVB határozat

Az Országos Választási Bizottság határozata

2013.06.04.

40/2013. (VI. 4.) OVB határozat

Az Országos Választási Bizottság határozata

2013.06.04.

41/2013. (VI. 4.) OVB határozat

Az Országos Választási Bizottság határozata

2013.06.04.

42/2013. (VI. 4.) OVB határozat

Az Országos Választási Bizottság határozata

2013.06.04.

43/2013. (VI. 4.) OVB határozat

Az Országos Választási Bizottság határozata

2013.06.04.

90/2013. június 5.

 

 

Köf. 5013/2013/7. számú határozat

A Kúria Önkormányzati Tanácsának határozata

 2013.06.05.

1302/2013. (VI. 5.) Korm. határozat

Az árvíz- és a belvízvédekezési, a vízkárelhárítási, a helyreállítási, valamint a márciusi rendkívüli időjárással összefüggő kiadások finanszírozásáról

 2013.06.05.

44/2013. (VI. 5.) OVB határozat

Az Országos Választási Bizottság határozata

 2013.06.05.

45/2013. (VI. 5.) OVB határozat

Az Országos Választási Bizottság határozata

 2013.06.05.

46/2013. (VI. 5.) OVB határozat

Az Országos Választási Bizottság határozata

 2013.06.05.

47/2013. (VI. 5.) OVB határozat

Az Országos Választási Bizottság határozata

 2013.06.05.

48/2013. (VI. 5.) OVB határozat

Az Országos Választási Bizottság határozata

 2013.06.05.

91/2013. június 7.

 

 

2013. évi LXXIII. törvény

A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról

 2013.06.10.

2013. évi LXXIV. törvény

Egyes ingatlanok fővárosi önkormányzat részére történő átadásával összefüggő törvénymódosításokról

 2013.06.08.

2013. évi LXXV. törvény

Az önkormányzati segély kialakításával összefüggő törvénymódosításokról

 2013.06.15.

2013. évi LXXVI. törvény

Egyes törvényeknek az elektronikus anyakönyv kialakításával összefüggésben szükséges módosításáról

 2013.07.01.

179/2013. (VI. 7.) Korm. rendelet

A magyar–szlovák összekötő földgázszállító-vezeték kiépítéséhez és a vezeték üzemszerű működtetéséhez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 230/2011. (XI. 8.) Korm. rendelet módosításáról

 2013.06.08.

180/2013. (VI. 7.) Korm. rendelet

A Veszprémi Járási Hivatal elhelyezéséül szolgáló ingatlanok átalakításával és felújításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről

 2013.06.08.

181/2013. (VI. 7.) Korm. rendelet

A dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységhez kapcsolódó engedélyezési eljárás egyes szabályairól

 2013.06.08.

182/2013. (VI. 7.) Korm. rendelet

Egyes vízügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról

 2013.06.10.

21/2013. (VI. 7.) BM rendelet

A közúti közlekedésbiztonságot veszélyeztető közlekedési jogsértésekre vonatkozó információk határokon átnyúló cseréjének elősegítése során alkalmazandó formanyomtatványokról, valamint a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény végrehajtásával kapcsolatos rendelkezésekről, valamint ahhoz kapcsolódó egyes rendeletek módosításáról szóló 22/2012. (IV. 13.) BM rendelet módosításáról

 2013.06.15.

40/2013. (VI. 7.) EMMI rendelet

A települési önkormányzatok által fenntartott muzeális intézmények szakmai támogatásának 2013. évi szabályairól

 2013.06.10.

47/2013. (VI. 7.) VM rendelet

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes vidékfejlesztési és egyéb agrártárgyú rendeletek módosításáról

 2013.06.08.

48/2013. (VI. 7.) VM rendelet

A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésének és felhasználásának szabályairól

 2013.06.08.

Köf. 5.012/2013/4. határozat

A Kúria Önkormányzati Tanácsának határozata

 2013.06.07.

298/2013. (VI. 7.) KE határozat

Államtitkári kinevezésről

 2013.06.07.

1303/2013. (VI. 7.) Korm. határozat

A Hongkongi Főkonzulátus újranyitásához kapcsolódó feladatokról

 2013.06.07.

1304/2013. (VI. 7.) Korm. határozat

A Pekingi Magyar Intézet létrehozásához szükséges a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosításról

 2013.06.07.

1305/2013. (VI. 7.) Korm. határozat

Az Abujai Nagykövetség újranyitásához kapcsolódó feladatokról

 2013.06.07.

1306/2013. (VI. 7.) Korm. határozat

A Nemzetközi Munkaügyi Konferencia (ILC) 2013. június 5–20. között Genfben sorra kerülő 102. ülésszakán való magyar részvételről

 2013.06.07.

1307/2013. (VI. 7.) Korm. határozat

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal szakmai feladatainak ellátása érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Miniszterelnökség fejezetek közötti előirányzat-átcsoportosításról

 2013.06.07.

1308/2013. (VI. 7.) Korm. határozat

Az elektronikus útdíjrendszer kiépítése érdekében szükséges fejezetek közötti előirányzat-átcsoportosításról

 2013.06.07.

75/2013. (VI. 7.) ME határozat

Magyarország Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között a kulturális központok kölcsönös nyitásáról, működtetéséről és tevékenységéről szóló egyezmény létrehozására adott felhatalmazásról

 2013.06.07.

76/2013. (VI. 7.) ME határozat

Az egyes kétoldalú gazdasági együttműködési kormányközi bizottságok magyar tagozati elnökeinek kinevezéséről

 2013.06.08.

92/2013. június 7.

 

 

183/2013. (VI. 7.) Korm. rendelet

A Magyar Export-Import Bank Részvénytársaság kamatkiegyenlítési rendszeréről szóló 85/1998. (V. 6.) Korm. rendelet módosításáról

 2013.06.08.

184/2013. (VI. 7.) Korm. rendelet

A Magyar Export-Import Bank Zrt. által az állam készfizető kezessége mellett vállalható garanciák, valamint a deviza- és kamatcsere ügyletek pótlási- és kamatköltségei feltételeiről és részletes szabályairól szóló 435/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet módosításáról

 2013.06.08.

185/2013. (VI. 7.) Korm. rendelet

A Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaság által a központi költségvetés terhére, a Kormány készfizető kezessége mellett vállalható nem-piacképes kockázatú biztosítások feltételeiről szóló 312/2001. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról

 2013.06.08.

186/2013. (VI. 7.) Korm. rendelet

Az Eximbank által folyósítható kötött segélyhitelek feltételeiről és a segélyhitelnyújtás részletes szabályairól szóló 232/2003. (XII. 16.) Korm. rendelet módosításáról

 2013.06.08.

187/2013. (VI. 7.) Korm. rendelet

A költségvetési szerveknél és az egyházak közcélú tevékenységet folytató intézményeinél foglalkoztatottak 2013. évi kompenzációjáról szóló 408/2012. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról

 2013.06.08.

188/2013. (VI. 7.) Korm. rendelet

Az oktatási igazolványokról szóló 362/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet módosításáról

 2013.06.08.

189/2013. (VI. 7.) Korm. rendelet

Az egyes kormányrendeletek agrártárgyú módosításáról

 2013.06.12.

190/2013. (VI. 7.) Korm. rendelet

A KEOP-1.1.1/B/10-11-2013-0002 azonosító számú („A fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer környezetbarát technológiáinak bővítése, a hulladékfeldolgozás és újrahasznosítás arányának növelése" című), valamint a KEOP-1.1.1/2F/09-11-2012-0005 azonosító számú („Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése a Körös-szögi Kistérségben" című) projektekkel összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról

 2013.06.08.

1309/2013. (VI. 7.) Korm. határozat

Az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok közötti transzatlanti kereskedelmi és beruházási megállapodás tárgyalásával kapcsolatos teendőkről

 2013.06.07.

1310/2013. (VI. 7.) Korm. határozat

A KKV-szektor hitelezésének elősegítése érdekében a kezességvállalási díjak költségvetési támogatásának növelésére javasolt lépésekről

 2013.06.07.

1311/2013. (VI. 7.) Korm. határozat

A KEOP-1.2.0 azonosító számú („szennyvízelvezetés és tisztítás" című) konstrukció egyes egymilliárd forintot meghaladó támogatási összegű, támogatási szerződéssel már rendelkező projektjeinek többlettámogatási igényének jóváhagyásáról

 2013.06.07.

1312/2013. (VI. 7.) Korm. határozat

A Dél-Alföldi Operatív Program, a Dél-Dunántúli Operatív Program, az Észak-Alföldi Operatív Program, az Észak-Magyarországi Operatív Program és a Nyugat-Dunántúli Operatív Program 2011-2013. évekre szóló akcióterveinek turisztikai prioritásokat érintő módosításáról és egyes kiemelt projektek akciótervi nevesítéséről, támogatásuk emeléséről

 2013.06.07.

93/2013. június 10.    
191/2013. (VI. 10.) Korm. rendelet

Veszélyhelyzet kihirdetéséről és az ennek során teendő intézkedésekről, valamint a veszélyhelyzet kihirdetéséről és az ennek során teendő intézkedésekről szóló 177/2013. (VI. 4.) Korm. rendelet módosításáról

2013.06.10.

49/2013. (VI. 10.) VM rendelet

A Pest-, a Szabolcs-Szatmár-Bereg- és a Tolna Megyei Kormányhivatalok Földhivatalainak járási földhivatalai illetékességi területeinek változásával összefüggésben a járási földhivatalok illetékességi területeinek kijelöléséről szóló 149/2012. (XII. 28.) VM rendelet módosításáról

2013.06.11.

77/2013. (VI. 10.) ME határozat Az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatójának kinevezéséről

2013.06.10.

 

Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályok

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

Tartalom Jogszabályok
 
2013. június 5. 56. évfolyam, L 152

 

II Nem jogalkotási aktusok

 

RENDELETEK

A Bizottság 512/2013/EU (2013. június 4.) rendelete a 2474/93/EGK tanácsi rendelettel kivetett dömpingellenes vám 71/97/EK tanácsi rendelettel való kiterjesztése alóli mentességnek egyes Kínai Népköztársaságból származó kerékpáralkatrészek behozatalára vonatkozó engedélyezéséről szóló 88/97/EK rendelet módosításáról
A Bizottság 513/2013/EU (2013. június 4.) rendelete a Kínai Népköztársaságból származó vagy ott feladott kristályos szilícium fotovillamos modulok és alapvető részeik (azaz elemek és lemezek) behozatalára vonatkozó ideiglenes dömpingellenes vám kivetéséről és a Kínai Népköztársaságból származó vagy ott feladott e behozatal tekintetében nyilvántartásbavételi kötelezettség bevezetéséről szóló 182/2013/EU rendelet módosításáról
A Bizottság 514/2013/EU (2013. június 4.) végrehajtási rendelete az egyes gyümölcs- és zöldségfélék behozatali árának meghatározására szolgáló behozatali átalányértékek megállapításáról
 

HATÁROZATOK

A Bizottság 2013/261/EU (2013. június 3.) végrehajtási határozata a veszettség elleni vakcinák hatékonyságát figyelemmel kísérő szerológiai vizsgálatok elvégzésének egy Ukrajnában működő laboratórium számára történő engedélyezéséről (az értesítés a C(2013) 3193. számú dokumentummal történt)
A Bizottság 2013/262/EU (2013. június 4.) végrehajtási határozata az emberi felhasználásra szánt gyógyszerek hatóanyagaira alkalmazandó, a közegészségügynek az Unió által nyújtott védelemmel egyenértékű védelmét biztosító keretszabályozással rendelkező, illetve ilyen ellenőrzési és végrehajtási tevékenységeket végző harmadik országok jegyzékének létrehozásáról szóló 2012/715/EU végrehajtási határozat módosításáról
  Az Európai Unió Hivatalos Lapjának elektronikus közzétételéről szóló, 2013. március 7-i 216/2013/EU tanácsi rendelet
2013. június 5. 56. évfolyam, L 153

 

II Nem jogalkotási aktusok

 

RENDELETEK

A Tanács 501/2013/EU (2013. május 29.) végrehajtási rendelete a 990/2011/EU végrehajtási rendelettel a Kínai Népköztársaságból származó kerékpárok behozatalára kivetett végleges dömpingellenes vámnak az Indonéziában, Malajziában, Srí Lankán és Tunéziában feladott, akár Indonéziából, Malajziából, Srí Lankáról és Tunéziából származóként, akár nem ilyenként bejelentett kerékpárok behozatalára történő kiterjesztéséről
A Tanács 502/2013/EU (2013. május 29.) rendelete a Kínai Népköztársaságból származó kerékpárok behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről szóló 990/2011/EU végrehajtási rendeletnek az 1225/2009/EK rendelet 11. cikkének (3) bekezdése szerinti időközi felülvizsgálatot követő módosításáról
2013. június 6. 56. évfolyam, L 154

 

II Nem jogalkotási aktusok

 

RENDELETEK

A Bizottság 515/2013/EU (2013. június 5.) végrehajtási rendelete egy elnevezésnek a hagyományos különleges termékek nyilvántartásába való bejegyzéséről (Tortas de Aceite de Castilleja de la Cuesta [HKT])
A Bizottság 516/2013/EU (2013. június 5.) végrehajtási rendelete az egyes gyümölcs- és zöldségfélék behozatali árának meghatározására szolgáló behozatali átalányértékek megállapításáról
 

HATÁROZATOK

A Tanács 2013/263/EU (2013. május 13.) határozata az Európai Unió és az Oroszországi Föderáció közötti, a kábítószer-perkurzorokról szóló megállapodásnak az Európai Unió nevében történő aláírásáról
A Tanács 2013/264/EU (2013. május 29.) határozata a Régiók Bizottsága két olasz tagjának és egy olasz póttagjának kinevezéséről
A Tanács 2013/265/EU (2013. május 29.) határozata a Régiók Bizottsága egy olasz tagjának kinevezéséről
A Bizottság 2013/266/EU (2013. június 5.) végrehajtási határozata a Vízuminformációs Rendszer (VIS) hatodik és hetedik régióban történő működése kezdő időpontjának meghatározásáról
  Az Európai Unió Hivatalos Lapjának elektronikus közzétételéről szóló, 2013. március 7-i 216/2013/EU tanácsi rendelet
2013. június 7. 56. évfolyam, L 155

 

II Nem jogalkotási aktusok

 

NEMZETKÖZI MEGÁLLAPODÁSOK

A Tanács 2013/267/EU (2013. május 13.) határozata az állapotminősítési rendszert érintő módosításoknak a Tengerikörnyezet-védelmi Bizottság 65. ülésén történő elfogadása, valamint a hajók biztonságos üzemeltetéséről szóló nemzetközi szabályzatot érintő módosításoknak, továbbá a SOLAS-egyezmény III. fejezetét és a nagy sebességű vízi járművekre vonatkozó 1994. és 2000. évi szabályzatot érintő, a zárttéri behatolási és mentési gyakorlatokra vonatkozó módosításoknak a Tengerészeti Biztonsági Bizottság 92. ülésén történő elfogadása tekintetében az Európai Unió nevében képviselendő álláspontról
A Tanács 2013/268/EU (2013. május 13.) határozata egyes szabályzatoknak és egyes egyezmények és jegyzőkönyvek kapcsolódó módosításainak az elfogadása tekintetében a Nemzetközi Tengerészeti Szervezetben (IMO) az Európai Unió nevében képviselendő álláspontról
 

RENDELETEK

A Bizottság 520/2013/EU (2013. június 6.) végrehajtási rendelete az egyes gyümölcs- és zöldségfélék behozatali árának meghatározására szolgáló behozatali átalányértékek megállapításáról
 

HATÁROZATOK

A Tanács 2013/269/KKBP (2013. május 27.) határozata a fegyverkereskedelmi szerződésnek az Európai Unió érdekében történő aláírására a tagállamoknak adott felhatalmazásról
  Az Európai Unió Hivatalos Lapjának elektronikus közzétételéről szóló, 2013. március 7-i 216/2013/EU tanácsi rendelet
2013. június 8. 56. évfolyam, L 156

 

II Nem jogalkotási aktusok

 

RENDELETEK

A Tanács 521/2013/EU (2013. június 6.) rendelete a Kongói Demokratikus Köztársaság tekintetében a fegyverembargót megsértő személyekkel szemben meghatározott, egyedi korlátozó intézkedések bevezetéséről szóló 1183/2005/EK rendelet módosításáról
A Tanács 522/2013/EU (2013. június 6.) végrehajtási rendelete az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 267/2012/EU rendelet végrehajtásáról
A Bizottság 523/2013/EU (2013. június 7.) végrehajtási rendelete az egyes gyümölcs- és zöldségfélék behozatali árának meghatározására szolgáló behozatali átalányértékek megállapításáról
 

HATÁROZATOK

A Tanács 2013/270/KKBP (2013. június 6.) határozata az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 2010/413/KKBP határozat módosításáról
A Bizottság 2013/271/EU (2013. június 6.) végrehajtási határozata a Galileo program végrehajtásának a program fejlesztési és kiépítési szakaszában megvalósítandó földi központok és állomások tekintetében történő értékelése szempontjából kulcsfontosságú döntési szakaszok listájának létrehozásáról szóló 2012/117/EU végrehajtási határozat mellékletének módosításáról
  Az Európai Unió Hivatalos Lapjának elektronikus közzétételéről szóló, 2013. március 7-i 216/2013/EU tanácsi rendelet
2013. június 8. 56. évfolyam, L 157

 

II Nem jogalkotási aktusok

 

RENDELETEK

A Bizottság 503/2013/EU (2013. április 3.) végrehajtási rendelete a géntechnológiával módosított élelmiszerek és takarmányok 1829/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti engedélyezése iránti kérelemről, valamint a 641/2004/EK és az 1981/2006/EK bizottsági rendelet módosításáról
2013. június 10. 56. évfolyam, L 158

 

II Nem jogalkotási aktusok

 

RENDELETEK

A Tanács 517/2013/EU (2013. május 13.) rendelete az áruk szabad mozgása, a személyek szabad mozgása, a társasági jog, a versenypolitika, a mezőgazdaság, az élelmiszer-biztonság, állat- és növény-egészségügyi politika, a közlekedéspolitika, az energia, az adózás, a statisztika, a transzeurópai hálózatok, az igazságszolgáltatás és az alapvető jogok, a jogérvényesülés, szabadság és biztonság, a környezetvédelem, a vámunió, a külkapcsolatok, a kül-, biztonság- és védelempolitika, valamint az intézmények területén elfogadott egyes rendeleteknek és határozatoknak a Horvát Köztársaság csatlakozására tekintettel történő kiigazításáról
A Tanács 518/2013/EU (2013. május 13.) rendelete az 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a Horvát Köztársaság csatlakozására tekintettel történő kiigazításáról
A Bizottság 519/2013/EU (2013. február 21.) rendelete az áruk szabad mozgása, a személyek szabad mozgása, a letelepedés joga és a szolgáltatásnyújtás szabadsága, a társasági jog, a versenypolitika, a mezőgazdaság, az élelmiszer-biztonság, az állat- és növény-egészségügyi politika, a halászat, a közlekedéspolitika, az energiaügy, az adózás, a statisztika, a szociálpolitika és foglalkoztatás, a környezetvédelem, a vámunió, a külkapcsolatok, valamint a kül-, biztonsági és védelmi politika területén elfogadott egyes rendeleteknek és határozatoknak Horvátország csatlakozására tekintettel történő kiigazításáról
 

IRÁNYELVEK

A Tanács 2013/15/EU (2013. május 13.) irányelve az áruk szabad mozgása területén elfogadott egyes irányelveknek a Horvát Köztársaság csatlakozására tekintettel történő kiigazításáról
A Tanács 2013/16/EU (2013. május 13.) irányelve a közbeszerzés területén elfogadott egyes irányelveknek a Horvát Köztársaság csatlakozására tekintettel történő kiigazításáról
A Tanács 2013/17/EU (2013. május 13.) irányelve a környezetvédelem területén elfogadott egyes irányelveknek a Horvát Köztársaság csatlakozására tekintettel történő kiigazításáról
A Tanács 2013/18/EU (2013. május 13.) irányelve a megújuló energiaforrásból előállított energia támogatásáról szóló 2009/28/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a Horvát Köztársaság csatlakozására tekintettel történő kiigazításáról
A Tanács 2013/19/EU (2013. május 13.) irányelve az állampolgárságuktól eltérő tagállamban lakóhellyel rendelkező uniós polgárok aktív és passzív választójogának a helyhatósági választásokon történő gyakorlására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló 94/80/EK irányelvnek a Horvát Köztársaság csatlakozására tekintettel történő kiigazításáról
A Tanács 2013/20/EU (2013. május 13.) irányelve az élelmiszer-biztonsági, állat- és növény-egészségügyi politika területén elfogadott egyes irányelveknek a Horvát Köztársaság csatlakozására tekintettel történő kiigazításáról
A Tanács 2013/21/EU (2013. május 13.) irányelve a környezetvédelem területén elfogadott 67/548/EGK tanácsi irányelv és az 1999/45/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv kiigazításáról a Horvát Köztársaság csatlakozására való tekintettel
A Tanács 2013/22/EU (2013. május 13.) irányelve a közlekedéspolitika területén elfogadott egyes irányelveknek a Horvát Köztársaság csatlakozására tekintettel történő kiigazításáról
A Tanács 2013/23/EU (2013. május 13.) irányelve a pénzügyi szolgáltatások területén elfogadott egyes irányelvek kiigazításáról a Horvát Köztársaság csatlakozására való tekintettel
A Tanács 2013/24/EU (2013. május 13.) irányelve a társasági jog területén elfogadott egyes irányelveknek a Horvát Köztársaság csatlakozására tekintettel történő kiigazításáról
A Tanács 2013/25/EU (2013. május 13.) irányelve a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadsága területén elfogadott egyes irányelveknek a Horvát Köztársaság csatlakozására tekintettel történő kiigazításáról
A Bizottság 2013/26/EU (2013. február 8.) irányelve az élelmiszer-biztonsági, valamint az állat- és növény-egészségügyi politika területén elfogadott egyes irányelveknek Horvátország csatlakozására tekintettel történő kiigazításáról
2013. június 11. 56. évfolyam, L 159

 

II Nem jogalkotási aktusok

 

RENDELETEK

A Bizottság 530/2013/EU (2013. június 10.) végrehajtási rendelete a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló 2454/93/EGK rendelet módosításáról
A Bizottság 531/2013/EU (2013. június 10.) végrehajtási rendelete a 341/2007/EK rendeletnek a fokhagymára vonatkozó behozatali engedélyek rendszere tekintetében, Horvátország csatlakozása okán történő módosításáról
A Bizottság 532/2013/EU (2013. június 10.) végrehajtási rendelete az 540/2011/EU végrehajtási rendeletnek a szén-dioxid hatóanyag jóváhagyási feltételei tekintetében történő módosításáról
A Bizottság 533/2013/EU (2013. június 10.) végrehajtási rendelete az 540/2011/EU végrehajtási rendeletnek az 1-metil-ciklopropén, a klórtalonil, a klórtoluron, a cipermetrin, a daminozid, a forklórfenuron, az indoxakarb, a tiofanát-metil és a tribenuron hatóanyagok jóváhagyási időtartama meghosszabbítása tekintetében történő módosításáról
A Bizottság 534/2013/EU (2013. június 10.) végrehajtási rendelete az egyes gyümölcs- és zöldségfélék behozatali árának meghatározására szolgáló behozatali átalányértékek megállapításáról
 

HATÁROZATOK

A Tanács 2013/273/EU (2013. június 6.) határozata a Régiók Bizottsága három máltai tagjának és három máltai póttagjának kinevezéséről
A Bizottság 2013/274/EU (2013. június 7.) végrehajtási határozata a 2008/855/EK határozatnak a klasszikus sertéspestis magyarországi előfordulásával összefüggő járványügyi intézkedésekre vonatkozóan történő módosításáról (az értesítés a C(2013) 3348. számú dokumentummal történt)
  Az Európai Unió Hivatalos Lapjának elektronikus közzétételéről szóló, 2013. március 7-i 216/2013/EU tanácsi rendelet
2013. június 5. 56. évfolyam, C 159
 

IV Tájékoztatások

 

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK

 

Tanács

2013/C 159/01 A Tanács határozata (2013. május 16.) az Európai Szakképzés-fejlesztési Központ igazgatótanácsa tagjainak kinevezéséről és felváltásáról
 

Európai Bizottság

2013/C 159/02 Euroátváltási árfolyamok
 

A TAGÁLLAMOKTÓL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK

2013/C 159/03 Az Olasz Köztársaság gazdaságfejlesztési miniszterének közleménye a szénhidrogének kutatására, feltárására és kitermelésére vonatkozó engedélyek megadásának és felhasználásának feltételeiről szóló 94/22/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. cikke (2) bekezdésének b) pontja alapján
 

Hirdetmények

 

A VERSENYPOLITIKA VÉGREHAJTÁSÁRA VONATKOZÓ ELJÁRÁSOK

 

Európai Bizottság

2013/C 159/04 Összefonódás előzetes bejelentése (Ügyszám COMP/M.6873 – InterContinentalExchange/NYSE Euronext)
2013/C 159/05 Összefonódás előzetes bejelentése (Ügyszám COMP/M.6928 – ConAgra Foods/Cargill/CHS/Ardent Mills JV) – Egyszerűsített eljárás alá vont ügy
 

EGYÉB JOGI AKTUSOK

 

Európai Bizottság

2013/C 159/06 Kérelem közzététele a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek minőségrendszereiről szóló 1151/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 50. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján
2013. június 6. 56. évfolyam, C 160
 

II Közlemények

 

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ KÖZLEMÉNYEK

 

Európai Bizottság

2013/C 160/01 Bejelentett összefonódás engedélyezése (Ügyszám COMP/M.6896 – Spar/Allianz/JV)
 

IV Tájékoztatások

 

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK

 

Európai Bizottság

2013/C 160/02 Euroátváltási árfolyamok
 

Hirdetmények

 

A KÖZÖS KERESKEDELEMPOLITIKA VÉGREHAJTÁSÁRA VONATKOZÓ ELJÁRÁSOK

 

Európai Bizottság

2013/C 160/03 Értesítés a Kínai Népköztársaságból és Tajvanból származó, rozsdamentes acélból készült egyes kötőelemek és részeik behozatalára alkalmazandó dömpingellenes intézkedések részleges időközi felülvizsgálatának megindításáról
 

A VERSENYPOLITIKA VÉGREHAJTÁSÁRA VONATKOZÓ ELJÁRÁSOK

 

Európai Bizottság

2013/C 160/04 Összefonódás előzetes bejelentése (Ügyszám COMP/M.6897 – Shell/Repsol (Major Part of LNG Business)) – Egyszerűsített eljárás alá vont ügy
 

EGYÉB JOGI AKTUSOK

 

Európai Bizottság

2013/C 160/05 Kérelem közzététele a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek minőségrendszereiről szóló 1151/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 50. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján
2013. június 6. 56. évfolyam, C 160E
 

IV Tájékoztatások

 

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK

 

Európai Parlament

 

ÍRÁSBELI VÁLASZT IGÉNYLŐ KÉRDÉSEK A VÁLASZOKKAL

2013/C 160 E/01 Az Európai Parlament tagjai által feltett, írásbeli választ igénylő kérdések és az európai uniós intézmények által rájuk adott válaszok
2013. június 6. 56. évfolyam, C 161
 

Állásfoglalások, ajánlások és vélemények

 

VÉLEMÉNYEK

 

Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

 

488. plenáris ülés, 2013. március 20. és 21.

2013/C 161/01 Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A polgárok energiapolitikába való aktív bevonásához szükséges feltételek és módszerek tanulmányozása (feltáró vélemény)
2013/C 161/02 Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A polgárok az inkluzív digitális egységes piac középpontjában: cselekvési terv a siker érdekében (saját kezdeményezésű vélemény)
2013/C 161/03 Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Az önfoglalkoztatói státusszal való visszaélés (saját kezdeményezésű vélemény)
2013/C 161/04 Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Belső piac és regionális célú állami támogatások (saját kezdeményezésű vélemény)
2013/C 161/05 Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Munkahelyteremtés a gyakornoki képzésen és az egész életen át tartó szakképzésen keresztül: az üzleti szféra oktatással kapcsolatos szerepe az EU-ban (saját kezdeményezésű vélemény)
2013/C 161/06 Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A munkavállalók bevonása és részvétele mint a jó vállalatirányítás és a kiegyensúlyozott válságkezelés alapeleme (saját kezdeményezésű vélemény)
2013/C 161/07 Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Társadalmi párbeszéd a keleti partnerség országaiban
2013/C 161/08 Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A civil társadalom hozzájárulása az élelmiszer-veszteség és -pazarlás megelőzését, illetve csökkentését célzó stratégiához (saját kezdeményezésű vélemény)
 

III Előkészítő jogi aktusok

 

EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG

 

488. plenáris ülés, 2013. március 20. és 21.

2013/C 161/09 Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A Bizottság közleménye – Az Európai Unió legkülső régiói: úton az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedést célzó partnerség felé (COM(2012) 287 final)
2013/C 161/10 Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Javaslat tanácsi rendeletre az európai kutatási infrastruktúráért felelős konzorcium (ERIC) közösségi jogi keretéről szóló 723/2009/EK rendelet módosításáról (COM(2012) 682 final – 2012/0321 (NLE))
2013/C 161/11 Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Zöld könyv – Integrált uniós csomagkézbesítési piac az e-kereskedelem bővülése érdekében (COM(2012) 698 final)
2013/C 161/12 Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre a pénzügyi beszámolás és a könyvvizsgálat területén meghatározott tevékenységeket támogató, a 2014–2020 közötti időszakra szóló uniós program létrehozásáról (COM(2012) 782 final – 2012/0364 (COD))
2013/C 161/13 Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – A fiatalok bevonása a foglalkoztatásba (COM(2012) 727 final)
2013/C 161/14 Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Javaslat európai parlamenti és tanácsi rendeletre a genetikai forrásokhoz való hozzáférésről és az uniós hasznosításukból származó előnyök igazságos és méltányos megosztásáról (COM(2012) 576 final – 2012/0278 (COD))
2013/C 161/15 Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Javaslat európai parlamenti és tanácsi határozatra a 2020-ig tartó időszakra szóló általános uniós környezetvédelmi cselekvési programról – „Jólét bolygónk felélése nélkül”(COM(2012) 710 final – 2012/0337 (COD))
2013/C 161/16 Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Szociális védelem az Európai Unió fejlesztési együttműködésében (COM(2012) 446 final)
2013/C 161/17 Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Kék növekedés: a fenntartható tengergazdálkodási és tengergazdasági növekedés lehetőségei (COM(2012) 494 final)
2013/C 161/18 Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye – Javaslat európai parlamenti és tanácsi irányelvre a tengerészeti felszerelésekről és a 96/98/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (COM(2012) 772 final – 2012/0358 (COD))
2013. június 7. 56. évfolyam, C 162
 

II Közlemények

 

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ KÖZLEMÉNYEK

 

Európai Bizottság

2013/C 162/01 Állami támogatás engedélyezése az EUMSZ 107. és 108. cikke alapján – Olyan esetek, amelyekkel kapcsolatban a Bizottság nem emel kifogást
2013/C 162/02 Állami támogatás engedélyezése az EUMSZ 107. és 108. cikke alapján – Olyan esetek, amelyekkel kapcsolatban a Bizottság nem emel kifogást
2013/C 162/03 Állami támogatás engedélyezése az EUMSZ 107. és 108. cikke alapján – Olyan esetek, amelyekkel kapcsolatban a Bizottság nem emel kifogást
2013/C 162/04 Bejelentett összefonódás engedélyezése (Ügyszám COMP/M.6842 – Goldman Sachs/TPG Lundy/Verna Group)
2013/C 162/05 Bejelentett összefonódás engedélyezése (Ügyszám COMP/M.6880 – Liberty Global/Virgin Media)
 

IV Tájékoztatások

 

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK

 

Európai Bizottság

2013/C 162/06 Euroátváltási árfolyamok
 

Hirdetmények

 

KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK

 

Európai Beruházási Bank

2013/C 162/07 Pályázati felhívás – az Európai Beruházási Bank Intézete két új EIBURS-támogatási programot hirdet Tudásprogramja keretében
 

A VERSENYPOLITIKA VÉGREHAJTÁSÁRA VONATKOZÓ ELJÁRÁSOK

 

Európai Bizottság

2013/C 162/08 Összefonódás előzetes bejelentése (Ügyszám COMP/M.6857 – Crane Co./MEI Group)
2013. június 7. 56. évfolyam, C 162A
 

Hirdetmények

 

KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK

 

Európai Parlament

2013/C 162 A/01 PE/166/S sz. álláshirdetés – Főigazgató (AD csoport, 15. besorolási fokozat) – A Parlamenti Kutatási Szolgálatok Főigazgatósága
2013. június 7. 56. évfolyam, C 162E
 

IV Tájékoztatások

 

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK

 

Európai Parlament

ÜLÉSSZAK: 2012–2013

2013. március 11-i ülés

2013/C 162 E/01 2013. március 11-i ülés jegyzőkönyve
 

ÜLÉSSZAK: 2013-2014

2013. március 12–14-i ülések

2013/C 162 E/02 2013. március 12-i ülés jegyzőkönyve
2013/C 162 E/03 2013. március 13-i ülés jegyzőkönyve
2013/C 162 E/04 2013. március 14-i ülés jegyzőkönyve
2013. június 8. 56. évfolyam, C 163
 

II Közlemények

 

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ KÖZLEMÉNYEK

 

Európai Bizottság

2013/C 163/01 A pénzintézeteknek nyújtott szerkezetátalakítási és felszámolási támogatások tekintetében hozott határozatok végrehajtásának nyomon követésével összefüggésben hozott határozatok
2013/C 163/02 Bejelentett összefonódás engedélyezése (Ügyszám COMP/M.6926 – Nordic capital/Unicorn)
 

IV Tájékoztatások

 

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK

 

Tanács

2013/C 163/03 Értesítés a 2013/270/KKBP határozattal módosított 2010/413/KKBP tanácsi határozat I. mellékletében és az 522/2013/EU rendelettel végrehajtott 267/2012/EU tanácsi rendelet VIII. mellékletében szereplő, az Iránnal szembeni korlátozó intézkedések hatálya alá tartozó szervezetek részére
 

Európai Bizottság

2013/C 163/04 Euroátváltási árfolyamok
 

Számvevőszék

2013/C 163/05 2/2013. sz. különjelentés: „Biztosította a Bizottság a hetedik kutatási keretprogram hatékony végrehajtását?”
 

Hirdetmények

 

A VERSENYPOLITIKA VÉGREHAJTÁSÁRA VONATKOZÓ ELJÁRÁSOK

 

Európai Bizottság

2013/C 163/06 Összefonódás előzetes bejelentése (Ügyszám COMP/M.6948 – Telenor/Globul/Germanos)
 

Helyesbítések

2013/C 163/07 Helyesbítés összefonódás előzetes bejelentéséhez – (Ügyszám COMP/M.6921 – IBM Italia/UBIS) (  HL C 142., 2013.5.22.)
2013. június 8. 56. évfolyam, C 164
 

IV Tájékoztatások

 

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK

 

Az Európai Unió Bírósága

2013/C 164/01 Az Európai Unió Bíróságá utolsó kiadványa az Európai Unió Hivatalos Lapjában  HL C 156., 2013.6.1.
 

Hirdetmények

 

BÍRÓSÁGI ELJÁRÁSOK

 

Bíróság

2013/C 164/02 C-625/10. sz. ügy: A Bíróság (első tanács) 2013. április 18-i ítélete — Európai Bizottság kontra Francia Köztársaság (Tagállami kötelezettségszegés — Közlekedés — A közösségi vasutak fejlesztése — 91/440/EGK irányelv — A 6. cikk (3) bekezdése és II. melléklet — 2001/14/EK irányelv — A 14. cikk (2) bekezdése — A pályahálózat-működtető jogi függetlenségének hiánya — 11. cikk — A teljesítményösztönző rendszer hiánya — Hiányos átültetés)
2013/C 164/03 C-103/11. P. sz. ügy: A Bíróság (első tanács) 2013. április 18-i ítélete — Európai Bizottság kontra Systran SA és Systran Luxembourg SA (Fellebbezés — Az EK 225. cikk (1) bekezdése, EK 235. cikk és az EK 288. cikk második bekezdése — Az Európai Közösség elleni, szerződésen kívüli felelősség megállapítása iránti kereset — A jogvita nem szerződéses jellegének értékelése — A közösségi bíróságok hatáskörei)
2013/C 164/04 C-202/11. sz. ügy: A Bíróság (nagytanács) 2013. április 16-i ítélete (az Arbeidsrechtbank Antwerpen (Belgium) előzetes döntéshozatal iránti kérelme) — Anton Las kontra PSA Antwerp NV (Munkavállalók szabad mozgása — EUMSZ 45. cikk — A Belga Királyság holland nyelvű régiójában letelepedett társaság — A munkaszerződések holland nyelven történő megszövegezésének kötelezettsége — Határokon átnyúló jellegű munkaszerződés — Korlátozás — Az arányosság hiánya)
2013/C 164/05 C-274/11. és C-295/11. sz. egyesített ügyek: A Bíróság (nagytanács) 2013. április 16-i ítélete — Spanyol Királyság, Olasz Köztársaság kontra az Európai Unió Tanácsa (Egységes szabadalmi oltalom — Az EUMSZ 329. cikkének (1) bekezdése alapján megerősített együttműködésre felhatalmazást adó határozat — Hatáskör hiánya, hatáskörrel való visszaélés és a Szerződések megsértése miatti megsemmisítés iránti kereset — Az EUSZ 20. cikkben, valamint az EUMSZ 326. cikkben és az EUMSZ 327. cikkben megállapított feltételek — Nem kizárólagos hatáskör — „Végső lehetőségként” elfogadott határozat — Az Unió érdekeinek védelme)
2013/C 164/06 C-463/11. sz. ügy: A Bíróság (negyedik tanács) 2013. április 18-i ítélete (a Verwaltungsgerichtshof Baden-Württemberg (Németország) előzetes döntéshozatal iránti kérelme) — L. kontra M. (2001/42/EK irányelv — Bizonyos tervek és programok környezeti hatásvizsgálata — A 3. cikk (4) és (5) bekezdése — A környezetre valószínűleg jelentős hatással járó tervek típusának meghatározása — A nemzeti jogszabály alapján környezeti hatásvizsgálat alól mentesített, „belterületi fejlesztésre” irányuló szabályozási tervek — A „belterületi fejlesztés” minőségi feltételének téves értékelése — A szabályozási tervek érvényességére való kihatás hiánya — Az irányelv hatékony érvényesülésének veszélyeztetése)
2013/C 164/07 C-548/11. sz. ügy: A Bíróság (harmadik tanács) 2013. április 18-i ítélete (az Arbeidshof te Antwerpen (Belgium) előzetes döntéshozatal iránti kérelme) — Edgard Mulders kontra Rijksdienst voor Pensioenen (Szociális biztonság — 1408/71/EGK rendelet — 1. cikk, r) pont — A „biztosítási idő” fogalma — 46. cikk — A nyugdíj számítása — Figyelembe veendő biztosítási idő — Határ menti ingázó munkavállaló — Keresőképtelenségi időszak — Két tagállam által folyósított hasonló ellátások halmozása — Ezen időszak biztosítási időként való figyelembevételének hiánya — Lakóhelyre vonatkozó feltétel — A halmozódást tiltó nemzeti szabályok)
2013/C 164/08 C-565/11. sz. ügy: A Bíróság (harmadik tanács) 2013. április 18-i ítélete (a Tribunalul Sibiu (Románia) előzetes döntéshozatal iránti kérelme) — Mariana Irimie Administrația Finanțelor Publice Sibiu, Administrația Fondului pentru Mediu (Valamely tagállam által az uniós jog megsértésével beszedett adók visszatérítése — A visszatérített adó után fizetendő kamatot korlátozó nemzeti szabályozás — Az adó visszatérítése iránti kérelem benyújtásának időpontját követő naptól számított kamatok — Az uniós joggal való összeegyeztethetetlenség — A tényleges érvényesülés elve)
2013/C 164/09 C-595/11. sz. ügy: A Bíróság (második tanács) 2013. április 18-i ítélete (a Finanzgericht Düsseldorf (Németország) előzetes döntéshozatal iránti kérelme) — Steinel Vertrieb GmbH kontra Hauptzollamt Bielefeld (Kereskedelmi politika — 1470/2001/EK rendelet — 1205/2007/EK rendelet — Közös Vámtarifa — Tarifális besorolás — Kombinált Nómenklatúra — A kompakt fénycsövek behozatalára kivetett végleges dömpingellenes vámok — A végleges dömpingellenes vámoknak a dömpingellenes rendeletben említett vámtarifaalszám alá besorolt termékekre való alkalmazhatósága — Érintett termék — Hatály)
2013/C 164/10 C-12/12. sz. ügy: A Bíróság (ötödik tanács) 2013. április 18-i ítélete (a Bundesgerichtshof (Németország) előzetes döntéshozatal iránti kérelme) — Colloseum Holding AG kontra Levi Strauss & Co. (Védjegyek — 40/94/EK rendelet — A 15. cikk (1) bekezdése — A „tényleges használat” fogalma — Kizárólag valamely összetett védjegy elemeként vagy valamely másik védjeggyel összetételben használt védjegy)
2013/C 164/11 C-247/12. sz. ügy: A Bíróság (ötödik tanács) 2013. április 18-i ítélete (a Varhoven administrativen sad (Bulgária) előzetes döntéshozatal iránti kérelme) — Meliha Veli Mustafa kontra Direktor na fond „Garantirani vzemania na rabotnitsite i sluzhitelite” kam Natsionalnia osiguritelen institut (A munkavállalók védelme a munkáltató fizetésképtelensége esetén — 80/987/EGK irányelv — 2002/74/EK irányelv — 2008/94/EK irányelv — 2. és 3. cikk — Garancianyújtási kötelezettség a munkavállalói követelések tekintetében — Lehetőség arra, hogy a garanciát azon követelésekre korlátozzák, amelyek a fizetésképtelenségi eljárást megindító határozat cégnyilvántartásba történő bejegyzése előtt keletkeztek — A fizetésképtelenségi eljárást megindító határozat — Joghatások — A munkáltató tevékenységeinek folytatása)
2013/C 164/12 C-74/13. sz. ügy: Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság (Magyarország) által 2013. február 12-én benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem — GSV Kft. kontra Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága
2013/C 164/13 C-102/13. P. sz. ügy: A Törvényszék (nyolcadik tanács) T-205/11. sz., Németország kontra Bizottság ügyben 2012. december 18-án hozott végzése ellen a Németországi Szövetségi Köztársaság által 2013. március 1-jén benyújtott fellebbezés
2013/C 164/14 C-119/13. sz. ügy: Az Amtsgericht Wedding (Németország) által 2013. március 14-én benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem — eco cosmetics GmbH & Co. KG kontra Virginie Laetitia Barbara Dupuy
2013/C 164/15 C-120/13. sz. ügy: Az Amtsgericht Wedding (Németország) által 2013. március 14-én benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem — Raiffeisenbank St. Georgen reg. Gen. m.b.H. kontra Tetyana Bonchyk
2013/C 164/16 C-121/13. sz. ügy: Az Amtsgericht Wedding (Németország) által 2013. március 14-én benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem — Rechtsanwaltskanzlei CMS Hasche Sigle, Partnerschaftsgesellschaft kontra Xceed Holding Ltd.
2013/C 164/17 C-126/13. P. sz. ügy: A Törvényszék (negyedik tanács) T-625/11. sz., BSH Bosch und Siemens Hausgeräte GmbH kontra Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) ügyben 2013. január 15-én hozott ítélete ellen a BSH Bosch und Siemens Hausgeräte GmbH által 2013. március 15-én benyújtott fellebbezés
2013/C 164/18 C-132/13. sz. ügy: A Landgericht Köln (Németország) által 2013. március 18-án benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem — Zentrale zur Bekämpfung unlauteren Wettbewerbs eV kontra ILME GmbH
2013/C 164/19 C-158/13. sz. ügy: A Rechtbank Den Haag (Hollandia) által 2013. március 28-án benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem — Hamidullah Rajaby kontra Staatssecretaris van Veiligheid en Justitie
2013/C 164/20 C-166/13. sz. ügy: A tribunal administratif de Melun (Franciaország) által 2013. április 3-án benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem — Sophie Mukarubega kontra Préfet de police, Préfet de la Seine-Saint-Denis
2013/C 164/21 C-167/13. sz. ügy: A Conseil régional d’expression française de l’ordre des médecins vétérinaires (Belgium) által 2013. március 27-én benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem — Jean Devillers
2013/C 164/22 C-189/13. sz. ügy: A Tribunal de grande instance de Bayonne (Franciaország) által 2013. április 15-én benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem — Raquel Gianni Da Silva kontra Préfet des Pyrénées-Atlantiques
2013/C 164/23 C-203/13. sz. ügy: 2013. április 17-én benyújtott kereset — Európai Bizottság kontra Bolgár Köztársaság
 

Törvényszék

2013/C 164/24 T-32/08. sz. ügy: A Törvényszék 2013. április 24-i ítélete — Evropaïki Dynamiki kontra Bizottság (Szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések — Közbeszerzési eljárás — A honlap új arculatának kialakítására vonatkozó piacelemzés — Valamely ajánlattevő ajánlatának elutasítása — Indokolási kötelezettség — Nyilvánvaló értékelési hiba — Kiválasztási szempontok és az odaítélés szempontjai — Szerződésen kívüli felelősség)
2013/C 164/25 T-526/10. sz. ügy: A Törvényszék 2013. április 25-i ítélete — Inuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Bizottság (Fókatermékek kereskedelme — 1007/2009/EK rendelet — Végrehajtási rendelkezések — 737/2010/EU rendelet — Az említett termékek forgalomba hozatalának tilalma — Az inuit közösségekre vonatkozó kivétel — Jogellenességi kifogás — Jogalap — Szubszidiaritás — Arányosság — Hatáskörrel való visszaélés)
2013/C 164/26 T-119/11. sz. ügy: A Törvényszék 2013. április 25-i ítélete — Gbagbo kontra Tanács („Közös kül-és biztonságpolitika — Az elefántcsontparti helyzet tekintetében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedések — A pénzeszközök befagyasztása — A kereseti kérelmek módosítása — Indokolási kötelezettség — Nyilvánvaló értékelési hiba — Hatáskörrel való visszaélés — Védelemhez való jog — Tulajdonhoz való jog”)
2013/C 164/27 T-130/11. sz. ügy: A Törvényszék 2013. április 25-i ítélete — Gossio kontra Tanács („Közös kül-és biztonságpolitika — Az elefántcsontparti helyzet tekintetében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedések — A pénzeszközök befagyasztása — Indokolási kötelezettség — Nyilvánvaló értékelési hiba”)
2013/C 164/28 T-284/11. sz. ügy: A Törvényszék 2013. április 25-i ítélete — Metropolis Inmobiliarias y Restauraciones kontra OHIM — MIP Metro (METROINVEST) (Közösségi védjegy — Felszólalási eljárás — A METROINVEST közösségi szóvédjegy bejelentése — A METRO korábbi nemzeti ábrás védjegy — Viszonylagos kizáró ok — Összetéveszthetőség — A 207/2009/EK rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja — A hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve — A tisztességes eljáráshoz való jog)
2013/C 164/29 T-55/12. sz. ügy: A Törvényszék 2013. április 25-i ítélete — Chen kontra OHIM — AM Denmark (Tisztítóberendezés) (Közösségi formatervezési minta — Megsemmisítési eljárás — Egy tisztítóberendezést ábrázoló, lajstromozott közösségi formatervezési minta — Egy permetezővel és szivaccsal ellátott tisztítóberendezést ábrázoló, lajstromozott közösségi térbeli védjegy — Törlés)
2013/C 164/30 T-145/12. sz. ügy: A Törvényszék 2013. április 25-i ítélete — Bayerische Motoren Werke kontra OHIM (ECO PRO) (Közösségi védjegy — Az Európai Közösséget megjelölő nemzetközi lajstromozás — Az ECO PRO szóvédjegy — Feltétlen kizáró ok — A megkülönböztető képesség hiánya — A 207/2009/EK rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja)
2013/C 164/31 T-474/11. sz. ügy: A Törvényszék 2013. április 12-i végzése — Oster Weinkellerei kontra OHIM — Viñedos Emiliana (Igama) (Közösségi védjegy — Az ellentartott védjegy törlése — Okafogyottság)
2013/C 164/32 T-28/12. sz. ügy: A Törvényszék 2013. április 9-i végzése — PT Ecogreen Oleochemicals és társai kontra Tanács („Dömping — Indiából, Indonéziából és Malajziából származó egyes zsíralkoholok és keverékeik behozatala — Végleges dömpingellenes vám — Új rendelet elfogadása — Eljáráshoz fűződő érdek megszűnése — Okafogyottság”)
2013/C 164/33 T-124/13. sz. ügy: 2013. március 4-én benyújtott kereset — Olaszország kontra Bizottság
2013/C 164/34 T-174/13. P. sz. ügy: A Közszolgálati Törvényszék F-27/11. sz., BO kontra Bizottság ügyben 2013. január 15-én hozott ítélete ellen az Európai Bizottság által 2013. március 25-én benyújtott fellebbezés
2013/C 164/35 T-182/13. sz. ügy: 2013. március 28-án benyújtott kereset — Moallem Insurance kontra Tanács
2013/C 164/36 T-189/13. sz. ügy: 2013. április 3-án benyújtott kereset — PP Nature-Balance Lizenz kontra Bizottság
2013/C 164/37 T-201/13. sz. ügy: 2013. április 12-én benyújtott kereset — Rubinum kontra Bizottság
2013/C 164/38 T-208/13. sz. ügy: 2013. április 9-én benyújtott kereset — Portugal Telecom kontra Európai Bizottság
2013/C 164/39 T-219/13. sz. ügy: 2013. április 16-án benyújtott kereset — Ferracci kontra Bizottság
2013/C 164/40 T-222/13. sz. ügy: 2013. április 15-én benyújtott kereset — B & S Europe kontra Bizottság
2013/C 164/41 T-353/08. sz. ügy: A Törvényszék 2013. április 17-i végzése — vwd Vereinigte Wirtschaftsdienste kontra Bizottság
2013/C 164/42 T-520/10. sz. ügy: A Törvényszék 2013. április 19-i végzése — Comunidad Autónoma de Galicia kontra Bizottság
2013/C 164/43 T-485/12. sz. ügy: A Törvényszék 2013. április 17-i végzése — Grupo Bimbo kontra OHIM (SANISSIMO)
2013. június 11. 56. évfolyam, C 165
 

II Közlemények

 

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ KÖZLEMÉNYEK

 

Európai Bizottság

2013/C 165/01 A Bizottság közleménye a Közösség által megnyitott, a baromfihús-ágazati termékekre vonatkozó egyes kontingensek keretében a 2013. október 1-jétőldecember 31-ig terjedő alidőszakra megállapított mennyiségekhez hozzáadandó, nem kérelmezett mennyiségekről
2013/C 165/02 Bejelentett összefonódás engedélyezése (Ügyszám COMP/M.6894 – Syral China Investment/Wilmar China New Investments/Liaoning Jinxin Biology & Chemistry)
2013/C 165/03 Bejelentett összefonódás engedélyezése (Ügyszám COMP/M.6899 – Lion Capital/Avedon Capital Partners/AD Van Geloven Holding)
2013/C 165/04 Bejelentett összefonódás engedélyezése (Ügyszám COMP/M.6841 – Goldman Sachs/TPG Lundy/Tulloch Homes Group Limited)
2013/C 165/05 Bejelentett összefonódás engedélyezése (Ügyszám COMP/M.6854 – Cameron/Schlumberger/Onesubsea)
 

IV Tájékoztatások

 

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK

 

Európai Bizottság

2013/C 165/06 Euroátváltási árfolyamok
2013/C 165/07 A Bizottság által a műszaki szabványok és szabályok terén történő információszolgáltatási eljárás és az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályok megállapításáról szóló 98/34/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 11. cikke alapján szolgáltatott információk – A 98/34/EK értesítési eljárás keretében 2012-ben bejelentett műszaki szabályokra vonatkozó statisztikák
2013/C 165/08 A pénzforgalomba szánt euroérmék új nemzeti előlapja
 

Hirdetmények

 

KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK

 

Tanács

2013/C 165/09 Nyilvános ajánlatkérés – Európai együttműködés a tudomány és a technológia területén (COST)
 

A VERSENYPOLITIKA VÉGREHAJTÁSÁRA VONATKOZÓ ELJÁRÁSOK

 

Európai Bizottság

2013/C 165/10 Összefonódás előzetes bejelentése (Ügyszám COMP/M.6851 – Baxter International/Gambro)
2013. június 11. 56. évfolyam, C 165E
 

Állásfoglalások, ajánlások és vélemények

 

ÁLLÁSFOGLALÁSOK

 

Európai Parlament

ÜLÉSSZAK: 2011–2012

2011. december 1-jei ülések

Ezen ülések jegyzőkönyve a Hivatalos Lap következő számában jelent meg:  HL C 77 E, 2012.3.16.

ELFOGADOTT SZÖVEGEK

 

2011. december 1., csütörtök

2013/C 165 E/01 Az EKB 2010-es éves jelentése
Az Európai Parlament 2011. december 1-i állásfoglalása az EKB 2010. évi éves jelentéséről (2011/2156(INI))
2013/C 165 E/02 Az iskolai lemorzsóládás felszámolása
Az Európai Parlament 2011. december 1-i állásfoglalása a korai iskolaelhagyás elleni küzdelemről (2011/2088(INI))
2013/C 165 E/03 Horvátország európai uniós tagságra irányuló kérelme
Az Európai Parlament 2011. december 1-jei állásfoglalása Horvátország európai uniós tagságra irányuló kérelméről (2011/2191(INI))
2013/C 165 E/04 A gazdaságpolitikai koordinációra vonatkozó európai szemeszter
Az Európai Parlament 2011. december 1-jei állásfoglalása a gazdaságpolitikai koordináció európai szemeszteréről (2011/2071(INI))
2013/C 165 E/05 Az egységes piaci fórum eredménye
Az Európai Parlament 2011. december 1-i állásfoglalása az egységes piaci fórum eredményéről
2013/C 165 E/06 Az EU HIV/AIDS-re adott globális válasza
Az Európai Parlament 2011. december 1-jei állásfoglalása az EU által a HIV-vel/AIDS-szel kapcsolatosan az EU-ban és a szomszédos országokban tett válaszlépésekről, valamint a bizottsági közlemény félidős értékeléséről
2013/C 165 E/07 Az EU és Ukrajna közötti társulási megállapodásról szóló tárgyalások
Az Európai Parlament 2011. december 1-jei állásfoglalása az Európai Parlamentnek a Tanácshoz, a Bizottsághoz és az EKSZ-hez intézett ajánlásaival az EU és Ukrajna közötti társulási megállapodásról folytatott tárgyalásokhoz (2011/2132(INI))
2013/C 165 E/08 A vámrendszer korszerűsítése
Az Európai Parlament 2011. december 1-jei állásfoglalása a vámrendszer korszerűsítéséről (2011/2083(INI))
 

II Közlemények

 

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL, SZERVEITŐL, HIVATALAITÓL ÉS ÜGYNÖKSÉGEITŐL SZÁRMAZÓ KÖZLEMÉNYEK

 

Európai Parlament

 

2011. december 1., csütörtök

2013/C 165 E/09 A Georgios Toussas képviselői mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló kérelem
Az Európai Parlament 2011. december 1-jei határozata a Georgios Toussas mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló kérelemről (2011/2057(IMM))
2013/C 165 E/10 A Luigi de Magistris képviselői mentelmi jogának és kiváltságainak fenntartására irányuló kérelem
Az Európai Parlament 2011. december 1-jei határozata a Luigi de Magistris mentelmi jogának és kiváltságainak fenntartására irányuló kérelemről (2011/2076(IMM))
2013/C 165 E/11 Az európai parlamenti képviselők magatartási kódexéről szóló rendelet módosításai a pénzügyi érdekek és az összeférhetetlenség tekintetében
Az Európai Parlament 2011. december 1-jei határozata az eljárási szabályzatnak az európai parlamenti képviselők pénzügyi érdekeltségekre és összeférhetetlenségre vonatkozó magatartási kódexével kapcsolatos módosításairól (2011/2174(REG))
2013/C 165 E/12 A Viktor Uspaskich úr képviselői mentelmi jogának fenntartására irányuló kérelem
Az Európai Parlament 2011. december 1-jei határozata a Viktor Uspaskich mentelmi jogának és kiváltságainak fenntartására irányuló kérelemről (2011/2162(IMM) és 2011/2099(IMM))
 

III Előkészítő jogi aktusok

 

Európai Parlament

 

2011. december 1., csütörtök

2013/C 165 E/13 A rugalmassági eszköz igénybevétele
Az Európai Parlament 2011. december 1-jei állásfoglalása a rugalmassági eszköznek az EU 2020 stratégia és az Európai Szomszédsági és Partnerségi Támogatási Eszköz érdekében, az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság közötti, a költségvetési fegyelemről és a pénzgazdálkodás hatékonyságáról és eredményességéről szóló, 2006. május 17-i intézményközi megállapodás 27. pontjával összhangban történő igénybevételéről szóló európai parlamenti és tanácsi határozatra irányuló javaslatról (COM(2011)0373 – C7-0164/2011 – 2011/2126(BUD))
MELLÉKLET
2013/C 165 E/14 2012. évi költségvetés: a költségvetési egyeztetés eredményei
Az Európai Parlament 2011. december 1-jei jogalkotási állásfoglalása az egyeztetőbizottság által a 2012-es költségvetési eljárás keretében jóváhagyott közös szövegről (17470/2011 ADD 1, 2, 3, 4, 5 – C7-0446/2011 – 2011/2020(BUD))
I. MELLÉKLET
II. MELLÉKLET
2013/C 165 E/15 A 6/2011. sz. költségvetési módosítás tervezete: saját források, integrált tengerpolitika, Görögország, ESZA, Palesztina
Az Európai Parlament 2011. december 1-jei állásfoglalása az Európai Unió 2011-es pénzügyi évre vonatkozó, 6/2011. számú költségvetés-módosítási tervezetéről szóló tanácsi álláspontról, III. szakasz – Bizottság (17631/2011 – C7-0440/2011 – 2011/2267(BUD))
2013/C 165 E/16 Az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap igénybevétele: EGF/2011/005 PT sz. kérelem, Norte-Centro Automotive - Portugália
Az Európai Parlament 2011. december 1-jei állásfoglalása az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapnak az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság közötti, a költségvetési fegyelemről és a pénzgazdálkodás hatékonyságáról és eredményességéről szóló, 2006. május 17-i intézményközi megállapodás 28. pontja alapján történő igénybevételéről szóló európai parlamenti és tanácsi határozatra irányuló javaslatról (Portugália „EGF/2011/005 PT/Norte-Centro Automotive” referenciaszámú kérelme) (COM(2011)0664 – C7-0334/2011 – 2011/2262(BUD))
MELLÉKLET
2013/C 165 E/17 Visszatérítendő támogatások és pénzügyi tervezés
Az Európai Parlament 2011. december 1-jei jogalkotási állásfoglalása az 1083/2006/EK tanácsi rendelet visszatérítendő támogatások és pénzügyi tervezés tekintetében történő módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról (COM(2011)0483 – C7-0215/2011 – 2011/0210(COD))
P7_TC1-COD(2011)0210
Az Európai Parlament jogalkotási állásfoglalása, amely első olvasatban 2011. december 1-jén került elfogadásra az 1083/2006/EK tanácsi rendelet visszatérítendő támogatások, pénzügyi tervezés és a költségnyilatkozatra vonatkozó egyes rendelkezések tekintetében történő módosításáról szóló …/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet elfogadására tekintettel
2013/C 165 E/18 A pénzügyi stabilitásuk vonatkozásában komoly nehézségekkel küzdő vagy ilyen nehézségek által fenyegetett egyes tagállamok pénzügyi irányítása (ERFA és ESZA)
Az Európai Parlament 2011. december 1-jei jogalkotási állásfoglalása az 1083/2006/EK tanácsi rendeletnek a pénzügyi stabilitásuk vonatkozásában komoly nehézségekkel küzdő vagy komoly nehézségek által fenyegetett egyes tagállamok pénzügyi irányításával kapcsolatos rendelkezések tekintetében történő módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról (COM(2011)0482 – C7-0221/2011 – 2011/0211(COD))
P7_TC1-COD(2011)0211
Az Európai Parlament jogalkotási állásfoglalása, amely első olvasatban 2011. december 1-jén került elfogadásra az 1083/2006/EK tanácsi rendeletnek a pénzügyi stabilitásuk vonatkozásában komoly nehézségekkel küzdő vagy ilyen nehézségek által fenyegetett egyes tagállamok pénzügyi irányításával kapcsolatos rendelkezések tekintetében történő módosításáról szóló …/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet elfogadására tekintettel
2013/C 165 E/19 A 2002/546/EK határozatnak az alkalmazási ideje tekintetében történő módosítása
Az Európai Parlament 2011. december 1-jei jogalkotási állásfoglalása a 2002/546/EK határozatnak az alkalmazási ideje tekintetében történő módosításáról szóló tanácsi határozatra irányuló javaslatról (COM(2011)0443 – C7-0233/2011 – 2011/0192(CNS))
2013/C 165 E/20 A 2007/659/EK határozatnak az alkalmazási időtartam és a jövedékiadó-kedvezményben részesíthető éves kontingens tekintetében történő módosítása
Az Európai Parlament 2011. december 1-jei jogalkotási állásfoglalása a 2007/659/EK határozatnak az alkalmazási időtartam és a jövedékiadó-kedvezményben részesíthető éves kontingens tekintetében történő módosításáról szóló tanácsi határozatra irányuló javaslatról (COM(2011)0577 – C7-0311/2011 – 2011/0248(CNS))
2013/C 165 E/21 A fejlesztési együttműködés finanszírozási eszköze - a banánágazatra vonatkozó kísérő intézkedések
Az Európai Parlament 2011. december 1-jei jogalkotási állásfoglalása az egyeztetőbizottság által jóváhagyott, a fejlesztési együttműködés finanszírozási eszközének létrehozásáról szóló 1905/2006/EK tanácsi rendelet módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendelet közös tervezetéről (PE-CONS 00059/2011 – C7-0379/2011 – 2010/0059(COD))
A JOGALKOTÁSI ÁLLÁSFOGLALÁS MELLÉKLETE
2013/C 165 E/22 Az iparosodott országokkal folytatott együttműködés finanszírozási eszközének létrehozása
Az Európai Parlament 2011. december 1-jei jogalkotási állásfoglalása az egyeztetőbizottság által jóváhagyott, az iparosodott és egyéb, magas jövedelmű országokkal és területekkel folytatott együttműködés finanszírozási eszközének létrehozásáról szóló 1934/2006/EK tanácsi rendelet módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendelet közös tervezetéről (PE-CONS 00056/2011 – C7-0376/2011 – 2009/0059(COD))
A JOGALKOTÁSI ÁLLÁSFOGLALÁS MELLÉKLETE
2013/C 165 E/23 A demokrácia és az emberi jogok világszintű előmozdítása finanszírozási eszközének létrehozása
Az Európai Parlament 2011. december 1-jei jogalkotási állásfoglalása a demokrácia és az emberi jogok világszintű előmozdítása finanszírozási eszközének létrehozásáról szóló 1889/2006/EK rendelet módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendelet egyeztetőbizottság által jóváhagyott közös szövegtervezetéről (PE-CONS 00058/2011 – C7-0378/2011 – 2009/0060B(COD))
A JOGALKOTÁSI ÁLLÁSFOGLALÁS MELLÉKLETE
2013/C 165 E/24 A fejlesztési együttműködés finanszírozási eszköze
Az Európai Parlament 2011. december 1-jei jogalkotási állásfoglalása az egyeztetőbizottság által jóváhagyott, a fejlesztési együttműködés finanszírozási eszközének létrehozásáról szóló 1905/2006/EK rendelet módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendelet közös tervezetéről (PE-CONS 00057/2011 – C7-0377/2011 – 2009/0060A(COD))
A JOGALKOTÁSI ÁLLÁSFOGLALÁS MELLÉKLETE
2013/C 165 E/25 A közúti árufuvarozásra vonatkozó statisztikai adatgyűjtés
Az Európai Parlament 2011. december 1-jei jogalkotási állásfoglalása a közúti árufuvarozásra vonatkozó statisztikai adatgyűjtésről szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról (átdolgozás) (COM(2010)0505 – C7-0286/2010 – 2010/0258(COD))
P7_TC1-COD(2010)0258
Az Európai Parlament álláspontja, amely első olvasatban 2011. december 1-jén került elfogadásra a közúti árufuvarozásra vonatkozó statisztikai adatgyűjtésről szóló …/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet elfogadására tekintettel (átdolgozás)
2013/C 165 E/26 Kalinyingrád, valamint egyes lengyel közigazgatási egységek
Az Európai Parlament 2011. december 1-jei jogalkotási állásfoglalása Kalinyingrád Oblaszty, valamint egyes lengyel közigazgatási egységeknek határ menti területté minősítése tekintetében az 1931/2006/EK rendelet módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról (COM(2011)0461 – C7-0213/2011 – 2011/0199(COD))
P7_TC1-COD(2011)0199
Az Európai Parlament álláspontja, amely első olvasatban 2011. december 1-jén került elfogadásra a Kalinyingrádoblaszty, valamint egyes lengyel közigazgatási egységeknek határ menti területté minősítése tekintetében az 1931/2006/EK rendelet módosításáról szóló …/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet elfogadására tekintettel
2013/C 165 E/27 Csatlakozási szerződés: A Horvát Köztársaság csatlakozásáról szóló szerződés
Az Európai Parlament 2011. december 1-jei jogalkotási állásfoglalása a Horvát Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról (14409/2011 – C7-0252/2011 – 2011/0805(NLE))

 

Termékeink

CÉGTÁR Pénzügyi adatokkal (Online/DVD) adatbázisunk tartalmazza valamennyi működő vagy törölt magyarországi cég összes Cégközlönyben közzétett vagy csak az KIM-től (korábban IRM) átvett nyilvános adatát. A hetente frissülő rendszerben felsorolásra kerülnek a mérleg-, és eredmény-kimutatás adatok három évre visszamenőleg. Az előző szolgáltatás kiegészítve az Opten - Kapcsolati Háló és Opten -Személyes Kapcsolati Háló modullal feltérképezi a cégek közötti kapcsolati viszonyokat és a vizsgált céghez kötődő magánszemélyeket.


Egységes Online Követelés-nyilvántartó Rendszer - EOKR: a szolgáltatás alapja egy különböző forrásokból építkező adatbázis, mely egy helyen, egy csokorba gyűjtve kínálja a lekérdezett cégre vonatkozó összes, hivatalosan elérhető negatív információt. A felhasználó bármely gazdálkodó szervezetről lekérdezheti, van-e valamilyen követelés, vagy fizetésképtelenségi eljárás vele szemben a rendszerben, valamint a szolgáltatón keresztül bejelentheti adósait a követelés-nyilvántartásba.


A MÉRLEGTÁR a cégeknek a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz beküldött éves beszámolók adatait tartalmazza 2001-ig visszamenőleg. A legfrissebb, rendelkezésre álló adatok a 2011. december 31-én lezárt beszámolókból származnak.


Online CÉGELEMZÉS szolgáltatásunk cég-, pénzügyi és tartozás adatok, valamint személyi kapcsolatok alapján objektív modellben adja meg a kérdéses cég értékelését, javasolt kereskedelmi hitelmaximumát.


Automatikus Partnerfigyelő Szolgáltatásunk - APAFI: a felhasználó által megadott partnerek hetenként történő automatikus figyelését végzi, azok bármely bejegyzett adatának megváltozását nyomon követve, adószám vagy cégjegyzékszám alapján.

Külföldi céginformáció rendelhető tőlünk rövid határidővel. Európai cégek, pénzügyi adatokkal és csődkockázati besorolással bővített, cégriportjait szolgáltatjuk ügyfeleink részére.

Pályázati management összetett szolgáltatásunk egyedi igényekre szabott pályázatfigyelést biztosít, majd a pályázat elkészítését követően, a pályázatban bemutatott projekt befejezéséig segíti ügyfeleinket, a pályázati folyamat adminisztratív feladatainak ellátásában is.

Üzleti Navigátor Füzetsorozatunk évente többször adó, járulékügyi és TB-vel kapcsolatos témakörökkel jelentkezik, melyek naprakész nyomtatott segédeszközei a kis- és középvállalkozások vezetői részére.

Marketing adatbázisok: a kommunikációs és marketing ügynökségek elengedhetetlen, folyamatosan frissített információforrása, mely az általunk gyűjtött forrásokra támaszkodó adatbázis. A piacon működő cégek legfontosabb telefon és fax számai, honlap illetve e-mail címei mellett feltünteti az árbevétel és létszám kategóriákat is.

OptiJUS (Online/DVD) jogi-adatbázis szolgáltatásunk összességében több mint 29 ezer magyar jogszabályt, 110 ezer egyéb jogi eszközt, 76 ezret meghaladó európai uniós joganyagot, 115 ezer döntvényt (alkotmánybírósági, legfelsőbb bírósági, ítélőtáblai, egyéb bírósági, közbeszerzési és versenytanácsi határozatot) tartalmaz. Minőségileg igen fontos szerepet játszik az adatbázisban megtalálható 33 jogszabályi nagykommentár, a több, mint 2000 irat- és nyomtatványminta, továbbá 51 ezer tárgyszó, melyek köre folyamatosan bővül. Az adattartalomhoz a felhasználók moduláris előfizetési lehetőséggel férhetnek hozzá. A felhasználói igények rugalmas kielégítése érdekében előfizetőink már az alapszolgáltatás keretében is hozzáférhetnek a magyar jogszabályok mellett jelenleg több, mint 30 ezer bírósági döntéshez (az Alkotmánybíróság döntései, a Bírósági Határozatok (BH) című folyóiratban közzétett eseti döntések 1975-ig visszamenőleg, valamint az Ítélőtáblai Határozatokban és más folyóiratokban közzétett bírósági döntések) a jogszabályok szövegébe bekapcsolhatóan, valamint 2 kommentárhoz (Ptk., Ket.) és 1453 iratmintához.

E-kommentár: A Nagykommentár- és az Adó TB modulokban megtalálható kommentárok elektronikus formában, egyenként is megrendelhetőek ajándék adathordozón.

Nyomtatott kiadványaink:

Az új Ptk. konverziós táblája

Bírói Gyakorlat Füzetek

Jema - Jogesetek Magyarázata

Nagykommentár - A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény magyarázata 2011

Feliratkozás és leiratkozás. Tudnivalók

Amennyiben Ön a továbbiakban nem kívánja a hírlevelet megkapni Hírlevél leiratkozás oldalunkon kérheti a hírlevél-küldés megszüntetését.
Amennyiben Ön ezt a hírlevelet a jövőben szeretné saját címére megkapni, küldjön e-mail-t a feliratkozas@opten.hu címre.
Amennyiben úgy gondolja, a hírlevélben szereplő információk ismerősének, kollégájának is hasznosak lehetnek, küldjön nekik ajánlást!

Partnereink

 

Kapcsolat

Ügyfélszolgálat: 06 1/222 3130
Fax: 06 1/470 0750
Értékesítés: 06 1/696 0688
Cím: 1142 Budapest, Rákospatak u. 82.
Internet: www.opten.hu
A szolgáltatásokkal kapcsolatos ismertető oldal: www.opten.hu
E-mail: opten@opten.hu


Az adat- és jogvédelmi, valamint a szerzői jogi nyilatkozat megtekinthető ide kattintva.
OPTEN Kft. Minden jog fenntartva!