Közlemények

Újra az egekben a cégalapítások, 6 éve nem indult ennyi új vállalkozás egy hónap alatt

Újra az egekben a cégalapítások, 6 éve nem indult ennyi új vállalkozás egy hónap alatt

2020 júliusában közel 3000 cégalapítás került közzétételre Magyarországon, ilyen magas értéket legutoljára 2014-ben láthattunk.

A járványt követő gazdasági visszaesés és a nyári hónapok ellenére rekordmagasságba került újra a hazai cégalapítások száma. 2020 júliusában 2942 új vállalkozás került bejegyzésre Magyarországon, ami több szempontból is rendhagyónak számít. Utoljára 2014-ben volt ilyen magas cégalapítás szám egy hónap alatt, a nyári hónapokat is és a gazdasági visszaesést is figyelembe véve ez igen különlegesnek számít.
A növekedés egyik faktora a járvány első hulláma alatt elhalasztott cégalapítások korrekciója, ugyanakkor nem lehet kizárólag az elmaradt cégalapítások rovására írni a mostani rekordot. A 2008-09-es válságnál is megfigyelhető volt, hogy a munkanélküliség növekedése sok kényszervállalkozás indulásával jár együtt, így vélhetően a most induló új vállalkozások között is az átlagnál valamivel nagyobb a kényszervállalkozások száma.

A gazdasági hullámvölgy átrendeződése ugyanakkor a vállalkozások egy részét is új cégalapításokra ösztönözheti. Az ügyfélkör lemorzsolódása vagy a beszállítói kör problémái sok vállalkozást hoznak nagyon nehéz helyzetbe, különösen a veszélyeztetettebb ágazatok körében. A rossz gazdasági hangulat a vállalkozók körében is új irányok, befektetések felkutatására ösztönöz, amely sokszor új cégalapítással is együtt jár.

A mostani kiugró cégalapítás egy újabb érdekes jelenséget is produkált, miszerint az országban július során összességében is nőtt a cégek száma. Gyakorlatilag 2013 óta csökkenőben van a hazai cégszám, így ez a jelenség igen egyedinek számít. A cégszám növekedést nem csak a megugró cégalapítások okozták, a cégtörlések száma is csökken hónapok óta. 2020 júliusában 2810 cégtörlés került közzétételre, ami nagyságrendileg illeszkedik az elmúlt évek trendjébe, de az idei év legalacsonyabb cégtörlési értékének számít. A cégalapítások és cégtörlések együttes eredőjeként pedig több mint 100-zal növekedett júliusban a hazai vállalkozások száma, ami egytálalán nem volt jellemző az elmúlt 6-7 évben.

A járvány hatása sok egyéb céginformációs mutatóban is jelentkezik. Egyik leglátványosabb változás a növekvő végelszámolási szám. Júliusban 1150 vállalkozás tulajdonosai döntöttek cégük szabályozott körülmények között történő megszűntetése mellett. Ez körülbelül kétszer annyi, mint amennyi a nyári hónapokra jellemző szokott lenni, és összességében is igen magas értéknek számít. Ebből egyértelmű, hogy a szokásosnál jóval többen nem látnak most kiutat a cégük számára.

A magas végelszámolási érték egyértelműen a negatív gazdasági hangulatot tükrözi, ugyanakkor egyben azt is jelzi, hogy a megszüntetésre irányuló eljárások között növekedik a szabályos megszűntetések aránya, azaz kevesebben hagyják magukra a vállalkozásukat. A vizsgált időszakban 434 felszámolás indult, ami átlagos értéknek számít, míg 969 új induló kényszertörlés kimondottan alacsony szintet jelez. Ha a gazdasági hullámvölgy elhúzódik, ezek az értékek is jó eséllyel növekedni fognak.

Júliusban összesen 4598 cég ellen indult végrehajtási eljárás, ami illeszkedik az elmúlt évek trendjébe, de összességében veszélyt jelez, különösen egy ilyen bizonytalan gazdasági időszakban. A magas végrehajtási szám az alacsony fizetési fegyelemre vagy likviditási problémákra utal, és egyik sem szerencsés gazdasági visszaesés esetén. A ki nem fizetett számlák könnyen átfordulhatnak lánctartozásokba, amelyek megbéníthatnak beszállítói láncokat, ami pedig egészen biztosan nem segíti majd a gazdaságot a normál üzemre történő visszaállásban.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) júliusi értéke átlagosan 11 százalék körül mozgott. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten – CFI Zala, Veszprém és Bács-Kiskun megyékben érte el a legjobb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye produkálta.




Opten – CFI megyénként, 2020. július
 
Megye Alapítások Megszűnések Felszámolások* Opten - CFI
Zala 37 35 16 9,08%
Veszprém 51 40 4 9,26%
Bács-Kiskun 85 57 23 9,56%
Hajdú-Bihar 85 61 14 10,13%
Békés 37 28 23 10,51%
Vas 34 39 0 10,93%
Heves 48 30 11 10,96%
Fejér 94 48 4 11,25%
Tolna 36 27 4 11,43%
Baranya 61 78 17 11,75%
Győr-Moson-Sopron 102 76 9 11,85%
Komárom-Esztergom 65 46 8 11,85%
Csongrád-Csanád 73 77 23 12,47%
Nógrád 33 13 11 13,47%
Jász-Nagykun-Szolnok 52 47 13 13,69%
Somogy 52 57 9 13,93%
Borsod-Abaúj-Zemplén 121 89 17 15,00%
Szabolcs-Szatmár-Bereg 98 72 17 15,13%
Pest 451 580 92 16,88%
Főváros 1327 1310 119 17,56%
ÖSSZESEN 2 942 2 810 434 12,34%
*Újonnan indult eljárások
 
 
icon_rendezveny icon_sajtoszoba icon_szakertoanyagok