Közlemények

Újabb cégalapítási rekord az építőiparban: 1 hónap alatt 738 új cégbejegyzés az ágazatban

Újabb cégalapítási rekord az építőiparban: 1 hónap alatt 738 új cégbejegyzés az ágazatban

A kormányzati felújítási program sok új vállalkozót generált az építőiparban, rekordszámú vállalkozás indult 2021 februárjában.

2021 februárjában 738 építőipari cégalapítás került közzétételre, ami még a 2000-es évek építőipari cégalapítási hullámain is messze túltesz. „Az építőipar hónapról hónapra szállít érdekességeket, és voltak arra utaló jelek, hogy a cégalapítási értékek magasan lesznek az ágazatban 2021-ben is, de a februári cégalapítási érték ezekkel együtt is igen komoly meglepetésnek számít” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs szolgáltató elemzője.
A most februári érték messze meghaladja az előző évek szintén magas cégalapítási értékeit is, de még az eddigi rekorder 2008-as havi cégalapítási átlagot is több mint 40 százalékkal felülmúlja. A magas cégalapítási számokban több hatás együttesen érvényesül. Egyrészt az ágazat magas és növekvő cégbejegyzési számokat produkál évek óta, másrészt a koronavírus járvány hatására sok új vállalkozó kényszerült erre pályára, harmadrészt a kormányzati ösztönzőprogramok a fehéredés irányába tolják a szektort.

A szektor nem tartozott a szerencsésebb ágazatok közé a koronavírus járvány hatásait vizsgálva, de a 2020 májusi mélypont óta folyamatosan növekedőben van az ágazat termelése. Egészen annyira felkúszott az érték, hogy a 2021 januári termelés 11 százalékkal meghaladja a 2020 januári, azaz a koronavírus előtti időszakot is. Érdemes azonban hozzátenni, hogy a 2020 januári érték nem mondható kimondottan magas bázisnak, de a termelési volumen dinamikája ezzel együtt is igen bíztatónak tűnik.

A februári cégalapítási érték vélhetően azért is lett ilyen magas, mert sok építőipari vállalkozó év elején szembesült csak azzal, milyen feltételekkel tud erre az új termelési hullámra becsatlakozni. A kormányzati felújítás-ösztönző program adminisztrációs, számlaadási kötelezettségei miatt fehéredés irányába indít olyan kivitelezőket is, akik eddig nem feltétlen rendelkeztek saját vállalkozással. Nagy kérdés azonban, hogy ezek a vállalkozások hogyan teljesítenek hosszú távon. Kétségtelen, hogy a szektor fehéredése fontos cél, de a vállalkozások indítása és üzemeltetése nem triviális feladat sok új szereplő számára, így a stabil cégbázis eléréséig még hosszú út vezet. Különösen érdekes a szektorba lépő vállalkozók helyzete a koronavírus harmadik hullámának figyelembevételével. Nyilvánvalóan a „home office” kevésbé jellemző erre a szektorra, és a vírus terjedése hátráltathatja közvetlenül is a szektort, a válsághelyzet elhúzódása pedig a beruházások általános elmaradásához is vezethet. Az ágazatban uralkodó hangulat nem nevezhető pozitívnak, de európai kitekintésben nézve még így is valamivel bizakodóbbak a hazai vállalkozók, mint az EU-s szektortársaik.

Ugyan a cégtörlések száma alacsonynak mondható továbbra is, mind a korábbi évek törléseihez képest, mind a cégalapításokhoz képest is, ezzel együtt a többi céginformációs mutató már kellemetlenebb jelenségekről árulkodik. A cégtörlések száma ugyanis továbbra is a kényszertörlés intézményének szüneteltetése miatt alacsony, így ez kevésbé releváns mutatónak számít jelenleg. Összességében 170 megszüntetésre irányuló eljárás zárult a cég törlésével a hónapban. Ezzel szemben az újonnan induló felszámolások száma már kimondottan magasnak számít. Egy hónap alatt 105 felszámolási eljárás került közzétételre az ágazatban, ami 5 éves rekordnak számít. A hátrahagyott tartozások és kifizetetlen számlák tehát továbbra is nehezítik egyes szereplők működését, a hitelezők pedig sok esetben indítanak felszámolást partnereik ellen.

A januári magas végelszámolási érték után a vártaknak megfelelően normalizálódott valamelyest a végelszámolások száma. Februárban csupán 50 vállalkozás kezdeményezte saját vállalkozásának megszűntetését, ami illeszkedik az előző évek trendjébe A végrehajtásokat nézve is trendkövetőnek nevezhető a február, a hónapban 748 társas vállalkozás ellen indult végrehajtás. Bár az adatok trendbe illeszkednek, mind két érték magasnak számít a szektor szereplőinek számához mérten.

A cégbejegyzések és a megszüntetésre irányuló eljárások eredőjeként tovább növekedett az ágazatban a társas vállalkozások száma. Jelenleg mintegy 58 ezer társas vállalkozás működik a szektorban, és ha a tendencia folytatódik, akkor a 2021-es év végére már e tekintetben is rekordot regisztrálhatunk majd. Az eddigi csúcstartó a 2011-es záróérték, amikor még több mint 61 ezer vállalkozás működött az ágazatban. Ez a rekorddöntés leginkább azon múlik, hogy a kényszertörlések mikor tudnak újra indulni, és mennyi idő alatt dolgozzák le a felhalmozott hátralékot.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) februárra vonatkozó értéke átlagosan 20 százalék körül mozgott az építőiparban. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten – CFI Fejér, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyékben érte el a legjobb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Jász-Nagykun-Szolnok, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye produkálta.
 


Opten – CFI megyénként az építőiparban, 2021. február
 
Megye Alapítások Megszűnések Felszámolások* Opten - CFI
Fejér 18 6 1 13,82%
Győr-Moson-Sopron 23 6 10 15,85%
Veszprém 16 2 0 15,92%
Baranya 17 6 1 17,26%
Zala 10 5 1 17,87%
Hajdú-Bihar 25 8 2 18,87%
Békés 12 1 2 19,12%
Pest 128 26 11 19,28%
Főváros 215 47 38 19,58%
Csongrád-Csanád 23 3 8 19,65%
Tolna 12 3 2 19,78%
Vas 14 1 1 19,85%
Somogy 14 3 1 20,36%
Borsod-Abaúj-Zemplén 45 2 2 23,73%
Komárom-Esztergom 24 7 0 23,91%
Bács-Kiskun 34 5 5 24,21%
Nógrád 12 4 3 30,67%
Jász-Nagykun-Szolnok 20 12 4 31,19%
Heves 21 11 9 34,91%
Szabolcs-Szatmár-Bereg 55 12 4 39,32%
ÖSSZESEN 738 170 105 22,26%
*Újonnan indult eljárások
 
icon_rendezveny icon_sajtoszoba icon_szakertoanyagok