Közlemények

Tovább csökkent a cégvezetéstől eltiltott személyek száma Magyarországon

Tovább csökkent a cégvezetéstől eltiltott személyek száma Magyarországon

Három éve csökken a cégvezetéstől újonnan eltiltott magánszemélyek száma az országban, 2021-ben 4 ezer magánszemély került eltiltásra, az összességében eltiltottak száma pedig 60 ezerről 40 ezerre csökkent.

Az előző évtized közepén regisztrált adatokhoz képest normalizálódni látszik a cégügyektől eltiltott személyek aránya Magyarországon. 2021 során csupán 4076 eltiltás került közzétételre, így jelenleg már csak 40 ezer magánszemély áll eltiltás alatt. Mind az újonnan eltiltottak száma, mind az összes eltiltott személy száma jelentősen csökkent az utóbbi években. 2018 -ban még 13 ezer felett volt az új-eltiltások száma, az összes eltiltott száma pedig 60 ezer körül volt. Alapvetően jó hírek ezek a cégvilág számára, azonban az eltiltások száma még továbbra is magasnak számít, és a mostani csökkenés részben technikai hatásoknak köszönhető.

Az eltiltottak számának visszaesése alapvetően három tényezőre vezethető vissza. Egyrészt tömegesen jártak le a 2015-2016-ban kiszabott 5 éves eltiltások, így sok korábban eltiltott személy mára újra teljes jogú cégvezető és tulajdonos lehet. Második tényező az eltiltás szabályainak 2019. január 1-től érvénybe lépett módosítása. A változásnak köszönhetően az eltiltással potenciálisan érintett személyeknek már van lehetőségük felelősségük tisztázásra és a tényleges eltiltás elkerülésére. 2019. január 1. óta jelentősen kevesebb az újonnan eltiltott személy. A harmadik tényező pedig maga a koronavírus járvány és a járvány következtében hozott intézkedések. 2020 májusától ugyanis a kényszertörlés intézménye ideiglenesen felfüggesztésre került, amely bő egy évig tartott. A kényszertörlések pedig a cégvezetői eltiltások egyik forrását jelentették, így közvetve ez a hatás is csökkentette az új eltiltásokat.

A jövőre nézve várhatóan tovább fog csökkenni az eltiltottak száma. Egyrészt azért, mert folyamatosan járnak majd le a 2017-18 között kiszabott tömeges, 5 éves eltiltások, másrészt 2019-től már differenciáltabbak az eltiltások eltiltási idő szerint is. Az enyhébb esetekért rövidebb eltiltások járnak. Ideiglenesen ugyan tapasztalható majd némi emelkedés az újonnan eltiltottak körében a kényszertörlési eljárások újraindítása miatt, de ez várhatóan nem fogja ellensúlyozni a sok lejáró eltiltást.

A regionális eloszlást vizsgálva Budapesten és Pest megyében a legmagasabb az eltiltottak száma, de ez a legtöbb cégeljárásra elmondható, hiszen a hazai társas vállalkozások több mint fele ebben a két régióban működik. Már jóval differenciáltabb kép rajzolódik ki, ha arányaiban nézzük az eltiltott személyek számát a területen működő összes vállalkozás hatályos tulajdonosaihoz és cégjegyzésre jogosultjaihoz képest vizsgálva.
 
Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Komárom-Esztergom megye vezeti az eltiltási listát, ezeken a területeken 6 százalék felett van az eltiltottak aránya a jelenlegi cégvezetőkhöz képest. Fontos hozzátenni, hogy az eltiltottak döntő többsége az eltiltás szabályainak megfelelően már nem vezethet céget, így a hatályos cégvezetők között már kevés eltiltottat találunk. A lista elején szerepel még Budapest, Fejér és Pest megye, ezek a területek cégszám tekintetében igen kiemelkedőnek számítanak, így az semmiképp nem jó jel, hogy a listán ennyire elől vannak. A lista másik végén a nyugati megyéink vannak, Győr-Moson-Sopron, Zala és Vas megyében csak 2 százalék körüli az eltiltottak aránya. Mint sok más céginformációs mutató tekintetében, az eltiltottak számának vizsgálatakor is kimutatható az a jelenség, hogy a nyugati országrészben az üzleti etika szintje magasabb, a problémás cégek, eljárások aránya itt alacsonyabb.
 
Megye Eltiltottak aránya az összes cégvezetőhöz (tulajdonos v. cégjegyzésre jogosult) képest
Nógrád megye 7,13%
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6,60%
Komárom-Esztergom megye 6,34%
Főváros 5,73%
Fejér megye 5,68%
Pest megye 5,55%
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 5,31%
Jász-Nagykun-Szolnok megye 5,19%
Heves megye 5,13%
Hajdú-Bihar megye 5,04%
Bács-Kiskun megye 4,96%
Somogy megye 4,67%
Tolna megye 4,23%
Baranya megye 4,15%
Békés megye 4,14%
Csongrád-Csanád megye 4,02%
Veszprém megye 3,00%
Győr-Moson-Sopron megye 2,52%
Zala megye 2,03%
Vas megye 1,90%
 
icon_rendezveny icon_sajtoszoba icon_szakertoanyagok