Közlemények

Tovább csökken az építőipar teljesítménye: újabb nehéz évre készül a szektor

Tovább csökken az építőipar teljesítménye: újabb nehéz évre készül a szektor

Az építőipar 2025-öt visszafogott kezdéssel indította: a kibocsátás csökkent, a szerződésállomány mérséklődött, és az alapítások száma februárra megtorpant. A megszűnések üteme továbbra is magas, miközben a cégtrendet meghatározó tényezők egyelőre nem mutatnak fordulatot. Az ágazat számára a fizetőképes kereslet alakulása és az új vállalkozások dinamizmusa lesz meghatározó az elkövetkező időszakban.

Január hagyományosan nem tartozik az építőipar legerősebb hónapjai közé, de 2024-ben a szektor kivételesen erősen kezdett. Az év előrehaladtával azonban a lendület fokozatosan alábbhagyott, és az év végére már csökkenő pályára állt a volumen kibocsátás. 2025 januárjában már gyenge kezdést láthattunk, a KSH friss adatai szerint az építőipari kibocsátás 9,6 %-kal maradt el az előző év azonos időszakához képest. Bár decemberhez viszonyítva 1,6 %-os növekedést mutatott a szektor, a kilátásokat árnyalja az új szerződéskötések és a január végi szerződésállomány volumenének csökkenése az egy évvel korábbi adatokhoz képest.
„A rendelésállomány csökkenése és a piaci szereplők várakozásai alapján az építőipar 2025-ben további visszaeséssel számol. Minden alágazatban a fizetőképes kereslet csökkenése várható, így ez már a harmadik lejtmenetes éve lesz az ágazatnak” – olvasható az ÉVOSZ „Az építési ágazat 2025. évi súlyponti problémái, javaslatok ezek megoldásához” című jelentésében. Koji László, az ÉVOSZ elnöke szerint 2025. évben kitörési pont a lakásépítés és lakásfelújítás lehet azoknak a vállalkozásoknak, akik ehhez kapcsolódni tudnak. Ebben az évben a lakásépítés elmozdulhat pozitív irányba a mélypontról.

Folyamatosan csökken az építőipari vállalkozások száma

Az OPTEN adatai alapján 2024 februárjában több mint 200 vállalkozással csökkent az építőiparban működő társas vállalkozások száma, folytatva az elmúlt hónapokban megfigyelhető negatív trendet. Jelenleg a szektorban működő társas vállalkozások száma még meghaladja az 59 ezret, de ha a szerződésállományok alakulása nem hoz fordulatot, március-áprilisban ez a szám 58 ezer alá csökkenhet.

A szektor nehézségei az alapítások és megszűnések alakulásában is visszatükröződnek. Az elmúlt öt évben jellemzően az év első két hónapja az erősebb hónapok közé tartozott az alapítások tekintetében. 2025-ben január még kiemelkedően erősvolt, azonban a lendület nem tartott ki, február az elmúlt öt év leggyengébb hónapja lett, az új alapítások száma nem érte el a 350-et.
 

Megszűnések: a tendencia tovább erősödik

Az elmúlt évek negatív tendenciái mostanra teljesen beértek, a megszűnések száma az első két hónapban együttesen mind 2024-ben, mind 2025-ben közel 40 %-kal haladta meg a 2023-as azonos időszak adatait. Ez év elején már ezres nagyságrendű céges megszűnést jelentett. A legnagyobb problémát továbbra is a hátrahagyott tartozásokkal megszűnő, magára hagyott vállalkozások jelentik, amelyek száma magas. Idén a megszűnt cégek mindössze 14 %-a fejezte be működését rendezetten – végelszámolással vagy jogutódlással –, míg a többség felszámolás vagy kényszertörlés során szűnt meg.

„Várható-e a megszűnések csökkenése? Egyelőre nem. Az új eljárások – felszámolás, kényszertörlés, végelszámolás – száma nem mérséklődik, és továbbra is a tavalyi szinten mozog, az első két hónapban meghaladta a másfél ezret. A trend rövid távon nem mutat javulást, a cégstruktúra alakulását pedig elsősorban az új alapítások dinamikája határozhatja meg” – mondta Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (CFI – az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkhöz képest) februárra vonatkozó értéke az építőiparban országosan 21,66 % volt. Vármegyei szinten nézve a legmagasabb fluktuációt Budapest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye produkálta, míg a legalacsonyabb OPTEN-CFI értéket Békés, Veszprém és Fejér vármegye érte el.
 
Opten – CFI vármegyénként az építőiparban, 2025. február
 
Vármegye Alapítások Megszűnések Felszámolások* Opten - CFI
Főváros 117 307 203 41,37%
Borsod-Abaúj-Zemplén 26 33 26 31,13%
Szabolcs-Szatmár-Bereg 21 28 19 26,49%
Heves 14 9 12 26,31%
Vas 5 9 3 17,85%
Hajdú-Bihar 15 15 9 16,51%
Nógrád 5 5 3 16,26%
Baranya 12 9 4 16,08%
Jász-Nagykun-Szolnok 10 7 11 15,74%
Zala vármegye 4 8 0 14,33%
Pest 67 55 53 13,87%
Somogy 4 8 3 12,60%
Győr-Moson-Sopron 11 11 4 12,27%
Bács-Kiskun 8 12 7 11,71%
Komárom-Esztergom 3 12 10 11,64%
Tolna 4 5 2 11,34%
Csongrád-Csanád 9 6 5 10,66%
Békés 1 5 1 8,39%
Veszprém 6 4 4 8,18%
Fejér 5 9 5 8,02%
ÖSSZESEN 347 557 384  
*Újonnan indult eljárások

 
icon_rendezveny icon_sajtoszoba icon_szakertoanyagok