Közlemények

Töretlen tendencia – csökkenő cégszám, csökkenő alapítási kedv

Töretlen tendencia – csökkenő cégszám, csökkenő alapítási kedv

Csökkent a cégszám áprilisban is az OPTEN adatai szerint. Kétezer alatt az új vállalkozások száma. Minden második vállalkozás felszámolással szűnt meg. Az új eljárások során öt cégből négy felszámolással vagy kényszertörlési eljárással érintett.

A KSH adatai szerint az első negyedéves GDP növekedett, nemcsak az előző év azonos időszakához, hanem az előző hónaphoz képest is, ami pozitív üzenet is lehetne azok számára, akik új vállalkozásban törik a fejüket. Szintén kedvező számokat jelentetett meg a Hivatal a kiskereskedelmi forgalom területén, ahol márciusban és negyedéves szinten is volumennövekedést regisztráltak. Az ipar nem tudott ebbe a sorba beállni, márciusban csökkenést hozott, és az infláció áprilisban továbbra is magára vonta a figyelmet.
 
Az OPTEN adatai szerint idén áprilisban tovább csökkent a társas vállalkozások száma, mintegy ezer céggel. A tavaly augusztusi, kismértékű – 50-et minimálisan meghaladó – cégszámnövekedést kivéve, 19 hónapja tartó tendenciát jelent ez, melynek eredménye, hogy 530 ezerről mintegy 512 ezerre esett a társas vállalkozások száma. „Továbbra is két tényező határozza meg az adatok szerint a cégtrendet. Egyrészről az alapítási kedv csökkenő tendenciája, másrészről a tavalyi és az idei évben is magas új felszámolási eljárások száma.” – mondta Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője.

Az elmúlt hét év alapján 2021 volt az alapítások aranykora, amikor több mint 12 ezer új vállalkozás indult. Azóta viszont folyamatosan csökken az év első négy hónapjára eső alapítások száma. Korábban általában 9-10 ezer körül voltak az alapítások, 2022-ben pedig még 10 ezer felé közelített. 2023-ban azonban már nem sikerült átlépnie a 9 ezres határt, csupán 8,5 ezer új vállalkozás indult. Idén pedig még ennél is kevesebb, mindössze 7,97 ezer cég alakult. „Valószínűsíthető, hogy egy erőteljesebb gazdasági javulás pozitív hatással lehetne a vállalkozói kedvre. Jelenleg azonban úgy tűnik, hogy hiányzik az a lehetőség vagy bizalom, amely átlépné a vállalkozni kívánók kockázati küszöbét. Véleményem szerint ez mutatkozott meg az áprilisi 2 ezer alatti új vállalkozási számban.” – mondta Alföldi Csaba, céginformációs szakértő.

A megszűnések területén az április hónap általában nem kiemelkedő, sőt az év első harmadában általában a legalacsonyabb számok ebben a hónapban fordulnak elő. Idén áprilisban sem volt ez másképp, a cégmegszűnések száma nem érte el a 3 ezret – ami az elmúlt 8 év átlagának felel meg –, nem úgy, mint az idei év első három hónapjában, amikor 3 ezer feletti cégmegszűnéseket regisztráltak minden egyes hónapban.

Idén áprilisban minden második megszűnt cég felszámolással fejezte be a tevékenységét, és az új eljárások tükrében várhatóan ez a tendencia megmarad. Az áprilisi új – 3,2 ezer – eljárásokon belül mind a felszámolási, mind a kényszertörlési eljárások aránya 40-40%, míg a végelszámolást választók mindössze 20 %-ot tesznek ki. Számos esetben a kényszertörlési eljárások felszámolási eljárásokba torkollnak, és jellemzően az új felszámolási eljárások 80 %-a érkezik kényszertörlési eljárásból.

„Úgy gondolom, hogy további cégszámcsökkenéssel kell még az elkövetkező időszakban számolni. A gazdaság még mindig számos kihívással néz szembe, és valószínűsíthető, hogy a június 9-i helyi önkormányzati és az európai parlamenti képviselők választása is inkább a kivárásra készteti az új vállalkozás indítását fontolgatókat.” – mondta Alföldi Csaba, céginformációs szakértő.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (CFI – az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkhöz képest) áprilisi értéke átlagosan 8-9 százalék körül mozgott. Vármegyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt a legmagasabb fluktuációt Budapest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye produkálta, míg az Opten–CFI Zala, Vas és Veszprém vármegyékben érte el a legalacsonyabb értékeket.
 
Opten – CFI vármegyénként, 2024. április
 
Vármegye Alapítások Megszűnések Felszámolások* Opten - CFI
Főváros 838 1 621 817 17,81%
Szabolcs-Szatmár-Bereg 79 77 30 13,40%
Jász-Nagykun-Szolnok 42 57 9 13,16%
Heves 37 54 19 12,86%
Komárom-Esztergom 32 79 21 11,86%
Pest 268 477 194 11,57%
Nógrád 22 20 20 11,11%
Bács-Kiskun 67 83 35 9,97%
Borsod-Abaúj-Zemplén 69 63 67 9,62%
Békés 21 37 15 9,07%
Tolna 25 25 9 8,94%
Fejér 44 65 11 8,51%
Baranya 43 55 14 8,45%
Győr-Moson-Sopron 54 76 43 8,39%
Hajdú-Bihar 50 62 17 7,71%
Somogy 29 36 18 7,69%
Csongrád-Csanád 43 48 22 7,36%
Veszprém 31 45 8 7,35%
Vas 16 32 6 7,19%
Zala 17 25 10 5,17%
ÖSSZESEN 1 827 3 037 1 385  
*Újonnan indult eljárások
icon_rendezveny icon_sajtoszoba icon_szakertoanyagok