Közlemények

Több mint 3600 rendezvényszervező vállalkozás várja a járvány végét

Több mint 3600 rendezvényszervező vállalkozás várja a járvány végét

A turizmus mellett a rendezvényszervezők váltak a koronavírus egyik első áldozataivá, hiszen már a betegség első megjelenésekor elkezdődött a különböző rendezvények, konferenciák tömeges lemondása és törlése. Ma még csak találgatni lehet, hogy a 3600 társas és egyéni vállalkozásból mennyi fogja megélni a 2021-es évet – állapítja meg az OPTEN céginformációs szolgáltató.

Azon társas vállalkozások száma, melyeknek főtevékenysége rendezvényszervezés, már a koronavírus járvány előtt is folyamatosan csökkent. 2018 óta 161 darabbal kevesebb cég működik ezen a piacon. A jelenlegi 2335 darab társas vállalkozáshoz azonban még hozzá kell adnunk azt az 1281 darab működő egyéni vállalkozást is, amely szintén ebben a szektorban tevékenykedik. Így összességében több mint 3600 vállalkozás sorsa vált bizonytalanná a járvány miatt. Ehhez persze tegyük azt hozzá, hogy jelentős azon vállalkozások száma is, melyek más főtevékenységük mellett foglalkoznak különböző konferenciák, és egyéb események szervezésével. Jelenleg majdnem 70 000 cég és egyéni vállalkozó felvett tevékenységei között szerepel a rendezvényszervezés, de pontosan nem meghatározható azon cégek száma, melyek valóban aktívak a piacon.
 
Év Működő cégek száma (db) Alkalmazotti létszám (fő) Éves nettó árbevétel (eFt)
2018 2 496 5 419 117 746 570
2019 2 480 5 607 Nem lezárt év
2020 2 335 3 998 Nem lezárt év

Maradva a fő profilként működő rendezvényszervező cégeknél, látni kell, hogy a cégszám mellett az alkalmazotti létszám is folyamatosan csökkent 2018 óta, mintegy 1400 fővel. A piaci szereplők 2018-as 117 milliárdos összárbevétele biztosan jelentősen visszaesik majd 2020-ban. A kérdés, hogy a koronavírus eltűnése után mennyi vállalkozás marad talpon, hiszen a járvány levonulása után biztosan hatalmas keresletnövekedés várható, amit csak a „túlélő” cégek lesznek képesek majd kiszolgálni – zárja elemzését az OPTEN céginformációs szolgáltató.
 
icon_rendezveny icon_sajtoszoba icon_szakertoanyagok