Közlemények

Sokéves lendület tört meg 2020-ban a taxis világban

Sokéves lendület tört meg 2020-ban a taxis világban

Volt néhány jó éve a taxisoknak, de 2020 és a koronavírus járvány újra megrázta a szektort.

Mind a taxitársaságokat, mind a taxis egyéni vállalkozókat jelentősen megfogta a koronavírus. A szektor 2016 óta egységesen bíztató jeleket mutatott, mind a szereplők száma, mind az ágazat árbevétele növekedőben volt 2019 végéig. 2020 elején még az előző évek növekedése ellenére is bőven volt további fejlődési potenciál az ágazatban, de a koronavírus járvány az ágazatot a turizmussal és a vendéglátással együtt a legjobban kiszolgáltatott szektorok közé sorolta vissza.
A koronavírus járvány ugyanis pont azokat a tevékenységeket sújtotta legjobban, amelyekre a személyszállítással foglalkozó vállalkozások hangsúlyosan építettek. A turizmus, a vendéglátás, a szórakoztatóipar mind-mind fontos ügyfélkört biztosított a szektor számára, és akkor még a távolságtartási szabályok szektort érintő közvetlen hatásairól nem is beszéltünk.
 

Talán az egyik legfontosabb tetten érhető jelenség a taxis egyéni vállalkozások számának drasztikus csökkenése. Az ágazatban mindig is felülreprezentáltak voltak az egyéni vállalkozók, de 2016 óta rendkívül dinamikusan kezdett növekedni a szektorban működő egyéni vállalkozók száma. 2020 áprilisában ez a trend ugyanakkor nemcsak, hogy megtört, de erőteljes csökkenésbe is fordult. Csak áprilisban, egyetlen hónap alatt a teljes egyéni vállalkozói kör 4 százaléka vonult vissza végleg a piacról. Mindez annak fényében különösen érdekes, hogy összességében a többi ágazatban az egyéni vállalkozók száma még növekedett is a koronavírus járvány alatt.

A szektorban jelenleg 730 társas vállalkozás működik mintegy 1400 bejelentett alkalmazottal, mellettük – a csökkenés ellenére – 7000 taxis egyéni vállalkozó tevékenykedik. A teljes logisztikai szektort nézve érdekes módon az egyéni vállalkozók száma rekordmagasságokba emelkedett 2020 során. Mintegy 22 ezer egyéni vállalkozó működik összesen a szállítás, raktározás iparágban, vélhetően a taxis vállalkozók közül is többen kényszerültek más szállítói területekre. Mindenesetre az egyéni vállalkozói számok is jól mutatják, hogy a koronavírus milyen komolyan megmozgatta nemcsak a taxispiacot, hanem a teljes logisztikai iparágat.

A kormányzat igyekezett segíteni a szektoron az adókedvezményekkel, vagy éppen az ételszállítási feltételek rendezésével, sőt a taxis világban még némi tisztulás is zajlik a büntetett előéletű taxisok kizárásával. Ezzel együtt a taxis egyéni vállalkozók száma tovább esik. Ugyanakkor a szektort értintő szabályozásnak láthatóak pozitív jelei is, az ágazatban ugyanis megállt a társas vállalkozások számának csökkenése, és év vége fele az alkalmazotti létszám is növekedni látszik.
 
Taxitáraságok összesített árbevétele és adózás előtti eredménye
 
Év Árbevétel összesen (eFt) Adózás előtti eredmény összesen (eFt)
2012 5 022 266 -306 571
2013 7 155 405 -160 322
2014 8 782 917 55 869
2015 10 047 203 143 377
2016 9 871 327 401 136
2017 8 316 706 311 398
2018 9 103 083 247 631
2019 10 325 045 788 453
 

A 2021-es év első fele még jelentős részben a vészhelyzet túléléséről fog szólni a szektor számára, ugyanakkor az időzítés kulcskérdés lehet, hiszen ezt az üzemmódot sokan nem fogják bírni alacsony tőkeellátottság mellett. Mindezek mellett sokat számít a vállalkozók alkalmazkodóképessége és a további kormányzati intézkedések hatása is.