Vásárolja meg céginformációs szolgáltatásainkat webshopunkban!

Irány a webshop!
       

Növekvő árbevétel, lassan csökkenő cégszám – stabilizálódni látszik a nyomdaipari cégek helyzete

2014 óta folyamatosan csökken a hazai nyomdaipari cégek száma, de az árbevétel csökkenést sikerült 2016-ban megállítani – derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató adataiból.
Amíg 2014-ben még 4162 ilyen profilú vállalkozás működött az országban, addig a tavalyi évben már csak 3468. Árbevétel tekintetében, amíg 2014-2015 évek vonatkozásában még 4 milliárd fölötti bevétel csökkenést szenvedett el a szektor, addig 2015-2016-ban már több mint 9 milliárd forintos árbevétel növekedésnek örülhettek a piac szereplői. A vállalkozások és a szakmai szervezetek jelzéseit alátámasztják a statisztikák abban a tekintetben, hogy egyre égetőbb a szektort sújtó munkaerőhiány. A vizsgált időszakban az alkalmazotti létszám évről évre csökkent. Ennek oka, hogy a jól képzett nyomdaipari szakemberek egy része nyugdíjba vonult, másik része pedig külföldre távozott munkát vállalni.
Év Működő cégek száma (db) Alkalmazotti létszám (fő) Éves nettó árbevétel (eFt) Felszámolások aránya (%) CFI (nyomdaipar) (%) CFI (teljes) (%)
2014 4162 15 273 236 587 657 2,64 9,08 11,15
2015 3976 15 641 232 439 487 1,51 10,34 12,29
2016 3716 15 237 241 928 316 1,37 10,28 12,29
2017 3468 15 190 Nem lezárt év 1,10 8,45 11,63

A cégek stabilitását jelzi a felszámolások arányának folyamatos csökkenése a vizsgált időszakban. Szintén ezt támasztja alá a cégfluktuációs index vizsgálata. Az OPTEN cégfluktuációs indexe, amely az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez, azt mutatja, hogy a hazai nyomdaiparban stabilabbak a szereplők az országos átlaghoz viszonyítva. Az új cégek és a megszűnő, illetve a szektorból kilépő cégek aránya is kisebb a működő vállalkozások számához mérten, mint a hazai cégstruktúra egészében.

A drága technológiát használó iparágakban, mint amilyen a nyomdaipar is, folyamatosan nagy beruházásokat igényel a versenyképesség megtartása, ezért nem mellékes milyen külső forrásokat tudnak bevonni a piac szereplői ezek finanszírozásába. A vizsgált időszak tekintetében az ilyen profilú cégek évről évre több uniós pályázati forráshoz jutottak különböző fejlesztéseik megvalósításához. 2014 és 2017 között több mint 10 milliárd forint pályázati forrást igényeltek a hazai nyomdaipari vállalkozások. A kérdés, hogy a jövőben a pályázati források esetleges csökkenése mennyire fogja éreztetni hatását e cégek gazdasági teljesítményében.

Emellett a szektor jövőjét alapvetően az határozza meg, hogy a drága technológiai beszerzések finanszírozása mellett sikerül-e a kvalifikált munkaerő megtartásával versenyképességüket is növelni a piac szereplőinek. Az elektronikus média és az elektronikus tartalmak előretörése a nyomtatott formátumok mellett ugyan nem törte le a minőségi nyomdaipari termékek iránti keresletet, de folyamatos kihívást jelent az iparágban működő vállalkozások számára – zárja elemzését a céginformációs szolgáltató.