Cégtár Light

Cégtár Light keresés

Webshop
Közlemények

Nem dobták be a törülközőt a hazai szállásadók, de nem tudni meddig tarthatnak ki

Nem dobták be a törülközőt a hazai szállásadók, de nem tudni meddig tarthatnak ki

Az enyhítések bevezetésével, a szezon megmentésére készülnek a magyarországi szállásadók. A piacra újonnan belépni kívánók azonban kivárnak, vagy meggondolták magukat – derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató adataiból.

A koronavírus megjelenése szinte azonnal lenullázta a szállásadók bevételeit. Márciusban a külföldi vendégek száma 73,6 százalékkal, a belföldieké 63,5 százalékkal csökkent, összesen 68,3 százalékkal kevesebb vendég éjszakázott a szálláshelyeken - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentésében. Ráadásul amennyiben a PTK előírásai szerint a vendég értesítette a szállást, az utazás koronavírus miatti meghiúsulásáról, a már befizetett előlegeket is vissza kellett utalniuk a vendégeiknek. Ennek ellenére a cégek döntő többsége a kivárásra rendezkedett be, legalább is ezt mutatják a cégmegszűnések havi bontású statisztikái.
 
Időszak Összes cég Megszűnések száma (db)
2019. január 4455 db 35 db
2019. február 4444 db 27 db
2019. március 4443 db 18 db
2019. április 4440 db 22 db
2019. május 4439 db 17 db
2019. június 4434 db 20 db
2019. július 4434 db 9 db
2019. augusztus 4433 db 6 db
2019. szeptember 4443 db 18 db
2019. október 4448 db 22 db
2019. november 4446 db 18 db
2019. december 4451 db 22 db
2020. január 4460 db 20 db
2020. február 4465 db 19 db
2020. március 4467 db 15 db
2020. április 4463 db 15 db
 
Cégmegszűnések száma a szálláshely szolgáltatást végző társas vállalkozások körében
 
A táblázatból jól kiolvasható, hogy a járvány által leginkább érintett március és április hónapokban, nem csak az előző hónapokhoz képest, de a tavalyi év hasonló időszakához képest is kevesebb céget szüntettek meg tulajdonosaik. A szezon újraindításába vetett szerény optimizmus mellett, ennek oka a végelszámolásokkal és felszámolási eljárásokkal kapcsolatos bírósági és hivatali ügyintézés lassulása is szerepet játszhatott. A cégek fennmaradását szolgálhatja a május 19-én bejelentett újabb 150 milliárd forint értékű szálláshelyfejlesztésre fordítható pályázati támogatás, melyet a kormány a Kisfaludy Program keretében hirdetett meg. A szektor újra indulását a szakmai szervezetek, memorandumok és ajánlások elkészítésével is segítik. Ilyet készített a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány is.
 
Időszak Összes cég Cégalapítások száma (db)
2019. január 4455 db 21 db
2019. február 4444 db 24 db
2019. március 4443 db 26 db
2019. április 4440 db 15 db
2019. május 4439 db 21 db
2019. június 4434 db 12 db
2019. július 4434 db 20 db
2019. augusztus 4433 db 8 db
2019. szeptember 4443 db 16 db
2019. október 4448 db 23 db
2019. november 4446 db 20 db
2019. december 4451 db 23 db
2020. január 4460 db 31 db
2020. február 4465 db 25 db
2020. március 4467 db 21 db
2020. április 4463 db 11 db
 
Cégalapítások száma a szálláshely szolgáltatást végző társas vállalkozások körében
 
Egészen más képet kapunk, ha ugyanezen szektorban a cégalapítások statisztikáit vesszük górcső alá. Az idei március-április hónapokban jelentősen visszaesett az ilyen profilú vállalkozások alapításának száma. A vizsgált időszakban, csak 2019 augusztusában volt ennél kevesebb cégalapítás, amit a szezon vége, illetve a cégbíróság szokásos nyári leállása indokol. A piacra belépni szándékozó befektetőket értelemszerűen elriasztotta a turizmus lefagyása, így vagy másba fektetnek, vagy elhalasztották piacra lépésüket.
 
A vendéglátás mellett a szálláshely szolgáltatás működése sem fog teljes mértékben visszaállni a járvány előtti állapotra. Úgy tűnik, hogy vendégként hosszú távon hozzá kell szoknunk például a távolságtartás, a maszkviselés és a fokozott higiéniai előírások betartásához. Mindez szükséges ahhoz, hogy újra magára találjon a hazai turizmus – zárja elemzését Hantos Zoltán, az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.