Közlemények

Nem áll meg az építőipari lendület, 750 cégbejegyzés áprilisban

Nem áll meg az építőipari lendület, 750 cégbejegyzés áprilisban

A folyamatos, tömeges cégalapítással újra 60 ezer felett lehet az építőipari társas vállalkozások száma Magyarországon.

Legutoljára 2012-ben volt 60 ezer felett az építőipari cégek száma hazánkban, és akkor épp egy nagyon komoly cégjogi konszolidáció, cégbázis zsugorodási hullám elején állt az ágazat. „Nem úgy nézett ki az elmúlt néhány év, hogy valaha újra 60 ezer fölé emelkedhet az építőipari cégbázis, márpedig most újra efelé halad a szektor” – mondja Pertics Richárd, az OPTEN céginformációs szolgáltató elemzője.
2021 áprilisában 753 építőipari cégalapítás került közzétételre Magyarországon, ami több szempontból is erős adatnak számít. A többi ágazat is erős cégalapítási számokat produkált áprilisban, de az építőipari cégalapítás mind abszolút értékben, mind a szektor méretéhez képest kimagaslónak számít. A havi új cégbejegyzés messze meghaladja az elmúlt évek havi értékeit, még az eddigi rekorder 2008-as évben is csak havi 500 cég jött létre az ágazatban.

Az építőipar sok rendhagyó mintát mutatott mindig is, és ez nincs másképp napjainkban sem. Mind a jogszabályváltozások, mind a piaci hatások erősen mozgatják az ágazat szereplőinek életét. 2021 elejétől a támogatott felújítási programok mozgatták meg a piacot, tavasszal inkább a globális gazdasági hatások okoznak fejtörést a vállalkozásoknak. Mind a nyersanyag árak, mind a szállítási díjak extrém mértékben emelkednek a szektor több részén is. Műanyag, acél, napelemek, csak néhány a sok termék közül, amelyek drasztikus áremelkedésen mentek át az elmúlt hónapokban. „Egyes területeken akár 20-30 százalékos vagy e feletti emelkedés is mérhető néhány hónap leforgása alatt, de átlagban is 7 százalék körüli éves infláció mérhető az ágazatban” – mondja az OPTEN elemzője. A hazai termelési volumen is szépen alakul, februárban ugyan volt egy kis csökkenés, de a márciusi kibocsátás már 4,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos – még Covid előtti – időszakát.

Jelenleg mintegy 59800 társas vállalkozás működik az ágazatban és számuk dinamikusan növekszik, ami egyrészt a magas cégalapítási értékeknek, másrészt az alacsony cégtörlési számoknak köszönhető. Áprilisban csupán 131 vállalkozás szűnt meg, ami rekordalacsony értéknek számít, de ez elsősorban a kényszertörlés intézményének szüneteltetése miatt van, így a törlési szám jelenleg kevésbé mérvadó. A társas vállalkozások mellett mintegy 67 ezer egyéni vállalkozó is működik a szektorban, és hónapról hónapra sok új egyéni vállalkozó próbál szerencsét ezen a piacon. Áprilisban például 1338 egyéni vállalkozó kezdte meg működését, ami még magasabb az igen erős első negyedéves átlagnál is.

Ami némileg aggasztó a szektorra nézve, hogy áprilisban 145 vállalkozás ellen indult felszámolás, ami az elmúlt 6 év legmagasabb felszámolási értéke. A trend ráadásul hónapról hónapra növekszik. A kifizetetlen számlák, az áremelkedések és az elaprózódott cégstruktúra nem feltétlen jó kombináció, különösen hosszú beszállítási láncok esetén. A növekvő termelés mellett tehát vannak folyamatos lemorzsolódások és problémás vállalkozások, üzletek is, így továbbra sem kockázatmentes a napi ügymenet a szektor szereplői számára.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) áprilisra vonatkozó értéke átlagosan 20 százalék körül mozgott az építőiparban. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten – CFI Csongrád-Csanád, Tolna és Bács-Kiskun megyékben érte el a legjobb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Nógrád megye produkálta.
 


Opten – CFI megyénként az építőiparban, 2021. április
 
Megye Alapítások Megszűnések Felszámolások* Opten - CFI
Csongrád-Csanád 18 4 5 16,22%
Tolna 13 0 1 16,74%
Bács-Kiskun 26 2 15 16,95%
Győr-Moson-Sopron 26 7 8 17,65%
Pest 139 8 19 17,87%
Fejér 27 5 2 17,92%
Békés 11 2 4 18,46%
Zala 14 2 3 18,55%
Főváros 214 41 38 18,56%
Hajdú-Bihar 30 6 6 20,24%
Baranya 25 3 4 20,59%
Veszprém 22 2 1 20,66%
Somogy 16 3 3 22,05%
Heves 18 3 4 22,46%
Borsod-Abaúj-Zemplén 38 10 5 23,32%
Jász-Nagykun-Szolnok 20 5 12 23,60%
Vas 15 5 1 25,40%
Komárom-Esztergom 25 11 3 26,90%
Szabolcs-Szatmár-Bereg 43 8 7 28,18%
Nógrád 13 4 4 31,43%
ÖSSZESEN 753 131 145 21,19%
*Újonnan indult eljárások