Közlemények

Nagyot esett a vállalkozási kedv júliusban – bezuhantak a cégalapítások és az új egyéni vállalkozók

Nagyot esett a vállalkozási kedv júliusban – bezuhantak a cégalapítások és az új egyéni vállalkozók

A szokásosnál 30 százalékkal kevesebb egyéni vállalkozó és több éves mélypontra kerülő cégalapítási érték 2022 júliusában. A nyár és az adóváltozások lenyomták a vállalkozási kedvet.

Sok szempontból igen rendhagyóak lettek a 2022 júliusi céginformációs mutatók. A nyári hónapokra általában is jellemző egyfajta szezonalitási hatás, de érdekes módon a cégalapítások júliusban még magas szinten szoktak állni, augusztusra viszont már jellemzően minden évben mélypontra kerülnek. Idén azonban a cégalapítások bezuhanása hamarabb érkezett meg, amely inkább köszönhető a gazdasági várakozásoknak, mint a nyár hatásának.
 
Borús piaci hangulat

Az Opten adatbázisa szerint 2022 júliusában 2 031 cégalapítás került közzétételre, ami az elmúlt 2 év legalacsonyabb értéke, és az előtte lévő években is csak a koronavírus első hulláma, illetve az augusztusi uborkaszezon tudta ennél alacsonyabbra vinni a cégalapításokat. Az idei évben azért is különösen figyelemre méltó a júliusi cégalapítási érték, mivel a KATA szabályozás szigorításával elviekben meg volt az esélye, hogy több egyéni vállalkozás terelődik a társas vállalkozások irányába. Ez a hatás ugyanakkor egyelőre még várat magára. Összességében tehát a cégalapítások júliusi visszaesésének egyértelműen gazdasági okai vannak, a recessziótól való félelem, a magas infláció és a hitelkamatok nem kedveznek a vállalkozásoknak, különösen az új piacra lépéseknek.

Ezt a piaci hangulatot erősíti meg egy másik fontos adatsor is, a végelszámolások számának alakulása. A végelszámolások a megszüntetésre irányuló eljárások azon típusa a társas vállalkozásoknál, amikor a vállalkozás önszántából kezdeményezi a vállalkozás megszüntetését. Egy átlagos hónapban Magyarországon 7-800 végelszámolás szokott indulni, de júliusban 1 261 végelszámolási eljárás indult. Ilyen magas értékek csak januárban szoktak előfordulni, amikor a naptári év zárásával sok vállalkozás zárja működését véglegesen is. Az, hogy a nyár közepén ilyen sok végelszámolás kerüljön közzétételre, egészen példa nélküli. A végelszámolási értékben ugyanakkor már részben benne van a KATA szigorítás hatása is, hiszen sok betéti társaság tartozik a törvény hatálya alá, melyeknek egy része úgy ítélte meg, hogy nem tudja folytatni a működését.

Még mindig sok, de egyre kevesebb az új egyéni vállalkozó

Az egyéni vállalkozók száma elképesztően sokat növekedett az elmúlt évtizedben, a 2012-es 300 ezer körüli értékről mára a számuk megduplázódott. Még az elmúlt hónapokban is havi 7-8 ezer új egyéni vállalkozás lépett a piacra, melynek köszönhetően 2022 júliusában már több mint 600 ezer egyéni vállalkozó működött Magyarországon. A KATA szigorítás hírére ugyanakkor jelentősen visszaesett az új egyéni vállalkozó bejegyzések száma, július hónapban már „csak” 5 503 új egyéni vállalkozó jött létre az Opten adatai szerint. Az új egyéni vállalkozók száma tehát még mindig messze meghaladja az új társas vállalkozások számát, ugyanakkor az egyéni vállalkozások körében a megszűnések száma is igen magas. Havi szinten 4 ezer egyéni vállalkozás szűnt meg az elmúlt hónapokban, de várhatóan ez is növekedni fog a KATA szabályozás szigorításának hatására. Ezekből a számokból már kiolvasható, hogy az egyéni vállalkozók száma összeségében nem fog tudni növekedni, és a mostani 600 ezer körüli szinten maradhat sokáig, de enyhe csökkenés is elképzelhető akár már a 2022-es évben is.

Vége lehet a kényszertörlési hullámnak is, a megszűnések száma is alacsonyan

A végelszámolási eljárásokkal ellentétben a kényszertörlési eljárások száma jelentősen lecsökkent, a felszámolási eljárások száma pedig átlagos értéket hozott júliusban. Egészen pontosan 1 229 kényszertörlési eljárás került közzétételre júliusban, tehát nagyon leegyszerűsítve, ennyi volt azon magára hagyott vállalkozások száma, ahol hivatalból kezdeményezett megszüntetési eljárás indult. A mostani kényszertörlési érték rendkívül alacsonynak számít mind az elmúlt hónapok, mind a COVID előtti értékekhez képest. 2021 ősze óta aránylag magasan volt a kényszertörlések száma, az eljárás tavaly nyári szüneteltetésének, majd újraindulásának köszönhetően, de az adatok alapján úgy tűnik, ez az ideiglenes technikai hatás teljesen eltűnt a számokból, vége van a kényszertörlési hullámnak. Felszámolási eljárásból 478 indult 2022 júliusa során, ami egy átlagos havi értéknek tekinthető az elmúlt évek adatai alapján.

A megszüntetési eljárások visszaesésnek és a nyári időszaknak köszönhetően jelentősen visszaesett a cégtörlések száma. Július hónapban összesen 1 692 társas vállalkozás szűnt meg az Opten adatai szerint, ami annyira alacsony értéknek számít, hogy nagyságrendileg egyezik a tavaly nyári cégtörlési értékekkel, amikor még a kényszertörlési eljárások szüneteltetés alatt voltak. Vélhetően ez az érték nem marad ilyen alacsonyan a következő hónapok során.

Lassan növekvő társas vállalkozási szám, stagnáló egyéni vállalkozói értékek év végéig

Amennyiben a jelenlegi trend folytatódik, és nem lesz újabb jelentős módosítás cégjogi vagy adójogi értelemben, akkor a társas vállalkozások száma még növekedhet valamelyest év végig, de az egyéni vállalkozók számának növekedése egészen biztosan befékeződik. Természetesen sok múlik még azon is, hogy kialakul-e tényleges recesszió, vagy az megmarad a várakozások szintjén, de alapvetően a cégbázis eloszlása megváltozhat az előző évekhez képest. Újra előtérbe kerülhetnek a társas vállalkozások, melyeknek száma 530 ezer fölé is mehet az év végéig, míg az egyéni vállalkozók száma inkább csökkeni fog a mostani 600 ezres szintről.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) júliusi értéke átlagosan 8 százalék körül mozgott. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten – CFI Hajdú-Bihar, Tolna és Zala megyékben érte el a legjobb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Komárom-Esztergom és Pest megye produkálta.
 
 
Opten – CFI megyénként, 2022. július
 
Megye Alapítások Megszűnések Felszámolások* Opten - CFI
Hajdú-Bihar 46 35 16 5,42%
Tolna 19 15 9 5,90%
Zala 28 21 7 5,90%
Győr-Moson-Sopron 60 43 15 6,50%
Borsod-Abaúj-Zemplén 58 40 6 6,75%
Somogy 34 24 1 6,85%
Csongrád-Csanád 57 35 14 7,37%
Vas 24 27 5 7,38%
Bács-Kiskun 74 45 71 7,71%
Veszprém 50 36 2 8,18%
Baranya 52 50 5 8,42%
Szabolcs-Szatmár-Bereg 72 30 27 8,59%
Heves 40 26 14 9,00%
Fejér 72 48 4 9,11%
Jász-Nagykun-Szolnok 39 33 14 9,35%
Nógrád 18 17 8 9,38%
Békés 34 28 6 9,56%
Pest 327 330 48 10,11%
Komárom-Esztergom 45 58 6 10,73%
Főváros 882 751 200 11,15%
ÖSSZESEN 2 031 1 692 478 8,17%
*Újonnan indult eljárások


 
icon_rendezveny icon_sajtoszoba icon_szakertoanyagok