Közlemények

Megtört a cégalapítási lendület 2019 második negyedévében

Megtört a cégalapítási lendület 2019 második negyedévében

6 százalékkal kevesebb új cég indult 2019 második negyedévében, mint az év első három hónapjában.

„7166 cégalapítást tett közzé a cégbíróság áprilistól júniusig, ami némi meglepetést jelent az elmúlt év trendjét tekintve” – kezdi elemzését Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója. 2019 első negyedévéig töretlennek tűnt a cégalapítási kedv növekedése, és minden céginformációs mutató pozitív hangulatról árulkodott. Ez a 6 százalékos visszaesés hosszú idő óta az első negatívnak tekinthető céginformációs jelenség.
A cégalapítási kedvet ugyanakkor még távolról sem kell temetni, egyrészt 2018 azonos időszakához képest ez még mindig 8 százalékos emelkedést jelent, másrészt a cégalapításokra jellemző egyfajta szezonalitás. Általában az év harmadik negyedéve szokott a leggyengébb lenni cégalapítás tekintetében, de volt már arra is példa, hogy a második negyedév volt a mélypont. Ugyanakkor a 2018. évben tapasztalt meredek cégalapítási növekedés és a gazdasági felfutás is arra engedett következtetni, hogy 2019 második negyedéve még pozitív lesz cégalapítási szempontból.

Cégalapítások száma negyedévenként
 
Időszak Cégalapítások száma (db)
2014. I. Negyedév 10043
2014. II. Negyedév 6145
2014. III. Negyedév 6409
2014. IV. Negyedév 6938
2015. I. Negyedév 6348
2015. II. Negyedév 6031
2015. III. Negyedév 5595
2015. IV. Negyedév 7033
2016. I. Negyedév 6653
2016. II. Negyedév 6664
2016. III. Negyedév 5917
2016. IV. Negyedév 6882
2017. I. Negyedév 6616
2017. II. Negyedév 6908
2017. III. Negyedév 6332
2017. IV. Negyedév 6890
2018. I. Negyedév 7123
2018. II. Negyedév 6622
2018. III. Negyedév 6706
2018. IV. Negyedév 7205
2019. I. Negyedév 7613
2019. II. Negyedév 7166
 
„Az alacsony cégalapítási szám szintén csökkenő cégtörlési számmal párosult, ami együtt a fluktuáció erős visszaesését jelzi, és ez már pozitív hírnek tekinthető” – jelezte az Opten szakértője. Második negyedévben 7741 cégtörlést tett közzé a cégbíróság, ami 28 százalékos visszaesést jelent 2019 első negyedévéhez képest. A cégfluktuáció visszaesése stabilabb cégbázist jelent, de egy negyedévi adatból még korai lenne hosszú távú következtetést levonni. A nyári időszak céginformációs szempontból általában alacsonyabb aktivitást mutat az év többi részénél, ha tovább csökkennek a második negyedéves fluktuációs értékek, akkor nincs kizárva, hogy a harmadik negyedévben rekordalacsony fluktuációs értékekről tudunk majd beszámolni.

1323 felszámolás indult a vizsgált időszakban, ami 15 százalékos visszaesés az előző negyedévhez képest. A negyedéves felszámolási mutató ugyan nem rekord, de megközelíti a 2018 harmadik negyedéves rekordalacsony – 1269 felszámolási eljárás – értéket.

Az adóhatóság és a követeléskezelők ugyanakkor nem lassítottak a második negyedévben sem. Áprilistól júniusig 17115 cég ellen indult végrehajtási eljárás, ami nagyságrendileg megegyezik az első negyedéves értékkel, de a hosszú távú tendencia növekedést mutat. Összességében tehát még mindig sok a végrehajtás, a felszámolás és a megszűnés is, van tere a hazai cégstruktúra stabilizálódásának. Remélhetőleg a fluktuáció csökkenése hosszabb távon is kitart, és a vállalkozások élete kiszámíthatóbbá válik.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) második negyedéves értéke átlagosan 9-10 százalék körül mozgott. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten – CFI Tolna, Zala és Békés megyékben érte el a legjobb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Komárom-Esztergom és Pest megye produkálta.
 

Opten – CFI megyénként, 2019. második negyedév
 
Megye Alapítások Megszűnések Felszámolások* Opten - CFI
Tolna 69 62 17 8,02%
Zala 99 111 15 8,81%
Békés 73 93 24 8,93%
Heves 102 93 36 9,07%
Baranya 153 176 34 9,17%
Vas 88 97 10 9,23%
Fejér 202 152 19 9,30%
Veszprém 157 117 24 9,31%
Somogy 102 115 13 9,36%
Győr-Moson-Sopron 228 204 43 9,60%
Bács-Kiskun 204 229 72 9,67%
Hajdú-Bihar 197 234 35 9,95%
Jász-Nagykun-Szolnok 110 116 51 10,20%
Borsod-Abaúj-Zemplén 208 236 30 10,34%
Csongrád 188 209 41 10,95%
Szabolcs-Szatmár-Bereg 221 195 62 12,35%
Nógrád 69 61 15 12,75%
Pest 1036 1391 173 13,19%
Komárom-Esztergom 151 238 22 13,82%
Főváros 3509 3612 587 15,27%
ÖSSZESEN 7 166 7 741 1 323 10,46%
*Újonnan indult eljárások
 
icon_rendezveny icon_sajtoszoba icon_szakertoanyagok