Közlemények

Még 63 ezer kft-nek kell sürgősen tőkét emelnie

Még 63 ezer kft-nek kell sürgősen tőkét emelnie

Már csak néhány hét van hátra a kft-knek a tőke emelésére kapott haladékából, a jelenlegi állapot szerint még 63 ezer cégnek kell sürgősen intézkednie.

2017. március 15-én lejár a már egy évvel meghosszabbított határidő is, amely szerint a kft-knek a jegyzett tőkéjükkel meg kell felelni a 2014-ben hatályba lépett új magyar Polgári Törvénykönyv előírásainak, azaz minimum 3 millió forint jegyzett tőkével kell rendelkezniük a korábbi 500 ezer forint helyett.
A vállalkozásoknak több választási lehetőségük van a törvényi kötelezettségek teljesítésére, többek között dönthetnek tagi befizetés vagy apport mellett, de törzstőkén felüli vagyonból is megoldható az emelés, ha a társaság rendelkezik ilyen vagyonnal, amely e célra fordítható.

A társaságok határozhatnak úgy is, hogy nem a tőke emelésével, hanem a társasági forma megváltoztatásával tesznek eleget a kötelezettségeiknek, de dönthetnek egyesülés vagy megszüntetés mellett is.

Érdekesség, hogy csak minden harmadik vállalkozásnak segített a határidő egy éves kitolása. 2016. év elején ugyanis hasonló nagyságrendben, 100 ezer körül volt a tőkekövetelményeknek nem megfelelő kft-k száma.

Fontos hangsúlyozni, hogy ez a 63 ezer cég több mint a teljes hazai cégbázis 10 százaléka, tehát a tét nem kicsi. Vélhetően több tízezer cég csak az utolsó pillanatban fogja az emelést megtenni, de a kisebb vagy passzívabb cégek közül valószínűleg sokan fognak a megszüntetés mellett dönteni.

Ha a vállalakozások a fenti határidőig nem készülnek el a szükséges változásokkal, életbe léphetnek a törvényben foglalt szankciók, amelyeknek első lépéseként a cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezhet a társasággal szemben a törvényes működés helyreállítása érdekében.

A magasabb tőkekövetelmény nyílván nagyobb teher a vállalkozásoknak, de a cégvilág egésze jól jár a változtatással. A tőke megemelése azt eredményezi, hogy a tulajdonosok nagyobb súllyal vállalnak felelősséget cégeik jogszerű működéséért és fizetési fegyelméért. Ez nemcsak akkor jelent pozitív változást, amikor számon kérhetővé válik a fizetési késedelembe kerülő társaság, hanem már azzal is, hogy kevesebb olyan társaság alakul, amely eleve a jogi kiskapuk kijátszására jött létre.
icon_rendezveny icon_sajtoszoba icon_szakertoanyagok