Közlemények

Már több az egyéni vállalkozó, mint a cég Magyarországon

Már több az egyéni vállalkozó, mint a cég Magyarországon

Már több mint 530 ezer egyéni vállalkozás működik Magyarországon, ezzel 16 év után újra több az egyéni vállalkozó, mint a társas vállalkozás hazánkban.

Közel 88 ezer új egyéni vállalkozás indult az elmúlt egy évben, amely minden idők legtöbb új induló egyéni vállalkozója. A magas indulási számnak köszönhetően 530 ezer felé kúszott az összesített egyéni vállalkozás számláló, ami szintén minden idők legmagasabb hazai értéke. „Az elmúlt években évről évre egyre populárisabb az egyéni vállalkozási forma, viszont az igazi mérföldkő az, hogy már a társas vállalkozások számát is meghaladta az egyéni vállalkozás számláló” – kezdi elemzését Pertics Richárd, az Opten elemzője.
 

A vállalkozási forma népszerűsége alapvetően három tényezőre vezethető vissza. A cégjogi környezet konszolidációjának köszönhetően – amely számos szigorítást vezetett be a cégalapítás területén a 2010-es évek elején – a társas vállalkozások jóval átláthatóbbak lettek, és a felelősségi körök is letisztultak. A társas vállalkozás alapítása felelősségteljesebb és összetettebb lett, mint az évezred elején volt. Ennek köszönhetően a társas vállalkozások népszerűsége valamelyest visszaesett az új vállalkozók körében. Ezzel párhuzamosan az egyéni vállalkozás indítása pedig egyre egyszerűbb lett, a KATA adózási forma belépése pedig komoly lökést adott az egyéni vállalkozóknak. A KATA feltételeinek egyre kedvezőbbé tétele évről évre egyre magasabb induló egyéni vállalkozás számot generált.

A harmadik tényező pedig már a generációkban keresendő. Jelenleg mind a vállalkozások, mind az alkalmazottak körében az 1960-1979 között született X generáció tagjai vannak a legtöbben, de az újonnan induló vállalkozások körében már az Y és a Z generáció tagjai egyre erősebbek. „A fiatal generációk számára már egyre természetesebb a vállalkozói lét, hiszen ők már nyitottabb világban nőttek fel, mint szüleik” -mondja az Opten elemzője. Ehhez hozzájárul, hogy a fiatalok általános szkepticizmussal állnak a majd időskorukban várható nyugdíjaikkal kapcsolatban, ami szintén nem az alkalmazotti életforma felé tereli őket.
 

Sajnos az induló egyéni vállalkozások száma mellet magas a törölt egyéni vállalkozók száma is, évente a teljes bázis 10 százaléka törlésre kerül, amely magasabb a társas vállalkozásnál meglévő törlési aránynál is. Ennek vélhetően az is az oka, hogy sokan eleve nem tervezik hosszú távra az egyéni vállalkozást, valamint viszonylag könnyen lehet megszüntetni és új vállalkozást is indítani ebben a vállalkozási formában.

Az egyéni vállalkozási forma kétségtelenül segíthet az induló vállalkozóknak, ugyanakkor ilyen magas számban már a negatívumok is megjelennek makrogazdasági szinten. Az eleve elaprózódott cégstruktúrának, tőkeellátottságnak nem feltétlen tesz jót a sok egyéni vállalkozó. Továbbá a legújabb jelenségek között említendő, hogy a KATA-s vállalkozási formát egyes nagyobb vállalkozások a munkaviszony kiváltására használják, nem teljesen szabályos módon. A jelenségre már a NAV is felfigyelt, így várhatóak ellenőrzések e tekintetben 2020-ban is.

A magas egyéni vállalkozási számhoz fontos hozzátenni, hogy rendkívül sok egyéni vállalkozó szünetelteti a tevékenységét. Jelenleg 80 ezer szüneteltett tevékenységű egyéni vállalkozót tart nyilván az Opten. A magas törlési szám mellet ez szintén azt jelzi, hogy a magánszemélyek jelentős része csak átmeneti ideig, vagy csak időnként használja ezt a vállalkozási formát.

A regionális eloszlást figyelve újabb érdekes kép rajzolódik ki. A legtöbb megyében 60 százalék körül van az egyéni vállalkozások száma az összes vállalkozáshoz képest. A legmagasabb arány Békés, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében figyelhető meg, de abszolút értékben Budapesten és Pest megyében van a legtöbb egyéni vállalkozó, viszont arányuk itt a legalacsonyabb.

Egyéni vállalkozók megyei bontásban
 
Megye Egyéni vállalkozók Cégek Egyéni vállalkozók aránya
Békés megye 16 577 7 976 67,52%
Nógrád megye 8 153 4 449 64,70%
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 26 539 14 596 64,52%
Veszprém megye 21 542 12 325 63,61%
Vas megye 14 935 8 576 63,52%
Jász-Nagykun-Szolnok megye 16 152 9 516 62,93%
Tolna megye 11 700 6 915 62,85%
Somogy megye 16 271 9 997 61,94%
Zala megye 16 222 9 992 61,88%
Hajdú-Bihar megye 28 477 18 332 60,84%
Heves megye 14 136 9 175 60,64%
Csongrád megye 22 973 15 399 59,87%
Győr-Moson-Sopron megye 27 784 19 137 59,21%
Bács-Kiskun megye 27 145 19 043 58,77%
Fejér megye 22 516 16 149 58,23%
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 24 469 18 294 57,22%
Baranya megye 19 415 15 158 56,16%
Komárom-Esztergom megye 15 491 12 189 55,96%
Pest megye 76 005 80 675 48,51%
Főváros 111 113 207 912 34,83%
 
Ágazati bontást nézve arányaiban az egyéb tevékenység, az oktatás, a pénzügy, a művészet a legnépszerűbb az egyéni vállalkozók körében. Abszolút értékben pedig a tanácsadó, az építőipari és a kereskedő egyéni vállalkozók vannak a legtöbben.
 
Egyéni vállalkozók ágazati bontásban
 
Iparág Egyéni vállalkozók száma Cégek darabszáma Egyéni vállalkozók aránya
EGYÉB SZOLGÁLTATÁS 57 705 9 411 85,98%
OKTATÁS 35 157 10 049 77,77%
PÉNZÜGYI, BIZTOSÍTÁSI TEVÉKENYSÉG 25 221 11 551 68,59%
MŰVÉSZET, SZÓRAKOZTATÁS, SZABAD IDŐ 21 354 10 440 67,16%
MEZŐGAZDASÁG, ERDŐGAZDÁLKODÁS, HALÁSZAT 24 953 12 871 65,97%
SZÁLLÍTÁS, RAKTÁROZÁS 23 069 16 976 57,61%
ADMINISZTRATÍV ÉS SZOLGÁLTATÁST TÁMOGATÓ TEVÉKENYSÉG 37 270 29 169 56,10%
ÉPÍTŐIPAR 61 752 53 697 53,49%
HUMÁN-EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁUS ELLÁTÁS 22 553 19 929 53,09%
SZAKMAI, TUDOMÁNYOS, MŰSZAKI TEVÉKENYSÉG 86 999 83 719 50,96%
INFORMÁCIÓ, KOMMUNIKÁCIÓ 30 021 31 832 48,54%
SZÁLLÁSHELY-SZOLGÁLTATÁS, VENDÉGLÁTÁS 16 627 23 783 41,15%
FELDOLGOZÓIPAR 24 999 41 085 37,83%
KERESKEDELEM, GÉPJÁRMŰJAVÍTÁS 62 601 114 509 35,35%
VÍZELLÁTÁS: SZENNYVÍZ GYŰJTÉSE KEZELÉSE, HULLADÉKGAZDÁLKODÁS, SZENNYEZŐDÉSMENTESÍTÉS 515 1 846 21,81%
INGATLANÜGYLETEK 6 739 41 751 13,90%
BÁNYÁSZAT, KŐFEJTÉS 37 546 6,35%
VILLAMOSENERGIA-, GÁZ-. GŐZELLÁTÁS, LÉGKONDICIONÁLÁS 43 2 303 1,83%
KÖZIGAZGATÁS, VÉDELEM: KÖTELEZŐ TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS 0 283 0,00%
HÁZTARTÁS MUNKAADÓI TEVÉKENYSÉGE: TERMÉK ELŐÁLLÍTÁSA, SZOLGÁLTATÁS VÉGZÉSE SAJÁT FOGYASZTÁSRA 0 8 0,00%
TERÜLETEN KÍVÜLI SZERVEZET 0 47 0,00%
 

 

 
 
icon_rendezveny icon_sajtoszoba icon_szakertoanyagok