Közlemények

Már közel 200 ezer vállalkozás működik a tulajdonosok lakcímén

Már közel 200 ezer vállalkozás működik a tulajdonosok lakcímén

Évről évre nő azon társas vállalkozások száma, amelyek székhelye egybeesik a tulajdonosok lakcímével. A koronavírus első hulláma óta a „home office” munkavégzés is kifejtette erre a területre a hatását, mert az alkalmazotti létszám is sokat emelkedett ezeknél a vállalkozásoknál.

Az elmúlt években folyamatosan nőtt azon társas vállalkozásoknak a száma, ahol székhely-tulajdonos lakcím egyezőség található. Így volt ez az elmúlt 1 évben is, 2022 júliusában már 195 ezer társas vállalkozás működik valamelyik tulajdonos lakcímén. A jelenségre rásegített a koronavírus járvány is, hiszen a home office jelenség elterjedésével az induló vállalkozásoknál is egyre kevésbé szükséges külön iroda fenntartása. 1 év alatt ugyan csupán 1 ezerrel nőtt az ilyen vállalkozások száma, de ennél sokkal látványosabb jelenség az ezen vállalatok által foglalkoztatott alkalmazottak számának alakulása. 2021-ben 328 ezer fő volt a tulajdonos címén működő vállalkozások alkalmazottainak a száma, mely mára 340 ezer fölé nőtt. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a hazai alkalmazottak 7,2 százaléka olyan cégnél dolgozik, amelyiknek nincs külön székhelye.
Hazánkban a vállalkozások 37 százalékának esik egybe a székhelye valamelyik tulajdonos lakcímével. Ez teljesen természetes egy mikrovállalkozás esetében, de a gyakorlat kézenfekvő alternatíva minden induló vállalkozás esetében. A jelenség csökken a cégméret növekedésével, de még a legnagyobb vállalkozások körében is meglepően magas ez az arány. Fontos rögtön hangsúlyozni, hogy a székhelycím és a tulajdonosi lakcím egyezése nem jelenti feltétlen azt, hogy a munkavégzés is a lakhelyen zajlik. A cégek rendelkezhetnek a székhely mellett telephellyel, fiókteleppel, de megjelölhetik külön a központi ügyintézés helyét is. Ezek mellett az is előfordul, hogy egy vállalkozás csak kényelmi szempontból nem módosította még a székhelyét, de érdemi tevékenység nem folyik a bejegyzett székhelyen. A székhely azonban jelentős szerepet tölt be mind gyakorlati, mind adminisztrációs, mind cégjogi értelemben, így annak komoly jelentősége van, ha egy tulajdonos a saját címén működteti a vállalkozást.
 
Tulajdonos címére bejelentett vállalkozások aránya
 
Éves nettó árbevétel (millió Ft) Vállalkozások száma Tulajdonos címére bejegyzett vállalkozások száma Tulajdonos címére bejegyzett vállalkozások aránya
0 - 10 193 840 80 898 41,73%
10 - 100 135 457 53 721 39,66%
100 - 1000 58 739 13 522 23,02%
1000 felett 11 148 707 6,34%
Ismeretlen 129 427 45 819 35,40%
 
Magyarországon is természetesen a kisebb vállalkozásoknál jellemző a tulajdonos címén működő vállalkozás, gyakorlatilag 100 millió Ft éves árbevételig ez teljesen általános jelenségnek mondható. A 100 millió – 1 milliárd Ft közötti szegmensben is a vállalkozások több mint 20 százaléka működik valamelyik tulajdonos lakcímén, de még az 1 milliárd Ft feletti szegmensben is 6 százalék feletti ez az arány. Érdekesség, hogy a 195 ezer cégből, amely a tulajdonos címéhez köthető, 125 ezer olyan, hogy mindegyik tulajdonos a székhely címével megegyező címen lakik. Ez alapvetően azt jelzi, hogy a családi jellegű vállalkozásokra jellemző ez a gyakorlat, de nem kizárólagosan.

Szintén a címkapcsolatokhoz kötődő hazai jellegzetesség, hogy 70 ezer olyan vállalkozás van ma Magyarországon, amelynek a címén működik a tulajdonos nevével egyező egyéni vállalkozás is. Természetesen ezzel jogilag önmagában még semmi probléma nincsen, de mégiscsak sokat elmond a hazai cégvezetési gyakorlatról, hogy ekkora tömegben vannak azok a vállalkozók, amelyek egyben egyéni vállalkozók is. Ezek mellett a cégtulajdonos egyéni vállalkozók száma meredeken emelkedik is. 2021-ben még csak 64 ezer ilyen vállalkozó működött az országban, de a KATA adózási forma népszerűségének nehéz volt ellenállni. Még azt sem lehet mondani, hogy a mikrovállalkozásokra jellemző ez a gyakorlat, hiszen több mint 1 400 olyan egyéni vállalkozás működik ma hazánkban, akik egyben magánszemélyként milliárdos árbevételű társas vállalkozásnak a tulajdonosai is.
 
Tulajdonos címére bejegyzett vállalkozások megyei bontásban – 2022
 
Régió Vállalkozások száma Tulajdonos címére bejegyzett vállalkozások száma Tulajdonos címére bejegyzett vállalkozások aránya
Pest megye 84 249 40 067 47,56%
Jász-Nagykun-Szolnok megye 9 754 4 500 46,13%
Hajdú-Bihar megye 18 971 8 537 45,00%
Tolna megye 7 182 3 172 44,17%
Fejér megye 16 986 7 498 44,14%
Komárom-Esztergom megye 12 408 5 333 42,98%
Baranya megye 15 399 6 606 42,90%
Heves megye 9 451 3 999 42,31%
Békés megye 8 160 3 421 41,92%
Veszprém megye 12 991 5 277 40,62%
Csongrád-Csanád megye 15 609 6 316 40,46%
Nógrád megye 4 700 1 895 40,32%
Somogy megye 10 767 4 328 40,20%
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 18 699 7 511 40,17%
Bács-Kiskun megye 19 642 7 857 40,00%
Győr-Moson-Sopron megye 20 011 7 900 39,48%
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 15 357 5 955 38,78%
Zala megye 10 381 3 911 37,67%
Vas megye 8 729 3 122 35,77%
Főváros 209 051 57 460 27,49%

Regionális kitekintésben 2022-ben Pest, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyében a legmagasabb a tulajdonos címére bejelentett vállalkozások aránya, míg Budapesten, Zala és Vas megyében a legalacsonyabb. A sorrend és az arányok lényegében nem változtak az elmúlt évek során. Budapesten nemcsak, hogy messze a legalacsonyabb a tulajdonos címére bejegyzett vállalkozások aránya, de az elmúlt években folyamatosan és jelentősen csökkent is ez az arány, tehát a főváros ebből a szempontból rendhagyónak számít.