Már 2 ezer felett a milliárdos árbevételű családi vállalkozások száma
2022.06.14
|
céginformáció
statisztika
tulajdonos
Évről évre egyre több hazai társas vállalkozás lépi át az egy milliárd forintos éves árbevételi határt, de közülük is kiemelkednek a családi vállalkozások. Mára már minden ötödik „milliárdos” vállalkozás tagjai vagy ügyvezetői között családi kapcsolat azonosítható.
A hazai cégbázis jelentős részét mikrovállalkozások alkotják, és bár ezen cégek nagy része nem a tőkeerősségéről és stabilitásáról híres, láthatóak azért pozitív példák a mikrovállalkozások körében is. A kis létszámú vállalkozásoknak sok különböző formája működik hazánkban, jelentős részük egy magánszemély köré épül, ilyen a mintegy 600 ezer egyéni vállalkozó és a közel 165 ezer olyan egyszemélyes „társaság”, ahol az egyszemélyes tulajdonos egyben az egyetlen cégjegyzésre jogosult is.
Arányaiban is növekszik a családi vállalkozások száma
Az egy személyhez kötődő vállalkozások száma dinamikusan emelkedett az elmúlt években. 5 év alatt az egyéni vállalkozók száma 70 százalékkal, míg az egyszemélyes cégek száma 26 százalékkal nőtt. Az erőteljes növekedés annak fényében különösen érdekes, hogy a társas vállalkozások száma 7 százalékkal csökkent. Tehát az egy személyhez kötődő vállalkozások aránya igen erőteljesen növekedett a cégbázisban.
Az egyszemélyes vállalkozások családi jellegű vállalkozásnak minősülnek azon társas vállalkozásokhoz hasonlóan, amelyek több személy köré épülnek ugyan, de a tagok között családi kapcsolat azonosítható. A családi társas vállalkozások pozitív értelemben kiemelkednek a gazdasági társaságok közül, az átlagokat nézve ezen vállalkozások jobb kockázati besorolásokkal és magasabb várható élettartammal rendelkeznek. Az átlagnál jobb kockázat ugyanakkor nem jelent automatikusan általánosan jobb eredményeket, a családi vállalkozások körében is szép számmal akadnak gyengébben teljesítő cégek. Jelenleg mintegy 153 ezer társas családi vállalkozás működik Magyarországon, azaz az egyéni vállalkozókkal és az egyszemélyes vállalkozásokkal együtt a családi vállalkozások száma meghaladja a 900 ezret.
Egyre több a családtag a milliárdos cégek menedzsmentjében
A családi vállalkozások ráadásul már egyre többször lépnek ki a mikrovállalat kategóriából, sőt már az 1 milliárd forint éves árbevételt elérő családi vállalkozások is szépen sokasodnak. Jelenleg 2181 családi vállalkozás árbevétele haladja meg ezt a limitet, és ezzel a „milliárdos” vállalkozások 20 százaléka családi vállalkozásnak is nevezhető. Ezeknek a vállalkozásoknak a döntő többsége tényleg családi jellegű, a befolyás döntő része a családtagok kezében van, nem csak elvétve keringenek a rokonok a családi vállalkozások tulajdonosi körében. Ezt talán legjobban az a tény mutatja, hogy a 2181 milliárdos családi vállalkozás 60 százaléka olyan, hogy kizárólagosan családtagokból áll a tulajdonosi és aláírói kör.
A rokoni kapcsolat típusát is vizsgálva elmondható, hogy a házastársi kapcsolat dominál. Jelenleg mintegy 101 ezer társas vállalkozás menedzsmentjében azonosítható házastársi kapcsolat. 33 ezer cégben azonosítható testvér kapcsolat, 27 ezer társas vállalkozás esetében anya-gyermek kapcsolat, és 20 ezer társas vállalkozás esetében apa-gyermek kapcsolat.
Az egészségügy a „legcsaládiasabb” ágazat
Minden iparágban megtalálhatók családi jellegű társas vállalkozások, de a számosságokat és arányokat nézve igen nagy a szórás. Összességében a kereskedelemben és a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység körében a legtöbb a családi vállalkozások száma 30-30 ezer körül vállalkozással, de arányaiban az egészségügyben és az oktatásban a legtöbb a rokoni kapcsolat. Az egészségügyben 50 százalék feletti a családi vállalkozások aránya, ezzel az aránnyal messze maga mögött hagyva a többi iparágat. Érdekes módon az energetika iparágban a legalacsonyabb a családi kötődések száma mind abszolútértékben, mind arányaiban.

Iparág | Családi társas vállalkozás | Összes társas vállalkozás | Családi vállalkozás arány |
HUMÁN-EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ELLÁTÁS | 10 286 | 20 264 | 50,76% |
OKTATÁS | 3 897 | 9 753 | 39,96% |
SZAKMAI, TUDOMÁNYOS, MŰSZAKI TEVÉKENYSÉG | 29 764 | 84 134 | 35,38% |
MEZŐGAZDASÁG, ERDŐGAZDÁLKODÁS, HALÁSZAT | 4 614 | 13 414 | 34,40% |
FELDOLGOZÓIPAR | 13 195 | 41 127 | 32,08% |
EGYÉB SZOLGÁLTATÁS | 3 019 | 9 437 | 31,99% |
MŰVÉSZET, SZÓRAKOZTATÁS, SZABAD IDŐ | 3 288 | 10 622 | 30,95% |
KÖZIGAZGATÁS, VÉDELEM: KÖTELEZŐ TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS | 88 | 309 | 28,48% |
INFORMÁCIÓ, KOMMUNIKÁCIÓ | 9 221 | 32 571 | 28,31% |
SZÁLLÍTÁS, RAKTÁROZÁS | 4 724 | 17 681 | 26,72% |
KERESKEDELEM, GÉPJÁRMŰJAVÍTÁS | 31 476 | 118 257 | 26,62% |
SZÁLLÁSHELY-SZOLGÁLTATÁS, VENDÉGLÁTÁS | 6 226 | 25 564 | 24,35% |
PÉNZÜGYI, BIZTOSÍTÁSI TEVÉKENYSÉG | 3 017 | 12 410 | 24,31% |
ÉPÍTŐIPAR | 14 824 | 65 644 | 22,58% |
ADMINISZTRATÍV ÉS SZOLGÁLTATÁST TÁMOGATÓ TEVÉKENYSÉG | 6 634 | 30 203 | 21,96% |
BÁNYÁSZAT, KŐFEJTÉS | 117 | 546 | 21,43% |
VÍZELLÁTÁS: SZENNYVÍZ GYŰJTÉSE KEZELÉSE, HULLADÉKGAZDÁLKODÁS, SZENNYEZŐDÉSMENTESÍTÉS | 388 | 1 828 | 21,23% |
INGATLANÜGYLETEK | 8 810 | 43 805 | 20,11% |
VILLAMOSENERGIA-, GÁZ-. GŐZELLÁTÁS, LÉGKONDICIONÁLÁS | 168 | 2 643 | 6,36% |
Regionális eloszlást vizsgálva is igen erőteljes szórást tapasztalhatunk a családi vállalkozások arányát tekintve. A fővárosban található messze a legtöbb családi vállalkozás, de ez aligha meglepő, hiszen Budapesten van a hazai társas vállalkozások közel 50 százaléka. Arányokat nézve azonban már teljesen más kép rajzolódik ki. Tolna, Hajdú-Bihar és Békés megyében a legmagasabb a családi vállalkozások aránya 36-38 százalékkal, míg Budapesten a legalacsonyabb 20 százalékkal. Nem rajzolódik ki különösebben indokolható ok, miért is tér el ennyire megyénként a családi vállalkozások aránya. Mind a keleti, mind a nyugati megyék megtalálhatók a lista mind a két végén. A főváros utolsó helyen lévő szereplése különösen érdekes, hiszen ezen a területen jellemzően arányaiban több a nagyvállalat, és a nagyobb létszámú menedzsment elvileg több lehetőséget biztosítana a családtagok beültetésére, de az adatok nem ezt mutatják. Ez vélhetően annak is köszönhető, hogy a fővárosban több a multinacionális vállalkozás, amelyeknél kevéssé jellemző a családi kapcsolat vállalkozáson belül, legalábbis a hazai leányvállalatok tekintve.
Megye | Családi társas vállalkozás | Összes társas vállalkozás | Családi vállalkozás arány |
Tolna megye | 2 807 | 7 274 | 38,59% |
Hajdú-Bihar megye | 7 041 | 19 254 | 36,57% |
Békés megye | 3 030 | 8 310 | 36,46% |
Zala megye | 3 818 | 10 572 | 36,11% |
Baranya megye | 5 569 | 15 659 | 35,56% |
Veszprém megye | 4 650 | 13 264 | 35,06% |
Somogy megye | 3 815 | 10 968 | 34,78% |
Vas megye | 3 047 | 8 838 | 34,48% |
Jász-Nagykun-Szolnok megye | 3 462 | 10 057 | 34,42% |
Bács-Kiskun megye | 6 802 | 20 019 | 33,98% |
Győr-Moson-Sopron megye | 6 932 | 20 403 | 33,98% |
Csongrád-Csanád megye | 5 367 | 15 882 | 33,79% |
Fejér megye | 5 825 | 17 255 | 33,76% |
Komárom-Esztergom megye | 4 244 | 12 702 | 33,41% |
Heves megye | 3 199 | 9 637 | 33,19% |
Borsod-Abaúj-Zemplén megye | 6 265 | 19 134 | 32,74% |
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye | 5 133 | 15 686 | 32,72% |
Pest megye | 27 387 | 86 045 | 31,83% |
Nógrád megye | 1 398 | 4 851 | 28,82% |
Főváros | 43 974 | 214 442 | 20,51% |