Cégtár Light

Cégtár Light keresés

Webshop
Közlemények

Izgalmas hónapok után csendesen telt az augusztus a cégvilágban

Izgalmas hónapok után csendesen telt az augusztus a cégvilágban

Átlagnál gyengébb cégalapítási hangulattal és rekordalacsony cégtörlési értékkel csendes kivárás jellemezte a nyár utolsó hónapját a hazai cégek körében.

2095 cégalapítással és csupán 1659 cégtörléssel az utóbbi évek egyik legnyugodtabb hónapját tudhatjuk magunk mögött a céginformációs mutatókat vizsgálva. „Augusztus jellemzően nem számít az év intenzív hónapjai közé, de a szokásos nyár végi nyugalomhoz most jelentősen hozzájárult a koronavírus két hulláma közötti kivárási hangulat is” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs szolgáltató elemzője.
Cégalapítás tekintetében még nem is számít igazán rendhagyónak 2020 augusztusa. Alig 13 százalékkal maradt el a hónapban az újonnan induló cégek száma a 2019-es havi átlagtól, 2019 pedig elég erős volt cégalapítás tekintetében. Cégtörlés tekintetében viszont már rendkívül alacsony értékről beszélhetünk. Az 1659 közzétett cégtörlés az elmúlt 6 év legalacsonyabb értékének számít. Az alacsony cégtörlési szám elsősorban a kényszertörlési eljárásoknak köszönhető. Augusztusban mindösszesen 690 kényszertörlési eljárás indult és csupán 392 kényszertörlési eljárás zárult cégtörléssel, mind két érték rekordalacsonynak számít. Összességében tehát a cégbíróság visszafogott üzemmódban volt augusztus hónap folyamán a cégtörlések tekintetében.

A gyenge céginformációs mutatókra kétségkívül kihat a koronavírus okozta gazdasági visszaesés, illetve a második hullámtól való félelem is. 2020 második negyedévében 13,6 százalékos GDP visszaesést jelentett a KSH az előző év azonos időszakához viszonyítva, ami a vállalkozási hangulatot szintén tovább rontotta. Sajnos a visszaesés általánosnak nevezhető, a legtöbb ágazat kibocsátása csökkenőben van.

Igen érdekes képről tanúskodik a megszüntetésre irányuló eljárások eloszlása is. Az említett 690 induló kényszertörlési eljárás mellett 738 végelszámolási és csupán 217 felszámolási eljárás indult. Ez egyrészt azt mutatja, hogy augusztusban a vállalkozások és a hitelezők általánosságban az átlagnál türelmesebbek voltak nem fizető partnereikkel szemben, és rekordalacsony új felszámolási eljárás indult.

A magas végelszámolási eljárási arány pedig azt mutatja, hogy még mindig tömegesen döntenek vállalkozások a működésük szabályszerű megszüntetése mellett. „Az elmúlt évekre egyáltalán nem volt jellemző ez a jelenség, hogy a megszüntetésre irányuló eljárások között a végelszámolás dominált, a felszámolás aránya pedig a legalacsonyabb volt, és talán ez bizonyítja a legjobban, milyen rendhagyó időszakban van jelenleg a hazai cégvilág” – mondja az Opten szakértője.

A kifizetetlen számlák pedig továbbra sem tűntek el. 2020 augusztusában 3192 vállalkozás ellen indult végrehajtási eljárás. A havi végrehajtási érték 18 százalékkal ugyan elmarad a 2019-es havi átlagtól, de abszolútértékben magas értéknek számít, és nem szerencsés állapot gazdasági hullámvölgy esetén. A gazdasági hangulatot nem segíti az elhúzódó járványhelyzet sem, hiszen sok vállalkozás a megrendelések visszaesésével, a beszállítási láncok problémáival veszteséges időszakot tudhat maga mögött.
 
Az Opten – Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) augusztusi értéke átlagosan 8 százalék körül mozgott. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten – CFI Baranya, Zala és Nógrád megyékben érte el a legjobb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye produkálta.
 

Opten – CFI megyénként, 2020. augusztus
 
Megye Alapítások Megszűnések Felszámolások* Opten - CFI
Baranya 40 33 1 6,12%
Zala 23 28 3 6,36%
Nógrád 17 6 1 6,72%
Tolna 26 14 3 7,20%
Vas 24 24 4 7,20%
Veszprém 48 23 1 7,20%
Borsod-Abaúj-Zemplén 72 30 9 7,32%
Bács-Kiskun 63 53 6 7,80%
Heves 29 27 21 7,92%
Csongrád-Csanád 60 39 5 8,16%
Győr-Moson-Sopron 65 60 7 8,28%
Békés 27 26 8 8,52%
Fejér 74 38 8 8,88%
Komárom-Esztergom 56 27 3 8,88%
Somogy 43 26 6 8,88%
Pest 309 245 19 9,00%
Hajdú-Bihar 72 67 10 9,72%
Szabolcs-Szatmár-Bereg 76 37 15 9,96%
Jász-Nagykun-Szolnok 41 32 9 10,08%
Főváros 930 824 78 11,64%
ÖSSZESEN 2 095 1 659 217 8,29%
*Újonnan indult eljárások