Közlemények

Egyre több az újonnan induló vállalkozás, de háromnegyedük korábbi cégekhez köthető

Egyre több az újonnan induló vállalkozás, de háromnegyedük korábbi cégekhez köthető

Évről évre közel 30 ezer új vállalkozás kerül bejegyzésre Magyarországon, de kevés közöttük az igazán új szereplő. A koronavírus következtében létrejövő kényszervállalkozások viszont befolyásolhatják ezt a trendet.

Magyarországon csak minden negyedik vállalkozás indul teljesen tiszta lappal, a többi újonnan bejegyzett vállalkozás korábbi cégekhez köthető a tulajdonosi, cégjegyzésre jogosulti körön keresztül, vagy éppen címkapcsolattal. „A friss vállalkozások az elmúlt évek adatai alapján jellemzően korábbi vállalkozók újonnan induló vállalkozásai voltak, kevés volt közöttük a teljesen ismeretlen szereplő. Érdekes módon ezen a trenden most a kényszervállalkozók alakíthatnak valamelyest” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs szolgáltató elemzője.
A teljesen új szereplők aránya alacsony, de az elmúlt években már látszott némi fejlődés ezen a téren, és a 2020-as év tovább javíthat az új szereplők arányán. A koronavírus járvány egyik gazdasági hatása ugyanis az elbocsátott dolgozók által többé-kevésbé kényszerből alapított vállalkozások magas száma. Természetesen nem minden újonnan induló vállalkozás nevezhető kényszervállalkozásnak, és a rutinos vállalkozók is kényszerülhetnek további cégek létrehozására, de tény, hogy a teljesen tiszta lappal induló vállalkozások aránya növekszik, és ennek egyik jelentős komponensét a kényszervállalkozók jelentik.
 
Újonnan induló vállalkozások száma korábbi céghez kötődésük függvényében
 
Év Cégalapítás Nincs kapcsolat korábbi céghez Minden tulajdonos / ügyvezető új szereplő Legalább egy tulajdonos / ügyvezető új szereplő
2017 26 747 22,44% 35,89% 54,07%
2018 27 656 23,19% 38,09% 55,68%
2019 29 019 23,51% 40,35% 56,65%
2020* 23 749 25,47% 41,03% 56,92%
 
*nem lezárt év

2017-ben az újonnan alapított cégeknek csupán 36 százaléka volt olyan, ahol minden tulajdonosnak és ügyvezetőnek az első próbálkozása volt a frissen létrehozott cég, ez az arány 2020-ra 41 százalék felé emelkedett. Továbbá, ha a családi és címkapcsolatokat is figyelembe vesszük, akkor jelenleg 25 százalék a teljesen új induló vállalkozás, míg 2017-ben még csak 22 százalék volt.

„Fontos hangsúlyozni, hogy a tiszta-lapos cégek alacsony aránya nem jelent feltétlen rosszat. Ha egy vállalkozó több cégben is befolyással bír, és bővíti a cégparkját, az lehet teljesen indokolt gazdasági folyamat eredménye is” – mondja az Opten elemzője. A magas cégfluktuáció ugyanakkor azt mutatja, hogy az új vállalkozás indítása sokszor a korábbi vállalkozás magára hagyásával jár együtt, ami nem feltétlen szerencsés, különösen, ha ez nem szabályozott keretek között történik.

„A teljesen friss vállalkozások aránya ráadásul tovább növekedhet 2020 során is, hiszen 2020 utolsó negyedévére erősebb cégalapítási számokat várunk a gazdaság átrendeződése miatt” – mondja az Opten elemzője. A válság elhúzódásával várhatóan sok korábbi vállalkozó fog új tevékenységbe fogni, illetve sokan fognak az alkalmazotti világból is kényszerűen a vállalkozók világába mozogni. Összességében ezek között az új vállalkozások között nagyobb lesz azon cégek aránya, amelyek nem köthetők korábbi cégekhez.

Jelenleg a tulajdonosok, ügyvezetők 79 százaléka csak 1 vállalkozásban rendelkezik befolyással, ami szintén azt mutatja, hogy a cégalapítások többségében a korábbi cégből történő kiszállást jelentik, vagy a cég teljes magára hagyásával járnak együtt. A frissen alapított cégek esetében az alapítók, aláíró magánszemélyek átlag életkora 41,3 év, ami szintén azt mutatja, hogy nem a friss pályakezdők öntik el a piacot új cégekkel. A cégalapítók átlagéletkora lassan, de évről évre növekszik. A 2000-es évek elején még 40 év alatt volt a cégalapítók átlagéletkora. Tehát nemcsak a társadalom halad elöregedési pályán, a cégalapítók átlagéletkora sem sok jót mutat a hazai gazdasági szereplők koreloszlásáról.
 
Tulajdonosok száma a hozzájuk köthető vállalkozások számának függvényében
 
Tulajdonolt / Irányított cégek száma 2018 2019 2020
Személyek Arány Személyek Arány Személyek Arány
1 635 364 79,35% 615 057 79,15% 594 369 78,89%
2 114 766 14,33% 112 012 14,41% 109 541 14,54%
3-5 45 172 5,64% 44 431 5,72% 43 901 5,83%
6-10 4 715 0,59% 4 789 0,62% 4 814 0,64%
10 felett 719 0,09% 788 0,10% 820 0,11%
 
A hazai cégvilágban továbbra is szép számmal vannak olyan cégbirodalmak, amelyek 1-1 magánszemély körül csoportosulnak. Ráadásul a tendencia azt mutatja, hogy egyre jellemzőbb gyakorlat a céghalmozás. Bár összességében a hazai cégszám csökken, az 1 főre jutó cégek száma lassan növekszik. Jelenleg már több mint 800 olyan személy van Magyarországon, amelynek több mint 10 vállalkozásban van hatályosan meghatározó befolyása, ami 14 százalékos növekedés a 2018-as adatokhoz képest. Ezen felül általánosságban is kimutatható a cégsűrűsödés, összességében már 160 ezer olyan vállalkozó van Magyarországon, amelynek legalább kettő vállalkozásban van befolyása.

A céghalmozás vizsgálata regionális szinten is érdekes képet mutat. A fővárost leszámítva minden megyében magasabb a vállalkozások száma, mint a tulajdonosok száma, azaz vidéken jellemzően több tulajdonos osztozik kevesebb cégen. Ezzel szemben a fővárosban 1-nél magasabb az 1 tulajdonosra jutó vállalkozások száma, azaz Budapesten arányaiban kevesebb tulajdonos nagyobb mennyiségű céget irányt. Ráadásul a különbség Budapest és vidék között igen jelentős e tekintetben. Míg Budapesten az 1 tulajdonosra jutó vállalkozások száma 1,2, addig még a második helyen szereplő Komárom-Esztergom megyében is csak 0,77 ez az arány, de a lista végén szereplő Nógrád megyében csupán 0,54 ez az érték.
 
Egy tulajdonosra jutó vállalkozások száma regionálisan
 
Megye Tulajdonosok száma Vállalkozások száma Cég/fő
Főváros 188 418 226 979 1,20
Komárom-Esztergom megye 16 975 13 116 0,77
Pest megye 114 277 86 861 0,76
Baranya megye 21 543 16 096 0,75
Győr-Moson-Sopron megye 27 391 20 047 0,73
Bács-Kiskun megye 28 272 20 564 0,73
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 26 820 19 329 0,72
Csongrád-Csanád megye 23 984 16 599 0,69
Zala megye 15 031 10 391 0,69
Somogy megye 15 626 10 666 0,68
Fejér megye 25 476 17 313 0,68
Heves megye 14 351 9 751 0,68
Hajdú-Bihar megye 28 753 19 519 0,68
Veszprém megye 19 310 12 839 0,66
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 23 482 15 388 0,66
Tolna megye 11 449 7 344 0,64
Nógrád megye 7 763 4 826 0,62
Vas megye 14 639 8 842 0,60
Jász-Nagykun-Szolnok megye 17 320 10 148 0,59
Békés megye 15 593 8 472 0,54