Közlemények

Csalóka képet mutat az alacsony cégtörlési index

Csalóka képet mutat az alacsony cégtörlési index

Mindössze 2272 cég szűnt meg Magyarországon augusztusban, ez rég nem látott alacsony szám. Bár az év nyolcadik hónapjában a szabadságszezon miatt hagyományosan kevés céget töröl a cégbíróság, az érték alulmúlja az elmúlt három év azonos havi adatait is. „Mindezek ellenére azt gondoljuk, hogy ősszel visszatérnek az első félévben látott havi négyezer megszűnést hozó idők” – mondja az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató ügyvezetője.

Utoljára 2013 márciusában szűnt meg olyan kevés cég Magyarországon, mint idén augusztusban. A nyár utolsó hónapjában mindössze 2272 társaságot töröltek, miközben az év első felében minden hónapban több mint négyezer vállalkozás jutott hasonló sorsra. Augusztusban a szabadságolási szezon miatt hagyományosan kevés határozatot hoz a cégbíróság, ám a mostani érték alulmúlja a 2012-es 2753 és a 2013-as 2325 megszűnést is. (A tavalyi 2141 megszűnés esetében a közzétételi rend módosítása állt az alacsony szám hátterében.)
„Mindezek ellenére azt gondoljuk, hogy ősszel visszatérnek a havi négyezer körüli törlést hozó idők” – mondja Tóth Tamás, az Opten ügyvezetője. Az igazgató szerint van még tere a január óta tartó cégbírósági aktivitásnak, hiszen a tavaly megindult és jellemzően megszűnéshez vezető eljárások (végelszámolás, felszámolás, kényszertörlés) számából arra lehet következtetni, hogy szép számmal vannak még ügyek a bírák asztalán. „Tavaly összesen 57 ezer megszüntetésre irányuló eljárás megindítását tette közzé a cégbíróság, és az idei év első felében sem csökkent az ügyszám, tehát javuló átfutási idővel számolva is kitart a törlési hullám 2016 első feléig” – mondja az Opten igazgatója.
 
Jó hír, hogy a megszűnéshez vezető eljárások között gyorsan emelkedik a kényszertörlések száma, a felszámolási eljárásoké pedig csökken. Ez azt jelenti, hogy a közeljövőben bekövetkező törlések mind nagyobb hányada alvó vagy teljesen magára hagyott vállalkozásokat érint majd, ami így kisebb nyomot hagy a gazdaság aktivitásában. Tavaly az első félévben a megszűnések 53 százalékát felszámolás, 35 százalékát kényszertörlés előzte meg. Az idei első félévben az arányok megfordultak: 20, illetve 47 százalékra módosultak. Még nagyobb a változás, ha a frissen indított eljárásokat vesszük figyelembe: itt a felszámolások száma az idei első félévben a tavalyihoz képest 38 százalékkal 5492-re esett vissza, a kényszertörléseké viszont 80 százalékkal 26 117-re nőtt.
 
Az új cégek bejegyzését a szigorú határidők miatt korlátozottabban érintik a cégbírósági technikai hatások, de ezek száma is jó félezerrel alacsonyabb, mint az első félévi havi átlag. Augusztusban 1564 új társaságot jegyeztek be, ami még így is elmarad a töröltek számától, azaz a nyár utolsó hónapjában tovább csökkent a működő vállalkozások száma az országban.
 

Az Opten cégfluktuációs indexe (Opten – CFI) az adott időszakban törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez. Az index augusztusi átlaga 10 százalék körül mozogott. Megyei szinten nézve az augusztusi Opten – CFI Pest, Bács-Kiskun és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mutatta a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Fejér, Nógrád és Heves produkálta.

 



Opten – CFI megyénként, 2015. augusztus
Megye Alapítások Megszűnések Felszámolások* Opten – CFI
Pest 191 197 49 6,12%
Bács-Kiskun 50 53 21 6,43%
Borsod-Abaúj-Zemplén 51 48 12 6,47%
Baranya 41 56 11 7,67%
Győr-Moson-Sopron 44 73 32 7,73%
Zala 23 41 11 7,86%
Budapest 711 900 79 9,69%
Vas 26 41 9 9,75%
Tolna 14 42 9 9,87%
Veszprém 36 61 3 9,91%
Komárom-Esztergom 44 60 3 10,10%
Somogy 27 56 11 10,36%
Hajdú-Bihar 56 104 21 10,40%
Csongrád 55 81 24 10,82%
Jász-Nagykun-Szolnok 32 62 9 12,16%
Békés 29 53 14 12,20%
Szabolcs-Szatmár-Bereg 43 99 18 12,41%
Fejér 45 127 24 13,21%
Heves 32 73 39 13,72%
Nógrád 14 45 6 17,05%
ÖSSZESEN 1564 2272 405 9,23%
  *Újonnan indult eljárások