Az uniós források reményt adnak, az építőipar még várja a fordulatot
2026.06.19
|
ágazati elemzés
cégalapítás
céginformáció
cégtörlés
felszámolás
Az építőipar tavaszi adatai továbbra sem mutatnak egyértelmű élénkülést. Miközben az uniós forrásokról született megállapodás új beruházások előtt nyithatja meg az utat, a megrendelések csökkenése, a vállalkozások számának fogyása és a magas megszűnési arány alapján az ágazat rövid távon továbbra is nehéz környezetben működik.
Május 29-én fontos megállapodás született Brüsszelben: Magyar Péter miniszterelnök és az Európai Bizottság 16,4 milliárd euró, vagyis mintegy 6 000 milliárd forint befagyasztott uniós forrás felszabadításáról állapodott meg. A bejelentés az építőiparnak is fontos, mert a pénz jelentős része közlekedési infrastruktúrára, vasúti fejlesztésekre, valamint bérlakás- és kollégiumépítésekre mehet. Ezek már olyan beruházások, amelyekből nemcsak a nagyvállalatok, hanem alvállalkozóként kisebb kivitelezők is részesedhetnek.
A fordulat azonban nem azonnali. Június 10-én a kormány benyújtotta az átdolgozott helyreállítási tervet és a kapcsolódó törvénycsomagot, vagyis a folyamat elindult, de a pénz legkorábban az év végén érkezhet meg. Az első érdemi beruházások valószínűsíthetően 2027-ben jelenhetnek meg a piacon. Addig a vállalkozásoknak továbbra is a mostani, szűkebb keresletből kell megélniük.
A javuló havi adat mögött nincs erős kereslet
Az év első négy hónapjában az építőipar teljesítménye 2,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Bár áprilisban javultak a havi számok, ezt sok kivitelező még nem érzi a megrendeléseken. Az épületépítések volumene 6,2 százalékkal csökkent, a növekedést főként az út- és vasútépítések adták. Aki nem ezekben a szegmensekben dolgozik, annak a piac továbbra sem mutat érdemi élénkülést.
Ezt támasztják alá az új szerződések is, az épületekhez kapcsolódó megrendelések volumene 9,3 százalékkal visszaesett. Ez azért fontos jelzés, mert a ma elmaradó megrendelések néhány hónap múlva a kivitelezésekben is hiányozni fognak. Az árak oldaláról ugyanakkor érkezett némi pozitív jel, az olajárak csökkenése idővel mérsékelheti az építőipari költségek növekedését. Ez egyelőre nem fordulat, de adhat némi könnyebbséget a vállalkozásoknak.
„A választások éve nem tett jót az építőipari rendelésállománynak. Az állami és közösségi építési beruházásokhoz kapcsolódó közbeszerzési megrendelések volumene 2026 első öt hónapjában a tavalyi év azonos időszakához képest megfeleződött. A nagy állami projektek felülvizsgálata több ezer alvállalkozó és beszállító helyzetét is bizonytalanná tette.” – mondta Koji László, az ÉVOSZ elnöke az INCONEX Kft. igazgatója.
A piacot továbbra is nyomják a tartozások
Az OPTEN adatai szerint május végére 57 ezer alá csökkent az építőipari társas vállalkozások száma. Az év első öt hónapjában 1 514 új cég alakult, miközben 2 245 megszűnt, vagyis tovább folytatódik a vállalkozások számának lassú fogyása.
A gondot nemcsak a megszűnések száma jelzi, hanem azok háttere is. Az elmúlt években a megszűnő cégek közel 85 százaléka felszámolással vagy kényszertörléssel tűnt el a piacról, rendezett lezárásra csak ritkán került sor. A háttérben sok esetben kifizetetlen számlák, rendezetlen tartozások és félbehagyott projektek állnak. Idén májusig már több mint 3 600 új megszűnési eljárás indult, és a kényszertörlések aránya ismét közelít az 50 százalékhoz.
„A tavaszi számok alapján az építőipar még mindig inkább a túlélésről, mint a növekedésről szól. Az uniós megállapodás fontos fejlemény, de a kivitelezők számára nem a bejelentések, hanem a szerződések számítanak. Az első érdemi megrendelésekre még várni kell, miközben a cégtrendek és a szerződéses adatok egyelőre nem mutatnak tartós élénkülést.” – mondta Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője.
Az Opten – Cégfluktuációs Index (CFI – az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkhöz képest) májusra vonatkozó értéke az építőiparban országosan 16,62 % volt. Vármegyei szinten nézve a legmagasabb fluktuációt Budapest, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád vármegye produkálta, míg a legalacsonyabb OPTEN-CFI értéket Zala, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron vármegye érte el.

Opten – CFI vármegyénként az építőiparban, 2026. május
| Vármegye | Alapítások | Megszűnések | Felszámolások* | Opten - CFI |
| Nógrád | 13 | 10 | 5 | 37,91% |
| Főváros | 78 | 166 | 120 | 26,45% |
| Jász-Nagykun-Szolnok | 7 | 19 | 6 | 24,78% |
| Heves | 8 | 9 | 3 | 19,88% |
| Szabolcs-Szatmár-Bereg | 16 | 16 | 13 | 17,37% |
| Pest | 57 | 90 | 36 | 16,97% |
| Csongrád-Csanád | 6 | 12 | 3 | 12,96% |
| Somogy | 6 | 6 | 2 | 12,73% |
| Fejér | 6 | 16 | 7 | 12,46% |
| Borsod-Abaúj-Zemplén | 12 | 10 | 7 | 11,61% |
| Bács-Kiskun | 10 | 9 | 7 | 11,42% |
| Tolna | 2 | 7 | 3 | 11,03% |
| Veszprém | 8 | 5 | 3 | 10,57% |
| Vas | 6 | 2 | 1 | 10,18% |
| Hajdú-Bihar | 7 | 11 | 6 | 9,83% |
| Baranya | 6 | 6 | 4 | 9,15% |
| Békés | 0 | 5 | 2 | 7,10% |
| Zala | 3 | 3 | 1 | 7,09% |
| Komárom-Esztergom | 5 | 4 | 1 | 6,99% |
| Győr-Moson-Sopron | 5 | 6 | 4 | 6,14% |
| ÖSSZESEN | 261 | 412 | 234 |