Közlemények

A társas vállalkozások több mint fele nem éri el a tinédzser kort, de vannak azért bíztató jelek is

A társas vállalkozások több mint fele nem éri el a tinédzser kort, de vannak azért bíztató jelek is

A legfrissebb adatok alapján enyhén javult a vállalkozások hosszú távú túlélési rátája, de összességében még mindig nagyon sok a fiatalon megszűnő társas vállalkozás.

„A frissen induló társas vállalkozások negyede 5 éven belül, több mint fele pedig 10 éven belül befejezi működését, ami nem túl fényes jelenség a hazai cégbázis stabilitását nézve” – kezdi elemzését Pertics Richárd, az Opten céginformációs szolgáltató elemzője. Természetesen nem lehet általánosítani, hiszen a hazai cégek között is sok a nagymúltú, stabil vállalkozás, de a megszűnési adatokból egyértelműen látszik, hogy a cégfluktuáció jóval magasabb a kívánatosnál. Az elmúlt 25 évben közel 1 millió társas vállalkozás lépett a piacra, de jelenleg csak 470 ezer működik, és a magas cégalapítási számok ellenére a vállalkozások összesített száma stagnál.
Még az elmúlt 5 évben is 27-29 ezer új cégbejegyzés került közzétételre évente, 2021 ráadásul különösen erős volt cégalapítás szempontjából, amikor 1 év alatt közel 34 ezer társas vállalkozás jött létre Magyarországon. A sok új vállalkozásnak viszont csak akkor örülhetnénk igazán, ha az újonnan induló cégek a gazdaság szerves részévé válnának hosszú távon is. Az adatok viszont eddig azt mutatták, hogy az új vállalkozások egyre kisebb százaléka tud sikeresen megbirkózni a „fiatalkori” éveivel. Ez az arány ugyan javult valamelyt a 2021-es és 2022-es megszűnéseket is vizsgálva, de alapvetően sokkal alacsonyabbak a jelenlegi túlélési arányok, mint a korábbi években.
 
Vállalkozások túlélési rátája az alapításukhoz mért 1- 5-10-15-20 éves intervallumban
 
Alapítás éve Cégalapítások száma 1 éves túlélési arány 5 éves túlélési arány 10 éves túlélési arány 15 éves túlélési arány 20 éves túlélési arány
1996 39 003 96,25% 79,75% 61,57% 48,99% 36,23%
1997 57 094 95,66% 81,36% 63,73% 50,77% 37,01%
1998 60 942 97,11% 82,29% 63,81% 49,25% 35,77%
1999 39 040 97,84% 84,46% 64,84% 47,59% 34,61%
2000 44 121 97,85% 85,21% 64,47% 45,89% 34,04%
2001 40 751 97,64% 85,27% 62,52% 42,74% 32,33%
2002 39 304 97,88% 85,20% 60,66% 40,54% N/A
2003 38 303 98,18% 85,15% 58,82% 39,60% N/A
2004 39 051 98,42% 85,35% 58,18% 39,86% N/A
2005 33 410 98,56% 83,25% 54,05% 38,05% N/A
2006 32 843 98,53% 82,71% 51,79% 38,46% N/A
2007 34 076 98,70% 82,27% 50,71% N/A N/A
2008 48 719 98,94% 81,99% 48,66% N/A N/A
2009 47 632 98,76% 80,44% 46,55% N/A N/A
2010 46 996 99,29% 76,36% 46,51% N/A N/A
2011 50 357 99,50% 73,68% 47,14% N/A N/A
2012 38 502 99,51% 74,68% N/A N/A N/A
2013 33 157 98,88% 72,08% N/A N/A N/A
2014 29 533 98,21% 69,76% N/A N/A N/A
2015 25 005 97,86% 72,07% N/A N/A N/A
2016 26 115 98,22% 75,85% N/A N/A N/A
2017 26 746 98,53% N/A N/A N/A N/A
2018 27 656 98,37% N/A N/A N/A N/A
2019 29 017 98,72% N/A N/A N/A N/A
2020 28 949 98,82% N/A N/A N/A N/A
 
A vállalkozásoknak az 1 százaléka hullik el az első születésnapja előtt, ez még kevésbé kritikus. Ennél az időtávnál elég komoly gondot jelezne, ha magasabb megszűnési arányokkal találkoznánk, az közel sem tipikus működést mutatna. Jellemzően 1 évnél hosszabb távra terveznek a vállalkozók, és már a megszüntetési eljárások átfutási ideje miatt is „egyedi” teljesítményt mutatnak az 1 éves koruk előtt megszűnő vállalkozások, de a mostani 1 éves megszűnési arány még elfogadhatónak tekinthető.

Az ezredforduló „aranykora”

Az 5 éves túlélési rátákat vizsgálva viszont már igen érdekes trend rajzolódik ki a hazai cégbázisban. A 2000-es évek elején volt a legmagasabb a túlélési arány ezen az időtávon, az akkori 85 százalékos érték azonban 70 százalék alá is leesett az évek során, és azóta is igen alacsony szinten van. A 2021-2022-es megszűnéseket is figyelembe véve – azaz a 2016-ban alapított cégeknél – az arány visszakúszott 75 százalék fölé, így látszik némi javulás az 5 éves életképességet vizsgálva.

„A hosszabb távú túlélési arányok vizsgálatánál mindig érdemes figyelembe venni, hogy a vállalkozásoknál tapasztalható egyfajta természetes lemorzsolódás arány is, hiszen a sikeres, növekvő vállalkozás életében megjelenhetnek befektetők vagy egyéb komoly üzleti lehetőségek, amelyek eredményeképpen összeolvadások, felvásárlások, álalakulások történnek” – mondja Pertics Richárd. Ilyen esetekben – a cég technikai megszűnése ellenére – értelemszerűen maga a gazdasági tevékenység nem szűnik meg, csak egy új vállalkozási forma keretében folytatódik tovább.

A 10-15-20 éves túlélési arány az ezredforduló előtt alapított cégeknél a legmagasabb, jelenleg is erős stabilitást adnak ezek a vállalkozások a hazai gazdaságnak. A 90-es évek végén alapított vállalkozásoknál a 10 éves életben-maradási arány 65 százalék körül volt, míg a 15-20 éves arányok 50, illetve 37 százalék. Az elmúlt 20 évben azonban mindegyik időtávon sokat esett a túlélők aránya, jelenleg a vállalkozások 47-38-32 százaléka éri el a 10-15-20 éves kort.

Átalakuló cégkorfa

A magas cégalapítási számoknak és a túlélési arányoknak köszönhetően igen jellegzetes koreloszlás alakult ki a hazai vállalkozások körében. Jelenleg a hazai vállalkozások 42 százaléka 10 évnél fiatalabb, ami igen magas arány tekintve, hogy 1990 óta tömegesen alakulnak Magyarországon a társas vállalkozások. A vállalkozásoknak csupán 12 százaléka idősebb 25 évnél, a nagy múltú vállalatok aránya tehát igen alacsony jelenleg a cégbázisban.
 

 
A tendenciát nézve azonban vannak bíztató jelek is. Az elmúlt néhány év adatait nézve látszik, hogy a 25 éves kort megélt vállalatok száma nagyon szépen növekszik. 2018 -ban még csak 27 ezer ilyen vállalkozás működött a cégbázisban, de 2022-re a számuk közel 60 ezerre nőtt. Az idő múlása, a vállalkozások természetes öregedése természetesen növeli a magas életkorú cégek arányát, de ez ellen dolgozik a magas cégfluktuáció. A fluktuáció is meglátszik a koreloszlásokat vizsgálva, hiszen az 5 évesnél fiatalabb vállalatok alkotják jelenleg is a legnépesebb halmazt, jelenleg mintegy 118 ezer ilyen társas vállalkozás működik a hazai gazdaságban és arányuk folyamatosan magasan van az elmúlt éveket nézve.
 

Milliárdos baby cégek

A vállalatok életpályáját vizsgálva megfigyelhetünk egy másik érdekes jelenséget is, miszerint egyes vállalkozások milyen gyorsan érik el az évi 1 milliárdos nettó árbevételt. E tekintetben azonosítható egy igen sikeres vállalkozói kör, amely rövid időn belül éri el ezt az árbevételt. A 2020-as év kicsit gyengébb volt ebből a szemszögből, de az elmúlt évekről általánosságban elmondható, hogy a társas vállalkozások 0,7 százaléka már 1 éves korára eléri az 1 milliárd Ft-os árbevételt. Érdekes módon a milliárdossá váló cégek aránya hosszabb időtávon sem válik az 1 éves aránynál sokkal magasabbá. 5 éves időtávon a vállalkozások 1,1 százaléka lesz milliárdos, és ez az arány már nem változik jelentősen hosszabb időtávon sem.
 
1 milliárd Ft-os árbevételt elérő vállalkozások aránya alapítás évéhez viszonyítva
 
Alapítás éve Cégalapítások száma Mrd+ árbev. 1 év után Mrd+ árbev. 5 év után Mrd+ árbev. 10 év után Mrd+ árbev. 15 év után Mrd+ árbev. 20 év után
1996 39 003 0,00% 0,59% 0,96% 0,91% 0,91%
1997 57 094 0,18% 0,64% 0,78% 0,71% 0,78%
1998 60 942 0,25% 0,64% 0,76% 0,64% 0,75%
1999 39 040 0,29% 0,79% 0,82% 0,88% 1,02%
2000 44 121 0,41% 0,69% 0,72% 0,84% 0,88%
2001 40 751 0,45% 0,69% 0,66% 0,72% 0,82%
2002 39 304 0,47% 0,64% 0,60% 0,77% N/A
2003 38 303 0,54% 0,86% 0,72% 0,87% N/A
2004 39 051 0,52% 0,76% 0,73% 0,96% N/A
2005 33 410 0,74% 0,73% 0,82% 1,08% N/A
2006 32 843 0,73% 0,87% 0,89% 1,17% N/A
2007 34 076 0,87% 0,83% 0,94% N/A N/A
2008 48 719 0,50% 0,58% 0,80% N/A N/A
2009 47 632 0,51% 0,60% 0,85% N/A N/A
2010 46 996 0,50% 0,61% 0,82% N/A N/A
2011 50 357 0,56% 0,59% 0,75% N/A N/A
2012 38 502 0,39% 0,63% N/A N/A N/A
2013 33 157 0,71% 1,13% N/A N/A N/A
2014 29 533 0,65% 0,92% N/A N/A N/A
2015 25 005 0,78% 1,15% N/A N/A N/A
2016 26 115 0,69% 1,09% N/A N/A N/A
2017 26 746 0,84% N/A N/A N/A N/A
2018 27 656 0,77% N/A N/A N/A N/A
2019 29 017 0,75% N/A N/A N/A N/A
2020 28 949 0,54% N/A N/A N/A N/A