Közlemények

A gazdasági károk enyhítésére ingyenessé teszi céginformációs rendszerét az OPTEN Kft.

A gazdasági károk enyhítésére ingyenessé teszi céginformációs rendszerét az OPTEN Kft.

Ma még nehéz felmérni, mekkora volumenű gazdasági nehézségekkel kell megbirkózniuk a magyar vállalkozásoknak a koronavírus járvány által kialakult helyzetben. Az már most erőteljesen látszik, hogy kockázatosabbá vált a gazdaság, a késedelmes és nemfizető ügyfelek száma folyamatosan emelkedni fog. A hazai összefogást mutatja a magyar hátterű OPTEN Kft. kezdeményezése, amely 60 napra ingyenessé teszi a céginformációs rendszerhez való hozzáférést. Ezzel is csökkenthető a lánctartozások tömeges kialakulása.

Az Opten eddig is folyamatosan elemezte a hazai szektorokat, figyelte a gazdasági trendeket, modellezte a folyamatokat és azok várható hatását.
 
Ebben a rendkívüli helyzetben kiemelt fontosságú, hogy megakadályozzuk, illetve csökkentsük a járvány másodlagos negatív hatásait a gazdaságra – mint a nemfizető ügyfelek tömegessé válása, illetve ennek okán a tartozásláncok kialakulása. Éppen ezért, az OPTEN meghozta azt a döntést, mellyel elkötelezetten támogatja a magyar cégeket.

Március 20-ától 60 napra ingyenesen elérhetővé teszi a cégek számára az online CÉGTÁR rendszert, aminek keretében számos olyan céginformációs modul is elérhetővé válik, amely jelen helyzetben kiemelten támogatja a vállalkozások pénzügyi kockázatának csökkentését, stabilitásuk fenntartását, illetve hatékony döntés-előkészítését. Minden egyes utólagos fizetésű számla magában hordozza a nemfizetés kockázatát. A hazai KKV cégek részére viszont gyakran ezen számlák biztosítják a működéshez szükséges likviditást. Fontos tehát felismernünk, kinek, mikor, milyen összegben adhatunk lehetőséget halasztott fizetésre. A céginformációs hozzáférés 60 napig érvényes, ez idő alatt a cégek számára ingyenes, folyamatosan frissülő, naprakész adatokat és információkat biztosítanak, amely online formában, felhasználónév/jelszó segítségével bárhonnan (mobil applikációról is) elérhető lesz.

Az OPTEN bizakodva tekint a jövőbe, ám fontos kihangsúlyozni, hogy a mostani járvány okozta helyzetben elengedhetetlen, hogy a vállalkozások és üzleti szereplők gyorsan/időben reagáljanak a történésekre. Nem kérdés tehát, minden lehetséges eszközt be kell vetni, hogy túléljük ezt a nehéz időszakot és válságos helyzetet. Ennek érdekében az OPTEN kockázati besorolás modelljét folyamatosan illeszti a kialakult helyzethez, figyelembevéve a szektoriális hatásokat, a kormányzati intézkedéseket, a vállalkozások export/import relációit, valamint tulajdonosi és pénzügyi likviditási hátterét.
icon_rendezveny icon_sajtoszoba icon_szakertoanyagok