Közlemények

2020-ban sem áll meg az építőipari cégszám növekedés

2020-ban sem áll meg az építőipari cégszám növekedés

Bár 2019 végével az építőipari termelés növekedése alacsonyabb fokozatba kapcsolt, a cégszám növekedés januárban is kiemelkedő értéket hozott.

Január során 475 cégalapítás mellett 402 cégtörlés került közzétételre a hazai építőiparban, így az ágazati cégszám növekedés továbbra is folytatódik, már több mint 54 ezer cég működik a szektorban. „Az építőipar januárban is kilógott a többi ágazat közül. Az összágazati alacsony cégalapítási arány ellenére a szektor adatai januárban is magas vállalkozási kedvről tanúskodnak” – kezdi elemzését Pertics Richárd, az Opten elemzője.
2019-ben összességében 21,7 százalékkal nőtt az építőipar termelés volumene, de a növekedés év vége fele lassulni látszott. Novemberben és decemberben már 10 százalék alá csökkent a növekedés üteme, de a cégalapítási számok továbbra is meghaladják a törölt cégek számát. A hosszabb távú trendet nézve azonban már a cégalapítások száma alacsonyabb értéket mutat az előző évek átlagánál, míg a cégtörlés magasabbat.

„Az építőipari lendület csökkenésével középtávon vélhetően az ágazati cégalapítási számok közeledni fognak az összágazati mintához, és ennek vannak már jelei a januári adatokban is” – mondja az Opten szakértője. Ez természetesen nem jelenti az ágazat visszaesését, még ha ki is tart a trend, akkor is csak a cégalapítási túlfűtöttség visszaeséséről lehetne beszélni.

Az induló felszámolási eljárások magas száma viszont sokkal kellemetlenebb jelenség az ágazat szereplői számára. 93 felszámolás indult 1 hónap alatt, ami kiemelkedő érték még az építőiparhoz képest is. Legutoljára 2016-ban volt olyan, hogy 100 fölé kúszott a havi ágazati felszámolás számláló, így a 100-as érték közelítése semmiképp sem jó jel.

A havi céginformációs mutatók közül még érdemes kiemelni, hogy január során 97 végelszámolási eljárást tett közzé a cégbíróság, ami az elmúlt 5 év legmagasabb értéke. Az a tény, hogy ennyi vállalkozó szeretné megszüntetni a cégét, nem feltétlen jó hír, de az, hogy ezt saját kezdeményezésre rendezett körülmények között teszik meg, mindenképp figyelemre méltó, és az ágazat fehéredésére utal.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) januárra vonatkozó értéke átlagosan 20 százalék körül mozgott az építőiparban. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten – CFI Győr-Moson-Sopron, Békés és Bács-Kiskun megyékben érte el a legjobb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye produkálta.
 
 
Opten – CFI megyénként az építőiparban, 2020. január
 
Megye Alapítások Megszűnések Felszámolások* Opten - CFI
Győr-Moson-Sopron 3 6 1 5,26%
Békés 4 4 0 12,78%
Bács-Kiskun 15 7 1 14,92%
Veszprém 8 8 1 15,37%
Tolna 9 2 1 15,81%
Hajdú-Bihar 14 14 3 16,82%
Zala 7 7 0 18,06%
Komárom-Esztergom 11 12 0 19,11%
Nógrád 4 5 3 19,29%
Pest 73 78 9 20,68%
Fejér 20 13 3 20,92%
Somogy 8 9 0 22,01%
Heves 11 8 6 22,18%
Csongrád 11 17 6 22,44%
Baranya 14 15 4 22,67%
Jász-Nagykun-Szolnok 10 12 11 23,40%
Vas 9 8 4 23,83%
Főváros 182 139 30 25,72%
Borsod-Abaúj-Zemplén 32 16 2 27,79%
Szabolcs-Szatmár-Bereg 30 22 8 34,63%
ÖSSZESEN 475 402 93 20,18%
*Újonnan indult eljárások