Közlemények

2018 a hazai sörgyárak éve volt

2018 a hazai sörgyárak éve volt

A 2017-es enyhe visszaesés után 2018-ban jelentősen növekedett a hazai sörgyártók árbevétele – derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató adataiból.

2016 óta folyamatosan nő a hazai sörgyártással foglalkozó vállalkozások száma, ráadásul a 2017-es árbevétel visszaesést is sikerült a következő évben korrigálni. A 2018-as beszámolók feldolgozása azt mutatja, hogy a sörgyártók 21 milliárd forinttal tudták növelni árbevételüket, ami meghaladta a 166 milliárd forintot.   Ugyanakkor a szektor stabilitását mutatja, hogy az új cégbejegyzések mellett a piac szereplői ellen csak mutatóban indult felszámolási eljárás és kényszertörlés. Az alkalmazotti létszám csekély mértékű csökkenése nem befolyásolta érdemben a cégek teljesítményét.
Év Működő vállalkozások száma (db) Alkalmazotti létszám (fő) Éves nettó árbevétel (eFt) Felszámolás alá került vállalkozások száma (db) Végelszámolás alá került vállalkozások (db) Cég megszűnések száma (db) Kényszertörlés alá került vállalkozások száma (db) Új alapítású vállalkozások száma (db)
2016 98 2 075 149 104 127 1 0 4 1 10
2017 104 2 062 145 264 214 0 1 2 2 10
2018 111 2 173 166 493 021 0 1 3 2 8
2019 113 2 166 nem lezárt év 0 1 2 0 5

A hazai piacot jelenleg négy nagy cég uralja: a Dreher Sörgyárak Zrt., a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt., a Pécsi Sörfőzde Zrt., és a Borsodi Sörgyár Kft. Ezen négy cég teljesítménye teszi ki az iparág 2018-as árbevételének 97,5%-át.
 
Cég Éves nettó árbevétel (eFt) 2018 Éves nettó árbevétel (eFt) 2017 Adózás után eredmény (eFt) 2018 Adózás után eredmény (eFt) 2017
Dreher Sörgyárak Zrt. 59 772 443 46 461 277 2 195 192 379 306
Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. 59 184 077 53 875 089 2 641 293 169 605
Borsodi Sörgyár Kft. 40 888 148 36 812 114 -147 519 -606 823
Pécsi Sörfőzde Zrt. 2 650 170 4 125 252 23 048 264 533
 
A négy nagy közül a Dreher tudta legnagyobb arányban növelni árbevételét 46 milliárd forintról 59,7 milliárd forintra. A többek között az itthon kapható Arany Ászok, Kőbányai, Pilsner és a Kozel söröket gyártó cég nyeresége is megugrott tavaly: 379 millió forintról 2,1 milliárd forintra.

Árbevétel tekintetében szorosan a Dreher nyomában találjuk a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt.-t., amely 53 milliárdról 59,1 milliárdra tornászta fel árbevételét 2018-ban. A Heineken, Gösser, Edelweiss, Zlaty Bazant, Krusovice, Steffl és többek között a Kaiser söröket forgalmazó cég 2,6 milliárd forint nyereséget könyvelhetett el a tavalyi évben, ami annak fényében értékelhető kiemelkedő teljesítménynek, hogy 2017-ben még csak 169 millió forint nyeresége volt, 2016-ban pedig még veszteséget termelt.

A Stella Artois, Spaten, Beck's, Staropramen és Löwenbrau söröket is készítő Borsodi Sörgyár Kft. szintén tudta árbevételét növelni. 2018-ban 40 milliárd forint fölé sikerült a forgalmat emelni, ezzel párhuzamosan pedig tovább tudták csökkenteni veszteségüket. Míg 2017-ben veszteségük meghaladta 606 millió forintot, tavaly már csak 147 millió volt a mínusz.

A négy nagy legkisebb tagja a Pécsi Sörfőzde Zrt. az egyetlen, amelynek árbevétele csökkent. A 2017-es 4,1 milliárd forint, 2018-ra 2,6 milliárd forintra olvadt. Ennek oka a pénzügyi beszámoló kiegészítő melléklete szerint: „az árbevétel jelentős csökkenése egy stratégiai döntés következménye, melynek következtében a Pécsi Sörfőzde Zrt. az olcsó kategóriás sörök értékesítéséből jelentősen visszavett.” A csökkenő árbevétel mellett viszont 23 millió forintos nyereséggel sikerült zárniuk a tavalyi évet.

Meg kell még említenünk a hazai piachoz import söreivel hozzájáruló Carlsberg Hungary Kft. teljesítményét. A 2017-es 5,4 milliárdos árbevétele 7,2 milliárdra növekedett, míg a veszteség 71 millió forintról 30 millió forintra csökkent. A névadó márka mellett olyan söröket forgalmaz a cég, mint például a Tuborg, a Holsten és a Grimbergen.

A nagyok mellett számos mikro-, kisvállalkozás és családi főzde működik szerte az országban, meglovagolva a kézműves sörök iránt az elmúlt években kialakult keresletet. Bár érdemben nem tudták piaci részesedésüket növelni, számunkra reményre adhat okot, hogy a Magyar Sörgyártók Szövetsége által végzett sörpiaci elemzés szerint nemcsak az összfogyasztás növekedett a tavalyi évben hazánkban, mintegy 15 millió palackkal, de ezen belül elsősorban a prémium és szuper prémium sörök eladása futott fel, mintegy 24%-kal. Ez lehet az a szegmens, ahol a kis főzdék egyedi és jó minőségű termékeikkel könnyebben tudnak helyzetbe kerülni a nagyok mellett – zárja közleményét az OPTEN céginformációs szolgáltató.
 
icon_rendezveny icon_sajtoszoba icon_szakertoanyagok