Közlemények

11 ezer céggel megint kevesebb

11 ezer céggel megint kevesebb

2016 harmadik negyedévében 11 306 céget törölt a cégbíróság, ez minden idők legrosszabb harmadik negyedéve.

Idén július 1-től szeptember 30-ig 11 306 cég került ki véglegesen a gazdaságból, ezzel újabb rekordot írhatunk fel 2016-hoz, mivel a korábbi évek hasonló időszakaiban még sosem került ennyi cég törlésre. A harmadik negyedéves adat 5,5 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakában regisztrált adathoz képest.
„A magas törlési szám nagyjából illeszkedik a korábbi trendbe, a törlések száma közel 2 éve azonos szinteket produkál, most az átlagosnál aktívabb nyárvégi hónapok eredményezték a szezonális rekordot” – mondja Pertics Richárd az Opten céginformációs vezetője.

Az induló eljárásokat tekintve – ugyanebben az időszakban – 1 814 felszámolási eljárás, 1 664 végelszámolási eljárás és 5 416 kényszertörlési eljárás indult.

„Még mindig rendkívül magas a felszámolási eljárások száma, a cégvezetés továbbra is veszélyes üzemnek számít, de az már jó hír, hogy arányaiban egyre kisebb a felszámolások szerepe” – mondja az Opten szakértője. A kényszertörlések és a hivatalból törlések okozták a magas törlési számokat, ami azt jelzi, hogy a hatósági intézmények újabb hullámban takarítják a renitens cégeket.

A magas törlési számok mellett azért vannak pozitív hírek is, mind az alkalmazotti létszám, mind az újonnan alapított cégek száma reményt keltő. A közzétett vállalati alkalmazotti létszámok 7 ezrelékes növekedést mutatnak a második negyedév adataihoz képest, és 2,9 százalékos növekedést az előző év azonos időszakához képest. Az alapított cégek száma pedig 5 916 volt, ami 5,7 százalékkal magasabb előző év azonos időszakánál.
 
„Összességében még mindig nagyon magas a fluktuáció a hazai cégvilágban, de legalább a fluktuáció szintje állandósulni látszik, ami azt jelzi, hogy még az ideális állapottól messze vagyunk, de a hazai cégek lassan alkalmazkodnak a veszélyes környezethez” – mondja Pertics Richárd.
 
A hazai cégstruktúra problémáit jól mutatja az a tény is, hogy csak 2016 harmadik negyedévében 13 600 cég ellen indult valamiféle végrehajtási eljárás. „A végrehajtások fakadhatnak kisebb gondatlanságból, vagy tényleges likviditási problémákból, mindenesetre azt jelzi, hogy tőkeerősség és üzleti etika szempontjából is van még fejlődési lehetőség a hazai cégekben” – mondja az Opten igazgatója.


Az Opten – Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) harmadik negyedévi értéke átlagosan 11 százalék körül mozgott. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten – CFI Zala, Bács-Kiskun és Vas megyékben érte el a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Pest és Heves megye produkálta.


Opten – CFI megyénként, 2016. III. negyedév
 
Megye Alapítások Megszűnések Felszámolások* Opten - CFI
Zala 84 114 46 8,20%
Bács-Kiskun 172 235 57 8,62%
Vas 80 97 17 8,73%
Veszprém 108 179 33 9,81%
Békés 68 135 54 10,23%
Győr-Moson-Sopron 208 258 41 10,32%
Csongrád 196 194 25 10,44%
Borsod-Abaúj-Zemplén 201 281 43 10,65%
Somogy 103 149 47 10,72%
Hajdú-Bihar 221 282 61 11,08%
Baranya 143 278 41 11,29%
Tolna 75 117 19 11,47%
Nógrád 58 64 14 11,90%
Szabolcs-Szatmár-Bereg 156 271 71 12,69%
Fejér 181 306 56 12,84%
Jász-Nagykun-Szolnok 99 202 38 13,26%
Komárom-Esztergom 120 303 41 14,18%
Heves 112 197 96 14,22%
Pest 828 1 884 217 14,55%
Főváros 2 703 5 760 797 17,25%
ÖSSZESEN 5 916 11 306 1 814 11,62%
*Újonnan indult eljárások
 
icon_rendezveny icon_sajtoszoba icon_szakertoanyagok