Címke: támogatás

Idén is folytatódik a Bridge Budapest  május 1-én indult kezdeményezése, ahol üzleti kiállást szorgalmaznak annak érdekében, hogy az üzleti szereplők álljanak társadalmi ügyek mellé, segítsék a működésüket, ezzel növelve a hatásukat. 

Kitörési pont az Ipar 4.0 technológiák bevezetése a hazai KKV-k számára, mégsem tülekednek az ezt segítő támogatásért. Bár több hónapja pályázható a Versenyképes vállalatok tevékenységének emelt szintű digitalizálása című pályázat, ez idáig mégis csak 6 darab pályázati kérelmet iktathatott be a kiírás kezelője.

A hazai cégstruktúra eddig is főváros centrikus volt, a cégalapítások alapján pedig továbbra sincs veszélyben Budapest szerepe. A tendencián a vidékre irányuló EU-s pénzek sem sokat segítettek.

Szolgáltatásunk tartalmazza a díjmentes pályázati tanácsadást, előminősítést, az alkalmasság megállapítását, a stratégiát és a kidolgozást, illetve a támogatás lehívását.

icon_rendezveny icon_sajtoszoba icon_szakertoanyagok