Címke: statisztika

Kitörési pont az Ipar 4.0 technológiák bevezetése a hazai KKV-k számára, mégsem tülekednek az ezt segítő támogatásért. Bár több hónapja pályázható a Versenyképes vállalatok tevékenységének emelt szintű digitalizálása című pályázat, ez idáig mégis csak 6 darab pályázati kérelmet iktathatott be a kiírás kezelője.

2017-ben több mint 12 ezer magánszemélyt tiltottak el a cégvezetéstől, ezzel 42 ezer felé közeledik az eltiltott személyek száma.

Miközben a hazai munkaerőpiac több szegmense is fokozódó létszámhiányról számol be, a munkaerő felkutatásával és kiközvetítésével foglalkozó vállalkozások, a csökkenő cégszám mellett, jelentős létszám csökkenést is elszenvedtek az elmúlt években – derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató adataiból.

2017 során közel 70 ezer egyéni vállalkozás indult, mely messze meghaladja a korábbi évek szintén extrém magas értékeit is.

4 ezer új céggel, 6 éves cégalapítás rekorddal zárt az építőipar 2017-ben.

2014 óta folyamatosan csökken a hazai nyomdaipari cégek száma, de az árbevétel csökkenést sikerült 2016-ban megállítani – derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató adataiból.

Várhatóan 2020-tól megváltozik a KKV besorolás feltételrendszere, ami a hazai KKV szereplők számának növekedését fogja eredményezni. A jogszabályváltozással több vállalkozás lehet uniós pályázati források és adókedvezmények jogosultja – nyilatkozza Hantos Zoltán, az Opten céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

Az évek óta tartó csökkenő trend után 2017-ben újra növekedésnek indult a taxis egyéni vállalkozók száma.

Hazánkban közel harmadára esett vissza a kínai érdekeltségű cégek száma, akik viszont itt maradtak, azok stabilan működnek – derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató adataiból.

A fővárosban működő éttermi, mozgó vendéglátással foglakozó vállalkozások jól teljesítettek az elmúlt években, de jól látszanak a szektor alapvető problémái is – derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató statisztikáiból.

Az egykor világszínvonalú magyarországi hajógyártás kilencvenes években történt összeroppanása óta sem tudod tudott feltámadni – derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató adataiból.

Az elmúlt évek offshore botrányait nézve talán nem is meglepő, hogy az ezen országokhoz köthető cégek a legkockázatosabbak között vannak. Ukrajna azonban még ezeket az országokat is veri a felszámolási listákon.

A szociális szövetkezetek száma és árbevétele egyaránt nőtt 2016-ban, és a bővülés idén sem állt le – derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató adataiból.

Szinte minden építőipari statisztikai mutató jól alakult 2017. harmadik negyedévében, de még így is az építő szektor az egyik legproblémásabb hazai ágazat.

Bár az utóbbi néhány évben több száz milliárd forint támogatás jutott kutatás-fejlesztésre és innovációra Magyarországon, a fő profiljukként valamilyen kutatási tevékenységet megjelelő vállalkozások pénzügyi eredményeiben ennek nincs nyoma – állítja Hantos Zoltán, az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

Három hónap alatt 36 darab Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet alakult hazánkban és számuk valószínűleg tovább emelkedik majd – állítja Hantos Zoltán az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

2017. október 19-ig adhatnak be első körben pályázatot a Gyors növekedésű (gazella) vállalkozások komplex fejlesztéseinek támogatása című pályázatra a hazai cégek. A tét nem kicsi. 33,57 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás kerül kiosztásra a nyertesek között. Az OPTEN céginformációs szolgáltató megvizsgálta mekkora az a cég populáció, amelynek egyáltalán esélye van a támogatás megszerzésére.

Tartósan őrzik elért pozícióikat a női cégvezetők a férfiakkal szemben. A működő hazai vállalkozásokban a női cégjegyzésre jogosultak 31 %-os aránya alig változott 2013 óta – állítja Hantos Zoltán, az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

Jól alakultak a nyári hónapok termelési és cégalapítási adatai az építőiparban.

A statisztikák alapján nem túl magasak az új alapítású cégek túlélési képességei, az 5 éves kort a cégek 73 százaléka, míg a 10 éves kort már csak 51 százalékuk éli meg.

2017 második negyedévében 1063 céget alapítottak építőipari vállalkozók, ami az elmúlt 3 év legmagasabb értéke.

A 2016-os pénzügyi beszámolók alapján nincs okuk panaszra a hazai halászattal és halgazdálkodással foglalkozó cégeknek – állítja Hantos Zoltán, az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

A nyári szezonban menetrend szerint jönnek az utazásszervező és utazásközvetítő cégekkel kapcsolatos problémák, azonban egy kis felkészüléssel elkerülhetőek a kockázatos nyaralások.

Az elmúlt 5 évben a magyarországi könyvkiadói piac szereplőinek száma és az általuk elért nettó árbevétel is folyamatosan csökkent. A 2016-os évre vonatkozó pénzügyi beszámolók vizsgálata szerint a negatív trend tavaly sem tudott megfordulni – nyilatkozza Hantos Zoltán az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

Bár még alacsony az egy cégre jutó bankkapcsolatok száma, de ettől még állóvízről nem beszélhetünk, a bankok piaci részesedése néhány év tekintetében is látványosan változik.

icon_rendezveny icon_sajtoszoba icon_szakertoanyagok