Címke: céginformáció

A rendszerváltás után alapított cégek alapítói tömegesen adják át a helyüket: az X generáció stabil, de már visszavonulóban van, az Y pedig átvette a kezdeményezést. Az új alapítások közel felét már a 30–40-es korosztály indítja, miközben a Z generáció is belépett a vállalkozói térbe.

A magyar üzleti környezet egyre szélsőségesebb: miközben egyes vállalkozások stabilizálódni tudtak, mások egyre inkább a fizetésképtelenség felé sodródnak. Az OPTEN legfrissebb kockázati elemzése szerint tovább tágul a kockázati olló a hazai cégek között – a legmegbízhatóbbak köre erősödik, de a legkockázatosabbaké is látványosan nő.

A 2025-ös háromnegyedév adatai alapján a magyar cégvilágban tovább folytatódik a cégszám csökkenése. Az új alapítások továbbra sem képesek ellensúlyozni a megszűnések számát, miközben a cégbírósági eljárások száma tartósan magas maradt.

Az építőiparban tovább tart a visszafogottság: miközben a megrendelésállomány már bővül, a cégszám és a vállalkozói stabilitás tovább csökken. A piac élénkülésének első jelei látszanak, de a szektor még mindig átmeneti állapotban van.

Tovább nőtt a távolság a legmegbízhatóbb és a legkockázatosabb cégek között – derül ki az OPTEN legfrissebb kockázati elemzéséből. Bár a stabil szereplők köre erősödött, a legrosszabb helyzetben lévő vállalatok száma minden ágazatban emelkedett, különösen az építőiparban és a kereskedelemben.

2025.10.10 | céginformáció

Az OPTEN Kft. kiemelt eredménnyel zárta a NIS2 kiberbiztonsági auditot, amely az Európai Unió legfrissebb, az információbiztonságot szabályozó irányelve, a Network and Information Systems Directive 2 (NIS2) előírásainak való megfelelést vizsgálja.
A vállalatunk ellenálló-képességi indexe 93,85.

Augusztusban sem történt valódi elmozdulás: a cégalapítás, a megszűnés és az eljárások száma is csökkent ugyan, de mindez egy erősen szezonális hónaphoz illeszkedő mozgás. A cégszámcsökkenés továbbra is kitart, az alapítások megtorpanása pedig jól tükrözi a gazdaság teljesítményével való összehangoltságot. A megszűnések jelentős részét továbbra is rendezetlen háttér jellemzi.

Sok új pályázat nyílik a következő időszakban a KKV-szektor számára, amelyek a dinamikus növekedés és a szintlépés motorjai lehetnek. Kiemelt jelentőségűek azok az EU-s források, ahol mind a pályázóknak, mind a kiíróknak lényeges, hogy mely cégek és cégcsoportok minősülnek KKV besorolásúnak. Nem elég ugyanis a vállalatokat önállóan vizsgálni, a kapcsolódó cégháló és a tulajdonosi struktúra is meghatározza, hogy egy adott társaság jogosult-e a támogatásokra.

Az építőiparban továbbra sem látszik valódi fordulat: a termelés stagnál, a cégszám lassan, de kitartóan csökken, miközben az új eljárások száma magas maradt. Bár a kormány 4 200 új lakás építését célzó programmal próbálja élénkíteni a keresletet, a szektor kilátásait egyelőre inkább a bizonytalanság, mintsem a növekedés határozza meg.

Új alapítási hullám érte el a cégvilágot júliusban, mégis tart a hosszú távú zsugorodás. A fogyasztás erősödik, de a termelő szektorok gyengélkedése gátat szab a kilábalásnak.

A társas vállalkozások száma tovább csökkent az építőiparban, az alapítások elmaradnak a korábbi évektől, miközben a megszűnések első féléves rekordot döntöttek. A szektorba vetett bizalom még nem tért vissza, bár az új eljárások száma némileg mérséklődött.

A hazai cégek száma továbbra is csökken, de a visszaesés üteme lassul. A 2025 első féléves cégtrendek alapján az alapítási kedv visszafogott, a megszűnések mérséklődnek, és több szektorban is stabilizáció körvonalazódik. A második félév kulcskérdése: alkalmazkodás marad-e a kulcsszó, vagy elindulhat a valódi fordulat.

Tovább gyengül a magyar építőipari vállalkozások szerkezete, május végéig rekordközeli arányban szűntek meg cégek felszámolással. A nyár azonban ezúttal nem élénkülést, hanem őszies hangulatot hozott az építőipari cégtrendbe: gyenge alapítási aktivitás, emelkedő felszámolási arány és a tavalyinál is mélyebb cégszámcsökkenés jellemezte az időszakot.

Bár még közel félmillió társas vállalkozás működik Magyarországon, a májusi adatok szerint tovább mélyül a cégstruktúra átrendeződése. A mikrovállalkozások tűnnek el legnagyobb számban, miközben a nagyobb cégek pozíciója – ha lassan is – erősödik.

Több beszámoló, kevesebb működő cég – ez az ellentmondásos tendencia jellemezte az elmúlt évek májusi zárását. A KATA-változás utórezgései még érződtek 2024-ben, de jövőre már inkább a cégszámfogyás nyomai lesznek hangsúlyosak.

2025 első hónapjaiban tovább mélyült az építőipari vállalkozások visszaesése: kevesebb új cég, több megszűnés, és drasztikusan növekvő jogi eljárások jellemzik a piacot. A KSH és az OPTEN adatai szerint a szektor már nem lassul, hanem strukturálisan zsugorodik.
 

2025 áprilisában tovább folytatódott a hazai vállalkozói szektor lassú átrendeződése. A társas vállalkozások száma tovább csökkent, miközben az egyéni vállalkozások gyors ütemben bővülnek, főként a szolgáltatási szektorban. A megszűnések és az új alapítások száma mérsékeltebb, a piac inkább kivár, mint kockáztat.

Miközben a vállalkozások száma országosan csökkent, a háttérben teljesen eltérő folyamatok zajlottak le a magyar vármegyékben. Budapest látványosan veszített lendületéből, míg Győr-Moson-Sopron még erősödni is tudott egyes ágazatokban. A gazdasági nyomás mindenhol érezhető volt, de nem egyformán reagáltak rá a térségek.

A társas vállalkozások száma idén már több mint kétezerrel csökkent. Bár a GKI üzleti bizalmi index javulást mutatott, a vállalkozások száma ezt egyelőre nem tükrözi. A cégmegszűnések száma nem nőtt, a februári cégeljárások adatai azt mutatják, hogy a vállalkozások számának csökkenése lassulhat.

A nők szerepe a gazdaságban évről évre erősödik, és ezt immár a számok is igazolják, ma már több mint ezer olyan vállalkozás működik Magyarországon, amely kizárólag női menedzsmenttel érte el a milliárdos árbevételt. A női vállalkozók egyre nagyobb teret hódítanak a hazai üzleti életben, és a trendek azt mutatják, hogy a jövőben még tovább növekszik a súlyuk.

2025 januárjában az építőiparban közel 350 új vállalkozás alakult, 50 %-kal több, mint tavaly. A megszűnt cégek száma 450 körülire csökkent, míg az új cégeljárások 5 %-kal nőttek, a kényszertörlések pedig 25 %-kal emelkedtek.

Cégbírósági eljárások, TEÁOR-változások – 2025 sem tűri a figyelmetlenséget

Bár a cégszámcsökkenés 2024 januárjában is folytatódott, az év első hónapja mégis tartogatott meglepetést, az elmúlt három év legmagasabb januári cégalapítási számát regisztrálták. Miközben az új kényszertörlési eljárások jelentősen emelkedtek, a cégalapítások növekedése arra utalhat, hogy a vállalkozói bizalom lassan, de újra erősödni kezd.

2024-ben mindössze 24 ezer új társas vállalkozás indult Magyarországon, ami az elmúlt nyolc év leggyengébb eredménye. Miközben a vállalkozási kedv csökkent, több mint 6 ezer vállalkozó már hatnál több céget irányít, a tíz vagy több cégben érdekelt „cégbirodalmak” pedig tovább erősödtek.

Csökkenő vállalkozói szám és magas cégfluktuáció az építőiparban 2024-ben. A megszűnések száma nő, miközben az új alapítások tovább csökkennek. Az előzmény nélküli felszámolási eljárások gyarapodása a lánctartozások és a szektor feszültségeinek súlyosbodását jelzi.

icon_rendezveny icon_sajtoszoba icon_szakertoanyagok