Címke: céginformáció
Az elmúlt 4 évben több mint ezerrel nőtt meg a működő szociális szövetkezetek száma Magyarországon, ami elsősorban a számukra kiírt uniós pályázatoknak köszönhető, derül ki az Opten Kft. céginformációs adataiból. Ez a trend valószínűleg 2016-ban is kitart, mivel idén szeptemberben indul számukra a GINOP-5.1.3.-16 Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése című európai uniós pályázat.
Minden idők egyik leggyengébb hónapja volt 2016 júliusa a cégalapítások szempontjából. 1844 új céget alapítottak a hónapban, ami 13 százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakához képest, júniushoz viszonyítva pedig 28 százalékos visszaesést jelent – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató elemzéséből.
A kiskereskedelmi szektor a múlt évben jelentős átalakuláson esett át. Az ágazat összbevétele kismértékben csökkent, ugyanakkor összesített nyereségessége jelentősen emelkedett. Az ágazatban alkalmazottak létszáma visszaesett, és a vasárnapi boltzár eltörlése után sem állt vissza az az előtti szintre – derül ki az OPTEN céginformáció szolgáltató adataiból.
2950 építőipari cég szűnt meg 2016 első félévében, ami 13 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. Az ágazatban ugyanakkor ez időszak alatt 28%-kal több céget alapítottak, mint 2015-ben. Az építőipari cégek összesített 2015-ös árbevétele kismértékű növekedést mutat az előző évihez képest, ugyanakkor összesített nyereségük 13%-kal marad el a 2014-es évitől.
Magyarországon közel 250 török tulajdonosi hátterű cég működik, 1500 főt meghaladó alkalmazotti létszámmal és a Törökországba irányuló export árbevétele meghaladja a 30 Mrd Forintot. A puccs által beindított politikai és gazdasági folyamatok mindkét irányba változtathatnak hazánk és Törökország jelenlegi gazdasági kapcsolatain.
Nyáron sokak számára jön el a pihenés, nyaralás ideje. Ki ne szeretne minden problémáról elfeledkezni? Ám ilyenkor sem árt az óvatosság – például az utazásszervező cég kiválasztásánál. Az utazásszervezési piac évről évre tisztul, tavaly például több mint 30%-kal emelkedett a megszűnő cégek száma ebben az ágazatban. Jó hír azonban, hogy a felszámolással megszűnő cégek száma jelentősen (41%-kal) csökkent. Az üzleti lehetőséget ismét egyre többen látják meg e területben, hiszen idén már az első félévben annyi utazásszervező céget alapítottak, mint 2015. egészében – derül ki az OPTEN céginformáció szolgáltató adataiból.
Lassan, de biztosan csökken Magyarországon az egy cégre jutó banki kapcsolatok száma, és a csökkenés a legnagyobb vállalatok körében érezhető leginkább – derül ki az Opten kutatásából. A jelenség mögött éppúgy állhat a válság, a vállalkozások és a pénzintézetek konszolidációja, vagy a hitelezés visszaesése, mint a bankok termékkapcsolási gyakorlata. Változást a hitelezés felfutása hozhat.
A meghatározó vállalkozások körében csökkenőben van a külföldi érdekeltségű cégek aránya, azaz a külföldi tőke szerepe fogyatkozik. Mindez a csökkenés annak fényében szembetűnő, hogy a külföldi tulajdonosi háttérrel rendelkező társaságok általában stabilabb pénzügyi háttérrel és eredményességgel rendelkeznek – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató felmérésből.
Újra csúcsra járatta a Cégbíróság a vállalkozások törlését, amennyiben 5327 vállalkozást szüntettek meg Magyarországon áprilisban. Ez újabb cégtörlési rekordot jelent, az eddigi legrosszabb hónap 2015 szeptembere volt, amikor 5004 társaság jutott erre a sorsra. „Aggasztóbb azonban, hogy a cégalapítások száma még mindig stagnál” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.
Kifutnak a cégbíróságok által korábban tömegesen indított kényszertörlési eljárások, lassan csökken a megszűnő társas vállalkozások száma Magyarországon. Ez a kisebbik jó hír; a nagyobb az, hogy a frissen indított felszámolási eljárások száma alacsony szinten stabilizálódott, vagyis a válság és a kormány szigorú intézkedései sikerrel konszolidálták a cégvilágot.
Februárban 4305 társas vállalkozás szűnt meg Magyarországon, több, mint tavaly februárban, de kevesebb, mint az elmúlt félév havi átlagában. „A januári erőteljesebb jelzés után most csupán egy halovány utalást kaptunk arra, hogy lassan csökkenni kezd a megszűnések száma. Biztos trendről még mindig nem lehet beszélni” – mondja Pertics Richárd, az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató igazgatója.
Nem annyira impulzívak, hosszabb távra terveznek, jobban becsülik munkatársaikat, összességében megbízhatóbbnak tűnnek a női cégvezetők, illetve azok a cégek, ahol a felső vezetésnek van női tagja is. „Ennek ellenére csökken a nők szerepe a cégvilágban” – mondja az adatokat közzétevő Opten céginformációs igazgatója.
Több mint 50 ezer társas vállalkozás szűnt meg 2015-ben Magyarországon, ez csaknem 24 százalékos növekedés 2014-hez képest – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. Minden idők legrosszabb évét azonban jobb idők követhetik, mert az immár négy éve tartó konszolidációs folyamat a végéhez közeledik, és a gazdasági kilátások is javulnak.
Közel négyszeres a különbség a legjobban és a legrosszabbul fizető ágazatok között a bérezési statisztikában – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató elemzéséből. A legjövedelmezőbb állások az energiaszolgáltatásban, az infokommunikációban, a pénzügyi szektorban és a tanácsadásban vannak. A lista végén a vendéglátás áll.