Címke: árbevétel

Évek óta növekszik az egy alkalmazottra jutó árbevétel a hazai cégek körében, de a 2017-es év a korábbiakhoz képest is kiemelkedőt hozott.

A nyári meleg és az oroszországi labdarúgó világbajnokság bizonyára egyaránt jó hatással lesznek a hazai sörgyárak 2018-as teljesítményére, de az elmúlt 3 év adatait vizsgálva sem panaszkodhatnak a magyarországi főzdék – derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató adataiból.

Az elmúlt években folyamatosan csökkent a külföldi tulajdonoshoz köthető cégek súlya Magyarországon, a csökkenés a nagyobb árbevételű szegmensekben még számottevőbb.

Kitörési pont az Ipar 4.0 technológiák bevezetése a hazai KKV-k számára, mégsem tülekednek az ezt segítő támogatásért. Bár több hónapja pályázható a Versenyképes vállalatok tevékenységének emelt szintű digitalizálása című pályázat, ez idáig mégis csak 6 darab pályázati kérelmet iktathatott be a kiírás kezelője.

2014 óta folyamatosan csökken a hazai nyomdaipari cégek száma, de az árbevétel csökkenést sikerült 2016-ban megállítani – derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató adataiból.

Várhatóan 2020-tól megváltozik a KKV besorolás feltételrendszere, ami a hazai KKV szereplők számának növekedését fogja eredményezni. A jogszabályváltozással több vállalkozás lehet uniós pályázati források és adókedvezmények jogosultja – nyilatkozza Hantos Zoltán, az Opten céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

Az évek óta tartó csökkenő trend után 2017-ben újra növekedésnek indult a taxis egyéni vállalkozók száma.

Az egykor világszínvonalú magyarországi hajógyártás kilencvenes években történt összeroppanása óta sem tudod tudott feltámadni – derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató adataiból.

Bár az utóbbi néhány évben több száz milliárd forint támogatás jutott kutatás-fejlesztésre és innovációra Magyarországon, a fő profiljukként valamilyen kutatási tevékenységet megjelelő vállalkozások pénzügyi eredményeiben ennek nincs nyoma – állítja Hantos Zoltán, az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

2017. október 19-ig adhatnak be első körben pályázatot a Gyors növekedésű (gazella) vállalkozások komplex fejlesztéseinek támogatása című pályázatra a hazai cégek. A tét nem kicsi. 33,57 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás kerül kiosztásra a nyertesek között. Az OPTEN céginformációs szolgáltató megvizsgálta mekkora az a cég populáció, amelynek egyáltalán esélye van a támogatás megszerzésére.

Tartósan őrzik elért pozícióikat a női cégvezetők a férfiakkal szemben. A működő hazai vállalkozásokban a női cégjegyzésre jogosultak 31 %-os aránya alig változott 2013 óta – állítja Hantos Zoltán, az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

A statisztikák alapján nem túl magasak az új alapítású cégek túlélési képességei, az 5 éves kort a cégek 73 százaléka, míg a 10 éves kort már csak 51 százalékuk éli meg.

A 2016-os pénzügyi beszámolók alapján nincs okuk panaszra a hazai halászattal és halgazdálkodással foglalkozó cégeknek – állítja Hantos Zoltán, az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

A nyári szezonban menetrend szerint jönnek az utazásszervező és utazásközvetítő cégekkel kapcsolatos problémák, azonban egy kis felkészüléssel elkerülhetőek a kockázatos nyaralások.

Az elmúlt 5 évben a magyarországi könyvkiadói piac szereplőinek száma és az általuk elért nettó árbevétel is folyamatosan csökkent. A 2016-os évre vonatkozó pénzügyi beszámolók vizsgálata szerint a negatív trend tavaly sem tudott megfordulni – nyilatkozza Hantos Zoltán az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

Bár még alacsony az egy cégre jutó bankkapcsolatok száma, de ettől még állóvízről nem beszélhetünk, a bankok piaci részesedése néhány év tekintetében is látványosan változik.

2014 óta mélyrepülésbe kezdtek a takarítással foglakozó hazai vállalkozások és egyelőre nincs jele a kilábalásnak – nyilatkozza Hantos Zoltán az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

Mind a 100 millió, mind az 1 milliárd Ft árbevétel feletti szegmensekben is tovább csökken a külföldi cégek súlya Magyarországon.

Túl van a válságon a hazai kerékpárgyártás, de a pozitív eredmények elsősorban az exportnak köszönhetőek – nyilatkozza Hantos Zoltán az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

A növekvő árbevétel és alkalmazotti létszám ellenére 2013 óta megállíthatatlannak tűnik az autójavítással foglalkozó vállalkozások számának csökkenése hazánkban – nyilatkozza Hantos Zoltán az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

2012 óta kisebb megszakításokkal folyamatosan csökken az autósiskolák száma Magyarországon – derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató adatbázisából. A folyamatot több gazdasági tényező együttes hatása okozhatta – véli Hantos Zoltán projektmenedzser.

Bár az idén 20 %-kal ugrott meg az ilyen vállalkozások száma a megelőző évhez képest, 10 éves fennállásukat mégsem tekinthetjük sikertörténetnek – nyilatkozza Hantos Zoltán az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

Bár a munkaerő kölcsönzés egyre népszerűbb foglalkoztatási forma a hazai vállalkozások körében, mégis a 2014-es csúcs után évről évre csökken a munkaerő kölcsönző cégek száma. A február 28-ig esedékes biztosítékemelés pedig további cégmegszűnésekhez vezethet – derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató adatbázisából.

Csak 2016-ban több mint 13 ezer magánszemélyt tiltottak el a cégvezetéstől, ezzel 30 ezer felé emelkedett az eltiltott személyek száma.

Miközben a közúti árufuvarozók árbevétele évről évre milliárdokkal növekszik, a piaci szereplők száma folyamatosan csökken – nyilatkozza Hantos Zoltán, az Opten céginformációs szolgálat projektmenedzsere.

icon_rendezveny icon_sajtoszoba icon_szakertoanyagok