Közlemények

Szeptemberben több mint kétszer annyi cég indult az építőiparban, mint amennyi megszűnt

Szeptemberben több mint kétszer annyi cég indult az építőiparban, mint amennyi megszűnt

238 cégtörlés mellett 511 új induló társas vállalkozással zárta a szeptembert az építőipar, és az 5 százalékos lakás ÁFA hatása még csak ezután jön.

Szeptemberben újra magasba szöktek az építőipari cégalapítások. Az ősz első hónapjában 511 cégalapítás került közzétételre, ami 5 százalékkal meghaladja a rendkívül magas bázisnak számtó 2019-es havi átlagot is. A szeptember általában nem tartozik az erősebb cégalapítási hónapok közé, a 2020 szeptemberében regisztrált érték azonban az elmúlt 5 év legerősebb szeptemberét eredményezte cégalapítás tekintetében.
A tavaszi és a nyári hónapokhoz képest bíztató események történnek az építőiparban. „A termelés volumene a májusi mélypont után lassú növekedésbe fordult, a cégalapítások száma is vállalkozási kedvről tanúskodik, az 5 százalékos lakás áfa bevezetése pedig középtávon adhat új lendületet az ágazatnak” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs szolgáltató elemzője. Összességében a helyzet azonban még távolról sem nevezhető megnyugtatónak. A KSH adatai szerint az építőipari termelés volumene 13,6 százalékkal maradt el augusztusban az előző év azonos időszakától, a szerződésállomány pedig több mint 18 százalékos mínuszban van.

Az építőipari cégalapítások az elmúlt években folyamatosan magasan álltak a többi ágazathoz képest, és az ágazat egyelőre a koronavírust is jobban megúszta, mint sok másik szektor, és a cégalapítások is magasan maradtak. Valójában összágazati szinten is eltolódtak az arányok a cégalapítások felé az újonnan induló cégek és cégtörlések vizsgálatában, de az építőiparban még jobban nyílt az olló, így a cégszám növekedésben még mindig erősen kiugrónak számít a szektor.

238 cégtörlés került közzétételre az ágazatban szeptemberben, ami ugyan 46 százalékkal magasabb, mint az augusztusi cégtörlési mélypont, de még mindig az elmúlt 5 év egyik legalacsonyabb cégmegszűnési értéke. Ahogy országos szinten általánosságban is, az építőiparra is egyelőre a hitelezői türelem jellemző. Ez a türelem azonban a csökkenő termelést és szerződésállományt látva vélhetően nem tart ki sokáig, de az 5 százalékos építőpari lakásáfa újbóli bevezetése középtávon is reményt adhat az ágazatnak.

Az 5 százalékos ÁFA ugyanakkor hosszú távon nem feltétlen jó üzenet az ágazat szereplőinek. A tervezet természetesen fontos lökést ad, ami kiemelten fontos válsághelyzetben, a probléma inkább a környezet hosszú távú kiszámíthatóságában van. Amíg az ágazatban néhány évente radikális jogszabályi, adózási változások kerülnek bevezetésre, a hosszabb távú beruházások kevésbé lesznek kiszámíthatók.

Az építőipar mindig is igazi állatorvosi lónak számított a hazai ágazatok körében. Az ágazat rendkívül tőkeigényes, illetve a gazdaság hullámzásai erősen kihatnak rá. Ehhez jönnek hozzá a hosszú beszállítói láncok, lánctartozások kialakulásának veszélye és a sűrű jogszabályváltozások, illetve a szürkegazdaság. A céginformációs mutatókat tekintve is teljesen külön úton járt az ágazat ez elmúlt években, a folyamatosan növekedő cégbázissal.

Ráadásul a megszüntetésre irányuló eljárások tekintetében a felszámolások aránya mindig is magas volt az ágazatban, és bár a helyzet sokat javult az elmúlt években, továbbra is jelentős a felszámolások szerepe. Szeptember hónapban 56 felszámolási eljárás került közzétételre a szektorban, ami meghaladja a végelszámolások számát. Tehát a hitelezői türelem ellenére továbbra is sok arányaiban a felszámolási eljárások száma, és a válság elhúzódásával ez az arány még sokat romolhat is.

Szeptember hónapban az 55 ezer építőipari cég közül 798 került végrehajtási eljárás alá, ami önmagában nézve magasnak számít, de nem számít kiemelkedőnek az elmúlt évek végrehajtási szintjéhez viszonyítva. Általánosságban az építőipart újra érdemes lesz figyelni az elkövetkező hónapokban, hiszen a lánctartozások veszélye miatt bármikor felszámolási hullám indulhat a csökkenő kereslet miatt, másrészt az új lakásáfa majdani bevezetése megint pezsgést vihet a szektorba. Az ágazaton belül a két hatás nem fog egyformán hatni minden szakágazatra és cégre, így egészen biztosan a piaci szereplők versenyképessége is erősen változni fog az elkövetkező hónapokban.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) szeptemberre vonatkozó értéke átlagosan 15 százalék körül mozgott az építőiparban. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten – CFI Somogy, Tolna és Békés megyékben érte el a legjobb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megye produkálta.
 

Opten – CFI megyénként az építőiparban, 2020. szeptember
 
Megye Alapítások Megszűnések Felszámolások* Opten - CFI
Békés 4 1 0 7,68%
Tolna 7 1 2 11,16%
Somogy 6 3 0 11,40%
Baranya 12 4 2 12,36%
Hajdú-Bihar 16 6 0 13,20%
Vas 6 4 1 13,56%
Zala 10 1 1 13,68%
Csongrád-Csanád 12 6 1 14,04%
Nógrád 6 1 1 14,28%
Fejér 16 8 1 14,40%
Pest 79 39 7 15,48%
Veszprém 14 3 1 15,72%
Győr-Moson-Sopron 19 9 5 15,96%
Bács-Kiskun 17 8 0 16,20%
Komárom-Esztergom 13 7 0 16,20%
Heves 11 5 4 18,12%
Borsod-Abaúj-Zemplén 31 5 3 19,32%
Főváros 177 111 19 22,68%
Jász-Nagykun-Szolnok 21 4 6 25,56%
Szabolcs-Szatmár-Bereg 34 12 2 29,16%
ÖSSZESEN 511 238 56 16,01%
*Újonnan indult eljárások

 
icon_rendezveny icon_sajtoszoba icon_szakertoanyagok