Közlemények

Kevesebb szereplővel folytatódik a bútoripai fellendülés

Kevesebb szereplővel folytatódik a bútoripai fellendülés

Valamivel kevesebb mint ötszáz hazai bútorgyártó cég tűnt el az elmúlt 6 évben – derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató adataiból. Az ágazat összárbevétele ezzel ellentétben 2016-os megtorpanás után egyenletesen növekszik.

A hazai bútoripar teljesítménye 2014-ben meghaladta a 201 milliárd forintot, ami a következő évben 225 milliárd forint fölé emelkedett. 2016-ban enyhe csökkenés következett be, azóta viszont folyamatos az árbevétel bővülés, ami tavaly 254 milliárd forinton állt meg. E kedvező trend, többek között, az építőipar teljesítményével, az irodaépítések beindulásával és a CSOK okozta fellendüléssel magyarázható. 2016 óta több 88 építési engedélyt adtak ki, az új lakások átadásának jelentős részére pedig 2018-2019-ben került sor. Ugyanakkor a 2020 január elsején életbelépő, építőipart érintő Áfa változások megakaszthatják ezt a kedvező folyamatot.
Év Működő cégek száma (db) Alkalmazotti létszám (fő) Éves nettó árbevétel (eFt) CFI (%) bútorgyártás CFI (%) teljes
2014 2 731 15 663 201 752 316 10,29 11,15
2015 2 634 16 321 225 386 048 11,05 12,29
2016 2 519 16 362 224 737 718 10,36 12,29
2017 2 419 15 844 233 965 122 9,84 11,63
2018 2 349 15 834 254 453 742 10,00 11,49
2019 2 253 15 605 Nem lezárt év 6,26 8,54

A működő cégek számának csökkenése azt mutatja, hogy ebből a mérsékelt fellendülésből nem részesülhetett minden piaci szereplő. Mivel a hazai vásárlók többsége ár-érzékeny az alacsony profitrátával dolgozó vállalkozásokat könnyen padlóra küldheti a konkurencia. Szintén érzékeny pontja az ágazatnak a munkaerő száma és helyzete. A cégek által leadott létszám adatok azt mutatják, hogy 2015 óta több mint 700 fővel kevesebben dolgoznak a bútoriparban, amit csak kis mértékben lehet gépesítéssel és technológiai fejlesztéssel kiváltani. A szakemberek külföldre távozása részben a cégszámcsökkenést is magyarázza, hiszen sokan vállalkozásuk felszámolása után keresnek megélhetést más országokban. 

Az OPTEN cégfluktuációs indexe (CFI), amely az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja, az időszak elején rendben működőkéhez azt mutatja, hogy a hazai bútoripar szereplői némileg stabilabbak az országos átlaghoz viszonyítva. Az új cégek, és a megszűnő, illetve a szektorból kilépő cégek aránya is kisebb a működő vállalkozások számához mérten, mint a hazai cégstruktúra egészében.

A szektor kilátásaival kapcsolatban a legégetőbb kérdés a munkaerőhiány kezelése mellett, hogy miként tudnak a piac szereplői az esetlegesen kifulladó építőipari konjunktúra okozta keresletcsökkenés mellett talpon maradni – zárja elemzését Hantos Zoltán, az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.
icon_rendezveny icon_sajtoszoba icon_szakertoanyagok