OptiJUS Light - jogszabály

Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal közleménye

az 1995. december 4-12-ig terjedő időszak I. és II/1. földalapra vonatkozó termőföld árveréseiről

Azzal, hogy az Országgyűlés megalkotta az 1994. évi XXXII. törvényt az 1991. évi XXV. törvény módosításáról, a termőföldárverések hirdetményeinek közzététele módosul, így az új helyzetnek megfelelően a hirdetményeket a jövőben
a) az 1991. évi XXV. törvény 20. §-a szerint (a továbbiakban: az I. földalapra vonatkozóan);
b) az 1991. évi XXV. törvényt módosító 1995. évi LXIII. törvény 1. §-a által az 1991. évi XXV. törvény 27. §-ának (2) bekezdését módosító új (2) bekezdésben foglaltak szerint (a továbbiakban: II/1. földalapra vonatkozóan);
c) az 1994. évi XXXII. törvény 1. §-a által az 1991. évi XXV. törvény 27. §-át kiegészítő (3) bekezdésben foglaltak szerint (a továbbiakban: II/2. földalapra vonatkozóan) az alábbiak szerint tesszük közzé:
A) Az 1995. december 4-12-ig terjedő időszak
- az I. földalapra vonatkozó - termőföld árveréseiről
A megyei (fővárosi) kárrendezési hivatalok 1995. december 4-12-ig terjedő időszaka eső termőföld árverési hirdetményeit az 1991. évi XXV. törvény 20. § (1) bekezdése alapján az alábbiakban tesszük közzé:

Tájékoztató az árverések fontosabb szabályairól

1. Az ingatlanok tehermentesen kerülnek árverésre, kivéve az 1991. évi XXV. törvény 25. § (1) bekezdésében meghatározott AK értékben ki nem fejezett értéknövekedésének állami támogatással csökkentett összegű megtérítésének kötelezettségét.
2. Az ingatlanok adatai és térképe az ingatlan fekvése szerinti önkormányzat hirdetőtábláján és a. szövetkezetnél, valamint az árverés helyszínén megtekinthetők.
3. Az ingatlanok AK értékben kerülnek árverezésre. Amennyiben az igénybejelentés alapján egyezség jön létre, úgy az 1000 Ft/AK értékben kerül átszámításra, az egyezség tényét az árverésen be kell jelenteni, ha egyezség nem jön létre, egy AK érték az 1991. évi XXV. törvény 22. § (1) bekezdése alapján 3000 Ft/AK kikiáltási áron indul.
4. Az árverésen a vételre szánt kárpótlási jegyet és/vagy mezőgazdasági vállalkozást támogató utalványt (banki letéti igazolást) letétbe kell helyezni, amelynek 20%-a az árverési előleg, amely a vételárba beszámít, vagy visszaadásra kerül.
5. Az árverésen az 1991. évi XXV. törvény 21. §-a alapján az őt megillető kárpótlási jegyekkel (utalvánnyal) és banki letéti igazolással az a kárpótlásra jogosult vehet részt,
a) akinek az elvett termőföldje a gazdálkodó szervezet tulajdonában vagy használatában van;
b) aki a termőföldet árverező szövetkezetnek 1991. január 1-jén és az árverés időpontjában is tagja, illetőleg az árverés időpontjában azért nem tagja, mert tagsági viszonya az Ámt. (1992. évi II. törvény) hatálybalépését követően kiválással, a szövetkezet gazdasági társasággá történő átalakulása vagy a szövetkezet megszűnése folytán szűnt meg (ez a módosítás 1993. január 23-án lépett hatályba);
c) akinek 1991. június 1-jén abban a községben, városban volt állandó lakóhelye, ahol az árverező gazdasági szervezet termőföldterülete van.
Az árverésen való részvétel jogosultságát igazolni kell; a jogosultságot igazolni nem tudó személyt az árverésen való részvételből ki kell zárni.

Figyelmeztetés

Árverezni a 104/1991. (VIII. 3.) Korm. rendelet 28., 29. és 30. §-ai alapján személyesen, meghatalmazott útján vagy több kárpótlásra jogosult esetén együttesen lehet. A meghatalmazást közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni.
A 104/1991. (VIII. 3.) Korm. rendelet 33. §-a (5) bekezdése alapján az árverés vezetője kizárja a további árverésből azt az árverezőt, aki az ajánlat lezárását követően nem él vételi jogával. A kizárt személy az árverési előlegét elveszti. Az elvesztett árverési előleg az államot illeti meg.
A vételi jogot csak az a jogosult gyakorolhatja, aki kötelezettséget vállal a termőföld mezőgazdasági hasznosítására (fertőzésmentes és gyommentes állapotban tartásra), és arra, hogy a termőföldet a mezőgazdasági termelésből öt éven belül nem vonja ki. Amennyiben vállalt kötelezettségét a tulajdonszerzéstől számított öt éven belül megszegi, a termőföld kártalanítás nélkül állami tulajdonba kerül, és árverés útján lesz értékesítve.
A kárpótlásra jogosult tanyatulajdonosi, a tanyája körüli termőföldre az árverés során elővásárlási jog illeti meg.
A vételi jog alapján szerzett termőföldnek a tulajdonszerzéstől számított három éven belül történő elidegenítéséből származó bevételnek termőföldre fordított értéknövelő beruházási kiadásokkal csökkentett részéi teljes egészében az elidegenítés évében kell a tulajdonosnak a személyi jövedelemadó adóalapjául szolgáló összjövedelméhez hozzászámítani. Bevételnek az illetékkiszabás alapjául szolgáló forgalmi értéket kell tekinteni.
Az árverésen bármely okból meg nem jelenő kárpótlásra jogosult később, a mulasztásra hivatkozva semmiféle jogot nem érvényesíthet; ebből az okból az árverés eredménye nem változtatható meg.
Árverési kifogást nyújthat be az árverésen részt vevő árverező, továbbá az árverésből kizárt személy az árverés lezárását követő három napon belül az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalhoz.
A kárpótlásra jogosult az általa megvásárolt termőföld AK értékben ki nem fejezett értéknövekedésének állami támogatással csökkentett összegű megtérítésére köteles a földet az árverésen eladó részére.
A termőföld hasznosítását és védelmét szolgáló és/vagy a termőföld értékét növelő meliorációs, öntözési és útépítési beruházások esetében a beruházási költségeknek az állami támogatással és az amortizálódott hányaddal csökkentett értékét kell a földet kiadó részére megtéríteni. A gazdálkodó szervezet által elvégzett számítás helyességét a kárrendezési hivatal ellenőrzi.
A vételi jog gyakorlásával tulajdonba kerülő termőföld új tulajdonosa a földet átadó gazdálkodó szervezet részére köteles megtéríteni az új gazdasági ével előkészítő, szükséges fő gazdasági munkáknak (szántás, talajerő-visszapótlás), a zöldleltári értékeknek (pl. 3 évnél nem idősebb takarmányvetés) a gazdálkodó szervezet táblatörzskönyve alapján számított ellenértékét. A térítés mértékében és módjában az új tulajdonos és a gazdálkodó szervezel állapodik meg.
A vételi jog gyakorlásával tulajdonba kerülő földeket, az annak fekvése szerint illetékes körzeti földhivatal adja birtokba.
A gazdálkodó szervezet hozzájárulásával a földhivatal birtokba adja a termőföldet akkor is, ha a birtokba adás egyéb feltételei fennállanak, de a jogosult az elismert tartozását nem fizette meg, vagy részletfizetésben állapodott meg.
Felhívjuk a tisztelt árverezni szándékozók figyelmét, hogy a tájékoztató az árverés fontosabb szabályairól, valamint, hogy e figyelmeztetés az összes termőföld árverési hirdetménnyel kapcsolatban figyelembe veendő.
Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal

A Heves Megyei Kárrendezési Hivatal termőföld árverési hirdetményeinek közzététele

(3300 Eger, Maczky Valér u. 2.)

A Heves Megyei Kárrendezési Hivatal EGERSZÓLÁT községben, a Mátravidéki Borgazdasági Kombinát, Eger által kijelölt termőföldterületre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Egerszólát, Polgármesteri Hivatal
2. Az árverés ideje: 1995. december 6., 9 óra.
3. Az árverésre kerülő nagyüzemi tábla:
TelepülésHelyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
Egerszólát0128 M2 ha 2834 m2gyep3,88 
 0243821401 m2szántó0,73 
 0243 D1 ha 6237 m2szőlő56,50 
 0243 F1 ha 6312 m2szőlő55,73 
 0243 G1 ha 6704 m2szőlő54,17 
 0243 R6262 m2erdő0,63 
 0261 C7365 m2erdő0,74 
A Heves Megyei Kárrendezési Hivatal ANDORNAKTÁLYA községben, a Mátravidéki Borgazdasági Kombinát, Eger által kijelölt termőföldterületre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Andornaktálya, Polgármesteri Hivatal
2. Az árverés ideje: 1995. december 6-8., 9 óra.
3. Az áverésre kerülő nagyüzemi tábla:
TelepülésHelyrajzi számTerület Művelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
Andornaktálya0208/2 b5 ha 4248 m2szőlő187,20 
 0208/2 c2 ha 1120 m2szőlő102,85 
 0208/2 d4 ha 1909 m2szőlő204,10 
 0208/2 f4 ha 1774 m2szőlő203,44 
 0208/2 g 1535 m2szántó2,67 
 0208/2 j2 ha 9692 m2szőlő144,60 
 0208/2 k3 ha 0622 m2szántó53,28 
 0208/213 ha 0361 m2szőlő95,03 
 0210/2 a3 ha 7880 m2szőlő184,48 
 0210/2 c2 ha 9114 m2szőlő141,79 
 0210/2 d2 ha 8728 m2szőlő139,91 
 0210/2 f5 ha 4006 m2szőlő263,01 
 0210/2 g5 ha 2286 m2szőlő254,63 
 0210/2 h3 ha 1129 m2szántó54,16 
 0210/2 j1 ha 8271 m2szántó31,79 
 0210/2 m1 ha 8509 m2szőlő90,14 
A Heves Megyei Kárrendezési Hivatal EGER városban, a Mátravidéki Borgazdasági Kombinát, Eger által kijelölt termőföldterületre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Eger, Berva-völgye Művelődési Ház
2. Az árverés ideje: 1995. december 6-8., 9 óra.
3. Az árverésre kerülő nagyüzemi tábla:
TelepülésHelyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
Eger0335/2 C5 ha 3798 m2gyümölcsös46,80 
 0335/2 D3 ha 3063 m2gyep23,14 
 0335/35006 m2gyep4,36 
 0368 C4503 m2szőlő13,28 
 0368 H2 ha 1708 m2szőlő64,04 
 0370 A1 ha 3709 m2szőlő40,44 
 0370 C1 ha 4375 m2szőlő42,41 
 0370 D1 ha 3576 m2szőlő40,05 
 0370 F1 ha 3281 m2szőlő39,18 
 0370 G5230 m2szőlő15,43 
 0370 H1 ha 3659 m2szőlő40,29 
 0370 J1 ha 3326 m2szőlő39,31 
 0370 K5133 m2szőlő15,14 
 0370 L1 ha 3530 m2szőlő39,91 
 0370 M1 ha 3575 m2szőlő40,05 
 0370 N1 ha 3135 m2szőlő38,75 
 0370 P1 ha 3019 m2szőlő38,41 
 0375/481 ha 6362 m2szőlő36,98 
 0375/4 D1 ha 5333 m2szőlő34,65 
 0375/4 F1 ha 0735 m2szőlő14,92 
 0375/4 G4700 m2szőlő6,53 
 0375/4 H1 ha 1267 m2szőlő25,46 
 0375/4 J1 ha 9174 m2szőlő43,33 
 0390 A6 ha 5461 m2szántó72,66 
 0460/18896 m2szántó16,99 
 0460/1 J2 ha 6538 m2erdő2,65 
 0487 D1 ha 4903 m2erdő1,49 
 0697/14 ha 5699 m2szántó150,81 
 0697/1 A4680 m2gyep11,37 
 0714/28509 m2szántó16,25 
 0717/2 b5079 m2szántó13,26 
 0718/1 b6433 m2szőlő35,77 
 0718/1 c1 ha 3713 m2szőlő76,24 
 0718/1 d9862 m2szőlő54,83 
 0718/1 f1 ha 7581 m2szőlő97,75 
 0718/1 g3 ha 5593 m2szőlő197,90 
 0718/1 h2803 m2gyep4,37 
 0718/1 j6270 m2szőlő34,86 
Dr. Magyarfalvi Krisztina s. k.,
hivatalvezető

A Pest Megyei Kárrendezési Hivatal termőföld árverési hirdetményeinek közzététele

(1053 Budapest, Kecskeméti u. 10-12.)

A Pest Megyei Kárrendezési Hivatal KISKUNLACHÁZA községben, a Duna Farm Kft., Apaj által kijelölt termőföldterületre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Kiskunlacháza, Művelődési Központ
2. Az árverés helye: 1995. december 11., 10 óra.
3. Az árverésre kerülő nagyüzemi tábla:
TelepülésHelyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
Kiskunlacháza071 a24 ha 1059 m2szántó673,49 
 0141 a18 ha 4825 m2szántó322,18 
 0147 a27 ha 0428 m2szántó450,88 
 015113 ha 3831 m2szántó226,37 
 0537/61 ha 5410 m2szántó21,42 
 0545/10 a9 ha 0782 m2szántó126,19 
 0545/12 a, c, f9 ha 3709 m2szántó130,26 
 0546 a158 m2szántó0,29 
 0548 a, d6 ha 0852 m2szántó84,58 
Dr. Sztáray Mihály s. k.,
hivatalvezető

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kárrendezési Hivatal termőföld árverési hirdetményeinek közzététele

(4400 Nyíregyháza, Kereszt u. 9.)

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kárrendezési Hivatal TISZANAGYFALU községben, az Új Élet Mgtsz, Tiszanagyfalu által kijelölt termőföldterületre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Tiszanagyfalu, Művelődési Ház
2. Az árverés ideje: 1995. december 6., 9 óra.
3. Az árverésre kerülő nagyüzemi tábla:
TelepülésHelyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
Tiszanagyfalu073/1 A43 ha 7251 m2szántó868,49 
 073/1 C4083 m2gyep3,55 
Dr. Sveda Béla s. k.,
hivatalvezető
B) Az 1995. december 4-12-ig terjedő időszak
- a II/1. földalapra vonatkozó - termőföld árveréseiről
A megyei (fővárosi) kárrendezési hivatalok 1995. december 4-12-ig terjedő időszakra eső termőföld árverési hirdetményeit az 1991. évi XXV. törvény 20. § (1) bekezdése, valamint az 1991. évi XXV. törvényt módosító 1995. évi LXIII. törvény 1. §-a által az 1991. évi XXV. törvény 27. §-ának (2) bekezdését módosító új (2) bekezdése alapján (ll/1. földalap) az alábbiakban tesszük közzé:

Tájékoztató az árverések fontosabb szabályairól

1. Az ingatlanok tehermentesen kerülnek árverésre, kivéve az 1991. évi XXV. törvény 25. § (1) bekezdésében meghatározott, AK értékben ki nem fejezett értéknövekedésének állami támogatással csökkentett összegű megtérítésének kötelezettségét.
2. Az ingatlanok adatai és térképe az ingatlan fekvése szerinti önkormányzat hirdetőtábláján és a gazdálkodó szervezetnél, valamint az árverés helyszínén megtekinthetők.
3. Az ingatlanok AK értékben kerülnek árverezésre. Amennyiben az igénybejelentés alapján egyezség jön létre, úgy az 1000 Ft/AK értékben kerül átszámításra, az egyezség tényét az árverésen be kell jelenteni; ha egyezség nem jön létre, egy AK érték az 1991. évi XXV. törvény 22. § (1) bekezdése alapján 3000 Ft/AK kikiáltási áron indul.
4. Az árverésen a vételre szánt kárpótlási jegyet (banki letéti igazolást) letétbe kell helyezni, amelynek 20%-a az árverési előleg, amely a vételárba beszámít vagy visszaadásra kerül.
5. Az árverésen az 1994. évi XXXII. törvény 1. §-ának - a II/1. földalapra vonatkozó - új (2) bekezdése alapján az őt megillető kárpótlási jegyekkel és/vagy banki letéti igazolással az a kárpótlásra jogosult vehet részt:
a) akinek az állandó lakhelye 1991. június 1-jén az érintett településen volt és jelenleg is ott rendelkezik állandó bejelentett lakhellyel, vagy
b) a kárpótlás alapjául szolgáló termőföld tulajdona a település közigazgatási határán belül volt.
Az árverésen részt venni kívánó jogosultak egyrészt személyi igazolványukkal vagy önkormányzati igazolással bizonyíthatják a lakhely szerinti illetékességüket, másrészt a megyei kárpótlási hivatal által hozott határozattal igazolhatják, hogy a kárpótlás alapjául szolgáló termőföld az adott település közigazgatási határán belül volt. A kárpótlás alapjául szolgáló termőföld fekvését a földhivatal, illetve a megyei kárrendezési hivatal is igazolhatja, amennyiben ez a határozatból nem derül ki.
Meghatalmazással árverező személy esetében a fenti igazolásokat - a meghatalmazó nevére kiállítva - az adatfelvételnél szintén be kell mutatni.
Az árverésen mezőgazdasági vállalkozást támogató utalvánnyal tulajdont szerezni nem lehet.
Az árverésen való részvétel jogosultságát igazolni kell; a jogosultságot igazolni nem tudó személyt az árverésen való részvételből ki kell zárni.

Figyelmeztetés

Árverezni a 104/1991. (VIII. 3.) Korm. rendelet 28., 29. és 30. §-ai alapján személyesen, meghatalmazott útján vagy több kárpótlásra jogosult esetén együttesen lehet. A meghatalmazást közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni.
A 104/1991. (VIII. 3.) Korm. rendelet 33. §-a (5) bekezdése alapján az árverés vezetője kizárja a további árverésből azt az árverezőt, aki az ajánlat lezárását követően nem él vételi jogával. A kizárt személy az árverési előlegét elveszti. Az elvesztett árverési előleg az államot illeti meg.
A vételi jogot csak az a jogosult gyakorolhatja, aki kötelezettséget vállal a termőföld mezőgazdasági hasznosítására (fertőzésmentes és gyommentes állapotban tartásra), és arra, hogy a termőföldet a mezőgazdasági termelésből öt éven belül nem vonja ki. Amennyiben vállalt kötelezettségét a tulajdonszerzéstől számított öt éven belül megszegi, a termőföld kártalanítás nélkül állami tulajdonba kerül, és árverés útján lesz értékesítve.
A kárpótlásra jogosult tanyatulajdonost, a tanyája körüli termőföldre az árverés során elővásárlási jog illeti meg.
A vételi jog alapján szerzett termőföldnek a tulajdonszerzéstől számított három éven belül történő elidegenítéséből származó bevételnek termőföldre fordított értéknövelő beruházási kiadásokkal csökkentett részét teljes egészében az elidegenítés évében kell a tulajdonosnak a személyi jövedelemadó adóalapjául szolgáló összjövedelméhez hozzászámítani. Bevételnek az illetékkiszabás alapjául szolgáló forgalmi értéket kell tekinteni.
Az árverésen bármely okból meg nem jelenő kárpótlásra jogosult később, a mulasztásra hivatkozva semmiféle jogot nem érvényesíthet; ebből az okból az árverés eredménye nem változtatható meg.
Árverési kifogást nyújthat be az árverésen részt vevő árverező, továbbá az árverésből kizárt személy az árverés lezárását követő három napon belül az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalhoz.
A kárpótlásra jogosult az általa megvásárolt termőföld AK értékben ki nem fejezett értéknövekedésének állami támogatással csökkentett összegű megtérítésére köteles a földet az árverésen eladó részére.
A termőföld hasznosítását és védelmét szolgáló és/vagy a termőföld értékét növelő meliorációs, öntözési és útépítési beruházások esetében a beruházási költségeknek az állami támogatással és az amortizálódott hányaddal csökkentett értékét kell a földet kiadó részére megtéríteni. A gazdálkodó szervezet által elvégzett számítás helyességét a kárrendezési hivatal ellenőrzi.
A vételi jog gyakorlásával tulajdonba kerülő termőföld új tulajdonosa a földet átadó gazdálkodó szervezet részére köteles megtéríteni az új gazdasági évet előkészítő, szükséges fő gazdasági munkáknak (szántás, talajerő-visszapótlás), a zöldleltári értékeknek (pl. 3 évnél nem idősebb takarmányvetés) a gazdálkodó szervezet táblatörzskönyve alapján számított ellenértékét. A térítés mértékében és módjában az új tulajdonos és a gazdálkodó szervezet állapodik meg.
A vételi jog gyakorlásával tulajdonba kerülő földeket, az annak fekvése szerint illetékes körzeti földhivatal adja birtokba.
A gazdálkodó szervezet hozzájárulásával a földhivatal birtokba adja a termőföldet akkor is, ha a birtokba adás egyéb feltételei fennállanak, de a jogosult az elismert tartozását nem fizette meg, vagy részletfizetésben állapodott meg.
Felhívjuk a tisztelt árverezni szándékozók figyelmét, hogy a tájékoztató az árverés fontosabb szabályairól, valamint, hogy e figyelmeztetés az összes termőföld árverési hirdetménnyel kapcsolatban figyelembe veendő.
Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal

A Baranya Megyei Kárrendezési Hivatal termőföld árverési hirdetményeinek közzététele

(7623 Pécs, Bajcsy-Zsilinszky u. 14-16.)

A Baranya Megyei Kárrendezési Hivatal KISBATTYÁN községben, a Bikali Á. G., Bikal használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Kisbattyán, Faluház
2. Az árverés ideje: 1995. december 4., 9 óra. (Előzetes regisztráció helye: Faluház; ideje: december 4., 9 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Kisbattyán
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
0149/1 a39 ha 7463 m2gyep104,84  
0149/1 b6209 m2erdő0,99Egyéni művelés 
0149/1 f3276 m2erdő0,52Egyéni művelés 
0149/1 g6 ha 7993 m2erdő10,88Egyéni művelés 
0149/1 h 1 ha 2128 m2gyep1,09  
0149/1 j1 ha 3412 m2gyümölcsös13,95  
0149/1 k5 ha 0700 m2szántó54,03  
0149/42373 m2gyep0,21  
0154 a6 ha 8233 m2gyep 8,54  
0154 b2889 m2erdő0,46Egyéni művelés 
A Baranya Megyei Kárrendezési Hivatal IVÁNDÁRDA községben, a Béke Őre Mgtsz, Lippó használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Ivándárda, Faluház
2. Az árverés ideje: 1995. december 4., 9 óra. (Előzetes regisztráció helye: Faluház; ideje: december 4., 9 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Ivándárda
Helyrajzi számTerület Művelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
010 9 ha 7639 m2szántó364,91  
0114 ha 3390 m2gyep120,62  
016/24 ha 0764 m2gyep 86,21  
045/1016 ha 0167 m2szántó606,30  
056 c1651 m2gyep1,21  
060393 m2gyep0,29  
062/32 ha 0487 m2gyep14,96  
067953 m2szántó4,47  
074009 m2gyep11,15  
098808 m2gyep24,49  
A Baranya Megyei Kárrendezési Hivatal GÖRCSÖNY községben, a Mecseki Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság, Péc használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Görcsöny, Kultúrház
2. Az árverés ideje: 1995. december 4., 9 óra. (Előzetes regisztráció helye: Kultúrház; ideje: december 4., 9 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Görcsöny
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
013116 ha 8174 m2erdő75,68Társas művelés 
013226 ha 6173 m2erdő119,78Társas művelés 
A Baranya Megyei Kárrendezési Hivatal BEZEDEK községben, a Béke Őre Mgtsz, Lippó használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Ivándárda, Faluház
2. Az árverés ideje: 1995. december 4., 11 óra. (Előzetes regisztráció helye: Faluház; ideje: december 4., 11 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Bezedek
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
013 b4 ha 6767 m2szántó154,33  
013 c4721 m2gyep3,45  
051 ha 7568 m2szántó67,11  
056/2 a18 ha 7536 m2szántó657,76Földművelési jel elhelyezését biztosító szolgalmi jog 
056/2b1962 m2erdő0,61Egyéni művelés 
091845 m2szántó7,05  
A Baranya Megyei Kárrendezési Hivatal GÖRCSÖNY községben, a Pécsi Á. G., Pécs használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Görcsöny, Kultúrház
2. Az árverés ideje: 1995. december 4., 11 óra. (Előzetes regisztráció helye: Kultúrház; ideje: december 4., 11 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Görcsöny
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
069/8 d6534 m2erdő2,94Társas művelés 
072/8 a4120 m2erdő1,85Egyéni művelés 
077/13155 m2szántó5,49  
081a29 ha 5055 m2szántó418,07  
094 c1539 m2szántó2,14Elővásárlási jog 
A Baranya Megyei Kárrendezési Hivatal KOMLÓ városban, a Bikali Á. G, Bikal használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Komló, Pártok Háza
2. Az árverés ideje: 1995. december 5., 9 óra. (Előzetes regisztráció helye: Pártok Háza; ideje: december 5., 9 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Komló
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
0183 g28 ha 8498 m2szántó195,56  
0199 a22 ha 9464 m2szántó163,40  
0199 b2433 m2erdő0,39  
0199 c7098 m2erdő1,14Egyéni művelés 
0199 d1 ha 0646 m2gyep2,24  
0199 g9099 m2gyep0,82  
0199 k3932 m2gyep1,18  
0202/11 ha 1323 m2gyep1,02  
A Baranya Megyei Kárrendezési Hivatal KISJAKABFALVA községben, a Mecseki Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság, Pécs használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Kisjakabfalva, Kultúrház
2. Az árverés ideje: 1995. december 6., 9 óra. (Előzetes regisztráció helye: Kultúrház; ideje: december 6., 9 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Kisjakabfalva
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
01044 ha 7429 m2erdő19,92Társas művelés 
0106/223 ha 0327 m2erdő96,74Társas művelés 
A Baranya Megyei Kárrendezési Hivatal MECSEKJÁNOSI községben, a Bikali Á,G., Bikal használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Mecsekjánosi, Klubkönyvtár
2. Az árverés ideje: 1995. december 7., 9 óra. (Előzetes regisztráció helye: Klubkönyvtár; ideje: december 7., 9 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Mecsekjánosi
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
0114 a5920 m2gyep1,24  
0114 b8 ha 8734 m2erdő14,20Társas művelés 
0114 c1 ha 3414 m2gyep4,02  
0123/1 a2 ha 3017 m2gyep2,07  
0123/1 b45 ha 4280 m2erdő72,68Társas művelés 
0137/110 ha 1533 m2gyep9,14  
A Baranya Megyei Kárrendezési Hivatal VELÉNY községben, a Mecseki Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság, Pécs használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Velény, Kultúrház
2. Az árverés ideje: 1995. december 7., 9 óra. (Előzetes regisztráció helye: Kultúrház; ideje: december 7., 9 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Velény
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
02811 ha 6633 m2erdő22,16Társas művelés 
02911 ha 0431 m2erdő20,98Társas művelés 
03017 ha 1588 m2erdő 32,60Társas művelés 
03110 ha 1828 m2erdő19,35Társas művelés 
03213 ha 8139 m2erdő26,25Társas művelés 
0336 ha 3438 m2erdő12,05Társas művelés 
0363 ha 7110 m2erdő7,05Társas művelés 
0377 ha 3518 m2erdő13,97Társas művelés 
03811 ha 7133 m2erdő22,26Társas művelés 
03915 ha 7835 m2erdő29,99Társas művelés 
04014 ha 5635 m2erdő27,67Társas művelés 
A Baranya Megyei Kárrendezési Hivatal PELLÉRD községben, a Mecseki Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság, Pécs használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Pellérd, Művelődési Ház
2. Az árverés ideje: 1995. december 7., 9 óra. (Előzetes regisztráció helye: Művelődési Ház; ideje: december 7., 9 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Pellérd
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
01534 ha 7196 m2erdő21,24Társas művelés 
0155/13 ha 4532 m2erdő15,54Társas művelés 
01815 ha 8415 m2erdő26,29Társas művelés 
0182/2 a2520 m2gyep1,13  
0182/2 b9 ha 2125 m2erdő41,46Társas művelés 
0183 a6117 m2gyep2,75  
0183 b5638 m2erdő2,54Társas művelés 
01856 ha 7491 m2erdő30,37Társas művelés 
01877417 m2erdő3,34Társas művelés 
01893 ha 8563 m2erdő17,35Társas művelés 
01916 ha 0313 m2erdő27,14Társas művelés 
02126 ha 2810 m2erdő28,26Társas művelés 
A Baranya Megyei Kárrendezési Hivatal PELLÉRD községben, a Pécsi k. G., Pécs használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Pellérd, Művelődési Ház
2. Az árverés ideje: 1995. december 8., 9 óra. (Előzetes regisztráció helye: Művelődési Ház; ideje: december 8., 9 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Pellérd
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
0193 a34 ha 1801 m2erdő153,81Társas művelés 
02051 ha 5233 m2erdő6,85Társas művelés 
02073 ha 8154 m2erdő17,17Társas művelés 
0209 b 1860 m2erdő0,84Társas művelés 
02102 ha 7165 m2erdő12,22Társas művelés 
0219 a3201 m2gyep1,44  
0219 c6084 m2gyep2,74  
A Baranya Megyei Kárrendezési Hivatal PÉCSBAGOTA községben, a Mecseki Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság, Pécs használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Velény, Kultúrház
2. Az árverés ideje: 1995. december 8., 9 óra. (Előzetes regisztráció helye: Kultúrház; ideje: december 8., 9 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Pécsbagota
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
063/220 ha 3840 m2erdő38,73Társas művelés 
064 d5 ha 4790 m2erdő10,00Társas művelés 
A Baranya Megyei Kárrendezési Hivatal ALSÓMOCSOLÁD községben, a Mecseki Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság, Pécs használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Alsómocsolád, Kultúrház
2. Az árverés ideje: 1995. december 11., 9 óra. (Előzetes regisztráció helye: Kultúrház; ideje: december 11., 9 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Alsómocsolád
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
092/139 ha 1810 m2erdő62,69Társas művelés 
09417 ha 1687 m2erdő27,31Társas művelés 
A Baranya Megyei Kárrendezési Hivatal OKORVÖLGY községben, a Szentlőrinci Á. G., Szentlőrinc használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Bükkösd, Polgármesteri Hivatal
2. Az árverés ideje: 1995. december 11., 9 óra. (Előzetes regisztráció helye: Polgármesteri Hivatal; ideje: december 11., 9 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Okorvölgy
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
016/23 ha 5950 m2erdő11,14Egyéni művelés 
0174 ha 7663 m2szántó16,68  
0212 ha 3946 m2gyep7,18  
0229 ha 6779 m2erdő19,98Társas művelés 
023 a6 ha 6501 m2szántó37,24  
023 b2 ha 3939 m2gyep7,18  
0253 ha 0901 m2erdő4,94Társás művelés 
0261 ha 1390 m2gyep 3,42  
028/13 ha 2644 m2erdő5,22Társas művelés 
029 a4 ha 1380 m2gyep12,41  
029 b5843 m2szántó3,27  
0352 ha 7865 m2gyep8,36  
0376 ha 6320 m2gyep17,80  
0386 ha 9903 m2erdő11,18Társas művelés 
03914 ha 0027 m2gyep31,51  
04211 ha 1305 m2erdő17,81Társas művelés 
04310 ha 6957 m2gyep25,79  
047/3 b1 ha 9870 m2gyep5,96Egyéni művelés 
0483 ha 0427 m2gyep9,13  
A Baranya Megyei Kárrendezési Hivatal NAGYKŐ ZÁR községben, a Pécsi Á G., Pécs használatában (kezelésében lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Nagykozár, Kultúrház
2. Az árverés ideje: 1995. december 11., 9 óra. (Előzetes regisztráció helye: Kultúrház; ideje: december 11., 9 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Nagykozár
Helyrajzi számTerületMűvelési ág Aranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezése értéke
0102/17 a12 ha 0731 m2szántó 99,00Építési korlátozás, vízvezetési szolgalmi jog, földmérési jel elhelyezését biztosító szolgalmi jog  
0102/17 c1949 m2gyep 0,88Építési korlátozás, vízvezetési szolgalmi jog, földmérési jel elhelyezését biztosító szolgalmi jog  
0102/17 d5393 m2erdő 2,43Építési korlátozás, vízvezetési szolgalmi jog, egyéni művelés, földmérési jel elhelyezését biztosító szolgalmi jog  
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
07411 ha 9093 m2erdő53,59Társas művelés 
077/414129 m2gyep1,86  
078 a2751 m2 gyep1,24Földmérési jel elhelyezését biztosító szolgalmi jog 
078 b18 ha 6381 m2 erdő83,87Vízvezetési szolgalmi jog, társas művelés 
078 c3044 m2gyep1,37Vízvezetési szolgalmi jog 
092 a2 ha 0482 m2erdő9,22Építési korlátozás, egyéni művelés 
092 b2547 m2gyep1,15Építési korlátozás 
092 c2 ha 9397 m2szántó16,46Építési korlátozás 
092 d2 ha 0906 m2erdő9,41Építési korlátozás, egyéni művelés 
092 f1923 m2gyep0,87Építési korlátozás 
092 g2 ha 3333 m2szántó13,07Építési korlátozás 
092 h1 ha 8912 m2erdő8,51Építési korlátozás, egyéni művelés 
092 j4902 m2erdő2,21Építési korlátozás, egyéni művelés 
0961464 m2szántó5,09Építési korlátozás, vízvezetési szolgalmi jog, földmérési jel elhelyezését biztosító szolgalmi jog 
0975 ha 8633 m2szántó52,77Építési korlátozás, vízvezetési szolgalmi jog, földmérési jel elhelyezését biztosító szolgalmi jog 
0983417 m2gyep1,54Építési korlátozás, vízvezetési szolgalmi jog, földmérési jel elhelyezését biztosító szolgalmi jog 
0991 ha 0835 m2szántó9,75Építési korlátozás, vízvezetési szolgalmi jog, földmérési jel elhelyezését biztosító szolgalmi jog 
A Baranya Megyei Kárrendezési Hivatal VARGA községben, a Bikali Á. G., Bikal használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Sásd, Kultúrház
2. Az árverés ideje: 1995. december 12., 9 óra. (Előzetes regisztráció helye: Kultúrház; ideje: december 12., 9 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Varga
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
049 c4 ha 1844 m2gyep3,77  
049 d2909 m2gyep0,26  
049 f3 ha 6605 m2gyep3,29  
051 13 ha 0373 m2erdő20,86Társas művelés 
054 b 6 ha 8110 m2gyep6,13  
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
055 a2716 m2gyep0,24Földmérési jel elhelyezését biztosító szolgalmi jog 
055 c2 ha 6355 m2gyep7,91Földmérési jel elhelyezését biztosító szolgalmi jog 
055 d4 ha 8765 m2gyep14,63Földmérési jel elhelyezését biztosító szolgalmi jog 
058 b25 ha 5719 m2gyep76,72  
058 c2 ha 9022 m2erdő4,64Egyéni művelés 
061 b1 ha 7210 m2erdő2,75Egyéni művelés 
061 c1 ha 1524 m2gyep3,46  
068 b1 ha 2176 m2gyep3,65   
070 a3302 m2erdő0,53Egyéni művelés 
070 c1 ha 4948 m2gyep4,48  
A Baranya Megyei Kárrendezési Hivatal BÜKKÖSD községben, a Szentlőrinci Á. G., Szentlőrinc használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Bükkösd, Polgármesteri Hivatal
2. Az árverés ideje: 1995. december 12., 9 óra. (Előzetes regisztráció helye: Polgármesteri Hivatal; ideje: december 12., 9 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Bükkösd
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
0230 b24 ha 1846 m2szántó157,20  
A Baranya Megyei Kárrendezési Hivatal VARGA községben, a Mecseki Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság, Pécs használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Sásd, Kultúrház
2. Az árverés ideje: 1995. december 12., 11 óra. (Előzetes regisztráció helye: Kultúrház; ideje: december 12., 11 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Varga
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
06217 ha 9804 m2erdő28,77Egyéni művelés 
Dr. Kóbor Béla
hivatalvezető

A Bács-Kiskun Megyei Kárrendezési Hivatal termőföld árverési hirdetményeinek közzététele

(6000 Kecskemét, Fecske u. 25.)

A Bács-Kiskun Megyei Kárrendezési Hivatal BÁCSBOKOD községben, a Mezőgazdasági Kombinát, Baja használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Bácsbokod, Művelődési Ház
2. Az árverés ideje: 1995. december 6., 11 óra. (Előzetes regisztráció helye: Művelődési Ház; ideje: december 6., 9 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Bácsbokod
Helyrajzi számTerület Művelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
01559901 m2erdő9,60Egyéni erdőgazdálkodás 
01607587 m2erdő4,48Egyéni erdőgazdálkodás 
01621 ha 6169 m2erdő9,54Egyéni erdőgazdálkodás 
01642 ha 6677 m2erdő25,88Egyéni erdőgazdálkodás, földmérési jel elhelyezése 
01662 ha 7904 m2erdő27,07Egyéni erdőgazdálkodás 
01694250 m2erdő4,12Egyéni erdőgazdálkodás 
0173/261 ha 4329 m2erdő13,90  
01743 ha 2370 m2erdő31,40Egyéni erdőgazdálkodás 
01764 ha 9398 m2erdő47,91Egyéni erdőgazdálkodás  
01797686 m2erdő4,54Egyéni erdőgazdálkodás 
01837 ha 0404 m2erdő68,29Egyéni erdőgazdálkodás 
02035 ha 9531 m2erdő57,74Egyéni erdőgazdálkodás 
0218/15 ha 4492 m2erdő52,86Egyéni erdőgazdálkodás 
02201 ha 2424 m2erdő12,05Egyéni erdőgazdálkodás 
02225 ha 0750 m2erdő49,23Egyéni erdőgazdálkodás 
02271 ha 5515 m2erdő15,05Egyéni erdőgazdálkodás 
02293 ha 2431 m2erdő31,46Egyéni erdőgazdálkodás 
0230/24873 m2erdő4,73Egyéni erdőgazdálkodás 
A Bács-Kiskun Megyei Kárrendezési Hivatal KUNFEHÉRTÓ községben, a Kiskunhalasi Á. G. (HALASVIN), Kiskunhalas használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Kunfehértó, Művelődési Ház
2. Az árverés ideje: 1995. december 7., 11 óra. (Előzetes regisztráció helye: Művelődési Ház; ideje: december 7., 9 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Kunfehértó
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
0103/1075308 m2gyep0,53  
0103/1279798 m2gyep0,98  
0105/1031 ha 2086 m2gyep1,21  
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
0105/5-ből11 ha 3331 m2szántó87,17  
0148/2 b1 ha 1674 m2gyep2,45  
022/6 a4 ha 2681 m2erdő16,67Egyéni erdőgazdálkodás 
05/965339 m2gyep4,64  
05/99-ből9242 m2gyep16,08  
051/4 b-ből5 ha 4364 m2nádas41,32  
089/11 ha 0116 m2gyep0,71  
089/22004 m2gyep0,14  
097/315 2966 m2gyep1,87  
097/3391276 m2gyep0,80  
097/363 1016 m2gyep0,64  
097/3843065 m2gyep1,93  
097/600-ból7100 m2szántó22,22  
097/74-ből8331 m2szántó26,08  
097/87-ből17 ha 9688 m2erdő111,80  
097/981 ha 8008 m2gyep3,78  
A Bács-Kiskun Megyei Kárrendezési Hivatal PETŐFISZÁLLÁS községben, a Városföldi Á G., Városföld használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Petőfiszállás, Kultúrház
2. Az árverés ideje: 1995. december 8., 11 óra. (Előzetes regisztráció helye: Kultúrház; ideje: december 8., 9 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Petőfiszállás
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
031/163202 m2szántó2,43  
031/18 2677 m2szántó0,94  
031/195152 m2szántó1,80  
031/241199 m2szőlő 3,33  
031/4511 ha 9975 m2erdő83,81Társult erdőgazdálkodás 
031/54118 m2erdő0,02Társult erdőgazdálkodás 
031/5947 ha 3059 m2erdő302,76Társult erdőgazdálkodás 
031/6339 ha 1538 m2erdő266,25Társult erdőgazdálkodás 
031/6441 ha 5182 m2erdő282,32Társult erdőgazdálkodás 
031/667 ha 2660 m2erdő46,50Társult erdőgazdálkodás 
031/682 ha 8775 m2erdő18,42Társult erdőgazdálkodás 
031/726938 m2erdő4,44Társult erdőgazdálkodás 
031/732586 m2erdő1,66Társult erdőgazdálkodás 
036/16 a94 ha 6452 m2erdő662,39Társult erdőgazdálkodás 
044/13182 ha 7383 m2erdő1424,60Társult erdőgazdálkodás 
044/1562 ha 6997 m2gyep563,81  
Dr. Izsák Dezsőné s. k.,
hivatalvezető

A Békés Megyei Kárrendezési Hivatal termőföld árverési hirdetményeinek közzététele

(5600 Békéscsaba, József Attila u. 2-4.)

A Békés Megyei Kárrendezési Hivatal BÉLMEGYER községben, áz Új Barázda Mgtsz, Bélmegyer használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Bélmegyer, Polgármesteri Hivatal
2. Az árverés ideje: 1995. december 5., 9 óra.
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Bélmegyer
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
010/4 a6 ha 3264 m2erdő98,69  
0239/1 a13 ha 3211 m2szántó363,35  
Dr. Göndös József s. k.,
hivatalvezető

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kárrendezési Hivatal termőföld árverési hirdetményeinek közzététele

(3527 Miskolc, József Attila u. 40.)

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kárrendezési Hivatal BOLDVA községben, a Borsodi Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság, Miskolc használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Boldva, Polgármesteri Hivatal
2. Az árverés ideje: 1995. december 6., 10 óra.
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Boldva
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
0117/1016 ha 6918 m2erdő63,42Társult erdőgazdálkodásra alkalmas 
0117/711 ha 1795 m2erdő42,48Társult erdőgazdálkodásra alkalmas 
0131112 ha 0953 m2erdő359,57Társult erdőgazdálkodásra alkalmas 
070/6-ból9 ha 2680 m2erdő28,73Társult erdőgazdálkodásra alkalmas 
072/258 ha 4208 m2erdő208,29Társult erdőgazdálkodásra alkalmas 
074/23250 m2erdő1,23Társult erdőgazdálkodásra alkalmas 
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kárrendezési Hivatal BÜKKARANYOS községben, a Borsodi Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság, Miskolc használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Bükkaranyos, Polgármesteri Hivatal
2. Az árverés ideje: 1995. december 6., 10 óra.
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Bükkaranyos
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
0107-ből18 ha 0088 m2 erdő60,07Társult erdőgazdálkodásra alkalmas, magasépítési korlátozás 
01133 ha 7237 m2legelő5,21  
0147 ha 7278 m2 erdő29,37Társult erdőgazdálkodásra alkalmas 
017/110 ha 8683 m2 erdő41,30Társult erdőgazdálkodásra alkalmas 
03 A6 ha 8617 m2 erdő26,07Társult erdőgazdálkodásra alkalmas 
03 B5215 m2 gyep 13,61Társult erdőgazdálkodásra alkalmas 
03316 ha 0156 m2 erdő60,86Társult erdőgazdálkodásra alkalmas 
061-ből27 ha 5682 m2legelő215,67Magasépítési korlátozás 
06922 ha 9526 m2 erdő87,22Társult erdőgazdálkodásra alkalmas, gázvezeték szolgalmi jog 
07/125 ha 7018 m2 erdő97,67Társult erdőgazdálkodásra alkalmas 
071 AB19 ha 8689 m2 erdő70,88Társult erdőgazdálkodásra alkalmas, magasépítési korlátozás 
071 C1 ha 0164 m2szántó7,11Magasépítési korlátozás 
071 D5957 m2gyep9,29Magasépítési korlátozás 
071 F2073 m2gyep3,23Magasépítési korlátozás 
073/34 ha 2956 m2gyep37,37  
073/51895 m2gyep1,65  
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kárrendezési Hivatal HIDVÉGARDÓ községben, a Borsodi Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság, Miskolc használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Hidvégardó, Polgármesteri Hivatal
2. Az árverés ideje: 1995. december 6., 10 óra.
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Hidvégardó
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
015/1-ből18 ha 4480 m2erdő44,68Társult erdőgazdálkodásra alkalmas 
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kárrendezési Hivatal ZUBOGY községben, a Borsodi Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság, Miskolc használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Zubogy, Polgármesteri Hivatal
2. Az árverés ideje: 1995. december 7., 10 óra.
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Zubogy
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
0108-ból1 ha 7767 m2erdő5,50Társult erdőgazdálkodásra alkalmas 
0109-ből42 ha 7360 m2erdő102,56Társult erdőgazdálkodásra alkalmas 
0111-ből8843 m2erdő2,12Társult erdőgazdálkodásra alkalmas 
085-ből8097 m2erdő1,94Társult erdőgazdálkodásra alkalmas 
087-ből13 ha 8146 m2erdő33,15Társult erdőgazdálkodásra alkalmas 
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kárrendezési Hivatal ABOD községben, a Borsodi Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság, Miskolc használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye:. Abod, Polgármesteri Hivatal
2. Az árverés ideje: 1995. december 7., 10 óra.
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Abod
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
0105/5 1 ha 2709 m2erdő3,05Egyéni erdőgazdálkodásra alkalmas 
018/3-ból 22 ha 0021 m2erdő68,20Társult erdőgazdálkodásra alkalmas 
025/12881 m2erdő0,89Társult erdőgazdálkodásra alkalmas 
040/17 ha 6003 m2erdő18,24Társult erdőgazdálkodásra alkalmas 
040/113852 m2erdő0,92Egyéni erdőgazdálkodásra alkalmas 
040/21872 m2erdő0,44Társult erdőgazdálkodásra alkalmas 
040/31983 m2erdő0,47Társult erdőgazdálkodásra alkalmas 
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
042/117392 m2erdő1,77Egyéni erdőgazdálkodásra alkalmas 
052121 ha 4030 m2erdő3,36Egyéni erdőgazdálkodásra alkalmas 
057/132 ha 2514 m2erdő5,40Egyéni erdőgazdálkodásra alkalmas 
096/673540 m2erdő0,84Egyéni erdőgazdálkodásra alkalmas 
Dr. Tergaleczné dr. Nagy Ilona s. k.,
hivatalvezető

A Fejér Megyei Kárrendezési Hivatal termőföld árverési hirdetményeinek közzététele

(8200 Székesfehérvár, Piac tér 24.)

A Fejér Megyei Kárrendezési Hivatal MEZŐSZILAS községben, a Mezőfalvi Mezőgazdasági Kombinát, Mezőfalva használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Mezőszilas, Községháza, Tanácsterem
2. Az árverés ideje: 1995. december 6-7., 10 óra. (Előzetes regisztráció helye: Községháza, Tanácsterem; ideje: december 6., 9 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Mezőszilas
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
031/150 ha 5793 m2erdő475,45Gázvezetési szolgalmi jog 
031/3-ból37 ha 7183 m2erdő324,00  
031/65888 m2erdő2,65  
031/72902 m2erdő1,31  
031/89161 m2erdő4,12  
031/95 ha 0696 m2erdő40,56  
049/12 ha 2298 m2erdő10,03  
051/53723 m2erdő1,68  
081/222 ha 4427 m2erdő19,54  
081/24 6 ha 8061 m2erdő43,95  
081/262 ha 5376 m2erdő11,42  
081/27-ből1 ha 7256 m2erdő5,96  
081/292 ha 8027 m2erdő12,61  
087/105223 m2erdő2,35  
087/67860 m2erdő3,54  
087/86 ha 7078 m2erdő53,66  
A Fejér Megyei Kárrendezési Hivatal LAJOSKOMÁROM községben, az Enyingi Á G., Enying használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Lajoskomárom, Polgármesteri Hivatal
2. Az árverés ideje: 1995. december 11-12., 10 óra. (Előzetes regisztráció helye: Polgármesteri Hivatal; ideje: december 11., 9 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Lajoskomárom
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
0198 a4486 m2erdő2,02Melioráció174,00 Ft/ha
0198 b5449 m2legelő4,52Melioráció174,00 Ft/ha
0268/212 ha 7653 m2erdő57,44Melioráció174,00 Ft/ha
0270/11 ha 1470 m2erdő5,16Melioráció174,00 Ft/ha
02771 ha 8143 m2legelő11,97Melioráció174,00 Ft/ha
02786 ha 2287 m2erdő28,03Melioráció174,00 Ft/ha
0334/23 ha 8934 m2erdő17,52Melioráció174,00 Ft/ha
0338/31 ha 8206 m2erdő5,64Melioráció174,00 Ft/ha
0357/214 ha 3375 m2legelő84,04Melioráció174,00 Ft/ha
0357/35 ha 4671 m2legelő28,83Melioráció174,00 Ft/ha
0357/417 ha 2568 m2legelő102,38Melioráció174,00 Ft/ha
A Fejér Megyei Kárrendezési Hivatal VEREB községben, a Csákvári Á G., Csákvár használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Vereb, Művelődési Ház
2. Az árverés ideje: 1995. december 12-13., 10 óra. (Előzetes regisztráció helye: Művelődési Ház; ideje: december 12., 9 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Vereb
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
034/1-ből21 ha 2650 m2erdő77,83Bányaszolgalom 
040/26 ha 2475 m2erdő 39,36Bányaszolgalom 
072/24092 m2erdő1,35  
072/37 ha 6462 m2erdő25,23  
072/45448 m2szántó1,80  
078/212 ha 3653 m2erdő77,90  
Dr. Györe Attila s. k.,
hivatalvezető

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kárrendezési Hivatal közleménye

(9002 Győr, Szabadság tér 3.)

A Magyar Közlöny 1995. évi 87/II. számában, a 49. oldalon megjelent, Répcevis községben, a Lenin Mgtsz, Szakony használatában lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre, 1995. november 20-án, 10 órára meghirdetett földárverés felfüggesztésre kerül.
Dr. Babiczky Gábor s. k.,
hivatalvezető

A Hajdú-Bihar Megyei Kárrendezési Hivatal termőföld árverési hirdetményeinek közzététele

(4032 Debrecen, Nagyerdei körút 1.)

A Hajdú-Bihar Megyei Kárrendezési Hivatal LÉTAVÉRTES községben, a Nyíregyházi Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Létavértes, Kultúrház
2. Az árverés ideje: 1995. december 4-5., 9 óra.
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Létavértes
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
0404/3-ból7 ha 6700 m2erdő78,44Társult erdőgazdálkodásra alkalmas közös kezelési egység 
0404/5-ből35 ha 1200 m2erdő334,41Társult erdőgazdálkodásra alkalmas közös kezelési egység 
1192/5-ből2 ha 7600 m2szántó19,39  
A Hajdú-Bihar Megyei Kárrendezési Hivatal MEZŐPETERD községben, a Dózsa Mgtsz, Berettyóújfalu használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Mezőpeterd, Jókai u. 2., Iskola
2. Az árverés ideje: 1995. december 11. 9 óra
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Mezőpeterd
Helyrajzi szám TerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
058/1-ből1 ha 4756 m2szántó29,94Meliorációs költség5598,00 Ft/ha
060-ból10 ha 5440 m2szántó159,76Meliorációs költség4639,00 Ft/ha
A Hajdú-Bihar Megyei Kárrendezési Hivatal BAKONSZEG községben, a Berettyóújfalui Á G. használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Bakonszeg, Művelődési Ház
2. Az árverés ideje: 1995. december 11., 9 óra.
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Bakonszeg
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
0189/44 ha 6419 m2erdő54,78Társult gazdálkodásra alkalmas közös kezelési egység 
0199/13 3 ha 1971 m2erdő 37,73Társult gazdálkodásra alkalmas közös kezelési egység 
0199/143 ha 3792 m2erdő39,87Társult gazdálkodásra alkalmas közös kezelési egység 
0199/1611 ha 4309 m2erdő134,88Társult gazdálkodásra alkalmas közös kezelési egység 
0206/151 ha 1776 m2erdő13,90Társult gazdálkodásra alkalmas közös kezelési egység 
0206/161851 m2erdő2,18Társult gazdálkodásra alkalmas közös kezelési egység 
0206/186712 m2erdő5,57Egyéni gazdálkodásra alkalmas  
0206/192333 m2erdő1,94Egyéni gazdálkodásra alkalmas 
0206/201832 m2erdő2,16Egyéni gazdálkodásra alkalmas 
0206/211567 m2erdő1,85Egyéni gazdálkodásra alkalmas  
0206/227232 m2erdő8,53Társult gazdálkodásra alkalmas közös kezelési egység 
0206/244896 m2erdő5,78Egyéni gazdálkodásra alkalmas 
0206/272059 m2erdő1,71Társult gazdálkodásra alkalmas közös kezelési egység 
0207/53388 m2erdő4,00Egyéni gazdálkodásra alkalmas 
Dr. Marádi Mihály s. k.,
mb. hivatalvezető

A Heves Megyei Kárrendezési Hivatal közleménye

(3300 Eger, Maczky Valér u. 2.)

A Magyar Közlöny 1995. évi 89/II. számában, a 45. oldalon megjelent, Rózsaszentmárton községben, a Gödöllői Agrártudományi Egyetemi Tangazdaság, Rózsaszentmárton használatában lévő, a Magyar Állam által kijelölt termőföldterületre vonatkozó, 1995. november 24-én, 9 órára meghirdetett árverés - utólagos földalap-módosítás miatt - későbbi időpontban kerül megtartásra.
Dr. Magyarfalvi Krisztina s. k.,
hivatalvezető

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kárrendezési Hivatal közleménye

(5000 Szolnok, Kossuth L. u. 2.)

A Magyar Közlöny 1995. évi 81/II. számában, a 40. oldalon megjelent, Öcsöd községben, a Körösmenti Vagyonkezelő Szövetkezet, Kunszentmárton használatában lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre, 1995. november 1-jén, 9 órára meghirdetett árverés - a Körös-Menti Vidéki Természetvédelmi Igazgatóság igazgatójának kérelmére - felfüggesztésre kerül.
A Magyar Közlöny 1995. évi 81/II. számában, a 40. oldalon megjelent, Kunszentmárton községben, a Körösmenti Vagyonkezelő Szövetkezet, Kunszentmárton használatában lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre, 1995. november 2-án, 9 órára meghirdetett árverés - a Körös-Menti Vidéki Természetvédelmi Igazgatóság igazgatójának kérelmére - felfüggesztésre kerül.
Dr. Horváth Gabriella s. k.,
hivatalvezető

A Nógrád Megyei Kárrendezési Hivatal termőföld árverési hirdetményeinek közzététele

(3100 Salgótarján, Rákóczi út 192.)

A Nógrád Megyei Kárrendezési Hivatal NAGYLÓC községben, az Ipolyvidéki Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság, Balassagyarmat használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Nagylóc, Művelődési Ház
2. Az árverés ideje: 1995. december 6., 11 óra.
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Nagylóc
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezése értéke
01031 ha 4281 m2erdő3,71  
01087 ha 8484 m2erdő20,41  
0282 ha 7794 m2erdő7,23  
030/266 ha 0434 m2erdő171,71Társult gazdálkodás 
03614 ha 6083 m2erdő37,98  
A Nógrád Megyei Kárrendezési Hivatal ZABAR községben, a Ceredvölgye Mgtsz, Cered használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Zabar, Művelődési Ház
2. Az árverés ideje: 1995. december 7., 10 óra.
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Zabar
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
012/14178 m2gyep0,67  
012/2956 m2gyep0,15  
012/43698 m2gyep0,59  
012/51 ha 3859 m2gyep0,55  
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
012/93 ha 0516 m2gyep2,80  
016/43036 m2gyep1,28  
016/52456 m2gyep1,03  
016/61656 m2gyep 0,70  
026/242784 m2gyep0,45  
026/261306 m2gyep0,20  
026/271946 m2gyep0,31  
045/213 ha 0474 m2szántó159,18  
045/4 2 ha 0062 m2szántó24,48  
050/341 ha 5208 m2erdő64,36  
050/44893 m2gyep0,78  
A Nógrád Megyei Kárrendezési Hivatal GALGAGUTA községben, az Ipolyvidéki Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság, Balassagyarmat használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Galgaguta, Kultúrház
2. Az árverés ideje: 1995. december 8., 10 óra.
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Galgaguta
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
0609051 m2erdő2,17Egyéni gazdálkodás 
08933 ha 5910 m2erdő91,05Társult gazdálkodás 
A Nógrád Megyei Kárrendezési Hivatal NÓGRÁDKÖVESD községben, a Magyarnándori Á G., Szügy használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Nógrádkövesd, Polgármesteri Hivatal
2. Az árverés ideje: 1995. december 11., 11 óra.
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Nógrádkövesd
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
051/67 ha 3634 m2gyep7,36  
053/11 ha 0224 m2szántó23,11  
053/32886 m2gyep5,25  
055/10 A 3193 m2gyep6,93Vízvezeték szolgalom 
055/10 B1280 m2gyümölcsös1,60Vízvezeték szolgalom 
055/10 C714 m2gyep 1,55Vízvezeték szolgalom 
055/113 ha 1515 m2szántó71,22Vízvezeték szolgalom 
055/122843 m2erdő1,48Vízvezeték szolgalom 
055/41 ha 7845 m2szántó32,48Vízvezeték szolgalom 
055/6 A1887 m2gyep4,09Vízvezeték szolgalom 
Helyrajzi szám TerületMűvelési ágAranykorona érték

Korlátozó intézkedés

megnevezéseértéke
055/6 B1792 m2gyümölcsös2,24Vízvezeték szolgalom 
055/6 C6676 m2gyep14,49Vízvezeték szolgalom 
055/81 ha 5660 m2gyep33,98Vízvezeték szolgalom 
057/1518 ha 0072 m2szántó385,82  
060/41 ha 4720 m2erdő7,65  
063/2512 ha 5540 m2szántó306,85-ből  
   188 AK  
Dr. Medgyesi Péter s. k.,
hivatalvezető

A Pest Megyei Kárrendezési Hivatal termőföld árverési hirdetményeinek közzététele

(1053 Budapest, Kecskeméti u. 10-12.)

A Pest Megyei Kárrendezési Hivatal VASAD községben, a Monori Á. G., Monor használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Vasad, Petőfi S. u. 28., Klubkönyvtár
2. Az árverés ideje: 1995. december 6., 10 óra.
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Vasad
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
0249/213 ha 0731 m2erdő67,98Társult erdőgazdaság 
0255/216 ha 0493 m2erdő83,46Társult erdőgazdaság 
0257/719 ha 7680 m2erdő102,79Társult erdőgazdaság 
0257/819 ha 8777 m2erdő103,36Társult erdőgazdaság 
0259/127 ha 1310 m2erdő141,08Társult erdőgazdaság 
02716 ha 0983 m2erdő83,71Társult erdőgazdaság 
037/12200 m2erdő0,46Társult erdőgazdaság 
039/113 ha 3916 m2erdő69,64Társult erdőgazdaság 
A Pest Megyei Kárrendezési Hivatal MÁRIANOSZTRA községben, az Ipolyerdő Rt., Balassagyarmat használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Márianosztra, Rákóczi u. 2., Polgármesteri Hivatal
2. Az árverés ideje: 1995. december 6., 10 óra.
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Márianosztra
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
0102/37 ha 0236 m2erdő13,34Társult erdőgazdaság 
0102/51849 m2szántó2,26  
0102/71492 m2szántó1,82  
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
01093 ha 7750 m2erdő7,17Egyéni erdőgazdaság 
01221 ha 1804 m2erdő4,13Egyéni erdőgazdaság 
0194 ha 3067 m2erdő7,52Társult erdőgazdaság 
022 ha 4713 m2erdő4,70Társult erdőgazdaság 
043/37 ha 6457 m2erdő14,53Társult erdőgazdaság 
054/1721 ha 5309 m2erdő69,28Társult erdőgazdaság 
1329 7417 m2erdő1,41Zártkert 
A Pest Megyei Kárrendezési Hivatal KEREPES községben, a Gödöllői Agrártudományi Egyetemi Tangazdaság, Gödöllő használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Kistarcsa, Tábor melletti Kultúrház
2. Az árverés ideje: 1995. december 12., 10 óra.
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Kerepes
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
0119/2 51 ha 8424 m2szántó1425,52  
012913 ha 1834 m2szántó340,85  
01304161 m2szántó1,00  
0134/82 ha 7239 m2szántó94,45  
Dr. Sztáray Mihály s. k.,
hivatalvezető

A Somogy Megyei Kárrendezési Hivatal termőföld árverési hirdetményeinek közzététele

(7400 Kaposvár, Anna u. 6.)

A Somogy Megyei Kárrendezési Hivatal ENYING városban, a Siófoki Á G., Siófok használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Enying, Kultúrház
2. Az árverés ideje: 1995. december 6., 10 óra. (Előzetes regisztráció helye: Kultúrház; ideje: december 6., 9 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Enying
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
0220/104 a-ból9 ha 4397 m2szántó259,18  
0220/105-ből11 ha 1859 m2szántó324,46Bányaszolgalmi jog 
A Somogy Megyei Kárrendezési Hivatal ANDOCS községben, a Kaposvári Állami Tangazdaság, Kaposvár használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Andocs, Kultúrház
2. Az árverés ideje: 1995. december 6., 10 óra. (Előzetes regisztráció helye: Kultúrház; ideje: december 6., 9 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Andocs
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
075 C-ből22 ha 1728 m2szántó471,99  
A Somogy Megyei Kárrendezési Hivatal SOMOGYSZENTPÁL községben, A Somogyi Erdészeti és Faipari Rt., Kaposvár a használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Somogyszentpál, Kultúrház
2. Az árverés ideje: 1995. december 6., 10.30 óra. (Előzetes regisztráció helye: Kultúrház; ideje: december 6., 9.30 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Somogyszentpál
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
015310 ha 6914 m2erdő44,90Társult gazdálkodásra kötelezett 
01597 ha 3650 m2erdő16,94Társult gazdálkodásra kötelezett 
0162/24950 m2erdő1,39Társult gazdálkodásra kötelezett 
016429 ha 6138 m2erdő82,92Társult gazdálkodásra kötelezett 
A Somogy Megyei Kárrendezési Hivatal ANDOCS községben, a Somogyi Erdészeti és Faipari Rt., Kaposvár használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Andocs, Kultúrház
2. Az árverés ideje: 1995. december 6., 11 óra. (Előzetes regisztráció helye: Kultúrház; ideje: december 6., 10 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Andocs
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykoronaKorlátozó intézkedés
értékmegnevezéseértéke
016/2-ből187 ha 8770 m2erdő910,64Társult gazdálkodásra kötelezett 
022516 ha 6852 m2erdő46,72Társult gazdálkodásra kötelezett 
A Somogy Megyei Kárrendezési Hivatal NAGYATÁD városban, a Dél-somogyi Mezőgazdasági Kombinát, Nagyatád használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Nagyatád, Baross G. u. 5., Nagyterem
2. Az árverés ideje: 1995. december 7., 10 óra. (Előzetes regisztráció helye: Nagyterem; ideje: december 7., 9 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Nagyatád
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
0141 ha 9028 m2szántó29,68  
016/1 a2067 m2gyep4,13  
016/1 b1 ha 4853 m2szántó23,17  
016/1 c2399 m2legelő1,01  
016/1 d2162 m2legelő0,91  
018/7 16 ha 9814 m2szántó215,68  
019/2 4 ha 2597 m2szántó44,30  
019/46157 m2legelő2,59  
019/8463 m2erdő0,10  
021/5 a3 ha 6570 m2gyep54,12Földmérési jel 
021/5 b4 ha 1084 m2szántó42,73  
026/3805 m2szántó0,84  
026/7 a9172 m2szántó9,54  
026/7 b1859 m2erdő0,39  
026/7 c6014 m2szántó6,25  
026/9 a6046 m2szántó6,29  
026/9 b1 ha 5493 m2gyep22,93  
026/9 c1910 m2gyümölcsös5,63  
026/9 d2366 m2szántó2,46  
026/9 f1 ha 3938 m2szántó14,50  
028/1 a11 ha 8900 m2szántó182,36  
028/1 b9214 m2gyep13,64  
028/1 c1 ha 0982 m2gyep16,25  
032/3 a1 ha 2981 m2gyep25,96  
032/3 b1 ha 1144 m2szántó17,38  
049/137215 m2szántó4,04  
049/152568 m2szántó1,44  
049/171 ha 3257 m2szántó7,42  
049/2 b9932 m2szántó5,56  
049/232063 m2szántó1,16  
049/246959 m2szántó3,90  
049/251955 m2szántó1,09  
049/266144 m2szántó3,44  
049/27 a2943 m2gyümölcsös8,68  
049/27 b846 m2szántó0,47  
049/27 c4663 m2erdő0,98  
049/28 a3251 m2legelő1,37  
049/28 b851 m2erdő0,18  
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezése értéke
049/28 c1469 m2szántó0,82  
049/43627 m2szántó2,03  
049/81384 m2gyep2,05  
052/14 ha 5431 m2szántó47,25  
07/173882 m2gyep10,13  
07/19161 m2gyep0,42  
07/24 a1867 m2gyep3,73  
07/24 b1 ha 6353 m2szántó25,51  
A Somogy Megyei Kárrendezési Hivatal PUSZTAKOVÁCSI községben, az Egyesült Erő Mezőgazdasági Szövetkezet, Pusztakovácsi használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Pusztakovácsi, Kultúrház
2. Az árverés ideje: 1995. december 7., 10 óra. (Előzetes regisztráció helye: Kultúrház; ideje: december 7., 9 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Pusztakovácsi
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
048 d-ből19 ha 4455 m2legelő123,09  
111/11 ha 6380 m2szántó13,10  
A Somogy Megyei Kárrendezési Hivatal TAPSONY községben, a Böhönyei Á G., Böhönye használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Tapsony, Kultúrház
2. Az árverés ideje: 1995. december 7., 10.30 óra. (Előzetes regisztráció helye: Kultúrház; ideje: december 7., 9.30 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Tapsony
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
0127 g1 ha 3678 m2erdő2,33  
0127 h11 ha 3553 m2szántó315,68  
0129/2-ből b18 ha 2565 m2szántó 399,39  
0134 5 ha 2944 m2erdő20,12  
A Somogy Megyei Kárrendezési Hivatal PUSZTAKOVÁCSI községben, a Somogyi Erdészeti és Faipari Rt., Kaposvár használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Pusztakovácsi, Kultúrház
2. Az árverés ideje: 1995. december 7., 11 óra. (Előzetes regisztráció helye: Kultúrház; ideje: december 7., 10 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Pusztakovácsi
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
0239/1 a2 ha 5764 m2nádas17,00  
0239/1 b36 ha 5117 2merdő102,23Társult gazdálkodásra kötelezett 
0239/1 c37 ha 3372 m2szántó 343,37  
0239/1 f4763 m2legelő2,00  
0241-ből10 ha 3428 m2erdő28,96Társult gazdálkodásra kötelezett 
A Somogy Megyei Kárrendezési Hivatal PUSZTAKOVÁCSI községben, a Balatonboglári Mezőgazdasági Kombinát, Balatonboglár használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Pusztakovácsi, Kultúrház
2. Az árverés ideje: 1995. december 7., 12 óra. (Előzetes regisztráció helye: Kultúrház; ideje: december 7., 11 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Pusztakovácsi
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
074 b7121 m2szántó5,70  
074 c3 ha 4146 m2szántó27,32  
074 f4 ha 4904 m2 szántó22,00  
074 g7 ha 9896 m2szántó36,92  
074 k1635 m2legelő0,38  
078 b1 ha 1345 m2szántó5,56  
078 f3 ha 2367 m2szántó15,86  
078 h2 ha 0667 m2szántó10,13  
079 d5041 m2szántó2,47  
079 h1 ha 3032 m2szántó6,39  
079 l1 ha 2464 m2szántó9,97  
081 b6 ha 2401 m2szántó44,62  
081-ből h1 haszántó8,00  
087/3-ból 1 ha 6514 m2szántó13,21  
095 a6 ha 9859 m2szántó39,89  
A Somogy Megyei Kárrendezési Hivatal GÖRGETEG községben, a Somogyi Erdészeti és Faipari Rt., Kaposvár használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Görgeteg, Fő u. 24., Körjegyzőség
2. Az árverés ideje: 1995. december 8., 10 óra. (Előzetes regisztráció helye: Körjegyzőség; ideje: december 8., 9 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Görgeteg
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezése értéke
0256/2 a-ból3 ha 5580 m2erdő 6,76Földmérési jel, társult gazdálkodásra kötelezett 
0256/2 b2894 m2kivett0,61Földmérési jel 
0256/2 c14 ha 8946 m2erdő28,30Földmérési jel, társult gazdálkodásra kötelezett 
A Somogy Megyei Kárrendezési Hivatal MERNYE községben, a Terra Product Mezőgazdasági Szövetkezet, Mernye használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Mernye, Művelődési Ház
2. Az árverés ideje: 1995. december 11., 10 óra. (Előzetes regisztráció helye: Művelődési Ház; ideje: december 11., 9 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Mernye
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
0155/14 a2 ha 0306 m2gyep28,23  
0155/14 d2 ha 4018 m2legelő28,34  
0155/14 f3 ha 5712 m2erdő5,71  
0155/14 g3 ha 2364 m2legelő32,69  
0155/14 h2 ha 2338 m2legelő26,36  
0155/14 j10 ha 8908 m2legelő93,32Útszolgalmi jog 
0155/16 a3569 m2legelő2,27  
0155/16-ból b2 ha 7700 m2gyep55,40  
2237 a633 m2gyep1,27  
22581910 m2szőlő4,64  
A Somogy Megyei Kárrendezési Hivatal MESZTEGNYŐ községben, a Somogyi Erdészeti és Faipari Rt., Kaposvár használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Mesztegnyő, Kultúrház
2. Az árverés ideje: 1995. december 11., 10.30 óra. (Előzetes regisztráció helye: Kultúrház; ideje: december 11., 9.30 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Mesztegnyő
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
0246/2 9 ha 5823 m2erdő43,35Társult gazdálkodásra kötelezett 
028130 ha 0804 m2erdő126,34Társult gazdálkodásra kötelezett 
A Somogy Megyei Kárrendezési Hivatal IHAROSBERÉNY községben, a Böhönyei Á. G., Böhönye használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Iharosberény, Művelődési Ház
2. Az árverés ideje: 1995. december 12., 10 óra. (Előzetes regisztráció helye: Művelődési Ház; ideje: december 12., 9 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Iharosberény
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
028 b1 ha 5415 m2gyep10,79  
029 a13 ha 6225 m2gyep95,36  
029 c1960 m2kivett0,04  
029 d4798 m2erdő1,49  
068/15-ből3 hagyep60,00Földmérési jel 
A Somogy Megyei Kárrendezési Hivatal NAGYBERÉNY községben, a Somogyi Erdészeti és Faipari Rt., Kaposvár használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Nagyberény, Kultúrház
2. Az árverés ideje: 1995. december 12., 10.30 óra. (Előzetes regisztráció helye: Kultúrház; ideje: december 12., 9.30 óra.) .
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Nagyberény
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
094/2 a16 ha 9642 m2erdő59,37Társult gazdálkodásra kötelezett 
096 a7 ha 4605 m2erdő26,11Társult gazdálkodásra kötelezett 
096 c7 ha 8002 m2erdő27,30Társult gazdálkodásra kötelezett 
096 g3 ha 4833 m2erdő12,19Társult gazdálkodásra kötelezett 
A Somogy Megyei Kárrendezési Hivatal ÖREGLAK községben, a Somogyi Erdészeti és Faipari Rt., Kaposvár használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Öreglak, Művelődési Ház
2. Az árverés ideje: 1995. december 12., 10.30 óra. (Előzetes regisztráció helye: Művelődési Ház; ideje: december 12., 9.30 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Öreglak
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
01873 ha 7081 m2erdő18,67Társult gazdálkodásra kötelezett 
019/11 ha 0080 m2szántó14,24  
06012 ha 4887 m2erdő34,97Társult gazdálkodásra kötelezett 

A Somogy Megyei Kárrendezési Hivatal közleménye

A Magyar Közlöny 1995. évi 84/II. számában, a 72. oldalon megjelent, Hollád községben, a Dél-balatoni Mezőgazdasági Szövetkezet, Balatonszentgyörgy használatában lévő termőföldterületből, a Magyar Állam által kijelölt földrészletre, 1995. november 8-án, 10 órára kitűzött árverés - a Somogy Megyei Földhivatal intézkedése alapján - elmarad.
A Magyar Közlöny 1995. évi 84/II. számában, a 73. oldalon megjelent, Vörs községben, a Dél-balatoni Mezőgazdasági Szövetkezet, Balatonszentgyörgy használatában - lévő termőföldterületből, a Magyar Állam által kijelölt földrészletre, 1995. november 9-én, 10 órára kitűzött árverés - a Somogy Megyei Földhivatal intézkedése alapján - elmarad.
A Magyar Közlöny 1995. évi 87/II. számában, a 63. oldalon megjelent, Gadács községben, a Petőfi Mgtsz, Somogyszil használatában lévő termőföldterületből, a Magyar Állam által kijelölt földrészletre, 1995. november 15-én, 10 órára kitűzött árverés - a Somogy Megyei Földhivatal intézkedése alapján - elmarad.
Dr. Matusik Walter s. k.,
hivatalvezető

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kárrendezési Hivatal termőföld árverési hirdetményeinek közzététele

(4400 Nyíregyháza, Kereszt u. 9.)

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kárrendezési Hivatal PUSZTADOBOS községben, a Nyírmadai Á. G., Nyírmada használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Pusztadobos, Művelődési Ház
2. Az árverés ideje: 1995. december 6., 10 óra.
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Pusztadobos
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
044/1 f20 ha 4000 m2gyümölcsös514,96  
0533 ha 2000 m2szántó16,81  
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kárrendezési Hivatal TISZAVASVÁRI községben, a Vasvári Pál Mgtsz, Tiszavasvári használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Tiszavasvári, Művelődési Ház
2. Az árverés ideje: 1995. december 7., 9 óra.
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Tiszavasvári
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona érték Korlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
0181/1 a2 haszántó38,32  
0385/526 ha 2890 m2szántó617,06  
0467 32 ha 3401 m2gyep228,12  
0778 a18 haszántó172,98  
0912 a52 ha 8875 m2gyep215,02  
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kárrendezési Hivatal KÖLCSE községben, a Szamosmenti Állami Tangazdaság, Mátészalka használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Kölcse, Művelődési Ház
2. Az árverés ideje: 1995. december 7., 10 óra.
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Kölcse
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
050 b7 ha 2741 m2erdő16,73Melioráció, üzemterv szerinti használat321,00 Ft/ha
050 c2 ha 2835 m2erdő8,68Melioráció, üzemterv szerinti használat194,00 Ft/ha
059 b18 ha 7141 m2erdő71,11Melioráció, közös művelési kötelezettség738,00 Ft/ha
0659 ha 2242 m2szántó89,65  
081 b1 ha 3672 m2erdő3,14Melioráció, közös művelési kötelezettség738,00 Ft/ha
081 d3 ha 2879 m2erdő7,56Melioráció, közös művelési kötelezettség738,00 Ft/ha
081 g10 ha 1176 m2erdő23,27Melioráció, közös művelési kötelezettség738,00 Ft/ha
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kárrendezési Hivatal TISZAVASVÁRI községben, a Felsőtiszai Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság, Nyíregyháza használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Tiszavasvári, Művelődési Ház
2. Az árverés ideje: 1995. december 8., 9 óra.
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Tiszavasvári
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
090211 ha 9081 m2erdő140,52Közös művelésre kötelezett 
0906 a4 ha 6028 m2erdő54,31Közös művelésre kötelezett 
0906 bc2 ha 0518 m2gyep15,59Kivett területet tartalmaz 
0906 d5 ha 5898 m2erdő 65,96Közös művelésre kötelezett 
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kárrendezési Hivatal TISZARÁD községben, a Micsurin Mgtsz, Vasmegyer használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Tiszarád, Művelődési Ház
2. Az árverés ideje: 1995. december 11., 9 óra
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Tiszarád
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
028 ha 1502 m2szántó87,44  
027 a1 ha 2842 m2szántó8,99  
027 b2245 m2szőlő5,46  
0384 ha 8913 m2szántó63,10  
046 a19 ha 0633 m2gyep65,67  
083/116 ha 2575 m2szántó267,20  
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kárrendezési Hivatal ÚJKENÉZ községben, a Felső tiszai Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság, Nyíregyháza használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Újkenéz, Művelődési Ház
2. Az árverés ideje: 1995. december 11., 12 óra.
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Újkenéz
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
05710 ha 1460 m2erdő33,48Közös művelési kötelezettség 
058/117 ha 6000 m2erdő58,30Közös művelési kötelezettség 
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kárrendezési Hivatal NYÍRKARÁSZ községben, a Felsőtiszai Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság, Nyíregyháza használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Nyírkarász, Művelődési Ház
2. Az árverés ideje: 1995. december 12., 10 óra.
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Nyírkarász
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
0162/41 ha 1585 m2gyep2,78  
0162/511 ha 1493 m2erdő36,79Közös művelésre kötelezett 
0179/449 ha 2975 m2erdő290,86Közös művelésre kötelezett 
dr. Sveda Béla s. k.,
hivatalvezető

A Tolna Megyei Kárrendezési Hivatal termőföld árverési hirdetményeinek közzététele

(7100 Szekszárd, Bezerédj u. 10.)

A Tolna Megyei Kárrendezési Hivatal SZEDRES községben, a Hunyadi Mgtsz, Szedres használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Szedres, Művelődési Ház
2. Az árverés ideje: 1995. december 7., 10 óra. (Előzetes regisztráció helye: Művelődési Ház; ideje: december 6., 10 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Szedres
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
0109 ha 3186 m2szántó179,28  
0131 a4 ha 0440 m2legelő9,71  
0132/3 a8403 m2legelő2,02  
0132/3 j4146 m2legelő0,99  
0132/4 f1 ha 1972 m2legelő2,87  
0132/5 n5346 m2legelő1,28  
0140/5 b1 ha 3298 m2legelő8,78  
01591 ha 1838 m2erdő5,33Társult művelés 
01653 ha 8957 m2erdő17,53Társult művelés 
0171/7 b1 ha 1107 m2erdő5,00  
0171/7 h2 ha 2719 m2erdő10,22Egyéni művelés 
0180/2 g7 ha 2864 m2erdő32,79Társult művelés 
0182 d6 ha 1509 m2szántó 170,99  
0182 f2 ha 2687 m2szántó63,07  
0183 a8 ha 2593 m2szántó229,61  
0201 a15 ha 7192 m2szántó467,34  
0201 f 12 ha 9333 m2szántó376,40  
0209 g16 ha 6067 m2szántó461,66  
0209 k1 ha 0765 m2szántó29,93  
0209 l14 ha 2884 m2szántó397,22  
0211 l14 ha 0546 m2szántó361,66Távvezeték szolgalmi jog 
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
075/15 ha 6427 m2erdő25,39Egyéni művelés 
093 ha 5653 m2erdő16,04Egyéni művelés 
096/2 2271 m2legelő2,04  
096/34605 m2erdő2,07Egyéni művelés 
096/412 ha 0133 m2szántó201,61  
A Tolna Megyei Kárrendezési Hivatal APARHANT községben, a Búzavirág Mgtsz, Aparhant használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Aparhant, Művelődési Ház
2. Az árverés ideje: 1995. december 7-8., 10 óra. (Előzetes regisztráció helye: Művelődési Ház; ideje: december 6., 10 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Aparhant
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
0123/42077 m2erdő0,15Egyéni művelés 
0123/68611 m2szántó13,43  
0131/101 ha 8478 m2erdő1,29Egyéni művelés 
0152/238 ha 9613 m2szőlő436,41  
0152/2420 ha 1145 m2szőlő823,80  
0152/2510 ha 1276 m2szőlő317,00  
0152/269 ha 2504 m2szőlő289,53  
0161/54 m 7669 m2erdő3,34Társult művelés 
0161/72 ha 0233 m2erdő1,42Egyéni művelés 
0174/22 ha 4099 m2erdő1,69Társult művelés 
0176/24 ha 2562 m2erdő2,98Társult művelés 
027/21 ha 0654 m2erdő0,75Társult művelés 
028/114 ha 7574 m2erdő10,33Társult művelés 
028/28 ha 0281 m2legelő66,63  
028/46 ha 0039 m2legelő60,64  
028/52559 m2erdő0,18Egyéni művelés 
033/23 ha 2449 m2szántó101,57  
038/312 ha 6456 m2erdő6,85Társult művelés 
065/34 ha 6163 m2gyep26,75  
0695 ha 4476 m2gyep28,64  
075/24838 m2legelő4,02  
075/51 ha 7555 m2legelő14,57  
075/91 ha 0640 m2legelő8,83  
079/103692 m2erdő0,26Társult művelés 
079/119828 m2legelő5,80  
079/53079 m2erdő0,22Egyéni művelés 
079/67451 m2erdő0,52Társult művelés 
079/71 ha 3756 m2erdő0,96Társult művelés 
079/921 ha 3856 m2legelő127,53  
08/41 ha 0156 m2gyep8,43  
08/66928 m2gyep5,75  
085/21 ha 9897 m2erdő15,50Egyéni művelés 
094/142 ha 5570 m2erdő1,79Társult művelés 
A Tolna Megyei Kárrendezési Hivatal KOCSOLA községben, a Vörös Csillag Mgtsz, Kocsola használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Kocsola, Művelődési Ház
2. Az árverés ideje: 1995. december 8., 10 óra. (Előzetes regisztráció helye: Művelődési Ház; ideje: december 7., 10 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Kocsola
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
0100/106 ha 2293 m2erdő36,75Egyéni művelés 
0100/112 ha 7663 m2legelő19,36  
01812 ha 0329 m2szántó54,69  
01832139 m2legelő4,83.  
01842098 m2legelő4,74  
01868441 m2legelő13,93  
01872114 m2legelő3,49  
01882118 m2legelő3,50  
0189 2159 m2legelő4,88  
01904327 m2legelő9,78  
035/32 ha 8178 m2gyep80,87Nem megközelíthető 
035/44396 m2nádas5,80Nem megközelíthető 
035/51020 m2gyep2,93Nem megközelíthető 
037/133 ha 3877 m2gyep97,23  
037/145347 m2nádas7,06Nem megközelíthető 
037/156719 m2gyep19,28Nem megközelíthető 
037/162803 m2erdő2,13Egyéni művelés 
061/26 ha 2678 m2szántó168,60  
063/1589 m2legelő1,33  
063/10 2118 m2legelő4,79  
063/114282 m2legelő9,68  
063/22126 m2legelő4,80  
063/32096 m2legelő4,74  
063/42777 m2legelő6,28  
063/55762 m2legelő13,02  
063/7 2175 m2legelő4,91  
063/83170 m2legelő7,16  
063/93342 m2legelő7,55  
081/24526 m2erdő2,67Egyéni művelés 
081/36484 m2erdő3,83Egyéni művelés 
081/43595 m2erdő2,12Társult művelés 
081/51 ha 7016 m2erdő10,04Egyéni művelés 
081/64 ha 6092 m2legelő37,59  
081/710 ha 0283 m2legelő94,30  
081/8 15 ha 3941 m2szántó353,82  
081/91858 m2erdő1,10  
098/203 ha 7569 m2erdő22,17Egyéni művelés, nem megközelíthető 
098/211 ha 9793 m2legelő18,61Társult művelés 
098/221 ha 2649 m2erdő7,46Társult művelés 
098/231077 m2legelő1,01Társult művelés 
2981 ha 0641 m2gyep30,54  
A Tolna Megyei Kárrendezési Hivatal MÁZA községben, a Gábor Áron Mgtsz, Nagymányok használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Máza, Művelődési Ház
2. Az árverés ideje: 1995. december 8., 10 óra.
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Máza
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona érték Korlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
0250/1013 ha 3250 m2erdő21,32Társult művelés 
0274/257 ha 4544 m2szántó146,11  
0299/266 ha 6811 m2szántó209,12  
0299/4425 ha 6112 m2szántó780,63  
0299/456 ha 4611 m2szántó202,23  
A Tolna Megyei Kárrendezési Hivatal NAGYVEJKE községben, a Búzavirág Mgtsz, Aparhant használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Nagyvejke, Művelődési Ház
2. Az árverés ideje: 1995. december 12., 10 óra. (Előzetes regisztráció helye: Művelődési Ház; ideje: december 11., 10 óra.)
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Nagyvejke
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
012/52957 m2erdő0,21Egyéni művelés 
012/63 ha 6141 m2szántó75,54  
012/81 ha 2806 m2erdő0,90Egyéni művelés 
012/914 ha 9253 m2szántó254,75  
014/22665 m2erdő0,19Egyéni művelés 
014/319 ha 9033 m2szántó304,44  
014/57524 m2erdő0,53Egyéni művelés 
014/634 ha 6713 m2szántó534,04  
015 a4373 m2legelő1,66  
015 c5080 m2legelő1,93  
016/45 ha 0170 m2gyep121,91  
016/62 ha 7866 m2gyep67,72  
020/44 ha 1277 m2legelő23,59  
020/66716 m2legelő2,55  
02142 ha 1554 m2szántó1024,85  
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
023/21004 m2gyep0,38  
023/33007 m2gyep1,14  
025/15971 m2legelő2,27  
025/1024 ha 8113 m2legelő131,38  
025/31 ha 7551 m2legelő13,34  
025/42 ha 2113 m2legelő0,40  
025/86336 m2legelő2,41  
029/51 ha 0529 m2erdő0,74Társult művelés 
031/105149 m2legelő1,96  
031/119924 m2legelő7,54  
031/154799 m2legelő1,82  
031/166 ha 4073 m2legelő48,70  
031/1734 ha 6405 m2erdő17,25Társult művelés 
031/22 ha 7705 m2legelő8,31  
031/33874 m2erdő0,27Társult művelés 
031/624 ha 8771 m2szántó555,65  
031/87493 m2legelő2,85  
031/96 ha 9188 m2legelő26,29  
034/113 ha 5156 m2erdő9,46Társult művelés 
037/25452 m2legelő2,07  
037/38631 m2legelő3,28  
04/64831 m2szántó11,74  
04/71 ha 3277 m2gyep33,46  
040/22 ha 2032 m2erdő1,54Társult művelés 
040/35711 m2gyep2,17  
045/16431 m2legelő2,44  
045/25239 m2legelő1,99  
046 b1 ha 0116 m2erdő0,71Egyéni művelés 
046 c2 ha 3849 m2erdő1,67Egyéni művelés 
048/11 ha 2706 m2szántó13,21  
048/46655 m2erdő0,47Társult művelés 
048/52 ha 1572 m2szántó54,08  
051/23379 m2erdő0,24Egyéni művelés 
052/116492 m2erdő0,45Társult művelés 
052/122 ha 6883 m2legelő16,55  
052/142 ha 2965 m2legelő13,62  
052/1519 ha 3853 m2szántó339,74  
052/53 ha 0977 m2szántó43,06  
052/89656 m2gyep3,67  
052/93155 m2erdő0,22Társult művelés 
056/28 ha 2386 m2erdő5,77Társult művelés 
058/48 ha 1807 m2erdő5,73Társult művelés 
302 ha 6970 m2erdő1,89Társult művelés 
771 ha 8844 m2erdő1,32Társult művelés 
851 ha 0433 m2erdő0,73Társult művelés 
Dr. Ótós János s. k.,
hivatalvezető

A Vas Megyei Kárrendezési Hivatal termőföld árverési hirdetményeinek közzététele

(9700 Szombathely, Hunyadi János u. 45.)

A Vas Megyei Kárrendezési Hivatal MIKOSSZÉPLAK községben, a Búzakalász Mgtsz, Csehimindszent használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Mikosszéplak, Kultúrház
2. Az árverés ideje: 1995. december 6., 9 óra.
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Mikosszéplak
Helyrajzi száraTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
0158/4-ből11 ha 2229 m2szántó156,00  
150324 m2kivett1,01Beépítetlen terület 
A Vas Megyei Kárrendezési Hivatal JÁNOSHÁZA községben, a Bolgár-Magyar Barátság Mgtsz, Jánosháza használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Jánosháza, Kultúrház
2. Az árverés ideje: 1995. december 6., 9 óra.
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Jánosháza
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
048/191 ha 2118 m2szántó37,93MATÁV vezeték jog 
Dr. Árvai György s. k.,
hivatalvezető

A Zala Megyei Kárrendezési Hivatal termőföld árverési hirdetményeinek közzététele

(8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi u. 10.)

A Zala Megyei Kárrendezési Hivatal SÖJTÖR községben, a Zalaerdő Rt., Nagykanizsa használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Söjtör, Új Óvoda étterme
2. Az árverés ideje: 1995. december 6., 10 óra.
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Söjtör
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
0260 b-ből7 ha 1592 m2erdő42,24Társulási kötelezettség 
0262 7 ha 3850 m2erdő25,85Társulási kötelezettség 
029214 ha 2661 m2erdő 84,17Társulási kötelezettség 
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
0328-ból15 ha 2429 m2erdő89,93Társulási kötelezettség 
0395/1-ből7 ha 7010 m2erdő45,52Társulási kötelezettség 
0395/2-ből26 ha 8392 m2erdő158,45Társulási kötelezettség 
0405/1 4 ha 2919 m2erdő25,32Társulási kötelezettség 
0405/31 ha 1420 m2erdő6,74Társulási kötelezettség 
A Zala Megyei Kárrendezési Hivatal ZALASZENTBALÁZS községben, a Zalaerdő Rt., Nagykanizsa használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Zalaszentbalázs, Kultúrház
2. Az árverés ideje: 1995. december 6., 10 óra.
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Zalaszentbalázs
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
0108/3-ból4 ha 5168 m2erdő37,49Társulási kötelezettség, magasfeszültségű vezeték 
010934 ha 3342 m2erdő284,96Bányaszolgalmi jog, társulási kötelezettség, magasfeszültségű vezeték 
0120/29542 m2erdő7,92Társulási kötelezettség 
0147/6-ból7063 m2erdő7,42Társulási kötelezettség 
0147/74 ha 4329 m2erdő36,79Társulási kötelezettség, magasfeszültségű vezeték 
A Zala Megyei Kárrendezési Hivatal ZALAVÉG községben, az Agrár Ipari és Kereskedelmi Rt., Zalaszentgrót használatában (kezelésében) lévő termőföldterületből a Magyar Állam által kijelölt földrészletre az

árverést kitűzi.

1. Az árverés helye: Zalavég, Kultúrház
2. Az árverés ideje: 1995. december 8., 12 óra.
3. Az árverésre kerülő földrészlet:
Település: Zalavég
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
034 b4462 m2erdő2,94Helyrajzi számon belül társulás kötelező 
034 c4655 m2erdő3,07Helyrajzi számon belül társulás kötelező 
0366 ha 4995 m2szántó152,74  
046-ból22 ha 3342 m2szántó362,13  
Helyrajzi számTerületMűvelési ágAranykorona értékKorlátozó intézkedés
megnevezéseértéke
0475 ha 2916 m2erdő38,63Helyrajzi számon belül társulás kötelező 
0622 ha 0545 m2szántó37,39  
06734 ha 5948 m2szántó458,00  
070/124 ha 1342 m2szántó398,44  
072/136 ha 6527 m2szántó418,54  
075-ből4 ha 3228 m2erdő28,53Helyrajzi számon belül társulás kötelező 
076-ból2 ha 5340 m2szántó46,12  

A Zala Megyei Kárrendezési Hivatal közleménye

A Magyar Közlöny 1995. évi 87/II. számában, a 78. oldalon megjelent, Zalaszántó községben, a Vindornyamenti Termelőszövetkezet, Karmacs használatában lévő termőföldterületből, a Magyar Állam által kijelölt földrészletre, 1995. november 15-én, 12 órára meghirdetett árverés - önkormányzati igény miatt - törlésre kerül.
A Magyar Közlöny 1995. évi 92/II. számában, a 37. oldalon megjelent, Söjtör községben, a Baki Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Szolgáltató Rt., Bak használatában lévő termőföldterületből, a Magyar Állam által kijelölt földrészletre, 1995. november 30-án, 10 órára meghirdetett árverés helye Söjtör; Klubkönyvtár helyett: Söjtör, Új Óvoda étterme.
Dr. Sifter Rózsa s. k.,
hivatalvezető

Szolgáltatásaink már mobil eszközökön is elérhetőek!

OptiJUS

OptiJUS Android-on OptiJUS iOS-en