Nyelvválasztó
 
 
 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

KIADVÁNYAINK

Tartalomjegyzék


Nagykommentár

A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény magyarázata 2011

A 15 éve jogi adatbázis-szolgáltató Opten Kft. 2009 decemberétől kezdődően a jogszabályok nyilvántartásának és változásainak figyelemmel kísérése mellett célul tűzte ki, hogy szolgáltatásait kiegészítse olyan hozzáadott értékekkel, amelyek alapjaiban segítik a felhasználók szakmai igényeit. Ezen célt szem előtt tartva fejlesztette ki OptiJUS szolgáltatását, amely a jogszabály-nyilvántartók új generációját képviseli. A szolgáltatás kialakítása során olyan neves szerzőkkel kerültünk kapcsolatba, akik mind a jogalkotásban, mind a jogalkalmazásban tevékenyen vesznek részt, így szakmai tapasztalataik felbecsülhetetlen értéket képviselnek a jogász-társadalomban.

A tudásuk és tapasztalatuk nyújtotta lehetőségeket kiaknázva, felkérésünk alapján, a neves szerzőkből összeállt szerzői csapat közreműködésével, valamint dr. Osztovits András, a Legfelsőbb Bíróság bírájának vezetésével és szerkesztésében elkészült a A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény magyarázata 2011 címmel.

A mű a jelenleg hatályos jogszabály mindenre kiterjedő részletes magyarázata, amely több mint két és fél ezer oldalon keresztül több ezer jogesetet beépítve magyarázza valamennyi, a jogszabály alkalmazása során felmerülő problémát, élethelyzetet – így ad gyakorlati útmutatót az olvasónak. A kiadvány egyedülállónak számít, mivel jelenleg a hazánkban fellelhető valamennyi e témában érvényes és használt irodalmi mű állításait figyelembe véve egészíti ki a korábban készült elemzéseket, azokban esetleg még nem szereplő problémákat jár körbe – ezzel is hatékony és gyakorlati segítséget nyújtva olvasóinak.

A kötet szerzői között a következő neves szakembereket köszönthetjük:

dr. Osztovits András szerkesztő, a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának bírája
dr. Baross Gergely ügyvéd (CHSH Dezső és Társai Ügyvédi Iroda társtagja), szakterületek: társasági jog, fúziók és felvásárlások, kereskedelmi törvény, építési törvény, peres ügyek és választottbírósági ügyek
dr. Bán Dániel PTE-ÁJK Polgári Jogi Tanszék óraadója
dr. Bereczky Sára bírósági fogalmazó
dr. Bodzási Balázs MTA Jogtudományi Intézet tudományos ügyintéző, Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kar, tanársegéd
dr. Boóc Ádám KRE-ÁJK Polgári Jogi és Római Jogi Tanszék adjuntusa, ügyvéd
dr. Csécsy Andrea Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszék docense
dr. Csöndes Mónika PTE-ÁJK Polgári Jogi Tanszék tanársegédje
dr. Fabó Tibor PTE-ÁJK Polgári Jogi Tanszék adjunktusa, ügyvéd
dr. Fézer Tamás Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszék adjunktusa
dr. Fuglinszky Ádám ELTE-ÁJK Polgári Jogi Tanszék adjunktusa, ügyvéd
dr. Károlyi Géza Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Jogi Tanszék docense, óraadó
dr. Kiss Nikoletta közigazgatási jogi szakember, szakterületei az ingatlanjog, közigazgatási jog és a társasági jog
dr. Nemessányi Zoltán PTE-ÁJK Polgári Eljárásjogi és Jogszociológiai Tanszékén egyetemi adjunktus, ügyvéd
dr. Pomeisl András a Legfelsőbb Bíróság Titkársága - Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Jogi Iroda- osztályvezető
dr. Sándor István ELTE-ÁJK Polgári Jogi Tanszék docense, KRE-ÁJK Polgári Jogi Tanszék docense, ügyvéd
dr. Virág Csaba bíró, polgári jogi szakág, Pest Megyei Bíróság

Várható megjelenés: 2011. november

A tartalomjegyzékhez


Jogesetek Magyarázata

JeMa borítója

Jogi folyóirat a magyar jogi kultúra megújításáért

Az Opten Kft. kiadásában, nyomtatásban és a www.jema.hu címen már elektronikusan is megjelent a Jogesetek Magyarázata című folyóirat. A negyedévenként megjelenő folyóirat célja, hogy bírósági ítéleteket elemezzen, felhívja a figyelmet az érvelés sajátságaira (esetleg hibáira), megvilágítsa a joggyakorlat fejlődési irányait, és ezáltal egyrészt a jogászi érvelés színvonalának emeléséhez járuljon hozzá, másrészt pedig szakmai-tudományos kontrollt jelentsen a bírósági munkával szemben. Tematikája kiterjed a polgári jogi, munkajogi, büntetőjogi, közigazgatási jogi (értsd: közigazgatási bírósági ítéletek), alkotmányjogi (Alkotmánybíróság), európai jogi (Európai Bíróság) és nemzetközi emberi jogi (Emberi Jogok Európai Bírósága) döntések elemzésére. A folyóiratot Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke ajánlójával indítjuk. A lapot Jakab András, Menyhárd Attila, Osztovits András és Tóth Mihály szerkesztik.

A tartalomjegyzékhez


Zsebtörvénytár 2011

Zsebtörvénytár borítója

A Zsebtörvénytár a 45 leggyakrabban használt magyar jogszabály gyűjteménye nyomtatott formában.

A bibliapapírra nyomott, elegáns – mélykék műbőrkötéses – kivitelű, könnyen kezelhető kiskönyv (11,5 x 16,5 cm) a leggyakrabban használt 45 magyar jogszabály teljes 2011. január 15-én hatályos szövege mellett tartalmazza a kapcsolódó BH-k számát, részletes tartalomjegyzékkel és tárgymutatóval.

A kötet exkluzív kivitelben, aranyozott gerinccel és élmetszéssel jelenik meg, valamint igény esetén saját névvel aranyozva is megvásárolható!

A kötetben a következő jogszabályok kaptak helyet: Ptk.; Pp.; Btk.; Btké.; Be.; Bv. tvr.; Szabs. tv.; Szabs. r.; Gt.; Ctv.; Cvhr.; Vht.; bírósági végrehajtási eljárásban részt vevő jogi képviselő díjazásáról szóló r.; Cstv.; Tpvt.; Mt.; Kjt.; Ktv.; Inytv.; Inyr.; Kisz. r.; Vbt.; Itv.; Csjt.; bírósági eljárásban történő költségmentesség alkalmazásáról szóló r.; Táh.; Lsztv.; Ltv.; hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról szóló tv.; Kjtvr.; Szjt.; Tf.; Tjr.; Hpt.; Tpt.; Ügyvédi tv.; Ket.; Ötv.; Kbt.; Övt.; Közjegyzői tv.; Közjegyzői díjszabási r.; Közjegyzői ügyvitel szabályairól szóló r.

A Zsebtörvénytár ára: 9900 Ft + 5% áfa (bruttó 10395 Ft)

A tartalomjegyzékhez


ADÓ TBtár 2011

Adó, járulékügyi és tb-jogszabályok gyűjteménye

Adó- és TBtár borítója

A korábbi kiadások iránti folyamatos érdeklődésre való tekintettel az Opten Kft. saját TÖRVÉNYTÁR szolgáltatására alapozva újfent megjelenteti ADÓ- és TB- tár kiadványát, amely tartalmazza az adókkal, járulékokkal és TB-vel kapcsolatos legfontosabb jogszabályokat, a változások követését segítő szerkesztésben.

A kiadvány struktúráját tekintve ötvözi a modern jogszabály-nyilvántartó rendszerek, illetve a korábbi papíralapú kiadványok előnyeit.

Az alap időállapot – 2011. január 1-je – mellett áttekinthető formában közöljük a korábbi egy év, és a már ismert jövőbeli szövegváltozatokat is. Az új kiadásban eltérő szedéssel kerül jelölésre a kézirat zárásakor ismert, a 2010. január 1-jei állapothoz képest megváltozott normaszöveg, illetve további eltérő jelölés emeli ki a 2011. január 1-je után várható változásokat (és azok hatálybalépési dátumát).

Minden bizonnyal megkönnyíti a jogszabályváltozások értelmezését, szakmai partnerünk – Magyarország egyik legjelentősebb könyvvizsgáló cége –, a KPMG által készített rövid, lényegre törő összefoglaló, mely az adott területen elfogadott legfontosabb módosításokat taglalja.

A kiadvány részét képezi a szintén az Opten kft. gondozásában megjelenő Törvénytár DVD, mely a hatályos magyar jogszabályokat tartalmazza változásaikkal egységes szerkezetbe foglalva.

Az ADÓ- és TBtár 2011 CD + könyv ára: 7000 Ft + áfa (bruttó 7350 Ft)

A tartalomjegyzékhez


Dr. Józsa Fábián

KET- Kérdezz- Felelek

KET borítója

A hatósági eljárási törvény magyarázata – DVD melléklettel

A kézikönyv a KET alkalmazása során felmerülő jogalkalmazói, jogértelmezési kérdésekre ad megoldásokat sajátos normamagyarázati technikával, a kérdés-válasz formával.

Szerkezetében, belső tagolásában, a törvény felépítését követi. A kommentár szövegébe beépítésre kerülnek a törvény időközbeni módosításai, a témában született állásfoglalások, bírósági határozatok, illetve a KET Szakértői Bizottság vonatkozói elvi állásfoglalásai. Ahol indokolt, a kiadvány jelzi, mely jogintézményeknél, milyen típusú jogalkotási változásokra készülhetnek a jogalkalmazók.

A kötethez DVD melléklet is tartozik, mely tartalmazza a teljes hatályos joganyagot

A kézikönyv ára DVD melléklettel: 6000 Ft + 5% áfa (bruttó 6300 Ft)

A tartalomjegyzékhez


Üzleti Navigátor Füzetek

Üzleti navigátor füzetek borítója

Mindennapi iránytű kis- és középvállalkozások vezetői részére

Üzleti Navigátor Füzet-sorozatunk első tagja 2007-ben jelent meg. Azóta negyedévente megjelenő újabb füzetek aktuális gazdasági, pénzügyi és jogi témákat járnak körül közérthető nyelvezettel, a már korábban kiadott témákat évente aktualizálva.

Az Üzleti Navigátor szerzői csapatában találhatók egyetemi, főiskolai oktatók, gyakorló könyvvizsgálók, adótanácsadók és az Állami Pénzügyi Ellenőrző Hivatal szakemberei, akik szerzőkként és lektorokként biztosítják a kidolgozott anyagok színvonalát.








A tartalomjegyzékhez


Alkotmánykommentár

a hiányzó láncszem

Alkotmánykommentár borítója

E hiánypótló kiadvány a Századvég Kiadó gondozásában, az Opten Kft. támogatásával jelent meg. A legmagasabb szakmai elvárásoknak is megfelelő, elemző kötet célja az Alkotmány egységes értelmezésének megalapozása, valamint az egyetemi oktatás elősegítése. Ez a valaha volt legnagyobb magyar alkotmányjog-tudományi munka várhatóan évtizedekre meghatározza majd a magyarországi alkotmányjogi diskurzust.

A jogi szférában működő szakemberek számára nélkülözhetetlen kötet terjedelmében, valamint tudományos színvonalában is jelentősen meghaladja a korábban e témában készült műveket. Nem csupán az alkotmánybírósági határozatok elemzésére vállalkozik, de az Alkotmány (minden paragrafusának, sőt az alkotmányszöveg lehetőleg minden egyes szavának, esetleg szókapcsolatának) dogmatikai elemzését is elvégzi.

Az Alkotmány Kommentár ára: 15 000 Ft + áfa (bruttó 15 750 Ft)



A tartalomjegyzékhez

Opten kiadványok
ImprintLegal statement • ©Opten Kft.